Kiskarácsony, nagykarácsony, pánik

A fene sem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz ajándékot venni annak, akit szeret az ember. Márpedig én szerettem nagyon is James-t, de ötletem sem volt, hogy mit vegyek neki a közelgő karácsony alkalmából. Sok mindenre gondoltam, de valahogyan egyik ötlet sem tűnt a legmegfelelőbbnek. Én pedig tényleg tökéletes ajándékot akartam adni neki az első közös karácsonyunk alkalmából. Akárhova néztem, mindenfelé csak kétségbeesett arcokat láttam.
Ekkor jutott eszembe az a zseniális ötlet, hogy kérdezzem meg, hogy mit akar. Persze nem tőle, ennyire nem voltam hülye, hanem eszembe jutott, hogy mind a két testvére ide jár velünk együtt a Roxfortba. Muszáj volt megtalálnom őket, hogy időben kitaláljuk, hogy mit kap James.
A kastélyban kóricálva gondolkoztam, hogy vajon merre lehetnek. Bezzeg, amikor meg kéne találni valakit, pont akkor tűnik el. Pont ilyenkor akkora a tömeg, hogy bárki eltűnik benne, pont akkor jön ki mindenki a teremből, nem tudom, de valahogy sosem jó az időpont.
Végső elkeseredésemben az egyik üresen álló terem felé vettem az irányt, tovább akartam törni a fejem, amikor megláttam Lily-t. A kicsi Potter lányt. Pont azt, akire ebben a pillanatban a legnagyobb szükségem volt.
-Lily! -kiáltottam oda neki a folyosó végéről. -Lily, kérlek, beszélnünk kéne.
Könyörgően néztem rá, nagyon nagy szükségem volt a segítségére. Tiszta balféknek éreztem magam, de legalább talán ő meg fog érteni. Bíztam ebben, hiszen ő is lány, én is lány, csak jól ki fogunk jönni. Bár nem tudom, Lily mennyire ismert fel engem, reméltem, hogy nem fog megijedni. Nem ez volt a célom, de ha engem szólítana le így valaki, én is megijednék, már nem azért, de ez parán hangzott, most gondoltam át az előző mondataim, jobban is fogalmazhattam volna…
Nem akartam rosszul kezdeni a leendő (remélhetőleg) baráti viszonyunkat, így eszembe jutott egy ötlet. Egy szál rózsát bűvöltem elő a pálcámból és a rajta megjelent kísérőkártyára gyorsan felírtam, hogy „kérlek”. Csak bízni tudtam abban, hogy nem utasítja el a dolgot és felé reptettem a rózsámat, miközben reménytől csillogó szemekkel néztem rá, továbbra is a folyosó túloldaláról.