Let me go or at least make me laugh

Imogen & Arlene

Mindig is utáltam a jótékonysági esteket. Persze jófej voltam és sosem utasítottam vissza a meghívást, de halálra untam magam az egész alatt. Mindig, mindig ugyanaz a program. Helyet foglalunk, felszolgálnak valami közepes minőségű bort és ételt, utána elmondják, hogy miért hívták össze (persze úgyis tudod, mert ott van a meghívón), majd tombola és lehet haza menni. Jobb helyeken előzenével szórakoztatták a közönséget, amire mást a lány bólogatáson kívül nem tudtál csinálni.
Már nem is törődtem azzal, hogy jobban nézzek ki, mint egy átlag munkanapomon. Felvettem egy fekete pántos ruhát, a hajamat hagytam a vállaimra omlani. Merésznek éreztem magam, így bevállaltam egy tíz centis magassarkút is. Nem kentem fel túl sok sminket, ma nem volt kinek jól kinézzek.
Nagyot kortyoltam a borospoharamból. Egyre többször nyitok ki egy üveggel, ennek nagyon nem lesz jó vége. Bár, őszintén, kit izgat? Gyerekem már úgysem lesz, más meg nem igazán szólhat bele. Végülis, harminchét évesen a saját életemet kell élnem, nem másét.
-Gyerünk Imogen, vedd fel. -szuggeráltam a bal kezemben tartott telefont, míg a jobb kezemmel ismét beleittam a pohárba. Nem emlékeztem pontosan, hogy hova kell mennem. Igaz, a húgommal megbeszéltük, hogy találkozunk, de azt nem, hogy hol. Idegesen nyomtam rá az ujjam az újrahívás gombra. Mi a fene van Imogennel?
Megfogtam az üveg nyakát és a számba löttyintettem a maradék három kortyot. A tükör elé állva megállapítottam, hogy nincsen semmi gond, nem látszott rajtam az elfogyasztott alkohol mennyisége. Jé, mintha vékonyabb lennék! Vajon mitől fogyhattam le?
-Jól van Imogen, te akartad. -a táskámba süllyesztettem a telefonomat és felhúztam a magassarkút. Magamra kaptam egy vékony fekete kabátot, kiléptem az ajtón és mélyet szívtam a csípős esti levegőből. Nem szenvedtem azzal, hogy kulcsra zárjam az ajtót, csak elmotyogtam a varázsigét. Aprókat lépkedve indultam meg a macskaköves utcán. Igazából fogalmam sem volt, merre megyek, de jól esett ez a kis séta. Szinte felpezsdítette a vérem, újra élőnek éreztem magam. Kellett is az energia, ha túl akartam élni a mai jótékonysági estet…