Lost in your world

Végre eljött ez a nap is, végre szabadulok, már nagyon elegem volt az itt eltöltött időből, eleinte jól szórakoztam, de idővel minden unalmassá vált. A szabadság illata, mondhatnám, hogy az orromba szökött, de ez nem igaz, minden ugyanolyan szagos volt, mint máskor is. Kicsit fintorogtam, de mit számít mindez, mikor megkapom a ruháimat és az ékszereim,  akkor neki is látok átöltözni, ott ahol vagyok, nem érdekel senki sem, bár itt leginkább csak nők vannak, akik szintén ma szabadulnak. Keresek egy tükröt is, hogy a díszpiercingeket visszatehessem a helyükre. Sajnos kilyukasztani nem tudom újra a fülem vagy az orrom, de ami késik, az nem múlik. Rám férne egy fodrászat meg manikűrözés, elvégre egy nő adjon magára ennyit. Fekete farmer, fekete csík top és egy fekete farmer dzseki van rajtam, az, amiben elkaptak annak idején, elég dohos szaga is van. A pálcám is vissza akartam kérni, hogy legalább ezen javítsak, de nem adták vissza, majd a közeli hozzátartozóm kapja meg. Milyen jó, hogy felvettem a vér szerinti apám nevét, mintha újrakezdhetném az életemet és új ember lennék. Természetesen van, ami megváltozott bennem, meg van, ami megmaradt, például az, hogy egy kib@szott hercegnő vagyok!
Leülök és egy magazint lapozgatva várom, hogy eljöjjön értem az én unokatestvérem Zorgoth. Látok is egy férfit, aki esélyesen a rokonom, hasonlítunk, még a tetoválásainkban is, hasonlóak, hasonló helyeken. Amikor odalép a pulthoz és bemutatkozik, akkor a szájáról is azt olvasom le, hogy ő lesz az, megkopogtatom az üveget és integetek neki. Az őr, akivel találkozik, már tolja is elé a papírjaimat és a pálcámat is, hogy írja alá és vihet is ki innen engem és lehetőleg soha vissza sem térek majd. Örülnek neki, hogy távozom? minden bizonnyal, elvégre nem vagyok százas és elég aljas is vagyok, elég könnyen az ujjam köré csavarok bárkit és ráveszem a rosszra, miközben én ártatlan maradhatok. Mindenki tudja, hogy van saram mindenben, de nincs bizonyíték, elvégre én nem mondtam annak az őrnek, hogy jöjjön be és verjen meg, egyszerűen csak megtörtént!
Izgatottan az ajtóhoz sétálok, már nagyon mennék innen, remélem az újdonsült uncsitesóm sem akarja húzni itt az időt és kivisz mielőbb.

Már előre megterveztem a szabadulásomat, időben jeleztem, hogy nevet óhajtok változtatni és természetesen mindent, ami ehhez szükséges leadtam az illetékeseknek. Természetesen megfenyegettem mindenkit, akinek a kezébe került, hogy ha bármi baja lesz a papírnak és nem kapom vissza ilyen állapotában, akkor nem lennék a helyében, mert hát ez az örökségem mondhatni. Ne volt könnyű meggyőzni a börtönben az ügyintézőket, hogy intézkedjenek, de amihez van jogom, azt követelhetem és meg is tettem, sikeresen. Megkaptam a papírt, hogy mától Helagoth Xal’godan vagyok és nem Blackwood, tisztára olyan, mintha megházasodtam volna és új családot kapnék ezáltal! Az igazgató nem volt boldog, hogy Zorgoth akadékoskodott és leveleznie kellett vele napokon át, ezt természetesen rajtam vezette le, büntiben voltam és nem élveztem az utolsó napjaimat, ám ezt kifelé nem mutattam, nem adtam meg ezt az örömöt senkinek. Őrülten vihorásztam és mindent kiélveztem, megmutattam, hogy engem ugyan nem törnek meg, nem fogok sírni és könyörögni senkinek, a napjaim megszámláltattak és nem is kellett sokat várni. Eljött a nagy nap és megérkezik az unokatestvérem értem, kopogok neki az üvegen át, de mondjuk úgy átnéz rajtam és olyan arrogáns a tekintete. Meglepődve pislogok párat, majd az ajtóhoz sietek, hogy üdvözölhessem őt, elvégre nem kopogok én akárkinek az üvegen át, nem érzek akkora feltűnési viszketegséget most ebben a pillanatban. 
- Helló!  - köszönök rokonomnak, ki a vállamnak megy, félrelök mondhatni és még figyelemre sem méltat. A kezem a csípőmre teszem és elhúzom a szám, úgy nézem a kis színjátékát, ahogy odamegy egy nőhöz, hogy induljon utána. Na persze, mit képzel magáról? Én nem egy állat vagyok, aki felé odahajolhat, hogy kövessem és már megyek is lihegve utána, bár nem is nézek ki úgy, mint az az elítélt, akihez odalépett. Az unokatestvéremet a tévedéséről az igazgató világosítja fel és felém mutat. Én mosolyogva emelem fel a tenyerem integetésre, az ujjaim egyesével behajtom egymás után, majd vissza kinyújtom. Ehhez társítok némi őrül vigyort is, mikor megkérdezi, hogy hogyan is nézek ki.
- Néztél már tükörbe? - kérdezem mellé lépve, miközben az igazgató felé pillant még, hátha ez valami rossz tréfa, de nem az sajnálatára. Meg is indulunk kifelé, bár engem már nem is kér meg, hogy kövessem, bár nincs is rá szükség, mert az őrök kifelé noszogatnak, majd az ajtó után egy nagyobb löketet is adnak, ami miatt kicsit bukdácsolok, de nem esem el és nem megyek neki Zorgothnak sem, bár ez csak egy hajszálon múlott. Amint kiérünk és megfordul, úgy lépek egyet hátra, nem szeretném, ha azt képzelné, hogy púp akarok lenni a hátán, ezért tapadok úgy a háta mögött.
- Hű... - Ennyit sikerül kipréselnem magamból, mikor beközli, hogy fél évig legyek dísznövény nála, majd elválnak útjaink, igazán... szívéjes?
- Ja, észrevettem mennyire örülsz. Atlasnak köszönd a lehetőséget, hogy már nem vagy egyedül. Szóval, ha szeretnéd, hogy elviselhető legyek és nyugton maradjak, akkor lehetnél kicsit kedvesebb és ezt rögvest be is bizonyíthatod, jó lenne valami új ruha, meg a pálcámnak is örülnék, de ha nem adod ide, akkor muszáj fodrászhoz meg körmöshöz is elvinned, rémesen festhetek. - Fel is emelem a kezem, hogy megnézzem a kiszáradt kezem és a körmeim, amik hát, nincsenek szép állapotban.
- Ugye van otthon nagy kádunk, ah, annyira vágyom egy meleg fürdőre is, habbal meg illatokkal! - A mellkasomhoz kapom a kezem, kissé ábrándos a tekintetem, annyi minden van, amit bepótolnék és természetesen rá is zúdítom nem túl kedves unokatestvéremre mindezt, elvégre öt évet rohadtam itt a börtönben.

Nem is lehettem volna mesterkéltebb, minthogy rákényszerítem magam valakire, akinek gőze se volt arról, hogy él még valaki, akiben szintén az az átkozott Xal’godan vér csordogál. A jó hírnév, amiért annyit dolgozott és dolgozik még mindig, nos annak köszönhetem csak, hogy eljött értem a nem túlságosan kedves unokatestvérem, ám ez nem lep meg, engem sose szeretett senki igazán az apámon kívül, már a nevelőapámon kívül.
- Oh, igaz, elfelejtettem, hogy magányos farkas vagy, bocsánat. - A farkast megnyomon és csukómmal köröket írok le, miközben meghajolok ő magányossága előtt. Természetesen gúnyolódásból teszem, nem, azért, mert tényleg annyira bánnám ezt a megjegyzést. Annyira muris, hogy én tudok róla dolgokat, ő meg nem tud rólam semmit az égvilágon, csak a nevemet.
- Azért, mert a barátnőm ostoba volt és használta a cruciatus átkot én meg ott voltam mellette és lefagytam, ez az én nagy bűnöm, rossz boszorkányokkal barátkoztam. - Lehajtom a fejem szomorúan, két másodperc gyászoló szomorúságot megérdemel. Utána mosolyogva kapom fel a fejem, elvégre ezt már magam mögött hagytam, sokkal fontosabb dolgom van, méghozzá, hogy megmutassam a világnak, hogy én jó kis királylány vagyok látszatra, a többiről meg nem kell tudniuk. Ó, igen, az én nagy terveim, most, hogy szabad vagyok, rókamosolyt csalnak az ajkaimra.
- Királylánynak neveztél?! - Összekulcsolom magam előtt a kezeim a mellkasom előtt, mintha imádkoznék és elég őrült mosoly képe tükröződik az arcomról. Nagyon kevesen hívtak így és most nem tudom, hogy ezért haragudnom kellene rá, mert hogy merészeli ezt a szót használni, elvégre ez mások kiváltsága, olyanoké, kiket közel engedek magamhoz és tudják mit is jelent számomra. A másik választás marad, oly rég nem hallottam már, hogy inkább jól esik, nem veszítettem semmit ezen jellememből, de majd rájön, hogy ez inkább dicséret számomra.
- Jó-jó, rendben, minden a tiéd, nem a vagyonod érdekel, van örökségem, Atlas gondoskodott róla. - Mondjuk, ha nem herdáltam volna el a felét, akkor már jól meg is élhetnék egymagam, de ez még egy ideig lehetetlen, el kell viselnünk egymás társaságát. Elég könnyen felmérgesítettem Zorgothot, de itt még mindenki lát minket, ebből gondolom csak, hogy egy legyintéssel önmérsékletet tanúsít és elölről kezd mindent, normálisabb hangnemmel. Jó, ha ő neki megy, akkor nekem is fog. Visszaveszek a mosolygásból kicsit és megvárom, hogy végigmondja a szövegét, ami kissé gépies és nekem úgy tűnik, hogy csak udvariasságból mondja, ugyan miért is akarna megfelelni az elvárásaimnak és igyekszik majd? Na persze, mintha ez nem mondana ellent mindennek, amit ő képvisel!
- Én is örülök a találkozásnak és annak is, hogy lett egy unokaöcsém, remélem jól fogunk szórakozni együtt, de előbb szeretném rendbe szedni magam és ha megengeded, akkor használnám a kádadat e célból. - Tényleg nagyon igyekszem kedves lenni, de a végén muszáj elharapnom az ajkam, mert annyira röhejes vagyok, hogy hangosan kacagnék magamon legszívesebben. A kezét mikor nyújtja akkor kell pár másodperc, hogy leessen mire készülünk, biztos haza hoppanálunk, ez annyira izgalmas, már rég nem csináltam ilyesmit. Belé karolok és amint megjelenünk a birtokon akkor tátott szájjal pislogok kettőt, mielőtt megszólalnék.
- Ezen igazán osztozkodhattál volna... Egy saját szobát azért kapok, amíg itt leszek? - Engedem el és lépek párat a ház felé, miközben hátrapillantok  Zorgothra. Mennyire irigy, itt ez a bazinagy hely és minden csak az övé, eszem megáll. Én meg anyámékkal egy kis lyukban éltem, ahelyett hogy idehoztak volna, ez annyira jellemző rá! Remélem forog a sírjában, mert én biztos megölném őt újra meg újra, most már ezért is.
- Ja és hívj csak Helának nyugodtan, elvégre rokonok vagyunk. - A felsőrészem le is hámozom magamról, csak a csík top marad, egyelőre, alig várom, hogy belépjünk a házba, biztos belülről is szép, komor és régies minden, egyszerűen imádom ezt a helyet, teljesen izgalomba hoz, itt olyan, mintha egy aranyvérű nagynevű család sarja lennék, egy kisasszony, kinek minden óhaját lesik. Ja, csak hát az utóbbival lesznek gondok, kell valaki, akinek parancsolgathatok majd, mert pálca nélkül nehéz az élet.
- Nincs egy cigid?