Lucas Erich von Grimmenberg

A, mint akaratos: Sajnos, ha valami mégsem sikerül úgy, ahogy eltervezte akkor hajlamos arra, hogy tegyen érte valamit, még akkor is, ha ez másnak kevésbé kedvező. Tehát senki se lepődjön meg azon, ha kedves fiúból hirtelen céltudatos férfi lesz, aki tűzön-vízen átmegy az ő igazáért.

J, mint jól informált: Kérdezz tőle bármit, az időjárást, hogy ki kinek az ellensége ő biztosan tudni fogja. Vagy ha nem is, akkor megvan a megfelelő összeköttetése, hogy rájöjjön arra amit tudni akarsz. Esetleg tudományos dolgot, amit foglalkoztat téged, erről is megvan a véleménye, nehogy azt hidd, hogy nem.

Á, mint állatkedvelő: Imádja a legendás lényeket, bár mint kiderült sokkal szívesebben bánik el a nála jóval nagyobb sárkányokkal. Amelyiknek olyan a természete az meg is kedveli őt, mert nem ártó szándékkal közelít feléjük és ezt néha, mintha egyes sárkányok megéreznék. Persze volt, hogy nem egyszer kellett varázslathoz nyúlnia a testi épségének megőrzése miatt.

N, mint nyugodt: Megőrzi a hidegvérért, még akkor is, ha éppen kiabálnak vele, mert megint valami olyat tett, amit talán mégsem kellett volna. Szereti meghozni a saját döntéseit és néha nem úgy sülnek el a dolgok ahogyan azt ő elvárja, ezért kénytelen vállalni értük a felelősséget s, nem elszökni előlük.

D, mint dumagép: Elkezdtél egy érdekes témát, de nincs hozzá semmi ötleted amivel folytathatnád? Ne aggódj, ő képes önmagával még helyetted is beszélni, ha teret adsz neki. Bármiről, bárkiről, bárkivel, bármit, bárhol, bármikor képes zsivány vecsernyét tartani.

É, mint élelmes: Ez a tulajdonsága abból látható, hogy egyedül is boldogul a nehéz helyzetekben. Nem függ senkitől sem, így a családjától sem. Amióta az apjával sem tartja olyan iszonyatosan a baráti viszonyát kénytelen egyedül boldogulni. Talán a válás is nagyban segít ebben.

K, mint kíváncsi: Ha egyszer belekezdtél valamibe ne hagy abba, fejezd be a mondatodat. Esetleg sikerült felkeltened az érdeklődősét és gonosz mód nem mondasz el neki valamit. Amit érte kapsz, az végtelen nyaggatás amíg meg nem nyílsz előtte.

I can't feel my face when I'm with you

Döbbenten néztem az üres polcra, mert amit anno oda tettem, most nincs ott. Leguggoltam és a földön is vizsgálgatni kezdtem a padlót, hátha leesett vagy elgurult. Ha megtudja, hogy elveszítettem, akkor kinyír, még jobban megharagszik és azt hiszi túl gyerekesnek tartom az ajándékát. Pedig dehogy. Jó tudom, hat évvel ezelőtt csak azért színleltem, hogy nem tetszik mert nem akartam, hogy tudja mennyire jól választott nekem ajándékot. Igen, most tényleg a húgom egykori ajándékát keresem, amit csak egy fura vigyorral fogadtam amikor átadta és megnéztem mi is az valójában. Most meg szépen elvesztettem. Biztos figyelni fog és észre veszi, hogy nincs nálam. Mert miért ne keresné a szemeivel az ajándékát? Hiszen van annyira kíváncsi, különben is azt ígértem sosem dobnál el, mert tőle van bármilyen idegesítő is legyen a csuklómon. Nem, nem a szerencse csuklóvédőmről beszélek éppen, mert olyanom nincs, hanem a sárkányt ábrázoló karkötőmről. Nem normális pillanataimban – babonaságból – amikor úgy hiszem szerencsét hozhat a seprűm nyelére tekerem és úgy szállok fel egy játék, edzés vagy verseny alkalmából. Most is ezt akartam tenni, ezért hagytam itt a polcon míg az utolsó órámon vagyok. Belevésettem a nevem, hogy nehogy valami abnormális a sajátjának titulálja ha egyszer megtalálná, mert szépnek szép és a legalkalmatlanabb szarkát is tolvajlásra csábítaná. De először inkább nem erre gondolnék, hanem arra valahová elgurult. Ez a terem meg nem olyan nagy, hogy ne tudjam megtalálni ha ez történt. Felsóhajtok. Elkezdtem keresni, legelőször a polc körül, de kiderült, hogy butaság volt, mert miért pont ott lenne? Ha gurul akkor addig megy amíg meg nem áll és az nem itt ezen a helyen van. Odébb lépek egy kicsit, majd hirtelen elhatározásból a szekrényekhez megyek. Ez lehet a második hely ahol kutakodnom kéne, mert mi van ha ide tettem és rosszul emlékszem vissza? Bármi lehetséges. Bármi!
Letérdeltem a szekrények elé – tudom, most egy Buddha szoborhoz imádkozó japán szamurájnak tűnők de így sokkal kényelmesebb, mintha meg kéne hajolnom – és úgy kutakodom a rakás kacat között ami itt van. Jó, nem kacat, csak eme szent pillanatban, mert a mez s, sok más amit bepakoltam a karkötőhöz képest, most az. Ha sikerül megtalálni tuti biztos, hogy a seprűmhöz ragasztom vagy nem tudom, csak azért ezután ne kelljen annyit keresni és fontos helyen legyen. Így nem kellene azzal foglalkoznom, hogy feltekerjem a nyelére, maximum a húgom szúrós szemeivel amiért ilyen fura szokásom van. De ha úgy érzem, hogy hála neki az ajándéka szerencsét hoz ha a seprűm nyelén van, akkor arról ő nem tehet semmit. Minek kellett ilyesmivel meglepnie ugyebár! Ha egyebet kaptam volna, tuti nem kötözgetném a seprűmre mindig, ha felszállni készülök. Erőt ad, nem érzem egyedül magam. Így sosem vesztem el a reményt semmiben sem. Tehát okvetlen meg kell lennie valahol, csak nem jó helyen keresgélek a kezemmel úgy néz ki.
– Oh, hellóóóó! – köszönök az éppen érkező Annelie-nek. Gondolom most össze kéne szednem magam, visszadobni a cuccokat a szekrénybe, felállni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Akkor viszont vége az egész kereső akciómnak, mert újra kell kezdenem a keresést a szekrényben, ahhoz meg fogytán van a türelmem.
– Ó, szia. Gyakorlás vagy elhagytál valamit? – teszi fel rögtön a kérdést, mert miért is ne ugyebár. Nem mindig látni engem térdelni, áh dehogy.
– Gyakorlás lenne, ha nem hagyom el a kabalámat. Anélkül meg sosem repülök, most úgy néz ki elfelejtettem hová tettem. – a mondandóm végén erőltetek egy mosoly félét az arcomra, tiszta hülye vagyok, hogy ilyesmin vagyok leragadva. Mert biztos előkerül, a föld nem nyelte el csak úgy, viszont itt motoszkál a bűntudat is a gondolataimban.
– Te miért vagy itt? – kíváncsian felvonom a szemöldökömet.

Cry baby

Felbőszítettem. Toporzékolt amiért nem kerestem fel. Még egy vázát is elindított felém, de a képem helyett a falat találta el. Darabokra tört, csak úgy mint a szíve és ha egy szilánkra léptem volna, biztosan én is összekentem volna magam vele. Nem tudta felfogni, hogy vagyok ennyire nemtörődöm, de végül megint ugyanaz lett a vége, mint mindig. Hogy ugyan haragszik rám, meg tudna ütni, sőt meg is akar ütni, de képtelen rá, a kezeit hiába emeli fel ártón ha nem tud megütni. Leülök mellé, már nem futok előle, nem tolom el a szeretetét magamtól, csak azt teszem amihez a legjobban értek: szükség esetén megjelenek és boldoggá teszem őt a jelenlétemmel.
– Oh, hoztam neked valamit! – valójában már régóta tartogattam magamnál, de sosem tudtam odaadni neki. Nem voltam elég bátor hozzá, ahogy sok dologhoz még ebben a pillanatban sem vagyok elég bátor. Pedig egyszerűen ki kellene valahogy préselnem magamból a szavakat, mégsem megy. Sose tanítottak meg arra, hogy hogyan kell szeretni valakit, érthető ha pocsék vagyok benne.
– Nem nagy szám, nincs benne semmi különleges, de arra gondoltam, hogy talán ez majd emlékeztet rám, akkor is ha nem vagyok melletted. – megpróbáltam mosolyogni amikor átadtam neki az ajándékot. Ajándék. Nem volt becsomagolva, szóval nem is számított igazából valami nagy ajándéknak, de amíg viseli, addig biztos lehetek abban, hogy nem utál annyira. Különben hozzám vágta volna már eddig ezt is nem?
Noak dörgölőzött hozzám a fejével, mintha azt akarná a tudtomra adni, hogy mekkora barom vagyok és bocsánatot kéne kérnem az „anyukájától”. Óvatosan megsimogattam a buksiját, amíg még nem dönt ő is úgy, hogy esetleg lemarja a jobb karom. Túlságosan virgonc és életvidám, de szerintem azt a tudtán kívül is érzi, hogy valami nincs rendben. Különben nem „avatkozott” volna közbe a veszekedésünkbe.
Van, hogy én vagyok féltékeny, van, hogy ő nem hisz nekem és ez egyre rosszabb. A húgom eltűnése óta elismerem, hogy én sem vagyok kedves hangulatomban és ezért is bánok mindenkivel – köztük vele is – olyan durván. Mintha nem is létezett volna az az elviselhető énem, aki szeleburdi volt a közelében, de mégis volt akinek ez tetszett. Mert mindenki másnak képes voltam egy olyan felemet mutatni, akit látni akartak, mondanám, hogy népszerű voltam és azokat az időket visszasírom, de prefektusként nem voltam mindenki kedvence. Most meg pláne nem.
Arra készülök, hogy… Mindegy is. Ma még veszekedem vele, de holnap… Holnap elengedem és hagyom őt élni. Lehet, hogy sokkal normálisabb élete lesz nélkülem. Kevesebb balhéban lesz része. Ez lesz a legjobb mindannyiunknak. Talán.

Fekete színem már teljesen stílusossá vált. Fekete hajam van, fekete ruhákat viselek, sötétbarna a szemem, ami távolból inkább feketének tűnik. Egyszerűen öltözködöm, kerülöm a feltűnést, semmi jó nem lesz abból, hogyha észre vesznek. Nem akarom, hogy észre vegyenek.
A sárkányokhoz szükséges az, hogy fürge és gyors legyek, ezért kénytelen vagyok edzeni, nem csak azért teszem, hogy minden nőt lenyűgözzek aki meglát. Áh dehogy!