Megvolt a csodálatos tervem estére. Elegem van abból, hogy Baevel nem tudunk rendesen időt tölteni egymással a két különböző szak miatt, szóval eldöntöttem, hogy ma este nem fog érdekelni, mennyit kéne tanulni, és készülni, vagy mennyire leszünk fáradtak, a mai estét akkor is együtt töltjük, ha utána mindenből megbukunk. De úgy sem fogunk megbukni, szóval nyugodtan ihatunk, és dorbézolhatunk egész este, mert ránk fér. Ennek okán, mikor délután véget ért az órám, felrohantam a szobánkba, kipakoltam a cuccaimat a hátizsákomból, egy darab könyvet leszámítva üresen a vállamra dobtam, és igyekeztem minél rövidebb idő alatt elhagyni az Akadémia területét, hogy hoppanálni tudjak. Úgy gondoltam, az lesz a legkényelmesebb, ha az Abszol utat célzom meg. Nem akartam ismerősökkel találkozni, pláne, hogy nem tudom, mikor van a Roxfortban a roxmortsi hétvége. Bratyós estét akarok ugyan, na de nem az öcsémmel, szóval semmi kedvem nem volt összefutni Jessel. Óráim voltak még hátra, míg Bae végez az utolsó óráján, így teljes nyugalomban vásároltam be estére szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb, és finomabbnál finomabb dolgokból. Ami még hátra volt, az csupán a lényeg. Az alkohol. Már csak mert miért ne...? Gondolataimba merülve léptem be a Foltozott Üst ajtaján, és ráérősen ballagtam a pulthoz. - Üdv! Kérnék hat üveg vajsört, és egy teljes üveg lángnyelv whiskyt. - mondtam a pultosnak, majd ránéztem az órámra, és hozzátettem: - Valamint még egy vajsört, korsóban... Időm, mint a tenger. Lezseren nekidőltem a pultnak, ujjaimmal tompán kopogtam a felületén, míg vártam, hogy a csapos kitöltse a vajsörömet, valamint előhozza hátulról a kért üvegeket. Mikor minden rendelésem a pultra került, beletúrtam a zsebembe, és előhalásztam az italok árát, majd elpakoltam az üveges italokat, és a korsót a kezemben tartva leültem egy standhoz közeli asztalhoz. Békésen iszogattam, és éppen azt az egy könyvet akartam előhalászni a szerzeményeim alól, amit bennhagytam a táskámban, mikor valami zavargásra lettem figyelmes egy távolabbi asztaltól. Fél szemmel odapillantottam, majd azzal a lendülettel elengedtem lélekben az olvasásra vonatkozó terveimet. Az italomat leszarva a vállamra kaptam a táskát, és elindultam a "zavargás" felé, ugyanis nagyon nem tetszett, amit láttam. Egy erősen illuminált állapotban lévő csávó inzultált egy láthatóan fiatal lányt, én pedig azt tanultam, hogy ha látom, hogy valakinek segítségre lehet szüksége, akkor ne legyek rest segítő kezet nyújtani. Előhúztam a pálcámat a tartójából, és laza mozdulattal suhintottam a fazon felé. - Obstructo! - mondtam ki halkan, nyugodt hangszínnel a kézmozdulathoz tartozó ártást, és egyre közelebb sétáltam. - Neked nem tanította meg édesanyád, hogy fiatal hölgyeket inzultálni egy kocsmában nem helyénvaló cselekedet? Ha éppségben szeretnél távozni, azt ajánlom, hogy mihelyst képes leszel megmozdulni, húzd el a csíkot! - szemeimmel gyilkos, megvető pillantást vettem az ideiglenesen lebénult részegre, majd a lányhoz fordultam. - Minden rendben van? - kérdeztem, miközben rájöttem, hogy nekem ez a lány nagyon ismerős valahonnan. Roxfortos lenne, vagy már végzett ő is? Biztos, hogy nem volt az évfolyamtársam, ráadásul fiatalabbnak is tűnik mint én. - Bocs, muszáj megkérdeznem... Mit keresel egyedül egy kocsmában?
Vendég
Hétf. Jan. 25, 2021 11:33 pm
Nathaniel
Néhány szempontból különösen szerencsésnek tartom a helyzetet, amibe kerültem attól, hogy már egy ideje nem az iskolai csapatban játszom. Az, hogy rendkívüli edzésre hivatkozva nagyjából bármikor kilóghatok a suliból, hát nem a legjobb dolog a világon? Így bármikor találkozhatok azokkal a barátaimmal, akik egy-két évfolyammal felettem jártak és már az akadémián vannak. Az nem az én ügyem, hogy ők hogy lógnak ki, vagy be, én csak az ezzel járó kellemes időt élvezem ki. Most is így van, ami azt illeti. Asztalt foglaltunk és egy kisebb társasággal beültünk úgy két órával ezelőtt az Üstbe, hogy átbeszéljük, kivel mi történt az elmúlt hetekben. A tanulást és a kviddicset így a vizsgák előtt nem egyszerű összehangolni, most azt érzem, a szabadidő valami olyan kincs, amit meg kell becsülnöm, mert nagyon kevés van belőle. Egy valami tenne boldogabbá, ha most a testvérem is itt lenne velünk, hisz őt is alig látom, pedig rengeteg megbeszélnivalónk lenne. Az utóbbi egy-két hónapban sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, ez pedig javarészt neki köszönhető, hisz lényegében észhez térített, amikor Jayden után akartam menni azután, hogy elhagyta az iskolát. Semmi szükség rá, hogy tovább bonyolítsam az életem - a szavai néha visszhangoznak a fejemben, de jelenleg gondtalanul gurítom le a negyedik felest. - Ki kell mennem - intek a barátaimnak a mosdók felé, ám mire megteszem a fele utat, elém állnak, s én kérdőn pillantok fel a rám vigyorgó férfira. Be vagyok csiccsentve, de még pontosan értem, milyen szavakat intéz felém, és hogy részletezi, mit csinálna velem, hogy jobban ragyogjon a kviddics csillag fénye. - Tűnj el, amíg szépen mondom - azt itt egyből nem teszem hozzá, hogy ha nem így tesz, akkor szívesen kifüstölöm, csak félő, hogy az egész helyet leégetem. Megérdemelné, hogy lángokban égve szaladgáljon, és úgy érezze magát, mint egy kislány, aki nem tehet semmit a támadója ellen. - Miért, mi lesz, ha nem? - kérdez vissza közelebb hajolva. Nem hátrálok, jobb kezemben egy lánggömböt keltek életre, és enyhén megpörkölöm vele a burjánzó, lapostetvekkel népesített szakállát. Ezzel egy időben viszont valaki más is a megmentésemre siet. Szemöldökömet felvonva nézek a srácra, és kérdőn tárom ki karjaim. - Ez tényleg szükséges volt? - némi felháborodás hallható a hangomban, de tagadhatatlan, hogy némileg simogatja a lelkem a tény, hogy egy lovagias valaki önszántából ugrott, és előzte meg a bajt. Megjegyzem, még jóképűnek is nevezhető ez a bizonyos megmentő. Kérdésére mosolyogva rázom meg a fejem, aztán az asztaltársaságom felé intek. - Megkérdezheted. Nem vagyok egyedül, épp csak a mosdóba indultam. Kösz, bár elintéztem volna... - annyira viszont hatott már az alkohol, hogy némileg feladjam a feminista oldalam, és hagyjam, hogy egy kicsit lovagiaskodjon. - Jagger. És te, megmentő? Hogy az alkohol, vagy a helyzet teszi-e, nem tudom, de egész könnyedén jönnek a gondolatok, aztán a szavak is követik. Olyasmi bukik ki belőlem, amire én magam sem számítok. - Csatlakozhatok hozzád? Ha egyedül vagy, persze.
Vendég
Kedd Jan. 26, 2021 7:09 pm
Jagger & Nate
Love at first sight ... Or what?
Igazából, nyugodt napokon egészen szeretek egyedül ülni valahol, egy csendes helyen, és olvasgatni valami ital mellet. Most is ez volt a terv, míg várom, hogy testvérem végezzen az óráival, és mivel bőven volt még addig időm, nem siettem vissza az Akadémia falai közé. Így hétköznaponta úgysincsenek sokan a Foltozott Üstben, gondoltam eliszogatok egy vajsört egy lebilincselő regény mellett. Terveimet azonban szempillantás alatt keresztülhúzta egy esemény, mely egyszerre volt felháborító és meglepő. Mikor megláttam mi történik pár asztallal távolabb, úgy éreztem közbe kell avatkoznom. Egyrészt nem szeretem hagyni, ha fiatal lányokat zaklatnak, másrészt, mert nem voltam biztos a dolog kimenetelében. Jól láttam, hogy a csaj kezében az egy tűzgömb volt? Éppen abban a pillanatban sikerült lebénítanom a csávót, mikor a láng a szakállát perzselte. Ha nem éreztem volna a legkevésbé sem kellemes szagát, mikor kettejük közé értem, azt hittem volna, hogy csak káprázott a szemem. Sokmindent láttam már hét éves roxforti pályafutásom alatt, de olyan boszorkányt, aki a tenyeréből képes megidézni egy tűzgömböt még azok között sem, akik egyébként gyakorta varázsolnak pálca nélkül. Igyekeztem leplezni meglepettségemet, mikor a lány kérdőre vont, és nemes egyszerűséggel csak felhúztam jobb szemöldökömet. - Ó, ne haragudj, nem tudtam, hogy feltett szándékod volt felgyújtani a kocsmát egy részeg ürge miatt. - mondtam enyhe szarkazmussal a hangomban, majd rögtön el is mosolyodtam. Nem igazán akartam, hogy azt higgye rólam, hogy egy felfuvalkodott nagyképű hólyag vagyok - még akkor sem, ha talán igaza is lenne. Ahhoz túlzottan érdekes egy jelenség volt, hogy magamra akarjam haragítani. Meglepett, hogy nincs egyedül. Fél szemmel a baráti társaság felé sandítottam, és levontam a következtetést, hogy jól emlékeztem, hogy az imént egyikük sem mozdult meg. Pedig elég feltűnő volt a lejátszódó jelenet. Na mindegy, az ő dolguk. - Nathaniel. De szólíthatsz Nate-nek. Tudod, ha én a baráti társaságod tagja lennék, nem engedném, hogy egy sehonnani iszákos így beszéljen veled. Már ne vedd sértésnek... - Igen, köszönjük Nate, megint előbb beszélsz, mint gondolkodsz. Amellett, hogy egyébként igazam van, igazán megtanulhatnám már végre, mikor kell befogni. Nem biztos, hogy a legjobb beszélgetés indító becsmérelni a beszélgetőpartner baráti körét. A következő kérdése talán még jobban meglepett, mint az hogy majdnem végignéztem, ahogy puszta kézzel felgyújtja egy csávó szakállát. Csatlakozni? Hozzám? - Ööööhm... Nyugodtan, ha szeretnél, igazából örülnék is a társaságodnak. - Nathaniel Matthew Yordmoon, ne legyél idióta!!! Fogalmam sincs, hogy ezek a szavak honnan jöttek, de képzeletben negyvenkétszer csaptam homlokon magam a nyomán. - De mi lesz a barátaiddal? - kérdeztem, mintegy figyelemelterelésként az előző random megnyílásomról. - Nem aggódnának, ha túl sok időre eltűnnél? Mégiscsak velük jöttél... Bár szívesen meghívnálak valamire, ha megengeded. Teljesen összezavarodtam, ezért el nem tudom képzelni, milyen arcot vághattam, de igyekeztem mosolyogni felé, és legbelül reméltem - és ezt szerencsére sikerült magamban tartanom -, hogy nem gondolja meg magát a hozzám való csatlakozás kérdésében.
Vendég
Szer. Jan. 27, 2021 10:24 pm
Nathaniel
Nem mondanám, hogy sűrűn járok ilyen helyekre, vagy hogy sűrűn alkoholizálnék, alkalmanként azonban nagyon is jól tud esni. Főleg az Üsthöz hasonló helyeket kedvelem, mert eltekintve az ilye emberektől, a legtöbben nem ismernek fel. Megszoktam már, hogy így van, amikor viszont lazítani szeretnék, nincs erre szükségem. Ahogy mások segítségére sincs, illetve megmentőre sem szorulok. Ez a srác viszont a zavart mosolyával...kicsit talán engedhetek, imponál is, hogy a segítségemre sietett. - Csak egy kicsit felforrósítottam volna a szitut - vonok vállat és szemtelenül mosolygok rá. Lehet, hogy csak a vidító vizek teszik, de tetszik, hogy ilyen felvágott nyelve van. Kezet is nyújtok, hogy bemutatkozzak. Nem szokásom, tényleg nem tudom, mi ütött belém. - Elmondok egy titkot, Nate - hajolok némileg közelebb, és még a szemeimet is összeszűkítem, mintha tényleg akkora titkot akarnék most megosztani vele. - Tudok magamra vigyázni és ezt ők is tudják. Az pedig már más kérdés, hogy a társaságból én vagyok a legjózanabb, ők szerintem annyira belemerültek a kártyázásba, hogy észre sem vették, mi történik körülöttük. Magamban nagyon jól mulatok a reakcióin, még ha eleinte nem is tudom hova tenni. Nem hinném, hogy egy hozzá hasonló fiú zavarba jönne, pedig nagyon úgy jön le. Válaszul megrázom a fejem és megfogom a kezét. - Nyugi, nincs gond. Viszont én hívlak meg, hálám jeléül, és ebből nem engedek - még mielőtt bármit is szólhatna, szabad kezemmel mutatóujjamat a szája elé teszem. Egészen a pultig húzom és leintem a csapost. Ő egy azok közül, aki nem csak a saját, de a családom hírneve miatt is megismer. - Én azt az epres csodakoktélt szeretném, és a barátomnak... - fejemet felé fordítom, és a legédesebb mosolyommal nézek fel rá. - Kitalálom, szerelmi bánat? Azért ülsz itt egyedül? - míg az italokra várunk, nem félek feltenni a kérdést, ami nyilván felmerül, ha két ember véletlenül keveredik egymás társaságába.
Vendég
Csüt. Jan. 28, 2021 7:55 pm
Jagger & Nate
Love at first sight ... Or what?
Néha - de tényleg csak néha - totálisan idiótának érzem magam. Úgy robogtam a lány segítségére, mint valami hős lovagféle, noha erre senki nem kért, aztán pedig egy szempillantás alatt zavarba jövök tőle. Én... Nem reszortom zavarba jönni bármitől is, annál keményebb fából faragtak, és mégis, ahogy kérdőre vont, és belenéztem a szemébe, valami zavart észleltem az erőben. Még arról is megfeledkeztem, hogy a részeg fazon mögöttem ácsorog mozdulatlanul. De nem akartam engedni, hogy lássa zavaromat, abból úgy sejtettem, semmi jó nem sülne ki. Bármennyire is szerettem volna viszont, arcizmaimat, és szavaimat képtelen voltam fékezni. - Mindig ilyen könnyedén hozod tűzbe az embereket? - kérdeztem önkéntelenül, immár komisz félmosollyal az arcomon. A bemutatkozás, és az után, hogy beszóltam a barátaira, közelebb hajolt hozzám. Értettem a szavakat, amik elhagyták a száját, de csak összeszűkített szemeit tudtam figyelni míg beszélt, a tekintete valahogy - nem is tudom - szinte magához láncolt. Eszemben sem volt hátrálni, vagy elhúzódni, egyáltalán nem éreztem tolakodónak a közelségét. Kétségtelenül zavarba ejtő volt, de semmiképp sem zavaró. Megpróbáltam lemásolni és magamra ölteni az arckifejezését, de a félmosoly ott maradt a szám sarkában. - Akkor én is elmondok egy titkot, Jagger. Számomra sem tűnsz épp védtelen, bajba jutott hercegnőnek, akit óvni kell a széltől is - hirtelen ötlettől vezérelve a következő mondat előtt még közelebb hajoltam, hogy a fülébe súgjam, mintha az valóban nagy titok volna. - De ez nem jelenti azt, hogy ne akarnám megtenni... - Magam sem tudom, honnan jönnek a nyelvemre ezek a szavak. Pedig esküszöm, át szoktam gondolni, miket beszélek - többnyire. És hát, az a pár korty vajsör nem árthatott meg annyira, hogy ne tudjak gondolkozni. Ahogy levegőt vettem, és megéreztem illatát, mondhatni hirtelenebb mozdulattal egyenesedtem fel, mint az előre várható lett volna, és talán lányos zavaromban még a tarkómat is megvakartam. Mivel nem igazán voltam képes az adott pillanatban kontrollálni a mozdulataimat, lehet, hogy ezt csak beképzeltem. Remélem, hogy csak beképzeltem. Mindezt csak tetézte az ötlet, hogy csatlakozna hozzám, én meg bárgyún hadováltam valamit a barátairól, meg hogy mennyire örülnék a társaságának, ami mondjuk igaz is volt. Aztán, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna, megfogta a kezemet, és közölte, hogy ő fog meghívni. Éppen tiltakozni akartam, mikor mutatóujját a számra tette, hogy elhallgattasson, és én arra gondoltam, hogy törpegolymók legyek, ha én ennek a lánynak valaha is nemet mondok bármire. Megvan az az érzés, mikor valakit megérintesz, és egy szempillantás alatt rájössz, hogy mennyire nehéz szívvel engednéd el újra? Na körül-belül hasonlót éreztem, míg kézenfogva a pulthoz húzott, és mikor elengedte a kezem, és a csaposhoz fordult valami megmagyarázhatatlan hideg futott végig a hátamon. Bár valószínűleg csak attól lehetett, hogy túl kellemes volt a meleg érintése. Valószínűleg. Egy pillanatra el is vesztettem a fonalat, míg a csaposhoz beszélt, csak a "barátom" szóra kaptam fel a fejem. - Egy vajsört kérek. - mondtam enyhén zavartan, majd megköszörültem a torkomat, mert rájöttem, mennyire kiszáradtam az elmúlt pár pillanatban. - Volt egy korsó vajsöröm, mielőtt egymásba botlottunk volna... - mondtam az előző asztalom felé sandítva, ahol már nem volt nyoma sem a korsómnak, majd hirtelen szöget ütött valami a fejemben, amit csak most realizáltam. Tekintetem vissza vándorolt az arcára, és nem tudtam nem elmosolyodni a mosolya láttán. - Nocsak! Máris barátok lettünk? - kérdeztem egy széles vigyor kíséretében. - Na nem mintha lenne bármi ellenvetésem! Várakozás közben azon igyekeztem, hogy ne bámuljam őt, vagy legalábbis ne feltűnően. Elég kínosan érintett volna, ha rákérdezne, mit nézek annyira rajta, mert erre a kérdésre nem tudtam volna érdemben választ adni. Viszont a valóban feltett kérdésére nagyon is tudtam, mégpedig úgy, hogy kibukott belőlem a nevetés. - Már-már azt hittem belém látsz, de kiderült, hogy tévedtem. Szó sincs semmiféle szerelemről. Csak várakozok, tudod... - nem akartam belemenni, hogy az a terv estére, hogy leöntünk hat vajsört, meg egy üveg lángnyelv whiskyt a tesómmal, mert elegem van az Akadémiából, így nem is részleteztem tovább. - Na és veled mi a helyzet? Gyakran jársz hétköznap délutánonként kocsmázni a barátaiddal? - kérdeztem. - Már csak, hogy tudjam, hol és mikor találhatlak meg legközelebb - tettem hozzá, ezúttal kivételesen szándékosan, és az arcizmaim feletti kontrollt és visszaszereztem, így a mondatot megspékeltem egy hamiskás félmosollyal.
Vendég
Szomb. Jan. 30, 2021 12:17 am
Nathaniel
Furcsa, általában nem szoktak ilyen hirtelen megragadni az emberek, elkerülik a figyelmem és eszem ágában sincs új embereket megismerni, főleg nem egy kocsmában. Mármint persze, el lehet haverkodni, de azt hiszem, ez az első eset, hogy nagyjából az első öt percben mintha egy saját kis belsős vicc alakulna ki köztünk. Megvonom a vállam, és még egy kacsintást is megeresztek a fiú felé. Ha így alakul, a közeljövőben azt is megláthatja, milyen egyszerűen lobbantok bárkit lángra. Határozottan imponál, hogy bár igyekszik titkolni, még az én bódult fejemnek is feltűnik fel-feltűnő zavartsága. Mintha az előbb nem is ő sietett volna az én megmentésemre, hanem fordítva. Ebből semmit nem teszek szóvá, annál jobban tetszik a helyzet. Meg ő maga. Gondolkodás nélkül fogom meg a kezét, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy idegent öt perc után barátként kezelünk. És mégis...ez az érzésem, olyan természetességgel simulnak egybe tenyereink és fonódnak össze ujjaink. Jelen pillanatban eszembe sem jut, hogy mi okozza ezt a kellemes érzést, egyszerűen csak sodródok az árral. Vagy inkább hagyom, hogy felemésszenek a lángok. Miután Nathaniel is kinyögi, mit szeretne, biccentek a pultosnak, majd mutató és hüvelykujjam között megforgatva a galleont hosszú ujjaiba dobom. Amíg kivárjuk azt a röpke néhány percet, újra a friss társaságom felé fordulok. - Ne aggódj, annyi vajsört kaphatsz, amennyit szeretnél. Barátom - teszem hozzá nyomatékosítva a titulust. Nehezen mondom ezt bárkire is, szóval ezt most már tényleg betudhatjuk az alkohol hatásának. Nem érdekel, most csak az, hogy találjunk egy szabad asztalt, ahol majd folytathatjuk ezt a kellemes kis beszélgetést. Ha már ő kíváncsiskodott arról, miért járkálok egyedül egy zsúfolt helyen, úgy érzem, nekem is lehet egy tippem. Erősnek gondoltam, könnyedén ráfogtam volna, hogy egy cuki kis boszorkány összetörte a szívét, ezért meg is lep, hogy tévedtem. Felvonom a szemöldököm, hisz a hallott információkkal nem lettem gazdagabb és nem tudtam meg többet, de még semmi nincs veszve. Tekintetemet végig járatom a vendégeken, oda is intek az asztaltársaságomnak, hogy nyugodjanak meg, biztonságban vagyok, nem nyelt le kettőbe a pisiszörny, és el sem raboltak, csupán érdekesebb társaságot találtam, akivel talán nem versenykártyázásba fog torkollni az este. Szemem sarkából látom, hogy figyel, de szemét dolog lenne mutatni, hogy ebből észleltem bármit is. Végül félmosollyal a szemébe nézek, és átterelem figyelmem az érkező italokra. Abban biztos lehet, hogy erre nem fog választ kapni. Legalábbis most még nem, most még túlságosan kora van hozzá, és ki tudja, lehet, hogy egy ital és mindketten rájövünk, ez nem lett életünk egyik legjobb estéje. - Nézd, ott egy szabad asztal - aztán azzal a lendülettel megindulok felé, és lecsapok rá, mint éhes oroszlán az áldozatára. Ennél a pontnál már nem fogom a kezét, csak a poharamat, amiben a zöldszínű koktél méreghez hasonlóan kavarog. Lábaimat keresztbe téve dőlök hátra, és belekóstolok az italba. A tetején kék szívformák úszkálnak, melyeket automatikusan gyújtok meg egy alig észrevehető mozdulattal. - Igyunk az új ismeretségekre és a hős lovagokra - vigyorodom el a lángoló koktélomat koccintásra emelve. - Gyakran kell megmentened a lányokat?
Vendég
Szomb. Jan. 30, 2021 11:56 am
Jagger & Nate
Love at first sight ... Or what?
Bár szinte biztos vagyok benne, hogy láttam már valahol korábban ezt a lányt, képtelen vagyok rájönni, honnan ilyen ismerős. Mintha valami blokkolná a memóriám ezen részét. Mindez azt jelenti, hogy konkrétan nincs öt perce, hogy valójában először találkoztunk, és jelenleg van bennem egy olyan érzés, mintha eddig hiányzott volna az életemből. Ami baromi fura érzés, nem is tudom hová tenni, és többek között emiatt is vagyok zavarban. Többek között. Másrészt mert sosem találkoztam még hozzá hasonlóan tüzes teremtéssel. A tekintete, a természetesség, ami belőle árad, enblock a teljes megjelenése, egyszerűen zavarba ejtő. Bár már korábban feltettem a kérdést, hogy mindig ilyen könnyen hoz-e tűzbe embereket, leginkább akkor lobbant fel bennem valami, mikor kézen fogott, és az ujját a szám elé tette. Abban a pillanatban valami furcsa meleg áradt szét bennem, amilyet még sosem éreztem. Tény, hogy ez a lány valószínűleg minden helyzetben fel tudja forrósítani a hangulatot. Hozzáteszem, látszik rajta, hogy ivott már valamit, akkor is ha részegnek nem mondanám, és egyre inkább érdekel, hogyan viselkedik vajon teljesen józanul. Mikor már a pultnál vártunk az italokra és nyomatékosította a barát titulust, csibészesen elvigyorodtam. - Egy vajsör is elég lesz, pláne, ha a következő kört én állom. Barátom - kacsintok egyet felé, mert kissé viccesnek találom ezt a túlzott nyomatékosítást. Gyorsan ránéztem az órámra, és nyugtáztam, hogy lesz még időnk következő körre, mert még legalább két órám van, míg Bae végez. Nem szeretem az órámat lesni társaságban, de muszáj volt, mert annyira elvesztettem Jagger mellett az időérzékemet, hogy éppen ugyan annyi eséllyel telhetett volna el öt perc, vagy öt óra is, mióta beszédbe elegyedtünk. Tudom, hogy nem adtam ténylegesen választ arra, mit is keresek egy kocsmában egyedül, de egyrészt nem árt némi titokzatosság, másrészt tényleg irreleváns. A lényeg, hogy szerelmes nem vagyok, ami azt illeti nem is voltam sose. Szóval nem igazán tudom, hogy az milyen érzés is lehet. De még így is több választ adtam, mint ő nekem. Egyszerűen elütötte a kérdést, hogy hol találhatom meg legközelebb, felkapta az éppen a pultra került italát, és elindult az egyik asztalhoz. Hitetlenkedve csóválva a fejem néztem utána, majd mikor fél úton tartott az asztal felé, én is felvettem a pultról a korsómat, és hosszú léptekkel utána indultam. Mikor épp helyet foglaltam a másik széken, szórakozottan gyújtogatta az italát. Nem értettem mért hagyott válasz nélkül, de egyelőre nem akartam forszírozni a témát. Nem akartam tolakodónak tűnni. Bár én már most, ez után az együtt töltött pár perc után is biztos voltam benne, hogy újra akarom látni. Tetszik az érzés, ahogy elveszek a tekintetében. Olyan keveset tudok róla - szinte semmit - mégis annyira természetes a közelsége. - Az új ismeretségekre, és a megmentendő hercegnőkre - emeltem fel a korsómat, és mélyen a szemébe néztem, ahogy a kettőnk itala összekoccant a levegőben. Egyrészt mert alapból úgy illik, hogy koccintáskor nézzünk a másik szemébe, másrészt mert bele akartam nézni a szemébe. Majd mielőtt válaszoltam volna a feltett kérdésére belekortyoltam az italomba. - Nem mondhatnám. Ritkán járok olyan közegbe, ahol megmentésre szoruló lányok vannak. Volt már rá példa, de... Nos, egyikük sem volt olyan mint te. - Magam sem tudom, ezzel mire céloztam pontosan. Nem volt olyan lebilincselő? Érdekes? Vonzó? Vagy mondjam, hogy egyikük sem hozott úgy lázba? Elmosolyodtam, ahogy letettem a korsómat és felnéztem rá, majd a lángoló koktéljára pillantottam. - Mesélsz erről a tűz dologról? Olvastam, hogy léteznek, akik képesek uralni bizonyos elemeket, de sosem láttam még ehhez foghatót... Elképesztő... - Örülök annak, hogy a zavarodottságomat sikerült félretennem, de most előjött belőlem a tudásvágyó, kíváncsi énem. Mégis, nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá. Mikor hozzám ért is éreztem bőrének melegén, hogy mintha ő maga volna a tűz. Ami őszintén szólva még vadítóbbá, és vonzóbbá tette a szememben. Kíváncsi voltam a történetére, hogy ki ő, mi ő, honnan jött, mert bárhogy erőltettem az emlékezemet, csak arra sikerült rájönnöm, hogy láttam már valahol. És nem elégszem meg azzal, hogy csak annyit tudjak róla, hogy Jaggernek hívják, és egy pillantásával lángra lobbant belül.
Vendég
Vas. Feb. 07, 2021 9:44 pm
Nathaniel
Tudom, ha most látna a testvérem, vagy akár apám, biztosan teljesen kiakadna. Egy; már rég az iskolában kellene lennem, és nem egy kocsmában iszogatni. Kettő; a barátai helyett nem kellene random ismeretlenekkel iszogatnom. Még akkor sem, ha épp megmentett. Hát...én viszont úgy gondolom, hogy most vagyok fiatal, ki kell használnom a lehetőségeket, azt teszem, amihez éppen kedvem van és szórakoztat. - Ezek a hercegnők... - ingatom a fejem mosolyogva. Nincs ennek semmi jelentősége, de azért remélem, hogy nem így gondol rám. Egy bajbajutott hercegnő, aki csak akkor tud szabadulni, ha valaki hős lovagként, fehér lovát a pub előtt kikötve a megmentésére siet. Köszi, tündérmesék, én halálfaló gyereke vagyok. Azért érdekel, mennyire jellemző ez rá, hogy ráérez a "szerencsétlen" lányokra és gyorsan a megmentésükre siet. Nem csodálkoznék rajta, ha mondjuk a közelében bárki eljátszaná, hogy rosszul van, vagy éppenséggel zaklatják. Ha kérhetnék valakit, aki a megmentésemre siet minden ilyen alkalommal, talán pot Nathaniel lenne az, azokkal a szép szemeivel, melyekbe szépe bele is feledkeztem itt a koktélozgatás közepette. - Mint én? - kérdezek vissza felvont szemöldökkel. Mármint? Kviddicsezővel? Lestrange-dzsel? Lánnyal? Tudod mit, nem is akarom tudni. Ingatom a fejem, aztán belekóstolok a zöld italba, és tekintetemet körbefuttatom újra a jelenlevőkön. Nem mintha unatkoznék mellette, de el kell terelni valamivel a figyelmem a szemeiről. Én már észre sem veszem az apró dolgokat, számomra mindennapos a tűz jelenléte a testemben, a legjobb barátom és legegyszerűbb játékszerem. Épp ezért megemelkedik a szemöldököm, amint elhangzik a kérés. Ezt nehéz szavakba önteni, némi gondolkodási idő kell hozzá. Addig viszont jobbomat lassan az asztal lapján az ujjaihoz csúsztatom, és még lassabb, óvatos mozdulattal helyezem kézfeje fölé a tenyerem. Nem érek a bőréhez, de épp csak annyira fölötte tartom, hogy szinte úgy érezze, egymáson pihennek kezeink. Érezheti, amint a tenyerem felmelegszik, szinte éget, számomra pedig kellemes bizsergést generál ott, ahol a legközelebb vannak egymáshoz kezeink. Idő közben egy félmosoly kíséretében megkeresem tekintetét, és most úgy érzem, jó ideig nem is akarom elengedni. Talán még felsőtestemmel is valamivel közelebb hajolok hozzá. - Különleges mágia járja át annak az embernek a testét, akibe maga az Ördög beleköltözik - széles vigyorra húzódnak ajkaim. Nem szokásom konkrét válaszokat adni, hisz sem tanár nem vagyok, sem pedig magyarázatra kötelezett. Mitől lenne izgalmas egy beszélgetés, ha nem ettől? Tenyerem közben a kezére csúszik, onnan pedig a tűz terjedéséhez hasonlóan a karján át egészen a nyakáig csúszik, ujjaim pedig az álla vonalában állapodnak meg. Elveszek a szemében a mozdulat közepette, a testemet pedig valami olyasmi kezdi uralni, amire nem számítottam úgy egy fél órája még. Mosolyogva hunyom le egy pillanatra a szemeimet, és ezzel más gondolatokat, érzéseket is beengedek a fejembe, példának okáért a zenét, amit nem tudok nem ignorálni. Ellentmondást nem tűrően csúsztatom vissza kezére a kezem. - Táncoljunk!
Ha pár órával ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy egy Jaggerhez hasonló őrjítően vonzó lánnyal fogok ma iszogatni egy kocsmában, nemes egyszerűséggel szemberöhögtem volna az illetőt. Nem is teljesen értem, hogyan keveredtünk egymás mellé, mármint leszámítva hogy lebénítottam egy fazont, akit jóformán felgyújtott volna, ha nem teszem meg. És mégis, ahogy ott ültünk egy asztalnál, poharainkat egymásnak koccintva annyira természetesnek, és magától értetődőnek éreztem, ahogy tekintetünk egymásba fonódik, hogy fel sem merült bennem a gondolat, hogy milyen gyors egymásutánban zajlottak le ezek az események. Halk kuncogással nyugtáztam, ahogy fennakadt a tósztom utolsó szaván. Reméltem, hogy érezte a csipetnyi iróniát, hisz az már első pillantásra lejött, hogy ő nem az a tipikus gyenge, megmentésre szoruló hercegnőcske. Nem is tudnám mihez hasonlítani őt. Ahogy felvonta a szemöldökét, és visszakérdezett, pont arra, amit magamban sem tudtam rendesen megfogalmazni egy pillanatra lesütöttem a szemem, és elmosolyodtam, aztán a válaszadáshoz újra felvettem vele a szemkontaktust. - Úgy értem, egyikük sem ragadta magával ennyire az érdeklődésemet, mint te. - magam sem tudom, honnan jöttek ezek a szavak, egyszerűen csak kibuktak belőlem. És nagyon is igaz volt: érdekelt ez a lány, minden létező tekintetben. Olyannyira, hogy egy pillanatra el is uralkodott rajtam a kíváncsiság, hogy megtudjam, mitől ilyen tüzes jelenség. Az első pillanatban még átkoztam is magam miatta, hogy mért is kérdeztem meg, de aztán ahogy a kezét a kezem fölé emelte, és éreztem a kellemes melegét, már annyira nem is tűntem a saját szememben hülyének. Aztán ahogy a tekintetét belefúrta az enyémbe, valahogy azt éreztem, hogy a tűz, amivel a kezemet forrósítja, szétárad az egész bennsőmben. Közelebb hajolt, mégis olyan volt, mintha távolabbról beszélt volna, amit valószínűleg az okozott, hogy a pulzusom hirtelen megugrásától zúgni kezdett a fülem. Elvigyorodott, és én csak arra tudtam gondolni, hogy milyen lenne megcsókolni... De nem, az még enyhén szólva korai volna. Önkéntelenül azért én is közelebb hajoltam hozzá, és képtelen voltam elszakítani a tekintetem az övétől. Még akkor sem pillantottam le, mikor a keze hozzám ért, és valami furcsa bizsergés járt át belül. Ahogy a keze fentebb kúszott a karomon én is elvigyorodtam. - Az Ördög, mi? Ki kell ábrándítsalak, kedves, nem tűnsz ördöginek. Bár szorult belém némi önbizalom, mégis nehezen hiszem el, hogy ez az egész szituáció megtörténhet. Mármint, annyira furcsa, nem? Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy random csajokkal flörtöljek kocsmákban, és ami most történik mégsem érzem randomnak. Egyszerűen csak... Jó... Olyannyira, hogy az sem érdekel, hogy az én fejembe nem szállt bele az a pár korty alkohol, és hogy sosem láttam még senkit kocsmában táncolni. Mikor kezét visszacsúsztatta a kezemre, és közölte, hogy táncolni akar, gondolkodás nélkül álltam fel, és a kezét fogva magamhoz húztam. Szabad kezemmel átkaroltam a derekánál, és miközben már el is kezdtem a zene ritmusára mozogni, a fülébe suttogtam bele a választ: - Táncoljunk... Egészen felszabadító dolog a tánc, nem sok gondolkodásra van hozzá szükség. Egyszerűen csak élveztem. A táncot, a közelségét, a tekintetének bűverejét. Ahogy együtt mozogtunk a zene ritmusára, hol szoros közelségben, hol kissé távolabb egymástól, folyamatosan a tekintetét kerestem, hogy elveszhessek benne. Fogalmam sincs, mennyi ideig táncoltunk, hogy csak egy szám volt-e, vagy több, de teljesen feltüzelt. Ha lehet még jobban, mint eddig. Mikor egy pillanatnyi időre megálltunk, és elcsitult a zene, és éppen a szemébe néztem, egyszűen nem tudom, mi ütött belém. - Ne haragudj... - bukott ki belőlem előzetesen a szabadkozás, majd hirtelen felindulásból megcsókoltam. Tényleg nem tudom, mi váltotta ezt ki belőlem; sosem tettem még ilyet. Mármint sosem kaptam le senkit, akit csak éppen akkor ismertem volna meg egy kocsmában. És őszintén rettegtem attól, hogy mi fog történni... Ellök vajon, vagy viszonozza? Nem érdekelt, de úgy éreztem, muszáj megtennem...
Vendég
Kedd Feb. 09, 2021 12:46 am
Nathaniel
Az egész annyira furcsa, mégis jön minden magától. Nem kell gondolkodnom azon, mit mondjak, hova nézzek, és ez az érzés, amit kivált belőlem...szokatlan. Szokatlan, és egyben kellemes. Sőt, kívánni sem lehetne ennél jobban alakuló estét, és még nem tudom, hol a vége. Nem akarom, hogy vége legyen, szeretnék csak elveszni a szemeiben, megismerni a mozdulatait. Talán még párszor hagynám, hogy megmentsen. Igen, azt hiszem, bajba keverednék azért, hogy újra felbukkanjon a semmiből a magányos farkas. Mosolyogva hallgatom, amint megmagyarázza, mire gondolt, amikor azt mondta, "mint te". Nem tagadom, jól esik, hogy végre valaki azért áll velem szóba, mert felkeltettem az érdeklődését, és nem azért, mert látott az újságban és szinte kötelességének érzi, hogy leszólítson. Nem vagyok a szavak embere, ahogy ezt érezheti is. Az én terepem a tűz, az érzések, és cselekvés. Ahogy tekintetünk összefonódik, s bőrünk égeti egymásét, elveszik a minket körülölelő világ. Legalábbis a kocsma része, leszámítva az italokat, amelyek csak fokozzák ezeket a furcsa érzéseket. Szóval itt és most tudom, hogy akarom őt. Ha csak egy pár lopott pillantásra, ha csak erre a kézfogásra és néhány simogatásra, de akarom. Mert még nem éreztem ehhez hasonlót. A bennem égő tűz mintha csak arra várna, hogy kitörhessen. Idő közben azt is elfelejtem, hol vagyunk, mit csinálunk, és kikkel vagyok. Csak a szemeire tudok figyelni, és a közelségére, ami hirtelen, ahogy magához húz és átölel, kivált belőlem egy halk sóhajt. Nem akarok távol lenni tőle, így akkor is pár arasznyira táncolok tőle, amikor éppen nem a derekamat öleli. Teljesen átadom magam a zene ritmusának, és úgy táncolok az ismeretlennek, mintha már évek óta szoros kapcsolt fűzne minket egymáshoz. Rámosolygok, kezeimet a nyakában összefűzöm, csípőmet a lassuló, elhalkuló zenével együtt lazítom le. Mintha csak ennek kellene következnie... Egy pillanatra felvonom a szemöldököm, de mielőtt belegondolnék, miért kér bocsánatot, ajkai olyan hirtelenséggel érik az enyéimet, hogy attól mindent elfelejtek. Egy pillanatig sem kell gondolkodnom - nem mintha tudnék ebben a helyzetben -, az ölelést szorosabbra veszem, aztán elveszek a csókban. Ajkai édesek a vajsörtől. Talán álmodok? Ha álmodom az egészet, senki ne merjen felébreszteni... Izgatottság és valamiféle boldogság jár át, a gyomrom bukfencezik miközben az agyamban a józan ész helyét táncoló manók veszik át. A pillanat pedig lassan véget ér, homlokomat az övének döntöm és elmosolyodom. Aztán még mielőtt bármit mondhatnék, egy szorítást érzek a csuklómon, amitől kénytelen vagyok elengedni Nate-et. Felháborodva fordulok a barátaim felé. Nem a legjobb az időzítésük arra, hogy megnézzék, élek-e még. - Gyerünk, Lestrange, aurorok! - a csapatkapitányunk, Martin figyelmeztet mély hangján az érkező csapatra. Ők azok, akiket tényleg nem szeretnék megvárni, nem hiányzik, hogy elvegyék az engedélyem, vagy szóljanak az apámnak erről az egészről. Bocsánatkérően pillantok vissza a fiúra, akivel egy szép kis estét töltöttem el, aztán a következő pillanatban már el is hoppanálnak a barátaim, engem is magukkal rántva.
Vendég
Kedd Feb. 09, 2021 10:00 pm
Jagger & Nate
Love at first sight ... Or what?
Jagger mellett, magam sem tudom hogyan, sikerült minden létező más dologról megfeledkeznem. Egyszerűen csak belevesztem a tekintetébe, és semmi más nem érdekelt, csak a szemei, az érintése, bőrének melege, és az a furcsán kellemes érzés, ami egész együtt töltött idő alatt átjárt. Nem érdekelt, hogy alig ismerem, hogy épphogy csak a keresztnevét tudom, hogy csak éppen most vetett minket össze a sors. Alig ittam valamicske alkoholt, mégis valamilyen megmagyarázhatatlan eufórikus érzés lett volna úrrá rajtam, mintha már minimum be lennék csípve. Ebből az érzésből merítettem arra bátorságot, hogy igent mondjak a táncra, és szó ami szó, nem bántam meg. Hallottam halk sóhaját, mikor átkarolva a derekát magamhoz húztam, és arra gondoltam, soa többé nem akarom elengedni. Csak ölelni akarom, és táncolni vele amíg világ a világ. Együtt mozogni vele a zene ritmusára, átkarolni a derekát, érezni a közelségét... Le sem tudom írni szavakkal milyen érzés volt. Már-már azt éreztem, hogy nem is ő az aki lángol belül, hanem én. Tetszett, ahogy a nyakam köré fonta a karját, és volt egy olyan sejtésem, hogy ő is hasonlóképp érez, mint én. Mintha ő sem akart volna túlzottan távol kerülni, mintha ő is a tekintetemet kereste volna, és ezt készséggel meg is adtam neki. Teljesen megszűnt a külvilág: csak ő létezett, én, és a zene. Aztán mikor a zene elhalkult, és ő rám mosolygott, én pedig átkaroltam a derekát, hiretelen ötlettől vezérelve bátorkodtam megcsókolni. Persze, nyilván korai még az effajta viselkedés, de úgy éreztem, nincs veszíteni valóm, ellenben megbánnám, ha nem tenném meg. Ahogy ajkaihoz ért az ajkam, éreztem, hogy szorosabbra fonja karjait a nyakam körül, és én is jobban magamhoz húztam. Azt akartam, hogy ez a csók az örökkévalóságig tartson, annyira felszabadító érzés volt. Attól, hogy nem lökött el, és képelt fel - pedig akár meg is tehette volna, - hanem viszonozta, ki tudtam volna ugrani a bőrömből, legszivesebben seprű nélkül körberepültem volna a kocsmát. Mintha egyy másik világba kerültem volna át, mikor a szám hozzáért az ő puha, forró ajkaihoz, és meg kell valljam tetszett az a világ. Úgy éreztem, hogy a gyomromban ezernyi tündérmanó kezdett el röpködni, és a szivem úgy zakatolt, azt hittem, kiugrik a helyéről. Addig húztam ezt a pillanatot, addig ízleltem ajkainak édes ízét, amíg csak lehetet, de sajnos ugye egyetlen pillanat sem tarthat örökké, bármennyire is szeretnénk. Mikor ajkaink végül elváltak egymástól, és homlokunk összeért visszamosolyogtam rá. Éppen szólásra nyitottam volna a számat - bár magam sem tudom, mit akartam valójában mondani -, mikor valaki megzavart minket, és Jagger ennek hatására kénytelen volt elengedni engem az öleléséből, nomeg én is őt. Nem tudom biztosra, milen amikor az ember sokkot kap, de szerintem velem megtörtént. Csak álltam, és néztem rá. Hallottam a srác szavait, láttam a bocsánatkérő tekintetét, ahogy rám nézett, és nem tudtam megszólalni. Aztán eltűnt. Mikor egyedül maradtam, az asztal mellett állva, hirtelen átfutott a gerincemen egy hideg borzongás. Vissza akartam tekerni az időt, de percekig csak álltam, és bámultam pontosan azt a pontot, ahonnan az arca eltűnt. - Jagger Lestrange... - motyogtam halkan a nevét. - Kérlek, mondd, hogy nem vagy bűnöző... - bár mindegy lett volna, a józan eszemet ígyis-úgyis ellopta, és magával vitte. Az iménti csóktól még mindig megrészegültem fogtam meg a korsómat, és hajtottam fel a benne lévő összes vajsört egy huzamra, majd mikor letettem azt, olyan érzésem támadt, mintha valamit elfelejtettem volna. Összeráncolt homlokkal néztem a szék mellett heverő táskámra, majd az órámra néztem, és homlokon csaptam magam. - Bailey! - jutott eszembe az esti programom, és gyors mozdulattal felkaptam a táskám a földről. Lenéztem az asztalon álló koktélos pohárra, és biztos voltam benne, hogy egy darabig képtelen leszek kiverni ezt a lányt a fejemből. Arcomra bárgyú mosoly kúszott, és én is dehoppanáltam egy, az Akadémiához közeli helyre.
Megvolt a csodálatos tervem estére. Elegem van abból, hogy Baevel nem tudunk rendesen időt tölteni egymással a két különböző szak miatt, szóval eldöntöttem, hogy ma este nem fog érdekelni, mennyit kéne tanulni, és készülni, vagy mennyire leszünk fáradtak, a mai estét akkor is együtt töltjük, ha utána mindenből megbukunk. De úgy sem fogunk megbukni, szóval nyugodtan ihatunk, és dorbézolhatunk egész este, mert ránk fér. 
