Egész vonatúton izgultam, volt, hogy fogtam a kezét és hagytam őt pihenni a vállamon, addig én őt csodálhattam és azon elmélkedhettem mekkora mázlista vagyok. Anya számára meglepetés lesz, hogy egy vendéget is haza hozok, aki történetesen a barátnőm. Apát kénytelen voltam beavatni, hiszen eléggé egyértelmű volt, hogy ő fog értünk jönni a vonathoz. Tehát neki nem is volt olyan meglepő, amikor megpillantotta mellettem Zefina-t és a testvéreim különösen érdekes fejét. Ők azt hiszem még nem barátkoztak meg azzal a tudattal, hogy nekem barátnőm van. Vagy igen és fújolnak a hátam mögött, vagyis dehogy, megteszik ők előttem is, amikor Zefina nem látja. Mindegyikőjüket ugyanaz az egy kérdés foglalkoztatja. Mégis mi szeretni való van bennem? De azt hiszitek meg tudom én ezt a kérdést válaszolni? Persze, hogy nem. Egész úton haza felé fogtam a kezét és el sem engedtem. Arra volt szükségem, hogy ő legyen az a biztos pont, amibe kapaszkodni fogok, akkor hogyha anya meglepődik és lekiabálja a váratlan meglepetés miatt a Tejútrendszert is. Mert esetleg nem úgy készült, hogy plusz egy személyre kell sütnie, vagy ajándékot vásárolnia, de én vele ellentétben erre is gondoltam már. Szóval minden a legnagyobb rendben lesz, anyának nem is kellene fájjon a feje az én vendégem miatt. Vagy legalábbis szeretném ezt hinni, hogy nem fogja túl reagálni a dolgokat. A többiek előre siettek miután kiszálltunk az autóból és kiszedtük a csomagtartóból a poggyászainkat. Én egy kicsit lemaradtam Zefina-val, hogy megnyugtassam őt, minden a legnagyobb rendben lesz. Anya biztosan örülni fog neki, sőt hiszek abban, hogy jól kijönnek majd egymással, ha úgy van, szerintem most szegény anya nyakig lesz a sütés-főzésben, de főleg a lisztben és én ezért is meg fogom kapni majd a leckét ha Zefina haza megy. De addig is… – Megjöttünk! Meglepetés! – vigyorogva kukkantok be a konyhába ahol anya volt és óvatosan beljebb invitálom Zefina-t is. Ha anya eddig nem haragudott rám életében eléggé, akkor most biztosan fog. – Anyu ő itt Zefina, a barátnőm. – az alsó ajkamba haraptam, remélve, hogy nem veszi viccnek az egészet, de mivel úgyis nagyszerűen idegesítem őt, mindenféle próbálkozás nélkül inkább folytattam is tovább a mondókámat. – Ha szeretnéd szívesen segítünk neked… valamiben. – mondjuk nem tönkre tenni az idegeidet, folytathattam volna, de nem tettem így. Helyette szépen kis róka módjára odasomfordáltam hozzá és a konyhapulthoz. – Mi jót készítesz éppen? – kukucskáltam jobbra is, balra is, hátha sikerül felfedezni mire készül.
Vendég
Csüt. Dec. 31, 2020 2:13 am
:
Jamie & Ginny & Zefi
Uh oh, there it goes. I said too much; it overflowed. Why do I always spill?
Fáradtan hajtottam Jamie vállára a fejem, miközben szótlanul üldögéltem mellette a kocsiban. Jól esett fogni a kezét és érezni az ölelő karját magam körül, megnyugtatott. Hihetetlen módon izgultam a szüleivel való találkozás miatt, még sosem mutattak be senkinek sem valaki barátnőjeként. Pedig tudtam, hogy ez az egész emiatt volt, nem is a karácsony miatt. Vegyes érzések kavarogtak bennem egész úton, boldogság és félelem egy igen érdekes keveréke, ezért sem szóltam egy szót sem. Megosztottam az aggodalmaimat Jamie-vel, miközben a többiek bementek. Végül megráztam a fejem, apró csókot helyeztem az ajkára és újra a tenyerébe temettem a kezemet. Magunk után húztuk a bőröndjeinket, még a kedvemért lassított is. -Ha nem fognak szeretni, akkor… Sajnálom Jamie, nagyon izgulok. -suttogtam, miközben benyitott a házba. Illedelmes gyerek lévén azonnal levettem a cipőmet és a kabátomat is felakasztottam. A bőröndömet csak letettem az övé mellé és puha léptekkel követtem őt a konyhába. -Csókolom! -köszöntem vidáman az anyukájának. Igyekeztem a legjobb formámat hozni. -Mondanám, hogy bemutatom a fiát, aki a barátom, de az egy kicsit hülyén venné ki magát, nem? -elpoénkodni valamit, na, az mindig is jól ment. -Nem tudom, illik ilyenkor puszit adni, vagy csak fogjunk kezet? Merlinre, nagyon béna vagyok ezekben, ne haragudjon. -billegtem a sarkamon. -De amúgy szívesen benne vagyok mind a kettőben. Például Jamie-t puszival szoktam köszönteni, édesapámat öleléssel, Mr. Potter egy kézfogást kapott… -miért nem tudom befogni sosem, amikor kéne? Pirongva néztem Jamie irányába, aki otthonosan mozgott, vidámnak és felszabadultnak tűnt. Én meg a szöges ellentéte voltam, merev tartásom volt és tartózkodóan álltam előttük. -Nagyon szeretek sütögetni Mrs. Potter, szóval tényleg nagyon szívesen beállok segíteni. Pláne úgy, hogy most plusz teher vagyok. -feltűrtem az ingem ujját és beálltam a másik oldalára. -Esetleg meg is teríthetek vagy nem tudom. Vagy mondjuk kinyújtom a tésztát. Sosem voltam ennyire zavarban és voltam izgatott egyszerre. Jól esett Jamie kezét az enyémben érezni, hiszen még mindig nem engedte el. Reméltem, hogy nem izzad nagyon a tenyerem és nem remeg túlságosan a hangom, miközben Mrs. Potter-re néztem, várva, hogy mit válaszol, miben tudok segíteni.
Vendég
Kedd Jan. 05, 2021 3:34 pm
Biztosan kárörvendő vagyok, mióta azzal vigasztalom magamat, hogy máshol is hasonló felfordulással küzdenek, bár nevezhetném akár együttérzésnek is, jobb színben tüntetne fel, ha minden maximalista nőtársammal kezet ráznék gondolatban, akik korai óráktól a konyhában gályáznak, hatfogásos menüt rittyentve perfekt szinkronitással. Valahol elmaradok mögöttük, ha én mindössze a mézeskalácstól lisztes hajamat, és egy fazék vulkanikus természetű kocsonyát tudok felmutatni, szemmel tartani a tűzön - nincs mit szépíteni, innen a rádió mellől kevésbé tűnik méretesnek a káosz, jól esik nézni, ahogy a sertéskörmök a vesztüket érezve igyekeznek kimászni a fazékból. Sosem értettem, mit szeret benne Harry, de most dupla mennyiségnek fog örülni, ami pedig az árválkodó mézeskalács ügyét illeti a sütemények listáján, szintén praktikus döntés: egyéb sütik nem léte az anyám brutális könyöradományával áll fordított arányosságban, majd megértik a gyerekek is, miért nem lesz tele idén a szemetes ránk rohadt kaják tömkelegével. (A pesszimista énem mondjuk erősen kántál, mert ettől a húzástól ugyanúgy élvezhetjük anyám nagylelkű mértéktelenségét.) A rádió, mihelyst egyedül hagyom, önkényesen kapcsol át karácsonyi zenéről a hírekre, mintha két tésztanyújtás között pont a napi balesetek mikéntje dobná fel a hangulatom, komolyan, békésen méláztam azon, ezúttal hogyan győzi meg Lily a srácokat, hogy ő legyen a sous-chef, mostanra viszont másról sem tudósít ez a balga, csak hogy lefagyott utak nehezítik a közlekedést, meg szokatlan havazás országszerte - amíg pedig nem lépik át a küszöböt, nem igazán tudok örülni a fehér karácsony ígéretének, sőt, gyakrabban fixírozom a bejárati ajtót, mint indokolt lenne.
És nyilván, ami megtörténhet, az Potteréknél meg is történik, felesleges vitatni, mert ahelyett, hogy karácsonykor a mi telkünkön is elcsendesülne a világ, a Blöki éles robajjal dönti fel a kinti kukát, jelezve, őfelsége is képtelen a hátsóján ünnepelni, aktívan kiveszi a részét Potterék törvénykönyvéből. Kötényestől kiviharzom a csípős hidegre és bár tüstént kap a fejére, visszafelé még lecsekkolom a tujára aggatott égősort is. A biztonság kedvéért. Anya rossz, anya kabát nélkül rohangál a mínuszokban, miközben a saját gyerekeit sapka-sállal űzi, de ezt még a folyton-folyvást ablakon kémlelő Mr. Lawrence sem szúrta ki. A házba érve szinte azonnal felolvadok, és a konyhába menet intek a kandalló felé, hogy lángra kapjon a parázs.
Megjöttünk! Meglepetés!, pördülök meg sarkamon a hangra, amit hónapok óta vártam, a pánikkeltő rádió miatt talán az elmúlt percekben jobban is. Teljes hát a csapat, valósággal kirobbannak az előszobából, míg Harry fél kézzel elbánik a bőröndjeikkel. - Halihó! - Gyorsan leporolom a lisztes hajamat, hogy némiképp felismerhető legyek, amikor... egy pillanatra megzavarodom a furcsa sokadalomtól, noha Jim óriási vigyorát, ami betölti a konyhát, már azelőtt sikerül dekódolnom, hogy fény derül a megszeppent jövevény kilétére. Ha valamikor, most aztán tényleg az események sűrűjében találom magamat, meglepetés a javából, kezelhetetlen kocsonya ide vagy oda, a kis ajándékcsomagnak festő lány és a fiam, meg az izgatottságuk, ahogy a reakciómat várják, széles mosolyra késztetnek. Vannak dolgok, amelyekről levélváltásban sem kell tudnia egy anyának, naná, ismerős a szokás, nem most jöttem a falvédőről, mégis hirdeti a fiam homloka, hogy tegyek le fővesztésről. De, hogy Mrs. Potter? Jaj, a füleimnek. - Nagyon örülök neked, Zefina, érezd magad otthon, minálunk - ahogyan Jim teszi a pult körül legyeskedve, mondanám, aztán észbe kapva megtörlöm a kezemet a zsebemből lógó konyharuhában. - És kérlek, szólíts csak Ginny néninek, egész nyugodtan. Adok egy lisztes puszit, jó? És mielőtt megrettennék attól, hogy kárt teszek a csinos kontyában, vagy összemaszatolom a ruháját, az ajánlkozásuk kellően elvonja a figyelmemet. Nos, mindjárt kiderül, mennyire vállalkozó szelleműek. - Hát, a mézeskalácsok egyik fele még nyújtásra, a másik díszítésre vár, ha tényleg szeretnétek ügyködni a boszorkánykonyhában - a többiek már fel is szívódtak, valószínűleg a férjem fogta be őket. Nemrég a lépcső felől hallottam lépteket az emeletre. - A formákat ebben a dobozban találjátok - a furkász és hippogriff szaggatók az én meglepetéseim, bevetésre készen, - a gyöngyök és a máz pedig itt vannak. Egy szigorú kézmosás után akár neki is láthatunk, ugye Jim, megmutatod Zefinának a fürdőszobát? Addig én kibővítem a terepet.
Vendég
Csüt. Feb. 04, 2021 11:48 am
Egy pillanatig sem gondoltam meg, hogy legalább indulás előtt – az utolsó pillanatban – szóljak anyának ne három zajongó gyerekre számítson az otthonában, hanem minimum négyre. Ugyan azt már nem mertem megemlíteni neki, hogy még Franklin-t is meg akartam hívni de az utolsó pillanatban közbe jött neki valami és inkább lemondta. De nem búslakodtam, majd jön a tavaszi szünetben! Anya egy fokkal elnézőbb ha még Longbottomékkal is barátkozom és nem csak a kviddics jár a fejemben egész álló nap. Hogy ki fog akadni, amikor rájön, hogy a kviddics mellett a lányok is elkezdték foglalkoztatni a gondolataimat. Vagyis csak egy. – Ne aggódj, szeretni fognak. Csak légy önmagad, természetesen, ha engem elviselnek, akkor téged is elfognak. – nevetem el a végét és igyekszem valamiféle megnyugtatással szolgálni Zefina-nak, szerintem több kevesebb sikerrel. Odabent az várt amire számítottam, éppen ezért a lehető legártatlanabb mosolyomat vettem elő, mintha én lennék a világ legjobb fia. Pedig nem én voltam. Túl sok fejfájást okoztam neki, a testvéreim csak fele annyit. – Persze, hogy segítünk anya! Ha esetleg odaégnének, akkor mi lehessünk a bűnbakok, ne pedig te. – viccelődtem, de persze semmi ártót nem akartam ezzel mondani neki, csak menteni akartam a helyzetet. Meghallgattam anya utasításait és csak bólogattam, nem mintha én olyan hű de nagy segítség tudnék lenni, de ha nem is a nyújtást esetleg a mézeskalács díszítést elvállalhatom. Ha bénák lennének, hát istenem, több jut majd belőle nekem. Mondjuk már ezért megérné egyet-kettőt bénán kidíszíteni, hogy a testvéreim ne akarják megenni. Hmm, ezen lehet még elgondolkodom, de addig is: – Rendben anyu! Pár perc és itt is vagyunk. – mertem volna mást mondani, tiszta kézzel engedne úgyis oda maga mellé minket, meg amúgy is van abban valami amit kér tőlünk. – Gyere Zefina, erre van a mosdó. Ha szükséges akkor van egy az emeleten is, de ez ugye közelebb van. – magyarázom miközben próbálom őt a lenti fürdőszoba felé irányítani. Kinyitom az ajtaját előtte és miután belépett oda, akkor becsukom magunk után az ajtót. – Anyunak nem szóltam, hogy jössz, szóval neki te most egy meglepetés voltál. De ne aggódj, szerintem jól ki fogtok jönni egymással. – magyarázom halkan miközben elkezdtük a kézmosást s, ha azzal végeztünk, akkor elemelem a helyéről a kéztörlőt és egyik felét odatartom Zefina-nak a másikat meg magamnál tartom. Ha ezzel készen vagyunk akkor még utoljára anya háta mögött úgymond adok egy csókot Zefina-nak és visszasétálunk hozzá. – Készen is vagyunk. – jelentettem ki bájosan anyának, amikor újra kiértünk a konyhába. – Lehet az enyém a díszítés? Ígérem olyan precíz leszek, mint a kviddics edzéseken amikor magyarázni szoktam a többieknek! – mondhattam volna, hogy lusta dög vagyok tésztát nyújtani, de inkább nem szóltam el magam ennyire.
Vendég
Vas. Feb. 07, 2021 10:43 pm
Jamie & Ginny & Zefi
Uh oh, there it goes. I said too much; it overflowed. Why do I always spill?
A kezdeti idegességemet felváltotta egyfajta nyugalom, amit Jamie és az anyukája mosolygó arca váltott ki belőlem. Bárcsak a saját anyukám arcát is láthatnám így kivirulni, amikor bemutatom neki, hogy ki csavarta el a lánya fejét! Biztosan meg tudnánk beszélni és sejtelmesen mosolyogna, amikor beavatom őt, hogy mennyire nagyon szerelmes vagyok és… Nem kéne hagynom ebbe az irányba elkalandozni a gondolataimat. Megráztam a fejem és igyekeztem a jelenre fókuszálni. Most itt vagyok Jamie-vel és a családjával, ahol körbevesz egy csomó vidámság, így nekem is illik annak lennem. -Rendben, akkor legyen Ginny néni, az olyan aranyos. -mosolyogtam rá. Tetszett, hogy ilyen vidám és kedves velem, pedig biztosan plusz teher volt számára még egy gyereket pár napig etetni. Azért reménykedtem benne, hogy nem okozok neki semmilyen kellemetlenséget sem. Szerintem akkor jogosan mondhattam volna azt, hogy ez egy karácsonyi lidércnyomás, addig pedig egy percig sem volt okom panaszkodni. Gyorsan megigazítottam a fejemen a masnimat, amíg Jamie előttem lépkedve mutatta, hogy merre találom a mosdót. Elpirulva néztem rá, amikor előre engedett, majd megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor becsukta az ajtót. Hát, ezen is túl vagyok, bemutatott az anyukájának és ő pedig jól fogadta, hogy a nagyobbik fia szerelmes. Vagyis inkább azt fogadta jól, hogy velem van együtt, nem tudom, hogy mi lenne a helyes megfogalmazás. -Nagyon kedves anyukád van. -mosolyogtam Jamie-re. -Bárcsak én is be tudnálak mutatni az enyémnek… Ő is biztosan hasonló lelkesedéssel fogadna téged. -mint mindig, most is az ilyen hétköznapi szituációkban látszott meg a legjobban anya hiánya. Csendesen megtöröltem a kezeimet és viszonoztam a csókját. Ez legalább visszahozta valamelyest a jókedvem. Jamie valahogy mindig tudja, mivel lehet a kedvemben járni. Szegénykém, mennyi mindent kell elviselnie mellettem… Egyszer esküszöm megváltozok, hogy jobb ember legyek. Ezt mindenképpen megfogadtam magamban, amíg visszasétáltunk a konyhába. -Persze kincsem, csináld csak. -mosolyogtam rá vidáman és újra feltűrtem az ingem ujjait, hogy az asztalhoz lépve a kezembe vegyem a sodrófát. Nekem való melónak tűnt, szerettem precízen vékonyra nyújtani bármilyen tésztát. Az embernek kellenek fura hobbik, nem? -Jaj Ginny néni, ezek nagyon cukik! Pláne az a furkász, Merlinre, én is akarok egyet! Nagyon eltalálta ezt a figurát, imádom! -örömködtem természetellenesen magas hangon és könyörgő pillantással néztem Jamie-re. Szerintem kezd kiakadni attól, hogy már meg kellett ígérnie, hogy veszünk egy kaméleont. Ginny néni pedig igazán kitett magáért, így a pillantásomat elszakítva Jamie-től, hálásan rámosolyogtam és nyújtani kezdtem a tésztát. Éppen azt ellenőriztem, hogy elég vékony-e már a tészta, amikor szöget ütött a fejemben egy gondolat, amit még nem is beszéltünk meg se Jamie-vel, így valószínűleg ő sem a szüleivel. Mármint éppen csak szóba került a múltkor, hogy én szeretnék az akadémiára jelentkezni és ő azt mondta, hogy talán ő is jönne velem. Aztán persze megszakadt a beszélgetés, mert mennem kellett órára. -Ha majd az akadémiára járunk mind a ketten, akkor ugye lehet egy furkászom? Vagyis csak akkor, ha nem vagy allergiás a szőrére. -néztem fel félig lisztes arccal rájuk. Mondjuk jó lenne tudni, hogy mitől lettem lisztes ilyen hamar, de jelenleg ennél sokkal jobban foglalkoztatott, hogy milyen kisállatom legyen a jövőben. Vagyis, hogy pontosítsak, nekünk milyen állatunk legyen. Kettőnknek.
Egész vonatúton izgultam, volt, hogy fogtam a kezét és hagytam őt pihenni a vállamon, addig én őt csodálhattam és azon elmélkedhettem mekkora mázlista vagyok. Anya számára meglepetés lesz, hogy egy vendéget is haza hozok, aki történetesen a barátnőm. Apát kénytelen voltam beavatni, hiszen eléggé egyértelmű volt, hogy ő fog értünk jönni a vonathoz. Tehát neki nem is volt olyan meglepő, amikor megpillantotta mellettem Zefina-t és a testvéreim különösen érdekes fejét. Ők azt hiszem még nem barátkoztak meg azzal a tudattal, hogy nekem barátnőm van. Vagy igen és fújolnak a hátam mögött, vagyis dehogy, megteszik ők előttem is, amikor Zefina nem látja. Mindegyikőjüket ugyanaz az egy kérdés foglalkoztatja. Mégis mi szeretni való van bennem? De azt hiszitek meg tudom én ezt a kérdést válaszolni? Persze, hogy nem.
