Nuanda Kaishi

Az én véremet is átok fertőzi, de az semmi ahhoz képest, ami benned lakozik... Hiszen te egyre inkább nem tudsz parancsolni önmagadnak. Egyre inkább érzed, hogy a fertőzés nem csupán a húsodba mar bele, a bőröd szaggatja, s a csontjaidat töri, hanem mostanság az elmédbe is lassú romlásként kúszik be. Pedig az emberi éned egy békés, ártatlan lány, aki még egy apró légynek sem tudna ártani. Ám a benned tomboló fenevad... Ő másra vágyik. Vérre. Rengeteg vérre...
Te tudod a legjobban, hogy maledictusnak lenni lényegében egy lassú gyötrődés a halálhoz vezető úton. Édesanyádról szállt rád a vérátok, aki ugyan még gyermekkorodban melletted volt, de ahogy teltek s múltak az évek, úgy kezdett megváltozni. Majd egy borús napon, mikor elméje elsötétedett, s úgy megütött téged, hogy számtalan apró csontod törött el... Azon a napon lépett ki az életedből. Nem tudod, merre lehet. Nem tudod, hol keresd őt. Egyáltalán rád ismerne még? Egyáltalán te megismernéd őt? Az amúgy is ingatag lábakon álló életed azokban az időkben vett egy mélyzuhanást, ugyanis miután édesanyád eltűnt, a családod megváltozott. Borzalmas fordulatot vett minden...
Hogy téged és engem hogy sodort össze a sors? A mi kis titkunkat még mindig őrzik azok az ősi romok a dzsungel közepén, azon a messzi, messzi vidéken... Vad voltál, veszélyes, kiszámíthatatlan, s nem egy ember vére száradt már a kezeiden. Azt hitted, hogy a halálon kívül nem érdemelsz mást, s talán direkt akartad magadra vonni a figyelmet, hogy végre valaki véget vessen a szenvedéseidnek, mielőtt még teljesen átváltoznál, s elfelejtenéd, hogy ki voltál egykor. Azzal azonban nem számoltál, hogy egyszerű vadász helyett én érkeztem. Megsebesítettél, ahogy én is téged, mégis az utolsó pillanatban, talán a legutolsó, halálközeli sóhajok közepette láttam meg a tekintetedben egy különös csillogást. Különös, emberi csillogást... Nem tudtalak megölni. Képtelen lettem volna azzal a tudattal a szívedbe mártani a pengét, hogy a bestia külső alatt valaki más lapul, talán egy értékes ember, kinek segítségre van szüksége. Nagy árat fizettem érte, de végül sikerült téged elhoznom onnan.  
S hogy hol tartunk most? Lehet, kissé furának tűnik, de te épp a pincém mélyén gubbasztasz... S terveim vannak veled. Nagy terveim...

//A PB és a név változtatható, a történeten is bőven lehet alakítani, illetve az is a megalkotóra van bízva, hogy milyen bestia alakját ölti magára. Azonban szeretném, ha megmaradna az a dráma és feszültség a kisasszonyban, hogy kezdi elveszíteni önmagát, de még küzd erősen a vérátok ellen. Ebben lenne a segítségére Zorgoth, aki kihúzná a gödörből és adna neki egy kezdőlökést, hogy visszatérjen az emberek közé, s megpróbáljon normális életet élni, amíg még megteheti. Ezért is szerteágazó a karakter, mert sok helyre, sok szituáció felé lehet mozdítani őt és a jellemét jó, vagy akár rossz irányba. És hát természetesen nem maradna örökre a pincében...    Gyere gyorsan, mert ahogy írtam is, nagy terveim vannak veled!   //