Bones; Betty

Elisabeth patinás, elegáns, tudja, hogy a desszertvilla háromágú, és a szoknyája sosem lebben magasabbra a megengedettnél, mert Elisabeth ismeri a szabályokat, és ezért pontosan tudja, melyeket érdemes megszegni közülük – tudja, milyen hangot ad a decemberben is szélesre tárt ablak nyikordulása, tudja, melyik konyakot szolgálják fel megkötött üzletek és megkötött házasságok leöblítésére, és mennyi ki nem mondott ígéretet hordozhat egy félmosoly. Öt gyerek közül az ötödik, és bár senki nem említi, mindenki tudja, hogy Elisabeth, aki már gyerekként is lefutotta a többieket a biarritzi üdülőház udvarán, aki disznó vicceket szavalt nagy átéléssel Meagram nagymama születésnapi fogadásán, és aki rendszeresen elvette az utolsó süteményt a tálcáról – hogy ő mindig apa kedvence marad.

Betty kutyafuttában kér elnézést, és szüksége is van rá, hiszen folyton késésben van, útközben tünteti el a csokis briós maradékait a pólójáról, és köszöni szépen, őt senki ne pátyolgassa egy-egy félresikerült esés landolás után, mert ő még a jég hátán is megél, ha nem hiszed, hát tedd próbára, Betty ugyanis él-hal a kihívásokért, sosem utasít vissza egyetlen fogadást sem, és még akkor is karakán diadalt érez, ha éppenséggel öklendezve küldi vissza azt a púpozott kanál chilipaprikát. A bő flanelingek, szűk farmerek és fülsértő füttyentések szakértője, minden kérdésre megvan a kész válasza, ahogyan a kifogása is, más dolgába nem üti az orrát, de biztos lehetsz abban, hogy a hátad mögött rólad is megvan a véleménye – bájos kis imposztor, a maga lelkesítő és opportunista módján, hiszen pontosan tudja, melyik szabályt érdemes megszegni, és melyiket nem.

Egy pillantás a tükörbe – borotválkozótükör, az a fajta, ami apáról fiúra öröklődik a jobb családokban -, fültől fülig szaladó vigyor, olyasmi, amit nem mindenki engedhet meg magának, de mindig vannak olyanok, akik hajnali fél hatkor csak kipattannak az ágyból, és tessék, már viselik is ezt a pimasz vidámságot, ezt a tűrhetetlen magabiztosságot, a bőrükben hordják fogmosás és reggeli közben, amit septiben kapkodnak be, mert a borotválkozótükör mellé nem jár apáról fiúra szálló falióra, hogy figyelmeztesse a notórius későket, akik alatt még az ágy is mintha édesebben nyikordulna meg, mikor visszamásznak, most eljátszom, hogy itt maradok, jó?, a válasz olyan egyértelmű, most eljátszom, hogy hagytál nekem is a briósból, az ilyenen csak nevetni lehet – szórakozottan, miközben kabátot húzol, hümmögve, mikor az ajtó becsukódik mögötted, felszisszenve, mikor majdnem elbotlasz a lépcsőn szunyókáló macskában, nagy levegőt véve, mielőtt megpördülnél a sarkadon.

Egy pillantás a tükörbe, még egy utolsó igazítás, de nincs az a bűbáj, ami a rakoncátlan rövidebb tincseket tartósan hátrafésüli – vannak keresztek, amikkel együtt kell élni, és amiket olykor különösen nehéz cipelni, mint ezek a borzalmas kora reggeli edzések, gyerünk, emeljétek fel a seggeteket, melegedjetek be!, ha nem lennének a kedélyes összekacsintások, a harsány röhögések, a szombat esti sörözések, talán meg sem érné, hah, elhitted, igaz?, de valójában nem cserélné el semmire a száguldás izgalmát, a szélben süvítő kiáltásokat, a Tűzvillám polírozott fájának érintését, csak hogy tudd, van miért irigykedned, nagyon is van –

Egy pillantás a tükörbe, mély sóhaj, ezúttal aggodalomtól rezgő hangszálakkal, nyugi, odalesznek érted, milyen végtelenül átlátszó, most a képembe hazudtál, nem is kell több, látod, milyen remek emberismerő vagy?, még egy utolsó simítás a szemöldökre, mert előre sosem tudhatod, hogy egy szépreményű este folyamán hányszor ráncolod majd, még akkor sem, ha csak a pasi gyerekeivel találkozol, akik egyenként több diplomával rendelkeznek, mint te egyedül – mi tagadás, néha életmentő az a pimasz vidámság, az a fültől fülig tartó vigyor, még akkor is, sőt, különösen akkor, ha mások szívesen letörölnék.

Búzaszőke, barackfehér, kökénykék – csak egy villanás, ahogy áthajol az erkély korlátján, ahogy lelkesen integet, amikor megpillantja az arcodat a tömegben, ahogy belekortyol a kávéjába, és felszisszen, mert megégeti a nyelvét, csupa meggondolatlan egyszerűség, vagy éppen éles kimódoltság, az ember el se hiszi, hogy valaki, aki ránézésre ilyen apró és törékeny, képes így szorítani, képes így kijelenteni – kategorikusan -, pusztán azzal, ahogyan a copfját feszesre húzza, azzal, ahogyan felvonja a szemöldökét, mintha nem értené a tréfát, pedig éppen ő az, aki sokszor nem tudja, mikor kell abbahagyni, aki nem áll meg időben, csak amikor már legalább három embert vérig sértett, de mutass nekem valakit, aki haragudni tudna rá! Na, ugye.  

Ebben a családban mindenki pontosan tudja, hol ér véget a kedélyes élcelődés, és hol kezdődik a durva verbális bántalmazás - akadémisták egytől-egyig, jogászok, bölcsészek, tudósok, keményített ingben, ceruzaszoknyában, csupa elismert hivatás és el nem ismert hajlam, persze, csak módjával, hiszen a nagy Amelia Bones rokonairól mégsem juthat soha a sajtó tudomására olyan információ, ami bárkit is kompromittál.
Pedig elég csak rájuk nézni - már orgonasíp korukban is lerítt róluk, hogy vaj van a fülük mögött, itt van például Edgar, a legidősebb, aki nagyjából a negyedik isteni személy a  szentháromság óta, vagy Felicity, sorban a második, aki olyan fölényes eleganciával falja szeretőit, hogy ahhoz a férje is csak elismerő taps kíséretében asszisztál, na és persze Gregory, de inkább ne is kérdezd meg, mi történt vele és azzal az ausztrál kimérakolóniával, mert képes és elmeséli, persze, csak a harmadik pohár után, mert az úriemberek ilyenek, azt pedig végképp hagyjuk, hány úriember próbálta már elcsavarni Regina fejét, akinek valamiért senki nem elég jó. Csoda, hogy ennyi nagyívű személyiség után Elisabeth, akinek az érkezése éppen úgy meglepte szüleit, mint a berlini fal leomlása, szabadon, minden fojtogató figyelem és regulázási kísérlet nélkül nőhetett saját önbizalmának fényénél?

Amortentia: Mentás arcszesz, forró zuhany és szilvás tea illata.
Mumus: A családom elfordul tőlem.
Edevis tükre: Megnyerni a csapattal a világkupát.
Hobbim: Lekvárbefőzés, hosszas szombati szunyálás, minden, amihez ki kell öltözni vagy éppen le kell vetkőzni.
Amit sosem tennék meg: Sosem hagynék ki egyetlen edzést sem.
Ami zavar: Izomláz, és ne is beszéljünk az elhibázott manőverekről.
Ami a legfontosabb az életemben: Momentán a függetlenségem. Na, persze.
Ami a legkevésbé fontos számomra: Mások véleménye. Kit hülyítesz?
Büszkeségem: A tökéletes fahéjas gofrim.
Ha valamit megváltoztathatnék: Kevesebb szőkenős viccet, több emancipációt a népnek!
Így képzelem a jövömet: Ó, drága. Mindig csak a következő napot látom előre.