When the clock is ticking again

A csend hatalmának fáradhatatlan repetitívséggel véget vető kattogás megállíthatatlanul szelte át a szobát, hogy a fülében ezután őrjítőnek hasson, szavak nélkül kísértő démonná váljon, mely nyelv hiányában is képes elméjébe suttogni vétkeit, gátlásait és kételyeit. Felemlegette a kozmikus mérleg nyelvét kiegyenlítő bukást, mely épp oly tagadhatatlansággal rakódott le múltjának macskakövei közé, mint a győzelemmel zárult háború emléke, és a hazugságot, melyet rezdületlen külsejének burka mélyén szívből megvetett. Euphrosine nem azt érdemelte, hogy a reggelije mellé egy hazugságot kapjon attól a férfitól, akinek hűséget esküdött, az érme másik oldalaként viszont ott motoszkált tudata mélyén a magyarázat, pontosabban az annak titulált kifogás, miszerint ezzel a füllentéssel nem csupán saját, sziklaszerű álláspontjának törhetetlenségét tartja fenn, de a nőt is megóvja attól, hogy még nagyobb súlyt helyezzen a fáradó vállakra annál, amivel már egyébként is terhelte, s amiket bármennyire szeretne, nem képes levenni onnan. Nem kizárható, hogy éppen eme bűntudata volt, ami miatt ajkai mélyebb megfontolás, racionalitásának regisztrációja nélkül nyíltak szólásra, hogy közöljék a számukra oly sokat jelentő nővel, hogy fontos munkaügy miatt távozik hazulról a megszokottnál is korábban. Olyan hazugság ez, amit már nem csoportosít egy ideje, hiszen a "kegyes" és "súlyos" besorolásokat szigorú szemmel nézve semmi nem választja el egymástól. Nem számít, milyen jelzőt kap, a tény maga ugyanaz marad. Egyetlen dolog változik: a mennyiség. Egy idő után viszont eljut az ember arra a pontra, hogy épp úgy kezeli az ilyesmit, mint a születésnapjait. Nem számol utána, nem azért, mert az változtatna bármit az adatokon, hanem azért, mert így még megadja magának az esélyt arra, hogy aludjon valamennyit éjszaka.
Ahogy azonban gondolatai szüntelenül ostromolják, egyedüli mentsvárként feszültsége levezetéséhez az ujjaival való doboláshoz fordul, az óra kattogásával megegyező ütemben támadva a fotel karfáját.
- Elnézést kérek, hogy raboltam az idejét, doktornő! Inkább átadom ezket a perceket annak, aki komolyan rászorul. - nem hagy időt a másik félnek, hogy megpróbálhassa maradásra bírni, az ülőalkalmatosságból felegyenesedő tartása fémjelzi szavainak finalitását, míg hangjának szilárdsága az afelőli teljes megbizonyosodásról árulkodik, hogy egy szakértő véleményének kikérése valójában nem volt több egy hibánál, egy hirtelen, átgondolatlanul meghozott döntésnél. Pedig tudja jól, hogy képes egyedül átjutni azon az aknamezőn, melyet épp ő maga épített ki.
Nem vesz tudomást arról sem, hogy az, ahogyan hátat fordít a nőnek, nem a személyének vagy a szakértelmének szól, hanem a problémáknak, amik e közegben, ebben a fehér falú szobában ólomsúlyú téglákként kezdtek felé zuhanni, a kattogások pedig nem az óráé voltak, hanem a tégláké, ahogy azok célba értek, maguk alá temetve hőn áhított célpontjukat.

Ennek több hete már. Ujjai mégis hasonló tempót diktálnak a pult lakkozott fafelületén, miközben kávéjára vár. A fiatal hölgy kedves mosoly kíséretében unszolta, hogy üljön le, kiviszi neki a frissítő italt, de az udvarias szavak ellenére sem vetkőzte le ama berögzülését, hogy ha így tenne, azt túlzásba vitt kiszolgálásnak érezné, márpedig ő nem várja el azt, hogy bármit is az ölébe kapjon. Feltehetően eme döntése vezetett odáig, hogy míg a csésze már ujjai közé nem került, nem futtatta végig pillantását a barátságos kis helyen, felmérve, hol lelhet egy lélek nélküli asztalra, lehetőleg olyan pozícióban, hogy ülőhelyéről minden lehetséges útvonalat belásson. Egy másik berögzülés. Fontos felmérni, honnan érkezhet potenciális fenyegetés és mely útvonalon próbálhat meg távozni. Ha mindkettőre nyílik rálátás, azzal a legidegenebb harctér is könnyebben kontrollálható. Pechjére, olyan előny ez, ami ma nem adatott meg. A családias presszók hátulütője a relatív rövid idő alatti megtelés. Esküdni merne rá, hogy mikor belépett, még bőven volt szabad asztal, de a makacs várakozása végeztével egyetlen olyan széket szúr ki, aminél csak egy ember ül. Nem szükséges sokáig kémlelnie az ajtóhoz közeli pontot, hogy rájöjjön, honnan ismerősek számára a szőke tincsek és a mogyoróbokorra emlékeztető íriszek.
- Szabad? - kimért, lényegretörő, sosem hitt abban, hogy túl kellene magyaráznia azt, ami nyilvánvaló. Egyedül fejével tesz egy kósza biccentést a szabad szék felé az egyértelműség kedvéért, tekintetét nem véve le a nő arcáról. Nem suhan el mellette észrevétlenül annak iróniája, hogy legutóbbi találkozásukkor pont, hogy felpattant, míg most a helyfoglaláshoz kér engedélyt. Ujjainak szorítása alig észrevehetően erősödik a finom kidolgozású, fehér csészén az átsuhanó gondolat hatására, de nem ad teret a a bensőjében növő feszültségnek, ami szelidítetlen vadállatként követel magának nagyobb mozgásteret. Helyette mély pillantással, türelmesen vár választ, nem szentelve figyelmet a falon lógó óra kattogására.

Alapbeállítottsága részének tekinthető az a szinte emberfeletti fegyelem, amit izmai felett gyakorol napjának java részében, a gyémánt keménységét meghazudtolóan kemény burok, melyet még otthonán belül is csak tudatos erőfeszítés árán üt át, hogy a szénfalon repedéseket kreálva teret adhasson a férj és az apa lényének átszűrődéséhez. Ennek köszönhető az a kisugárzás, amit apja úgy nevelt belé, mint az acélos erő, mint a férfi elsődleges eszköze és ismérve, ami által védelmet biztosíthat nem csupán magának, de a családja számára is. Éveken át mindennemű megkérdőjelezés nélkül követte ezt a tanítást és tartotta szem előtt úgy, ahogy hívők gondolnak egy-egy parancsolatra, mára viszont, különösen azokban a pillanatokban, mikor a némaság őrjítően sutyorgó démonai szegődnek mellé egyedüli társaságként, s mikor bebizonyosodott róla, hogy addig bent tartott levegője kifújásának senki sem válhat fültanújává, kételyek kezdik megfertőzni az addig ideálként kezelt eszmét. Bizonyos szempontból továbbra sem kétli azt, hogy apjának és mentorának igaza volt, mikor a család biztonságáról, s annak fontosságáról beszélt, azonban az időnek megvan az a bosszantó tulajdonsága, hogy minél több eltelik belőle, annál inkább eszmél rá az ember olyasmire, amit talán látott régebben is, talán tudata, akkor nem értve a miértjét, elraktározta, de nem volt képes dekódolni. Ennek köszönhetően ma már, mikor apjára gondol, nem csak azt a magabiztosságot és önfegyelmet látja lelki szemei előtt, de ritkaságszámba menő mosolyainak szomorkás mivoltát, s egy távolságot a bölcs szemekben, ami soha nem akart onnan eltűnni. Gyerekként természetesen nem értette. A férfi viszont eljutott a felismerésig, ez idővel elkerülhetetlen volt. A keserű mosolyok szavak nélkül sugalltak egy újabb leckét, mégpedig, hogy nem mindig tudatosul bennünk az adott pillanatban, milyen áldozatot hozunk, nem is engedhető meg, hiszen azzal felmerülne a visszakozás lehetősége és magasabb volna a hibaszázalék. A súly sosem azonnal érkezik, hanem utólag. Ezt érzi ő mostanság. Tudja, érti, mégsem biztos abban, hogy elég erő van még benne saját falainak teljes lebontásához. Így aztán, bár fogadja a nő széles mosolyát, az ő vonásai ezzel szemben alig láthatóan engednek, szájának sarka rándul csupán, mint egy esetlen viszonzás, de ezt egyből elrejti a kíváncsi szemek elől, ahogy fejét az asztal felé fordítva foglal helyet a székben, puhán téve le a szorításában fogva tartott kávéspoharat.
- Köszönöm! - meglehet, nehéz róla megmondani, ám hanghordozása most már kevésbé hivatalos, mint a múltkori találkozásuk alkalmával, pontosabban, annak önkényes rövidre zárásának alkalmával, még úgy is, ha csupán kurta hálanyilvánításról van szó.
- Ha majd a teljesen súlytalan celebkapcsolatokról szóló hírek lesznek a legnagyobb problémáink, akkor már elmondhatjuk, hogy egy nyugodtabb világban élünk. - egyszerű kiritkaként is lehetne interpretálni a szavait, valójában viszont ennél árnyaltabb válasszal reagál a doktornő felvetésére. Ott lapul szavai mögött azon egyszerű igazság, hogy a sajtónak mindig is befolyásoló hatalma volt. Az egyetlen, ami változni látszik, hogy a nyomtatott formáját legyőzi az elektronikus média. De legyen szó egy ideológia átadásáról vagy az általános közhangulat formálásáról, nem kell mást tenniük, mint az ismétlődés megcélzása. A legnyilvánvalóbban cenzúrázott gondolat is gyökeret vet az emberben, ha eleget szajkózzák, aligha van ennek köze ahhoz, hogy valóban kifogytak volna a témából. Ugyanakkor válaszában egy másik réteg is fellelhető, a puszta tény, hogy egy ekkora biztonságot auror mivolta ellenére, vagy talán épp azért, mennyire utopisztikusnak, sőt, egyenesen fantasynek tart. De nem kíván ő vészmadár lenni, ezért inkább a finom célzást ízlelgeti kávéja mellé, mielőtt csészéjét visszatéve újra megszólalna
- Sajnálom a múltkori viselkedésemet! Úgy fest, van, amiben az első igen döcögősen megy. - most már nem próbálja eldugni a nő elől az ajkai felfelé görbülésének tényét. Oka van annak, hogy nem szokása "megcsillogtatni" humorát, ez az indok pedig az, hogy még egy lemerülőben lévő zseblámpa is erősebb fényt adna. Mindazonáltal szeretné éreztetni kávépartnerével, hogy alapbeállítottsága nem a személye ellen szól. Igaz, utólag megkérdőjelezi magában, hogy jobb lett volna megállni a bocsánatkérés után.
- Nemrégiben szoktam ide. Békés hely, jól jön az atmoszférája munka előtt. - és már az első pillanattól kezdve rátapadt bőrére az érzés, hogy a húga imádta volna, de ezt hangosan nem közli, legfeljebb az a távoliság lehet beszédes, amivel végigméri a berendezést.
- Na és Ön, doktornő? Itt heveri ki a lelépő pácienseket?
Mitagadás, máris jobban teljesít, mint azon a napon.