"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
S
okszor mondogatják, hogy túlságosan is komoly vagyok, hogy ritkán látják ajkaimat felfelé görbülni, pedig tévesek a megállapítások. Egyszerűen csak... Őszinte vagyok. Nem szoktam azért nevetni, hogy ezzel másnak örömet okozzak, sem azért, hogy a rólam kialakított képet kissé színesebbé tegyem, így ha én mosolygok, akkor az bizony szívből jövő, őszinte érzés. Vagy valami olyasmi... - Mit szólnál hozzá, ha veled tartanék ma este? - bársonyos hang lengi be az irodát, mely egy olyan örömteli arcon terül el, melytől sajnos az én gyomrom sokakéval ellentétben felfordul. - Ez a lehető legrosszabb ötleted volt ezen a héten. Vagy csak viccnek szántad? Mondjuk annak is rossz volt. - félig felvont szemöldökkel sandítok magam mögé közömbösen a szőke, kissé ostoba, kissé szerencsétlen titkárnőre, aki idejének nagy részét az irodában tölti, s ha ott van dolgom, sajnos találkoznom kell vele. Egy a biztos, a hallása ezek szerint tökéletes... Pár perc múlva azonban már azt is elfelejtem, hogy létezik, hiszen egy biccentés után a hűvös és komor birtokom köveit taposom egy hoppanálás után. Mindig élvezet itt kifújni magam ennyi év után is, hiszen a fojtogatóan dermesztő levegő egyszerűen csodálatos. Annyira más, mint az akadémián, vagy a világ bármely részén... Mégis ez a hely olyan, hogy ha nem figyelek, akkor magába szippant és bekebelez, mintha az ősi falak között ott bujkálna valami titok, mely sötét árnyként járja éjjelente a folyosókat, s hideg kezével megérinti azt, ki egy pillanatra békére lel. Nekem azonban ez az otthonom, még akkor is, ha bánt, ha megkísért, ha rettegésben tart. Ez a hely egyszerűen... Én vagyok. Az oly sokat viselt talár lekúszik rólam, s a fotel támláján köt ki épp úgy, ahogy a többi hivatalos öltözékem is ott landol mellette. Egy kicsit nem akarok tanár lenni. Egy kicsit nem akarok vérfarkas lenni. Egy kicsit, egy egészen kicsit hadd legyek egy normális ember... A napsugarak már rég nyugovóra térnek, mikor acélozott talpú bakancsom London utcáin rója súlyos lépteit. A szakadt, fekete farmer, a fölötte bújó hasonló színű rövid ujjú, s az azt takaró bőrkabát kicsit sem sugallja azt, hogy én tanár lennék. S ez így van rendjén. Az arcom ugyan nagyon sokan ismerik, de ezen a mai estén talán senki sem gondolkozik el azon, hogy ki lehetek, mit keresek itt, miért vagyok itt. A mai estén talán végre egy “senki” lehetek. A Kék Főnix volt az első sugallatom, így hát most meg is ragadom ezt, s annak ajtaján belépve lassú körbetekintéssel indulok meg a bár felé, ahol kérek magamnak egy pohár whiskyt tengernyi jéggel, s egy korty rummal. A hangos, kissé drogos és euforikus hatású techno zenére hamar rákapcsolódok, mely úgy dübörög, hogy szinte már a szívem is felveszi a gyors ritmust. Jó lenne ma lesüllyedni az alkohol mámorába, kikapcsolni kicsit az agyam, s félretenni azt a temérdek gondolatot, melyek úgy cikáznak bennem, hogy kis híján kiszakadnak a bőröm alól. Maradok hát a pultnál egy fekete bárszéken, mit sem törődve a hangos tömeggel, melyek egybeolvadnak az egész hely lüktetésével. Ma nem leszek professzor Xal’godan. Ma egyszerűen csak... Zorgoth leszek.
Vendég
Pént. Dec. 11, 2020 10:02 am
Zorgoth & Arlene
Valahogy elvesztettem az időérzékem, nem emlékeztem, hogy öt perce táncolok vagy öt órája. Élveztem csak a pillanatot, ahogyan az a kevéske, jó, egye több alkohol átjárja a testem, ahogyan egy izzadságcsepp lefolyt a hátamon. Régen voltam utoljára szórakozni, éppen ideje volt kirúgni a hámból. Csak álltam és ráztam a csípőmet a dübörgő zene ritmusára, mintha a szívem egyszerre vert volna a zenével. Csak sodródtam az árral, kivételesen nagyon jól éreztem magam. A mosdóból visszaérve egy újabb adag színes koktélt kértem és nagy kortyokban elfogyasztottam. Tényleg élveztem ezt a szabad estét, ennél jobban nem is telhetett volna, egy cseppet sem bántam, amikor este kicsíptem magam és a klub felé vettem az irányt. Ideje volt elővennem a szexisebb ruháimat és a vérvörös rúzst. Igaza volt Eggsy-nek, néha lazítanom is kell. Talán többször kéne hallgatnom az ilyen tanácsaira, akkor lehet, hogy vidámabb életet élnék. Széles mosollyal az arcomon sétáltam vissza a táncparkettre, ahol továbbra is egyedül táncoltam, nem érdekelt, hogy ki néz, csak ráztam magam tovább. Utoljára ennyire önfeledt talán tinédzser koromban voltam. Kavarogtak a gondolataim, de semmi sem tudott kizökkenteni. Ma én itt táncolni vagyok és jól érezni magam. Éreztem, ahogyan két kéz simul a derekam köré és nekem nyomódott egy csípő. Én ezt nem akartam, egyedül akartam jól érezni magam, így próbáltam eltáncolni tőle, de nem nagyon engedett. Kényelmetlenül éreztem magam, egy pillanatra megfagyott a tüdőmben az összes levegő, de nem szabadott hagynom magam. Próbálkoztam, mégis végül oda kellett kiabáljak neki a hangos zene miatt: -Engedj el baszki, nem akarom én ezt! Segélykérő pillantással néztem körbe, de úgy tűnt, senkit nem zavar az, hogy egy pasi nem akar elengedni, csak engem.
Vendég
Pént. Dec. 11, 2020 9:29 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
F
üggetlenül attól, hogy hozzá vagyok szokva a munkám révén már régóta ahhoz, hogy tömegek vesznek körül, mégsem mondanám magam egy olyan személyiségnek, ki megtalálná a helyét az emberek között. Sőt, már annyira hozzászoktam ahhoz, hogy az otthoni légkörben csak az én sóhajaimat hallani, hogy már el sem tudnám képzelni, hogy milyen lenne, ha más lélegzetének a párája is lecsapódna a hűvös ablaküvegen. Hogy milyen lenne, ha a magányom felbomlana, s csupán egy tűnő, vágyott emlék lenne, melybe a siralmas perceimben kapaszkodhatok... Hiszen mi máson elmélkedhetne egy magamfajta egy klubban, egy bárszéken ücsörögve? Vannak olyan mozzanatok, melyekbe mégis kellenek mások, hiszen e hely hangulata sem lenne az igazi akkor, ha a fények az asztalokon és a falakon törnének meg az emberek helyett, s csupán a finom por szállna a helyiségben a ritmusra mozduló végtagok helyett. Ezért sem zavar, hogy súrolják a hátam, mikor elmennek mögöttem, vagy éppen meglökik a kezem, mikor mellettem kérnek egy italt. Sőt, minél több alkohol kering a szervezetemben, annál inkább nem zavar már semmi... S hogy mivel lehetne még hatásosabbá tenni az egész atmoszférát...? Lépteim a mosdó felé vezetnek, ahonnan talán öt perc múltán bukkanok fel újra, enyhén megtörölve az orrom, s nyelve pár erősebbet. Az amfetaminnak borzalmas íze tud lenni, mikor lejjebb csúszik a nyálkahártyán, ezért kell gyorsan leöblíteni, hogy ne uralkodjon el a kesernyés íz a torkomban. A helyem még ugyanúgy üresen áll, ahogy hagytam, így vissza is telepedek rá, s kikérek egy újabb kört. Ezúttal azonban magasabbra teszem a mércém a Fortis et Fidelis különleges aromájával, hiszen e konyak szinte mesélni tudna minden egyes cseppjével, mely a nyelvemen lapuló apró, színes tablettát egyre lejjebb és lejjebb görgeti a torkomban. Természetesen nem célom, hogy kiüssem magam, egyszerűen csak a mai estének minden pillanatát meg akarom ragadni, s távol akarom tartani a sötét gondolatokat legalább pár órára, melyek túlságosan is könnyen kísértenek meg... Talán öt perc elteltével már megérzem hatását, hiszen szívem zörgése felgyorsul, ugyanakkor olyan aprókat ver, hogy ha valaki most a pulzusomat keresné, talán meg sem lelné. Elmémből lassan úszik ki minden zavaró tényező, s eközben egyetlen pontra kezdek fókuszálni. A szőke tincsek úgy úsznak a bíborba borult levegőben, mintha egy szirén ringatózna a tenger habjai közt, ott úszva a hajók mellett, hogy már csak a puszta kecses mozgásával is elterelje a tengerészek figyelmét. Sőt, ha erősebben koncentrálnék, talán még egy arcot is kivennék a hajzuhatagból... Mozdulatai olyanok, mintha egy apró fűszál lengedezne egy könnyed, nyárutói meleg fuvallattól... S mire egyáltalán magamra eszmélek újra, azon kapom magam, hogy egyetlen lányt bámulok a tömegből, ki már régóta egymaga kergeti a ritmusokat. Nem tudom, mivel sikerült magára vonnia a figyelmem, de az biztos, hogy nehéz másfelé tekinteni. Szeretek elemezni. Szeretek figyelni. Ezért is tűnik fel nagyon hamar, mikor egy kellemetlen alak próbálja őt megkísérteni. Senki sem figyel fel rá a tömegből, senkit sem érdekel, hogy mi történik a táncparkett félhomályában, de én látom. S nem képzelődök, azért annyi port nem szívtam fel, no meg csupán egy fél tabletta kúszott le a torkomon. Látom, ahogy vöröslő ajkai mozdulnak, vonásai segélykérőek, de mindenki úgy viselkedik körülötte, mintha ott sem lenne. Kivéve én... Az utolsó korty bennem landol, majd felállok helyemről, s eléggé határozottan közelítem meg őket. S bár a diákjaimmal türelmes tudok lenni, most ez az a helyzet, ahol nincs szükség ilyesmire. Így mikor odaérek, egyik kezem kérdezés nélkül fonom az alak mellkasánál a ruhájára, rántok rajta egy eléggé nagyot, majd jó erősen a mellettük levő falhoz tolom. - Fogd magad és takarodj innen, amíg szépen mondom. - pillantok le rá a magasból, hiszen az illető jóval alacsonyabb nálam. Ennél több figyelmet azonban nem szentelek neki, hiszen bízom abban, hogy ennyi elég volt a számára, hogy ne kezdjen itt parédába. Ugyanis nem én járnék rosszul, sem pedig a mögöttünk levő szőkeség. Így hát megfordulok, visszalépek a lányhoz, s hogy ne kelljen átüvöltenem a vad ritmusokat, közelebb hajolok hozzá. - Minden rendben? Remélem, jól érzékeltem, hogy nem kívánatos volt az illető. Ha a pasid toltam a falra, abban az esetben... Bocs? - nevetem el magam, majd újra kiegyenesedek.
Vendég
Szomb. Dec. 12, 2020 3:49 am
Zorgoth & Arlene
D ühösen próbáltam megfordulni, de ezt a pasi nem hagyta. Nem jutott eszembe semmi, hogy hogyan tudnám lekoptatni, sosem voltam még ilyen szituációban. Látod Arlene, ez a hátránya annak, ha a kelleténél rövidebb szoknyát veszel fel. Mert igen, neked muszáj volt a térdig érő szoknyáid helyett a combközépig érőt felvenned. Meg aztán úgy ráztad magad, mint ahogyan az ingaóra leng a falon, ne csodálkozz, ha ilyenek történnek veled. De baszki, nem gondoltam, hogy ezen a helyen ilyen is lehetséges, elég jó értékelést kapott és én is jókat hallottam róla több embertől is. De akkor miért engednek be ilyen alakokat? Miért nem nézik meg jobban? Az ajkamba haraptam és körbejártattam a tekintetem. Senkinek sem tűnt fel a dolog, illetve egy fiatalember felállt. Nem gondoltam volna, hogy pont felém indul, a segítségemre siet, így nagyon meglepődtem, amikor határozottan rám nézett és megindult az irányunkba. Fuj, de szarul hangzik, az én irányomba indult meg, hiszen én magam miatt vagyok itt. Ámulattal a szememben néztem, ahogyan beszól a pasinak és szinte odébb dobja. Nekem sosem kellett még testi fenyítést alkalmaznom, általában elég volt a szigorú tekintetem és mindenki békén hagyott. -Köszönöm szépen -hebegtem. Nem néztem volna ki belőle, hogy ennyire erős, simán a falhoz nyomta a pasit. Bár a testmagassága indokolta az erejét, manapság már sosem lehet tudni. -Nem, én nem járok ilyesmi alakokkal... Igazából senkivel sem. -nem tudom, hogy ezt miért közöltem vele, nem tartozott rá, de valahogy úgy éreztem, hogy joga van ezt tudni. Pláne azok után, amit értem tett. Másnak nem nagy dolog, hogyha valaki segít rajta, viszont nekem az volt, hiszen ez a fiatalember itt előttem nem hagyta, hogy bajom történjen. Az ilyet pedig illik valamivel meghálálni, így felajánlottam neki a legkézenfekvőbb lehetőséget: -Tényleg nagyon szépen köszönöm a segítséged, nagyon lovagias voltál. Ha engeded, meghívnálak valamire, hálám jeléül. -a pult fele intettem, hogy menjen és válasszon magának valamit. Én már tudtam, hogy egy újabb adag nagy és színes koktélt fogok kérni, így már csak az ő döntése számított. -Egyébként Arlene vagyok -nyújtottam felé a kezem, kézfogásra várva. Az udvariasság híveként nem akartam puszival vagy öleléssel bemutatkozni, ezért a kézfogás volt az egyetlen opcióm. Elég érdekes látványt nyújthatott az, hogy ott állunk a táncolók között és én felé nyújtom a kezem, ezért megpróbáltam oldani a hangulatot. -És ha megittuk a piát, esetleg visszamehetnénk táncolni, mit szólsz hozzá?
Vendég
Vas. Dec. 13, 2020 12:09 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
A
magány olyan dolog, mely a legtöbb esetben sajnálatot vagy furcsaságot vált ki másokból, én azonban magamból kiindulva mindig is úgy tartottam, hogy a választott egyedüllétnél nincs is jobb. Önmagunkhoz alkalmazkodni, azt tenni, amit csak akarunk, s szabadon sodródni az árral. Talán ez a különös atmoszféra vonzotta először a tekintetem a szőkeségre, s a számtalan további mozzanat mellett ez az, ami igazán ott tartotta. Ugyanis ő is egyedül volt egy olyan helyen, ami elsősorban társaságoknak készült, ahol barátok és szerelmesek szíve dobban a zenékre. Vagy legalábbis az idő alatt, amíg őt figyeltem, nem láttam, hogy más felé mozdult volna, vagy vöröslő ajkai szóra nyíltak volna. S míg mások olykor furcsán tekintettek rá, én inkább azon kezdtem agyalni, hogy vajon miért van egyedül? Milyen lehet ő valójában? Ki lakozik a csinos külső mögött? Félreértés ne essék, valójában nem vagyok ennyire filozofálgató, s ennyire fanatikusan sem méregetek és agyalok másokon. A por és a tabletta elmélyít épp, melynek célpontja most a szőkeség lett, kit nem tudom, meddig bámultam volna még, ha nem érkezik az a bizonyos zavaró tényező. Tán reggelig? Illedelmesen szedem le a leányzóról a világ egy jelentéktelen porszemét, ki több figyelmet nem is érdemel némi intelmen kívül. Nem vagyok dühös, hiszen az indulatok szerencsére nem kerítenek könnyedén a hatalmukba, egyszerűen célratörő és határozott vagyok. - Valamiért volt egy ilyen megérzésem. Nem túl gyakori, ha egyedül jár az ember ilyen helyre. Kivéve, ha épp depressziós, és italba fojtaná a bánatát. - mosolyodom el, s mintha csak magam ellen beszélnék, úgy közlöm meglátásom, hiszen engem sem követ senki a bárpulttól. Hivatalos öltözet nélkül pedig olyan vagyok, mint Superman szemüvegben... - Nem éppen tűnt úgy, hogy másokat érdekelte volna az egész. - biccentek körbe egy furcsa undorral az arcomon, mely nagyon hamar újra eltűnik, mikor zöldes, kígyószerű tekintetem visszakúszik a szőkeségre. S ez csak egyetlen klub... Hány ilyen eset történhet odakint az éjszaka leple alatt ártatlan nőkkel? - De csak abban az esetben, ha visszahívhatlak. A lovagiasságom eltűnne a francba, ha te hívnál meg egyedül engem. - mély hangom szórakozottan árad ki ajkaim közül, s amilyen komolynak tűntem eleinte, főleg a széken ücsörögve, annál inkább érződik, hogy egy komor külső nem minden esetben utal a belsőre is. Bár az én esetemben sokszor megesik, de ez az este most nem erről szól. Nagyon nem. - Akkor legyen pontosan az, amit te iszol. Csak alkohollal. - csipkelődő hangomat vigyorom is jelzi, miközben ujjaimat a felém nyújtott kézre fonom. Talán egy cseppet erősebben, mint egy alap, hivatalos kézfogás. - Pr... - már épp ejteném ki a nevem előtt levő titulust, hiszen inkább ahhoz vagyok szokva, hogy hivatalos körülmények között ejtem meg a bemutatkozásom. Iskolában, konferencián, találkozókon. Ám időben kapcsolok, s némi alkoholmámoros nyelvbotlásra fogva helyesbítek. - Zorgoth. - a kelleténél egy egészen kicsivel tovább fogom a számomra most rettentően selymesnek ható kezét. A szerektől kissé felerősödnek az érzékeim, s megeshet, hogy egy-egy mozzanatot sokkal erősebbé tesznek. Bemutatkozásunk közepette már közelről is szemügyre veszem vonásait, s egészen kellemesen hat rám a felismerés, hogy nem egy csitri áll velem szemben, hanem egy érett nő. Vannak olyan napok, mikor borzalmasan elegem van a diákjaimból, s a hátam közepére sem kívánom a tizenéveseket, így felüdülés ilyen helyen nem ostoba fiatalokat látni. - Biztos vagy ebben? Mert olyan szépen táncoltál egyedül, nem szívesen rontanám el az összképet. - nevetem el magam. - De hát úgy látszik, hogy szükség van egy testőrre, szóval... Miért ne? - már épp emelném a tekintetem a pult felé, hogy meg is induljunk, mire váratlanul egy taszítást érzek meg magamon hátulról, mely ugyan nem sikerül túl erősre az illetőtől, ám arra épp tökéletes volt, hogy a hirtelen jött lökés kissé kibillentsen az egyensúlyomból, s meglökjem Arlenet. Szerencsére hamar kapcsolok, így azonnal megragadom vállait, mielőtt még teljesen fellökném őt véletlenül a forgatagban. Egyik szemöldököm hamar a magasba kúszik, de pár pillanatig nem fordulok meg. Kezeim lassan csusszannak le a szőkeségről, azon agyalva, hogy hány bordáját zúzzam szét az illetőnek, ki eléggé bátornak érzi magát... Ám hova is gondolok?! Egy ilyen ha kiderül, nem vetne rám jó fényt, s pár napon belül ott villogna a képem a Reggeli Prófétában egy kellemes kis címmel. De ha mondjuk... Nem lenne szemtanú? Na jó, álljunk meg, Zorgoth Xal’godan! Fogd vissza a gondolataid, mert az ilyeneknek sosem lesz jó vége!
Vendég
Vas. Dec. 13, 2020 2:05 pm
Zorgoth & Arlene
Figyeltem, ahogy elmosolyodik és ez valamiért boldogsággal töltött el. Talán az a sok alkohol teszi, de egyre boldogabb lettem, ahogyan magyarázott. Tényleg nem kéne ennyit innom, de a mai este úgy döntöttem, hogy minden gátamat elengedem és hadd folyjék ki a víz, akarom mondani, nincsenek ma határok nálam. Ilyen magambiztos gondolatok jártak a fejemben. -Nem baj, hogy más nem vette észre, te megmentettél -vigyorgotam rá- és köszönöm, akkor elfogadom, így tényleg lovagiasabb. Azt hiszem, rég nem volt senki sem ilyen kedves velem, és hát, ha az életemet nem is neki köszönhetem, egy jó estét igen. És ebben a pillanatban nyilván csak ez számított. Miért is számított volna más? -Hjaj, ha tudnád, mennyire kis sunyik ezek a koktélok… Azt hiszed, hogy semmi alkohol nincsen benne, aztán bumm! fejbe csap és azt sem tudod, hol vagy. -nevettem fel és a hajamba túrtam. Már túlságosan az arcomba lógott és zavart. Az bezzeg nem zavart, hogy a szoknyám felcsúszott a combomra, az alkohol tényleg rossz hatással volt rám. -Milyen érdekes neved van, még sosem hallottam ilyen nevet. -megbabonázott az, ahogy kiejtette a nevét, olyan szépen ívelt ajkai voltak. Ahogyan a szemembe nézett, olyat kezdtem el érezni, amit már régen nem. Nem is akartam ezt kimutatni neki, de egyszerűen nem tudtam visszafogi magam. Fene ebbe a sok határ nélküli dologba. De ha már úgy döntöttem, hogy leszarom a dolgokat, akkor tényleg mindent el kell engednem és a mának élni. -Persze, szeretek mással is táncolni, ha az illetőnek is van kedve velem. -ez a mondat számomra sehogy sem volt értelmes, mégis úgy éreztem, hogy meg fogja érteni, hogy mit akartam mondani neki. -Au! -kicsit felkiáltottam, mert úgy éreztem, hogy a padló közeledik az arcom felé, de szerencsére elkapta a vállamat ez a titokzatos idegen. Zorgoth. Ízlelgettem magamban a nevét és arra jutottam, hogy kapja be mindenki, ott, ahol van. Ha ma este szórakozok, akkor tényleg szórakozzak is. Éreztem, ahogyan végig simít a karomon és ettől elveszetettem a fejem. Olyan rég nem volt ilyen kellemes egy érintés sem. -A faszomat ebbe az egészbe… -néztem fel rá. Magasabb volt nálam, de annyival nem, hogy ne érjem fel őt, ha lábujjhegyre állok. -De tényleg, bassza meg mindenki. -A hajába túrtam, lehúztam az ajkaimhoz és puhán megcsókoltam őt. Tetszett a csókja, egy kicsit meg is borzongtam és úgy éreztem, hogy ez a legcsodálatosabb dolog ezen a világon.
Vendég
Hétf. Dec. 14, 2020 6:49 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
M
agamban megmosolygom az egész helyzetet, hiszen még egy nyílméregbékába is több lovagiasságot gondolhatnak az emberek, mint belém. Valójában egyáltalán nem vagyok hős, s nem keresem a bajba jutott hölgyeket sem. Talán ha nem zúgna végig épp a szervezetemben némi cucc, ennyire nem is tudtam volna figyelni a szőkeségre. A sors fintora, nem igaz? - Talán az a célod, hogy fejbe csapjon, s azt se tudd, hol vagy? - kérdezek vissza félrebiccentett fejjel, s egy apró, sejtelmes mosollyal. Most még az sem igazán jut el a tudatomig, hogy egy alkoholmámorban úszó hölgy milyen tökéletes préda lehet az olyan alakok számára, mint az iménti patkány. Hiába, a töketlen férfiak csak úgy szerezhetnek maguknak nőt, ha leitatják... - Ősnorvég név, nem igazán használatos errefelé. - magamban fellélegzek hirtelen, hiszen meglepettsége arra utal, hogy nem ismer. Nincs benne gondolataiban a nevem és az arcom, s az ezeket körbelengő baljós pletyka, mely egyre messzebb zúg a világban. A vérfarkas méreggel fertőzött tanár, kinek a családja közvetlenül Voldemort alatt szolgált... Elég ennyi információ, hogy elítéljenek az emberek, ám szerencsére nem a múltam, a külsőm vagy a jellemem tart abban a pozícióban, ahol most vagyok, hanem a tudásom. Ezt pedig senki sem veheti el tőlem. - Még sosem láttalak a környéken, ezt határozottan állíthatom. - akkor már az őt körbelengő atmoszféra biztosan megelevenedett volna az emlékeim között, ám ez a szőkeség az újdonság varázsával lép be a gondolataim közé, s most épp ezekben a mámoros percekben teljesen behálóz mindent. - Miért vagy egyedül? - kérdem kíváncsi, talán enyhén sötét csillanással kígyószerű szemeimben. Hamarosan sokkal könnyebben fognak kitörni belőlem a szavak, hiszen a szerek vagy magamba építenek teljesen, vagy egy részem kinyitják a világ felé, Arlene felbukkanásával pedig pont, hogy az utóbbi fog bekövetkezni. - Nem vagyok túlságosan táncoslábú, de majd tőled eltanulom, hogyan riszáljam a csípőm. - vigyorom alól kibuknak fehér fogaim, s célzóan kihajolok oldalra, hogy a lábaira függesszem mérgező szemeimet. - Mondjuk talán jobban menne, ha én is magamra húznék egy ilyen szoknyát... - nevetésem mély zajként zúg keresztül a dübörgésen, de eléggé hamar alábbhagy a lökés hatására. Tényleg nem vagyok hirtelen haragú. Hatalmas türelmet tanultam a tanári pályafutásom alatt, s e nélkül biztosan darabokra szedtem volna nem egy embert, hiszen túlságosan sok senkiházi vesz körül a mindennapokban. Azonban amikor a por, a tabletta és az alkohol édes elegye ennyire fertőzi a vérem, nem éppen tanácsos balhékba keverednem, hiszen azok a bizonyos érzések könnyedén a magaslatokig emelkedhetnek... Tudom, hogy el kellene engednem a hitvány kis férget, nem kellene magam idegesítenem az ostoba vakmerőségén, de egyszerűen érzem a húsomban, érzem a vérem zubogásában, hogy a mérgem egyre hevesebben kerít a hatalmába. Még a légzésem is szaporább tempót vesz fel, s érzem, hogy a sápadtas arcomra némi pír telepedik. Még a szám feletti rész is morgásra rándul, mint a kutyáknál, mikor támadásra készülnek... Arlene azonban épp oly váratlansággal szól közbe, mint amilyen hirtelenséggel került nem is olyan rég a fókuszomba. Ajkai épp olyan bársonyosan puhák, mint amilyen a keze volt, s édeskés ízük olyan, mintha egy mennyei gyümölcsbe mártanám a fogaimat. A fogakat, amik olykor hegyesre nyúlnak, kegyetlenül tépnek és marcangolnak... Nem szerencsés, ha két ellentétes érzés pattan egymásnak bennem. Ugyanis ott tombol az a düh még, amit az a senkiházi gerjesztett, s most felbukkant egy teljes más késztetés, amit a szőkeség ültetett el bennem. S hogy mi történik, ha e kettő egymásnak csapódik? Egy harapás... Egy aprónak tetsző, mégis erősebb harapás, mikor fogaim kikúsznak szám bensőjéből, s Arlene ajkaira fognak rá. Jelenleg nem tudom teljesen behatárolni az erőm, hiszen az is kissé felszabadult állapotban van, így megközelítőleg sem tudnám megmondani, mennyire sikerült őt megharapnom, hogy kiserken-e mézédes, vöröslő nedűjének egyetlen kósza cseppje... Ó, a vérszomj! Amilyen veszélyes tud lenni teliholdkor, annál csodálatosabb dolgokat tud előidézni, mikor farkas képében bolyongok az erdőben. Itt van bennem az átok, s hiába változok át csupán holdtöltekor, a fenevad mindig itt lapul bennem, s érzem sötét suttogását. Mintha egy másik személy lenne. Egy kegyetlen vadállat, melynek olykor teret kell hagynom. - Sajnálom... - ha csak nem húzódott el azonnal, úgy én magam hajolok el tőle enyhén remegő ajkakkal és aprón összekoccanó fogakkal, melyek közül ez az egyetlen szó egészen halkan, kissé mámorosan száll ki belőlem. Nem is igazán tudom, hogy sajnálom-e. Sajnálnom kellene azt, ami valójában jól esett? Kár, hogy az élvezetes dolgok mindig fájdalmasak... Igen, a cucc nagyon úgy tűnik, hogy kezd kiteljesedni bennem. - Hé, te gyökér, ezt a csajt én akarom megdugni, úgyhogy koccolj le! - váratlanul csúszik közénk ez a kiéhezett faszkalap, ki csuklás nélkül nem is képes végigmondani a mondatot. S ha ez még nem lenne elég, mutatóujját a mellkasomnak tolja, mintha most aztán nagyon megmondta volna a magáét. Azt hiszem, a mai este, a tömeg, s az én legnagyobb szerencsém az, hogy nem telihold van... Ugyanis ennek az érzelmi hullámvasútnak, mint ami most lejátszódik bennem, esélyesen még a farkasölőfű-főzet sem tudna parancsolni...
Vendég
Hétf. Dec. 14, 2020 7:50 pm
Zorgoth & Arlene
U táltam mindig is a tömeget, mégis egy terem közepén táncoltam egész este és most egy idegennel csókolóztam, akit körülbelül öt perce ismertem meg. Hát Arlene, van egy rossz hírem a számodra, téged teljesen kikészít az alkohol. Merlinre, mennyire puha haja van ennek a férfinek… Nem tudom, hogy mi vonzott benne annyira, talán tényleg csak a véremben száguldozó alkohol sugallata volt azt, hogy nekem így kell cselekednem. Élveztem a helyzetet ettől függetlenül, pláne, mikor az ajkamba harapott. Fájdalom helyett csak a vágyat éreztem és lecsúsztattam a kezem a tarkójáról, hogy megkeressem a gallérja gombját, de ekkor elhúzódott tőlem. Csalódottan néztem fel a szemeibe, semmit sem értettem, hiszen még az előbb ő is szorosan ölelt át és élvezettel csókolt. Minden olyan zavaros volt… Dühösen fordultam hátra, hogy mégis ki mer így beszélni rólam. Kis híján elestem a magassarkúmban, meg kellett kapaszkodnom Zorgoth-ban, de hamar el is engedtem őt. -Még nem végeztem veled! -dühösen néztem rá és aztán az új „pasi” felé fordítottam a tekintetem. -Te meg fejezd be és kérjél bocsánatot, amiért ilyen illetlen vagy! -szigorú nézésben verhetetlen voltam. Tüntetőleg hátat fordítottam a csávónak és Zorgoth-ra néztem. Az első gondolatom az volt, hogy mekkora paraszt volt, de nem tudtam ellenállni neki. Egy érdekes terv kezdett a fejemben formát ölteni. Talán bejöhet, nem száz százalék, de megérdemli. Kinyújtottam az ujjaimat és egy pofont adtam neki. Nem volt túl erős, mégis fájdalmas volt a tenyerem számára, mintha egy kőszobrot csaptam volna meg. Hullámzott a mellkasom, de a dühöm kezdett elpárologni. -Remélem tudod, hogy megérdemelted… -az ajkamba haraptam, de közel sem volt olyan jó érzés, mint amikor ő csinálta. -De mivel én ilyen rendes vagyok, megbocsájtok neked, ha táncolsz velem. A táncparkett közepére húztam és elkezdtem táncolni, ahogyan tíz perccel ezelőtt is tettem. Már nem úgy táncoltam, mint aki körül nincsen más, rá is figyeltem. Bassza meg, nagyon rossz hatással van rám az alkohol. Mára szoknyámat sem akartam lejjebb húzni, neki akartam tetszeni. Édes Merlinre, soha többet nem iszok ennyit. Na jó, de, nehéz ellenállni azoknak a színes koktéloknak. -Csak ott fogsz állni és nézni vagy esetleg be is állsz mellém táncolni?
Vendég
Szer. Dec. 16, 2020 5:19 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
V
érfarkasnak lenni a hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem olyan, mely havonta egyszer kényszerít bestia alakba, hiszen a farkasölőfű-főzet csupán abban segít, hogy azon a bizonyos egy éjjelen megtartsam öntudatom, s ne váljak egy őrült, vérengző vadállattá, ki a saját anyját is képes lenne apró darabokra szaggatni, hogy aztán vérébe hempergőzzön. Ez az átok itt van velem minden pillanatban, s olykor felszínre szivárognak apró, mérgező szálai, melyek bizonyos cselekedeteimet könnyedén befolyásolhatják. Ezért is történhet az, hogy a hosszúra elnyújtott csók helyett csupán egy apró a válaszom, mely egy erősebb harapásba fullad. Az a szerencse, hogy időben kapcsolok, s mielőtt még ajkának egy kicsiny darabja a fogaim közt maradna, sikerül elhúzódnom tőle. A vérfarkas átok néha különös vágyakat táplál belém. Néha minden zsigerem arra vágyik, hogy fogaim emberhúst szaggassanak, hogy nyelvem érezhesse a vér fémes, különleges ízét, s a hús mesés aromáját... Aztán visszarázódok mindig a valóságba. Illetve... Majdnem mindig... A hitvány alak közben túlságosan is bátornak érzi magát, s újra csak közbezavar, ezt azonban úgy látszik, hogy már Arlene sem képes megtűrni. Dühös ábrázatára csak egy nagyképű mosollyal biccentem oldalra a fejem, mintha azt sugallnám, hogy “ó, tényleg?”. - Én vagyok illetlen? Te nézel ki úgy, mint egy kurva, aki baszni akar! - válaszolja az alak kissé érthetetlenül, s mikor hátat fordít neki a lány, váratlanul elveszti az egyensúlyát, s a földön köt ki a táncoló lábak között. Jobb is, ha ott marad... Mi pedig tovább lépünk, ám ekkor olyat tesz ez a némber, melyet nem sokan engednének meg maguknak. Mondjuk mit is vártam tőle? Úgy tűnik, hogy az érzelmeinek lett a rabja, s ami kicsit megfogan benne, azt meg kell tennie. Talán ezért volt az a hirtelen jött heves csók minden finomkodás nélkül, most pedig ez a pofon, melynek ténye kissé lassan jut el a tudatomig, sőt, enyhén meg is szédülök tőle. Már nem az erőssége miatt, hanem mert ez a csattanás újabb érzelmeket pumpál belém, melyek bizony nem szerencsések, ha nem csitulnak el. Némán, enyhén támolyogva követem vissza a táncparkettre Arlenét, ki újra belekezd abba az ördögi táncba, mely magára vonta a figyelmem, s hosszú percekig ott is tartotta. Most azonban elértem azt az állapotot, hogy nem bámulom őt bódultan. Helyette a pillanat erejével lépek hozzá egészen közel, s váratlanul ujjaimat a nyakára fonom, úgy tolom neki a mögötte levő oszlopnak. - Még egy ilyen, és elharapom a torkod. - füléhez közel hajolva ajkaim szinte érintik arcának szegletét. Szavaim ridegen csengenek, mégis valamiféle sejtelmes mosoly kúszik rám. Én sem finomkodok, erősebben szorítom meg, hogy ujjbegyeim alatt érezhessem nyakának könnyed lüktetését. Nem tartom így sokáig természetesen, hiszen mielőtt feltűnne másnak, hogy mit művelek egy "ártatlan" lánnyal, kezem lekúszik róla. - Táncoljunk akkor, ha annyira akarsz. - megragadom csuklóját, s azzal a mozdulattal közelebb is rántom magamhoz. Azzal a pofonnal bizony feljogosított arra, hogy kicsit se erőltessem azt a bizonyos lovagiasságot, mely az elején még ott volt bennem, de mostanra teljesen elszállt már. - Kezdem azt érezni, hogy talán nyomós oka van annak, hogy te itt egyedül táncikálsz... - alattomos vigyorral szólok felé, miközben lábaim, csípőm s kezeim is a dübörgő ritmusokra mozdulnak. Homlokomon apró verejtékcseppek keletkeznek, s az akadozó, színes fények hatására még Arlene alakja is pillanatokra úgy tűnik, mintha teljesen lelassulna, mintha csak egy filmbeli jelenetben lennénk. A por és a tabletta hatása miatt a szám újra elkezd remegni, érzem, ahogy fogaim halkan koccannak össze, s mellkasom egyre szaporábban emelkedik, mint valami felbőszült bikáé. Legszívesebben darabokra szedném ezt a helyet, s ezzel a szőkeséggel kezdeném...
Vendég
Szer. Dec. 16, 2020 6:13 pm
Zorgoth & Arlene
Nem is tudom, hányadjára fogadtam meg a mai este magamban, hogy soha többet nem iszom alkoholt. Tizenháromszor, de ki számolja? Igyekeztem a pofon után minden gondolatomat kiüríteni az egyamból, nem volt nehéz úgy, hogy felpörgetett minden, ami az elmúlt tíz percben történt. Merlinre, ennyi izgalmat egyetlen éjszakára, és hol volt még a vége… A tánc segített azon, hogy ne gondolkodjak, elég volt a zene ütemére figyelnem, éreztem, hogy a zenével egy ütemben mozog a mellkasom, a csípőm követte a mellkasom mozgását. Behunyt szemmel táncoltam, az ajkaimon enyhén elkenődött a rúzs, de ennek ellenére is szélesen mosolyogtam. Hiszen boldognak éreztem magam, hogyan is ne lettem volna boldog, amikor úgy éreztem, hogy én vagyok az est főszereplője? Nem tudom, mennyi idő telt el így, de a következő, amit megéreztem, az a hideg kőfal érintése volt a hátamon. Igazából nem esett rosszul, már nagyon melegem volt. Fülledt volt a levegő a klubban és az indulatok is felhevítették a testem. -Jól áll neked a rúzsom. -az ajkaimba haraptam, valahogy nem tudtam félni. Túl sok inger ért engem ma már ezen a helyen és mivel ez már csak egy volt a sok közül, az adrenalin már nem pörgetett fel, ahogyan lennie kellett volna. Hogy is tanultuk? Az adrenalin segít elviselni mindent, tünetei a szapora pulzus, hevesebb szívdobogás és a pupillák megnagyobbodása. Stimmelt minden, ettől máris egy fokkal jobban éreztem magam. Miért nem tudok kikapcsolódni egy ilyen helyzetben? Megigazítottam a felsőmet és közelebb táncoltam hozzá. Játszhatunk így is, nekem mindegy. Végigsimítottam a tenyeremmel a mellkasán és felnéztem rá. Magassarkú nélkül még az álláig sem érnék. Alaposabban megnéztem őt, miközben előtte táncoltam. Nem siettem sehova, volt időm minden centimétert áttanulmányozni. Mintha kísérlethez készültünk volna fel, ő a préda, én a boncmester. Egyre közelebb voltam hozzá és éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Létezik az, hogy nem csak alkohol volt a poharamban? Nem tudom, nem is akartam erre gondolni. Az már túl bizarr lett volna a számomra. -Én is akarok egy tetoválást csináltatni! -szinte könyörgő szemekkel néztem rá, nagyon tetszettek a különböző minták a testén és úgy éreztem, hogy nekem is kéne valamit a bőrömre varrni, hiszen olyan üres volt. -Uuu, mondjuk egy kiscicát vagy egy kávéspoharat! Merlinre, de hiányzik egy jó kávé. Kávét és tetoválást akarok! -nyafogni kezdtem, mint egy tizenhat éves, ha nem kaphat meg valamit. Igazán nem akartam így viselkedni, de visszafogni sem igazán akartam magam. Nem is nagyon tudtam, az alkohol dolgozott a szervezetemben, percről percre meg tudott lepni, nem volt kiszámítható, hogy mit fogok mondani vagy tenni a következő pillanatban. -Csak előtte menjünk el a mosdóba, használnom kéne -végre levettem a mellkasáról a kezem és egy picit hátrébb léptem. -Elkísérsz? Szeretnélek utána is megtalálni és félő, hogy ebben a tömegben nem veszlek észre. -lábujjhegyre álltam és egy apró puszit adtam az ajkaira. Mondom, tiszta kiszámíthatatlan az alkoholtól mámoros viselkedésem.
Vendég
Csüt. Dec. 17, 2020 7:31 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
M
indenki lázong azon a “nőellenes” tényen, hogy ha megerőszakolják valamelyiküket, annak az esetek egy kis részében bizony az áldozatnak is bőven volt köze. Itt van például Arlene, a tökéletes préda. Egy magányosnak tűnő nő, sokat sejtető rövid szoknyával, vörös rúzzsal, s különös, kacérkodó és agresszívnek tűnő jellemmel. Azért valljuk be, hogy egy ösztönlénynek ez mind nagyon is dominál, s ha elpattant egy szikra, akkor azt bizony nem lehet már elcsitítani, ezt pedig annak a patkánynak a példája is jól mutatja. Csak egy kis alkohol, s már az ember észre sem veszi, ha elveszti önmagát, s erőszakossá válik... Talán én sem viselkedtem volna vele durván, ha a pofon kivételével minden ment volna szép sorjában. Sajnos azzal nem számolt, hogy nem az a fajta férfi vagyok, aki az ilyesmit megtűri. Szavai után még nem kúsznak le ujjaim nyakáról, hanem szabad karom kézfejével megtörlöm a szám erősen, majd a bőrét feszítő hüvelykujjam felcsusszan állán, egészen ajkainak szegletébe, s egy kekeckedő vigyorral az ő rúzsát is alaposan eltörlöm egy mozdulattal, már ha nem rántja el a fejét tőlem. Nehéz visszafogni az aljasabbik énem, de talán nem lesz szükség arra, hogy az is teljesen elhatalmasodjon rajtam, ezért is csak gondolatban jegyzem meg magamnak, hogy csodás szajha válhatna belőle lassan ezzel a zilált külsővel. Egy olyan szajha, akit addig fojtogatsz, amíg... ...a zene dübörög, érzem mindenemben a lüktetését, mintha átlépnék egy euforikus világba, ahol szabadon szárnyalhat minden érzelem, düh és vágy, harag és szenvedély, és senki és semmi nem állíthat meg. Arlene pedig tökéletesen táncol egyre beljebb és beljebb a világomba, ami nem feltétlenül vezethet szerencsés véghez, de hát ez most kit érdekel? Mikor mellkasomra simul tenyere, válaszként jobbom a szőke tincsekhez közelít, s ujjaimat a halovány fürtök közé fúrva emelem meg kicsit a fejét magam felé, miközben másik kezemmel derekára fogok rá, közelebb rántom magamhoz, hogy a testünk egyszerre mozdulhasson a monoton, mély dübörgésre. Épp olyan különös kíváncsisággal figyelem a vonásait, mint amilyennel ő fürkészik engem. Furcsa a viselkedése, azt meg kell hagyni, most már csak az a kérdés, hogy ennek csak az alkohol lehet az oka, vagy valami egészen más összetevő? - Az ilyen kislányok, mint te, nem bírnának ki egyetlen szúrást sem sikítás nélkül. - felelem gúnyosan, de fel kell nevetnem hirtelen, amit őszintén szólva alig bírok abbahagyni, így mikor ujjaim kimásznak a hajából, az a kezem is a derekára kúszik, majd kénytelen vagyok lehajolni hozzá, hogy arcom a nyakához fúrjam, hogy ott haljon el a röhögésem. Kávé és macska... Komolyan? - És mit csináljak veled a mosdóban? Tartsalak a vécé fölé, mielőtt még baleset történne veled? - kérdem gúnyosan, mikor elhajolok tőle, de arcomon még mindig széles, levakarhatatlan vigyor éktelenkedik. Ez pedig talán akkor csillapodik kicsit, mikor újra közelebb hajol hozzám, s ajkai enyhén súrolják az enyémet. Alig viszonozom, s még egy erősen visszafojtott morgás is kitör belőlem, mikor eltávolodik. Szinte érzem a késztetést, hogy megint utána kapjak. - Tanulj meg jobban hazudni... - ezt már akkor közlöm vele hátulról, mikor megindul a mosdó irányába. Hogy engem ne találna? Messze kitűnök a tömegből a magasságommal... - Tudod, min gondolkodtam? - kérdem tőle sötéten még mindig hátulról, immáron az ajtó előtt, közelebb húzódva szőke tincseihez. - Hogy tőlem vajon ki mentene meg?
Vendég
Csüt. Dec. 17, 2020 8:45 pm
Zorgoth & Arlene
Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva egyre jobban vonzódtam a fölém tornyosuló férfihoz. Talán a rosszfiús kinézete tette, talán az alkohol, talán az, ahogy velem viselkedett. Talán az, hogy régen volt olyan, hogy valaki ennyire érdeklődjön irántam, még akkor is, ha valószínűleg csak a testem érdekelte. Való igaz, engem sem a személyisége érdekelt, ma este nem. Kit érdekelt, hogy nekem van egy pszichológus diplomám? Ott porosodott a falon, egyhelyben állva, miközben én táncoltam. Miért van ilyen rossz hatása az alkoholnak? -Tetszik, ahogy táncolsz, igazán… érzéki -vigyorogtam. Tetszett, hogy ez cseppet sem finomkodik, tetszett a tenyere a derekamon, ahogyan a csípője összeér az enyémmel. Egy ütemre mozogtunk, ugyanúgy mozdult, ahogy én tettem. -Szerinted létezik az, hogy valami más is volt az alkoholon kívül a koktélomban? -suttogni szerettem volna a fülébe, de ez egy ilyen zajos klubban nehezen megy, így reméltem, hogy nem voltam túl hangos. -Egyébként pedig, nem szoktam sikítani, legalábbis a diplomaosztóm éjszakája óta nem sikítoztam, akkor is csak azért, mert végre felszabadultnak éreztem magam. Nem értettem, hogy min nevet annyira, de ha már itt volt, akkor egy időre lehunytam a szemeim és a tarkóján lévő hajába túrtam. Bassza meg, nincs annyi alkohol a világon, hogy én ezt az éjszakát kimossam a fejemből. Bár van egy olyan elmélet, hogy minél jobban igyekszik az ember elfelejteni valamit, annál jobban fog rá emlékezni. -Milyen baleset történhetne? Vigyázol rám, mert olyan kis lovagias vagy, hiszen ma már kétszer is megmentettél… És lehet tényleg nem ártana a mosdó felé tartani engem, tudod milyen undorító egy női mosdó? Fujj! Ha nem kéne elmennem, hazáig tartogatnám, jesszusom, mennyire utálom én az ilyen helyeket. -kiigazítottam a hajamat az arcomból, fogadni mertem volna, hogy semennyire sem hasonlítok arra az Arlene-re, aki ma este a tükörben igazította magára a ruhákat egy üveg vörösbor társaságában. Abban is szívesen fogadtam volna, hogy már a klubba belépésem előtt sem voltam józan. -De foghatod a kezem és akkor tuti nem sikítok. -nem is illett ide ez a mondat, megint hülyeségeket beszéltem. Előtte sétáltam és riszáltam a csípőmet, így, ha mondott is valamit, nem hallottam. Pedig máskor elég lett volna a szemébe néznem ahhoz, hogy analizáljam őt, de ma nem ment. Én már csak a saját vágyaimat láttam tükröződni a tág pupilláiban. -Nem tudom, sajnos a diploma mellé nem járt gondolatolvasás. -kuncogtam -Viszont, hogy ki mentene meg? Arra nem tudok válaszolni, de talán nem is akarom, hogy megmentsenek. Tőled pedig pláne nem. Meg ha olyanra kerülne a sor, meg tudnám védeni magam, eskü. -Mindez nagyon szép és jó lett volna, ha nem éppen akkor nyílt volna ki a mosdó ajtaja, hogy fellökvén engem az én titokzatos idegenem karjaiban kössek ki. -Látod, megtartasz engem és ez nekem ma éjszakára bőven elég. -ismét megcsókoltam, miközben próbáltam odébb oldalazni, hogy inkább a falnak dőljek, mint még egyszer az ajtónak. -Nem gondolod, hogy hirtelen milyen fülledt lett a levegő? -ha lett volna rajtam pulcsi, tuti levettem volna, de így be kellett érnem azzal, hogy feljebb húztam a derekamon a pólómat. Mi a fene van velem? Tényleg csak alkoholt fogyasztottam volna?
Vendég
Szomb. Dec. 19, 2020 1:02 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
N
em szoktam táncolni, s ha nagyon ritkán előfordul, az is valami ostoba, hivatalos eseményen történik meg csupán, melyen nem ilyen ritmusok dübörögnek, hanem a vonósok húzzák klasszikus nótájukat. Ez most egy kicsit más, s az a bizonyos érzéki tánc egyedül Arlenének köszönhető. Magamtól biztosan nem álltam volna oda senkihez, mert nem csupán a monoton dallamok mozdítják felé a végtagjaim, hiszen csípőmnek hullámzása már-már felér egy párzási tánccal, bár ezt csak magának köszönheti. - Egy ilyen helyen nagy esély van rá, hogy valamit belecsempésztek az italodba, szóval az sem biztos, hogy holnap emlékezni fogsz rám. - válaszolom vissza, de megint kicsit közelebb hajolok hozzá. - Mondjuk nem tűnsz épp nehezen kaphatónak, hogy szükség lenne valami party drogra, ami kiütne téged. Vagy én látom rosszul? - ami a szívemen, a számon, néha talán jobban is, mint kellene. A lovagiasság eddigre már visszakúszik, s a beszédemből sem éppen az illem szivárog, sokkal inkább tűnhetek egy kissé alpári alaknak. - Biztosan azért, mert még senki sem érte el, hogy sikíts. - pedig egy erős harapás bizony előcsalogatja azokat a vékony hangokat! Csak jó helyre kell célozni, s már is zene füleimnek! S ha már célzás, ezzel a mozdulattal egyik kezem lejjebb csúszik derekáról a hátsó felére, melybe jó erősen belemarkolok egy kekeckedő, nagyképű vigyorral a képemen. - Hogy te milyen kis naiv vagy! De tudod mit? Gondolj csak egy lovagnak. - fehér fogaim megcsillannak mosolyom alól, melyet megfűszerezek egy kacsintással is. Nem sokan szoktak lovagiasnak gondolni, de meghagyom őt egyelőre ebben az illúzióban, ha már az alkohol ezt sulykolta az elméjébe. - Lehet, hogy ezek után tényleg nem ártana megtartani téged a vécén, mielőtt még véletlenül leégeted magad, és félremegy egy kicsit a dolog. - megint csak el kell röhögnöm magam saját szavaimon, s mert eléggé vizuális típus vagyok, így szinte azonnal bevillan a gondolataimba, ahogy én Arlenevel ügyeskedek a vécé fölött, nehogy hozzáérjen a hátsó fele a mocskos ülőkéhez, de azért bele is találjon. Beteg, ha még ez is izgatónak tűnik most nekem? - Szerintem nem tudnád megvédeni magad. - vágom rá egyből, mikor már a mosdókhoz érünk. - Egy pofonnál azért többre lesz szükség... Vagy az a bizonyos diploma, amit annyiszor emlegetsz, ennyire nagy erőt adna neked? - nem kellene ugyan alábecsülnöm őt, de most nem tudok mást tenni. Nehéz most elképzelni róla, hogy értelmiségi lenne egy komoly munkahellyel, de őszintén... Még azt is elfelejtem jelenleg, hogy én meg tanár vagyok az akadémián. Kit érdekel ez most? Az ajtót közben nekicsapják Arlenenek, de én reflexszerűen kapok utána, mielőtt még kitörné a lábát abban a magassarkúban. - Bőven elég, ha megtartalak? - ismét csak nagyképűen húzom el a szám, mely egy újabb csókba keveredik. Nem áldott meg a sors éppen túl sok érzéki oldallal, így nem éppen egy szerelmes kamasz módjára viszonozom azt, hanem sokkal mohóbban és türelmetlenül. Érezheti ajkain olykor fogaimat, de most még épp időben fogom vissza magam egy újabb harapás előtt. S csak hogy rátegyek egy lapáttal a dolgokra, váratlanul mindkét kezemmel megkapaszkodok a hátsójában, szorosabban a falhoz tolom, majd megemelem őt. - Így például jó lesz? - csípőm enyhén hullámzik felé, s csak hogy még aljasabb legyek, egy kisebb, közeli sóhaj után leengedem őt a földre. Nem vagyok ostoba, van pár sejtésem, hogy mi a célja, de hát ki vagyok én, hogy minden gondolkodás nélkül teljesítsem azt? Hátrébb lépek hát párat a szemközti falhoz, melynek nekidőlök, s rágyújtok egy cigarettára. Az ilyen estéken egy dobozzal is el tudnék szívni... - Miért nem veszed le inkább? - szavaim egy gomolygó füstfelhő közepette szállnak ki belőlem a félhomályba, s a két ujjam közt tartott cigivel a felsője felé mutatok. Vajon mennyire ködösítette el az ítélőképességét az alkohol? Remélem, nagyon. Kész vagyok belőle bolondot csinálni a saját beteg szórakozásom miatt...
Vendég
Szomb. Dec. 19, 2020 7:25 pm
[quote="Arlene Spudmore"]
Zorgoth & Arlene
Vajon milyen lehet az, ha valaki józan? Illetve, aki alig iszik alkoholt? A bátyám rossz szokása rám is átragadt, legalább havonta egyszer kibontottam egy üveg bort, hogy jobb kedvre derítsem magam. Aztán itt volt ez az este, ahol már legalább hat színes koktélt elfogyasztottam és már nem tudtam behatárolni, hogy mi mennyire normális. De az biztos nem volt az, hogy ennyire vágytam az érintéseire, a közelségére. Nagyon régóta nem volt olyan, hogy önkéntelenül is valaki karjaiba táncoljak, mármint úgy értem, hogy valakivel egyáltalán táncoljak. Ennyire nagy hatással lenne rám ő vagy az alkohol? Mennyire butának tűnhettem egy kívülálló számára! Pedig tudtam, hogy ez nem így van, hiszen... itt vagyok harminchét évesen, egy saját lakással és irodával. Tehát szerencsésnek is mondhatom magam, kivéve talán a ma estét. -Mondanám, hogy van más is a tarsolyomban, de az nem lenne igaz, én pedig nem szeretek hazudni. Semmi értelme sincsen és úgyis hamar lebukik az ember. Vagy te ezt nem így látod? A józan eszemet meg ki is dobhattam volna a kukába, akkor sem lett volna tőlem messzebb, mint abban a pillanatban, amikor újra megcsókoltam őt. Volt benne valami titokzatos, valami vonzó. Talán az tetszett benne a legjobban, hogy teljesen az ellentétem volt. Magasabb, vonzóbb. Rosszfiús kinézete volt. Nem is tudtam, hogy bejönnek nekem az ilyen pasik. Ez új volt. -Imádom. -éreztem, ahogyan az ujjai lejjebb vándorolnak és a fenekembe markolnak. A szájába nyögtem és a lábaimat a dereka köré kulcsoltam. Merlinre, ez így egyre nehezebb és egyre érdekesebb lesz. De hát semmi rossz sem volt abban, amit csináltunk. Hiszen még nem bűn beleszeretni valakibe egy éjszakára és jól érezni magunkat. Tudom, szó sincsen itt szerelemről, ez csak az alkohol és a hormonok hatása. És én kész voltam a hormonjaim vad dúlása szerint cselekedni, akkor is, ha ezt később megbánom. -Miért nem viszel el tetoválást csináltatni? -oldalra döntött fejjel néztem fel rá. Basszus, még az is vonzott benne, hogy cigarettára gyújtott, pedig utálom a szagát. A saját testvéremen sem viselem el, nemhogy máson, erre itt van ő és még így is... Hát, Arlene, teljesen kifordultál magadból. Hogy ez mennyire volt ésszerű, nem volt nehéz megállapítani abból, hogy fontolóra vettem az ajánlatát. Annyi tisztesség még maradt bennem, hogy ne egy tömött klubban vetkőzzek ki magamból és az erkölcseimből. -Leveszem, ha kicsit kevésbé zsúfolt helyre viszel. Mit szólsz hozzá? -közelebb léptem hozzá és szinte teljesen a szabad karjához simultam. Megbabonázott ez az ember, mintha valami varázslatot szórt volna rám. Ami teljességgel lehetetlen, ugye? Hiszen én sem hoztam magammal a pálcámat, más miért tenné? Pálca nélkül még a legnagyobb varázslóknak is nehéz varázsolni. Furcsán éreztem magam, mintha nem is én lettem volna. De mit számított ez, mikor jelenleg az egyik legvonzóbb emberpéldány állt előttem? Megmondom őszintén, semmit. -Szóval egy kis elzártabb hely és áll az alku. -kacsintottam rá. Úgy tűnt, hogy átvettem ennyi idő alatt ezt a rossz szokását, de egyébként tetszett. Miért nem kacsingattam én is eddig? Felkuncogtam a gondolaton, hogy a pácienseimre kacsintok, mikor új időpontot kérnek. Kívülről nagyon bolondnak tűnhettem, de én nagyon jót nevettem magamon.
Vendég
Hétf. Dec. 21, 2020 3:32 pm
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
A
mámoros forgatag ellenére úgy tűnik, hogy Arlene képes magából pár értelmes gondolatot is kipréselni, s nem tompította el őt teljesen az alkohol. Bár én sosem szerettem az olyan nőket, akik ha isznak, teljesen elvesztik önmagukat, s felveszik egy ostoba ribanc álcáját, de hát néha ilyen mélyre is csúszni kell, hogy legyen mire emlékezni. A por és a tabletta általában engem inkább elmélkedésre ösztönöz, de hát ezt jól mutatták azok a hosszas percek, mikor még csak távolról figyeltem a szőkeséget. - Szerintem néha kell egy kis hazugság. Az igazság sokszor túlságosan sötét és mocskos a jó lelkű embereknek. Hamar szeret mindenki ítélkezni anélkül, hogy megismerné a másikat, vagy hogy egyáltalán lehetőséget adjon arra, hogy megértse őt. Így hát olykor kell némi hazugság, hogy érvényesülhessünk bizonyos helyzetekben... - meglepő értelemmel és tisztán beszélek, mintha nem csupán egy flörtölő férfi lennék az éj leple alatt, hanem valami értelem is lapulna a nem túl bizalomgerjesztő külsőm alatt. Bár az ilyesmi a háttérbe szorul, főleg az olyan pillanatokban, mikor ujjbegyeim erősen marnak szoknyájának hátsó felébe, hogy érezzem, ahogy a bőre enyhén bemélyed alattuk, s kirajzolódnak domborulatainak finom vonásai. - Ugye tisztában vagy vele, hogy a tetoválást nem fogod lemosni magadról? Én a helyedben ezt egy kicsit átgondolnám, mielőtt még véletlenül egy hatalmas pénisz kerül a hátsó feledre. - vigyorgom szélesen, de hát ki vagyok én, hogy megakadályozzam ilyesmiben? Akad a városban tetováló ismerősöm, aki egy kis szívességért cserébe biztosan rávarrna valami apróságot erre a szőkeségre... Nem is tudom, vagyok-e olyan aljas, hogy az este még inkább Arlene megszégyenítésében végződjön. Felébredni egy tetoválással azért... Nem feltétlenül minden lány álma. - Nem nagyon kellett könyörögnöm. - mosolyodok el sejtelmesen, mikor közelebb húzódik hozzám, én meg enyhe füstfelhőt fújok felé az orromon s az ajkaimon át. Végül is miért kellene könyörögni? Ez nem egy randevú, nem akarok egy életre szóló kapcsolatot, sem érzelmeket, egyszerűen csak én is ember vagyok vágyakkal és ösztönökkel, amiket nem túl szerencsés sokáig visszafogni. (…) A mosdóból kifelé jövet ismét csak húzom magam után Arlenet, viszont a folyosón megállok egy pillanatra, s előrángatom a zsebem mélyéről a telefonom. - Mosolyogj szépen! - emelem felé a mobilt, készen arra, hogy csináljak róla egy remek képet. Ha pózol, úgy kapom le őt, ám ha nem, akkor csupán egy lesi fotót készítek róla. Bárhogy is legyen, a képet küldöm tovább pillanatokon belül egy bizonyos személynek, s már nyomok is rá a nevére, hogy felhívjam. - Szevasz, ráérsz egy fél órára? Lenne egy sürgős meló. - vigyorom szélesedik egyre, s miután kinyomom a telefont, sejtelmesen pislogok a szőkeség felé. - Na kész vagy olyat tenni, amit biztosan meg fogsz bánni? - kérdem őt incselkedve, mint valami perverz állat, aki épp most adta el őt szexrabszolgának. Elvégre, ki tudja, hogy kit hívtam fel telefonon?
Vendég
Kedd Dec. 22, 2020 7:22 pm
Zorgoth & Arlene
Kábultan mosolygok a kamerába, hirtelen azt sem tudom, merre vagyok, csak azt, hogy nagyon-nagyon boldog vagyok, így szinte természetesnek hatott a mosolyom a képen. -Elég szép volt? -néztem fel rá kuncogva, ma este valahogy minden viccesnek tűnt, bár az előbbiek óta már annyira nem, mégsem tudom megállni. Valahogy olyan természetes egyszerűséggel áradt belőlem a boldogság, én sem tudtam volna megmagyarázni, hiába kérdezte volna. Míg telefonált, addig elsétáltam a pulthoz, így egy újabb adag színes koktéllal a kezemben álldogáltam mellette. Azt mondjuk nem tudom, hogy ő telefonált-e sokat, vagy csak én voltam ilyen gyors, mindenesetre mielőtt letette volna a telefont, már ott is álltam ismét mellette. Nem kéne ennyit innom, de már nagyon szomjas voltam és jól esett a piruló orcámat a pohár oldalával lehűteni. Milyen csodás dolog is az, ha jég van a koktélodban! Őszintén nem értettem, hogy mit magyarázott a telefonba, de a mosolyából kiindulva annyira nem lehetett szörnyű dolog. Végül is, még mindig velem van és még mindig vigyáz rám. Gond nem lehet, ugye? -Honnan veszed, hogy meg fogom bánni? Eddig semmit sem bántam meg a ma estéből, nem hiszem, hogy most fogom elkezdeni. -hiába tompított el teljesen az alkohol, megmaradtak a nagy szavak, amik minden napomat jellemezték. Inkább csak a szívószálam végét harapdálva néztem rá és megpróbáltam előhozni a pszichológus énem, aki egy tekintetből annyi mindent le tud szűrni. Mintha egy leheletnyi gonoszság csillogott volna a szemében, de ezen kívül semmit sem tudtam kiolvasni belőle. Azért ez egy cseppet megrémisztett, mégsem tudtam már racionálisan gondolkozni. -Végül is, miért ne? -rántottam meg a vállam. -Viszont előtte hadd igyam meg ezt a színes vackot… -könyörgő szemekkel pillantottam fel rá. Szükségem volt arra, hogy az alkohol tovább hígítsa a vérem, hogy ellazuljak ismét. A csípőmet ringatva iszogattam tovább és kiélveztem minden cseppjét. Vajon az alkoholisták is így kezdik? Reméltem, hogy ez nem annak a jele. Meg kell erről majd kérdeznem a bátyámat, hátha ő valami értelmes válasszal tud szolgálni. Ha már itt tartunk… -Te Zorgi, én úgy elszívnék egy cigit. -a vállára támaszkodva sóhajtottam egy hatalmasat. Életem során még egy dobozzal sem szívtam el, mégis, ott a tömegben az alkoholtól mámoros fejemmel csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jól esne egy szálat az ajkaim közé venni és letüdőzni a füstjét. -Úgyis csak egyszer élünk, akkor éppen itt az ideje most kiélnem magam. Egyébként hova viszel engem? Mert már kezd fájni a lábim ebben a cipőben és ha sokat kell még ebben lennem, inkább levenném, jó? -az ajkamba haraptam és úgy vártam a válaszát.
Vendég
Hétf. Jan. 04, 2021 11:30 am
Arlene & Zorgoth
"When the light begins to change, I sometimes feel a little strange, A little anxious when it's dark."
H
ogy elég szép volt-e? Muszáj elnevetnem magam kicsit talán hosszabban is, mint alapból tenném, de hát az amfetamin jótékony hatását sosem lehet tudni, hol ütközik ki. Ilyen állapotomban sosem szabad komolyan venni sem a szavaim, sem pedig a tetteim, hiszen ilyenkor egy egészen más érzés vezérel mindent, olyan, ami nem feltétlenül a sajátom. - Fogjuk rá. – vigyorom kekeckedéstől és csipkelődéstől terhes, mellyel mintha arra akarnék célozni, hogy ha tőlem őszinte, érzelmes bókokat vár Arlene, akkor bizony nagyon rossz ajtón kopogtat. Szerencsére a drog sem tuszkol belém egy romantikus, udvarlós senkiházit, egyszerűen csak felerősíti bennem az ösztönöket. Esélyesen ha ő nem kerül a mai éjjelen a figyelmem kellős közepébe, akkor az egészen addig telt volna magányos ücsörgéssel, míg a cucc ki nem szállt volna a szervezetemből. Érdekes azért, hogy egy másik ember milyen nagy mértékben képes megmozgatni a drogokat. - Tetszik, hogy ilyen naiv vagy. Mint egy álmodozó királylány, aki minden nap lesi az ablakából, mikor jelenik meg a hős lovag. – ezt nem tudom, miért mondtam, de semmi értelme nem volt. Kimondtam egyáltalán? Vagy csak gondoltam? Mindegy is, a szőkeség kezében levő színes koktélon megragadnak tág pupilláim, s kérdezés nélkül hajolok közelebb, hogy beleszürcsöljek úgy, hogy hozzá sem érek a pohárhoz. - Hadd segítsek. – motyogom a széléről, melyre fogaim épp erősen tapadnak rá. Nos, túl erősen... Ugyanis egy váratlan pillanatban már ajkaimon túl gyűlik pár üvegdarab, ugyanis sikerült leharapnom a pohár szélét. Értetlenül szedem ki a számból, s a fény felé tartom a darabkát, melyen édesen csillannak meg a klub színei. - Meg akarsz ölni? – vonom fel egyik szemöldököm. - Állj be a sorba. – röhögöm el magam, azzal a hátam mögé hajítom az üvegdarabot, hadd lépjenek csak bele a nyomorultak. Aztán elő is szedem zsebemből újra a cigarettás dobozt, melyből előhúzok egy szálat, s azt a szőkeség kezébe nyomom, mint valami kincset. - Miattam aztán kiélheted, semmi jónak nem vagyok az elrontója. – vagy pont, hogy az vagyok? Mint egy rossz démon, aki a bal válladon ücsörögve suttog rosszakat, s vezet a helytelen irányba egészen addig, míg az éj képes őt elrejteni a világ elől. Aztán mikor majd megérkeznek az első napsugarak, úgy minden az enyészeté lesz. - Majd meglátod! A lányok úgyis szeretik a meglepetéseket, nem? - egy újabb cigaretta landol ajkaim közt, melyet lángra lobbantok pillanatokon belül, épp úgy, ahogy a szőkeségét is, már ha nem gondolta meg magát. Lassú, kimért léptekkel indulok meg a kijárat felé, de hirtelen megragad bennem egy gondolat, főleg mikor félretolok pár ittas kislányt az utamból egy mozdulattal. - Ha már a lányokról van szó, te mégis mennyi idős vagy? Nem tűnsz egy ostoba csitrinek, de szólj, ha tévedek. - nevetem el magam, s ha még mindig velem akar tartani, hogy begyűjtse azt a bizonyos meglepetést, akkor a kijáratnál előre engedem őt, majd én magam is kilépek a kellemes, hajnali hűvösségbe. Ez egy kicsit arcon csap és magamhoz térek tőle, de épp csak annyira, hogy ne boruljak ki az úttestre. Közben el is felejtem, hogy az én utolsó kör piám kimaradt, de lehet, hogy jobb is így. Nem lenne szerencsés belefulladni a saját hányásomba, különösen úgy, hogy sokkal nehezebben érzékelem a fizikai hatásokat. - Miért nem veszed le? - mutatok Arlene cipője felé, s célzásképpen a saját bakancsom is a járdához ütögetem, mosolyom pedig jelzi, hogy még én is képes lennék levenni, hogy cipeljem magammal ezt a több kilós lábbelit. Vagy hát ki tudja, mi lesz a következő lépésem?
Vendég
Kedd Jan. 05, 2021 11:06 pm
Zorgoth & Arlene
Merlinre, bárcsak tudnám, mi olyan vicces ebben a szituációban! Nem is hallottam, hogy mit mondott, annyira lekötötte a figyelmem az, ahogyan nevettem. Tényleg tiszta bolondnak tűnhettem. Szerintem engem is be kéne zárni minimum egy hétre. Vagy előbb csak ki kéne józanodnom? Felnézem Zorgoth szemébe, ahogyan a poharam fölé hajolt. Hitetlenkedve lehunytam a sajátjaimat, majd egy roppanó hangra lettem figyelmes. Mi a fene? -Merlinre, jól vagy? Nem lett bajod? Hozzak rá valamit? -előtört belőlem a segítő énem, nem akartam, hogy baja legyen. Arról mondjuk fogalmam sem volt, honnan szereznék neki pálca nélkül bármilyen segítséget, de esküszöm megpróbáltam. Nyugi Arlene, csak nincsen semmi komoly dolog. És valóban. A következő pillanatban meghallottam a nevetését, majd érdeklődően figyeltem, ahogy megcsillan a fény az üvegdarabon. Majd el is nyelte a sötétség. Vajon az emlékeim is így fognak feledésbe merülni a ma éjszakáról? -Hálás köszönetem. Baromi jól esne, de tényleg. -az ajkaim közé emeltem a cigarettát, máris jobb érzéssel töltött el. Pedig még meg sem gyújtotta. Rossz kislány leszek ma éjszaka mellette. Túl rossz ahhoz képest, amit a külvilágnak mutatni szoktam. -Kíváncsian várom, hogy mit szánsz nekem! -a felcsillanó tűz látványa izgatottsággal töltött el. Mélyet szívtam a cigarettából, éreztem, ahogyan a füst végig áramlik le a tüdőmig és elégedetten fújtam ki a füstöt. Követtem őt a kijárat felé, miközben igyekeztem nem mindenkinek nekimenni. Nem volt nehéz dolgom, ez a hatalmas ember itt előttem úgy tört nekünk utat, mintha csak egy faltörő kos lett volna. -Ejnyebejnye, egy lánytól nem illik ilyet kérdezni. De mivel ma jófej vagyok, annyit elmondok, hogy elmúltam harminc. -sőt, lassan negyven leszek, de ezt csak magamban tettem hozzá. Tényleg nem akartam elmondani neki a koromat, engem sem érdekelt az övé. Bár biztosan fiatalabb volt nálam, mégsem izgatott egy percig sem. Hiszen a kor csak egy szám. Majdnem megbotlottam, ahogyan kiléptem az ajtón. Miért botladozok ennyit ma? Csak nem túl magas cipőt vettem fel? Vagy az alkohol volt túl sok? Erről eszembe jutott, hogy tényleg le kéne venni a lábbelimet. Megkapaszkodtam a karjában és levettem magamról. Kiegyenesedve azt vettem észre, hogy sokkal alacsonyabb lett minden. Nem igazán voltam hozzászokva ahhoz, hogy ne legyen rajtam cipő az utcán. -Nézd, alig érek fel most már az álladig. -kuncogtam fel. Merlinre, nagyon hangosan tűntem a kihalt utcán. Rajtunk kívül sehol egy lélek sem volt. Kicsit ijesztő volt a környezet, mégis puha léptekkel követtem őt a… nem is tudom hova. Nem volt olyan, amit ma ne látott volna, így nem zavartattam magam. Halkan lépkedtem mögötte, olyan volt, mintha a talpam nem is érintette volna a hűvös betont. -Nyugtass meg, hogy nem fogunk hoppanálni, mert akkor tényleg kidobom a taccsot. És azt hiszem, az nem lenne túl szép látvány. -megborzongtam a gondolatra, utáltam hányni. Jó, ki szeret? -Meg a pálcám sincs nálam, nem tudom, hogy úgy sikerülne-e. -tényleg, milyen érdekes gondolat! Bár tudnám, hogy miért járnak ilyenek a fejemben… Az égre pillantottam, olyan hajnal négy fele saccoltam az időt. Milyen egy hosszú éjszaka. És még közel sem láttam a végét, ötletem sem volt, hova visz el engem Zorgoth. Pont ez tette olyan izgalmassá az egész estémet, hogy nem tudtam, mi lesz a következő pillanatban. Hiszen bármi megtörténhet, nem igaz?
