"Láttam egy pár, hibátlanban úszó önfeledt mosolyt,
amit, mint minden mást, a csendek mély kútjával lesek,
hasonlóan, ahogy a figyelmet az apró betű."
Nem: Nő
Kor: 26 év
Vér: aranyvérű
Születési hely: London, UK
Iskola/ház: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola, Hollóhát
Docendo Discimus, kommédia
Munka: újságíró, Reggeli Próféta
Családi állapot: kiállhatatlan
Patrónus: sündisznó
Pálca: platán, nosztallang farktoll, 9 és ¾ hüvelyk
Nézd én vagyok. Nem egy, nem kettő,
hamarosan
nem három és nem százhuszonhárom.
Édesapám, Castor Greengrass, igazán boldog volt, amikor felesége meglepte a hírrel, hogy tíz év után ismét állapotos. Amikor azonban a szülésnél gyermeke nem csak koraszülött lett, de az is kiderült, hogy legkisebbje is kislány, igazán elkeseredett. Na nem azért, mert Mr. Greengrass mindennél jobban fiúgyermekre vágyott, hanem mert feleségét akkoriban már betegség kínozta, s mint a vérzékenység a Romanovoknál, ez is nőágon öröklődött, viszont azzal ellentétben elszenvedői is csak nők voltak. Elfoglalt ember volt, ritkán láttam őt, s ha mégis, vacsoraasztalnál kotnyeles manók közt az időjárásról csevegni velem, vagy szmokingos társaságban báli zenénél, pezsgővel vagy konyakkal a kezében, csupán a dolgozószobájának rejtekében találkoztam igazán vele, amilyennek szerettem ismerni, amikor a birtokon át futottam odáig mezítláb egy nekem címzett roxforti levéllel, amikor egyik lábamról a másikra állva elmondtam, hogy milyen szakra szeretném beadni a jelentkezésem, s büszkeségének kifejezése sosem tudtam igazán őszinte volt-e, vagy Astoriára gondolt közben, de évről-évre ráncok jelentek meg homlokán, s egyre mélyültek, halálában simultak csak ki, torzult arccal sírva fakadtam.
Édesanyám, Jane Greengrass (née Lestrange), számomra elvétett haj- és fejbúbsimítás, selyem hálóköntös, megviselt tekintet, csapzott homlok, sötét szobák, elhúzott függönyök és becsukódó hálószobaajtó, koporsófödél. Megtanultam betűzni, hogy boldoggá tegyem, gyermeteg rajzokkal árasztottam el, hogy mosolyra fakasszam. Csupa szabályrendszer volt ő, csupa elvárás, egyenes hát, vékony derék, vállak le, mellek ki, fenék be, megfelelő tartás, kellem és báj, tudni, az étkészletből mi mire való, etikett, amiben kötéltáncos módjára igyekszem eligazodni, megfelelni, és kiállni a próbákat. Vágytam rá, a jelenlétére, óvó tekintetére, de sosem volt igazán az enyém, mert Daphne-ról beszélt, és én ő akartam lenni, de nem ő voltam.
S említés szintjén ne feledkezzünk meg az Aresekről, Adonisokról, Odysseusokról, rádiósokról, táncoslábú Billy Elliotokról, akiknek pont akkorra lett formás fenekük, mikorra már elváltak útjaik, Circe viszont a gondolatot is letagadná, amennyiben említést tennél róla. Billy Elliot szerint túl eleven, a rádiós észre sem vette, Odysseus bár szerette, mégis elhagyta, Hephaistost-t ő hagyta el, mert csendes feleségre vágyott, ő pedig nem vágyik az lenni, Anchises lopott csókjai csábítóak voltak ugyan, apja miatt mégis repülnie kellett, pedig még templomba is elvitte, Adonis meghalt volna érte, olyan szerelmes volt, Ares pedig túl féltékeny, a se veled, se nélküled, pedig a kapcsolatuk halála.
Egyedül vagyok a világon.
hamarosan
Én én vagyok, én én vagyok,
Circe - a becézhetetlen Aphrodité - olyan, akár a márványszobor tiszta vonalai és elrévedő tekintete, olajfestmény elmosódottsága, máskor babonázó barna tekintete, megkönnyezett oltárképei, ámulattal bámult telített freskói, mozgalmas kalandregények, a finoman hangolt, klasszikus zongora a társalgóban, amin jóhiszeműen leüthetött billentyűk, diszharmóniában is manifesztálódhatnak, a fésülködőasztal arany szegélyű mintával, gyöngysor, fülbevaló, hajkefe az ágy alá ejtve, baldachinágyban lustán elheverő nyárdélelőtt, hatalmas tükrök mentén fényárban úszó szalonokban a kecses szökkenés, gyerekkori plié, relevé, kamaszkori axel, szoknya, báli ruha és harisnya, keze középső ujján a bőrkeményedés a szoros pennafogástól, a létra a könyvtárban, arcára ejtett könyv, a tapadó mezítlábasság, mely ha bizony oson, lábujjhegyen teszi, s fel nem kelti, csak a házimanót, a félrecsorgott pecsétviaszos boríték, garbóján a macskaszőr, otthon feltűrt ujjú ing, munkában csuklóján gombolt, selyemnadrág, kopogó cipősarok, vörös rúzs, csupa báj, előkelő partin elejtett kuncogás, pajzán vicc, melyhez ártatlanul mosolyog, gyönyörtől hajló hát, régen Süni hajú, Dumbó fülű, mára fonatba, kontyba, lófarokba rejtett, vagy kiengedett hajkoronájú barna macskacicó - nővéreivel ellentétben -, akiről ránézésre meg sem mondanád, hogy kik közé született, már csak azért sem, mert Astoriához és Daphne-hoz képest szemtelenül fiatal, nem is szőke ciklon, csak modorában olyan arcpirítóan őszinte és szeszélyes.
megőrülök, én én vagyok, én én...
Amortentia: rózsa, mirtusz, gránátalma, málna, tinta, babérlevél
Mumus: üres fiók
Edevis tükre: Reggeli Próféta címlapján egy cikk, a teljes nevemmel szignózva
Hobbim: klasszikus zene hallgatása, irkafirkák rajzolása lapszélekre, összegyűrt pergamenlapokkal hárompontost dobni a szemetes karikájába
Amit sosem tennék meg: nem ártanék fegyvertelennek
Ami zavar: törött pennák, felborult tintatartók, hanyagságból elkövetett szamárfülek
Ami a legfontosabb az életemben: jelenleg a karrierem
Ami a legkevésbé fontos számomra: világunk piedesztálra állított alakjainak egója
Amire büszke vagyok: a hirdetésektől már eljutottam a kultúra rovatig
Ha valamit megváltoztathatnék: a vérátok a családomban
Így képzelem a jövömet: tán látónak nézel? csak feltételezéseim vannak
megcsúszom a végén!
