Nem sok holmim volt, de ez csak akkor vált világossá számomra, amikor három dobozba és egy bőröndbe belefért mindenem. Azt hittem pedig, hogy amióta eljöttem egy bőrönddel otthonról, sokkal több mindent szedtem össze fél év alatt. De ha nem, hát nem. Nem baj, nem kell külön bűbájt használnom, hogy elférjenek a dolgaim. Nem volt kedvem mindent megbűvölni, ha megtehettem a két kezemmel. Nem élem annyira a kényelmet, hogy mindig varázserőhöz folyamodjak. Lehet csak merőben másképp képzelek el mindent, mint otthon láttam és nem szeretném, ha bármiben is hasonlítanék rájuk. Nem kell házimanó, egyszerűen nincs szükségem rá. Ha kell, akkor kitakarítok én, de ezzel úgy gondolom nem lesz nagy gond. Nem olyan nagy ez a lakás, hogy lehetetlen legyen a végére érni. Pár éjszakát már eltöltöttem itt, hogy feltérképezzem a helyet. Szörnyű, néha milyen nehéz összeegyeztetni az akadémiát a költözéssel és a gyakorlati idővel. Most azonban, hogy leteszem az utolsó dobozt is a szobámba, elfog a semmittevés. Itt az ideje, hogy igyak valamit, mondjuk kólát, amire egészen rákaptam az utóbbi időben és nem hiányozhat a hűtőből, mert hogy máshogy igyam. És ahogy hallottam, Zeke nemrég érkezett meg. - Kérsz kólát? - szólok át a szobája felé, de az is lehet, hogy a fürdőben van, é csak a motoszkálást hallom. Nem is zavartatom magam, hanem előveszek két poharat és az egyikbe habozás nélkül töltöm ki az üdítőt. A másikba csak akkor, ha kapok rá választ. Jól esik, hogy nem a teljes rokonságom kattant meg és anyán kívül van még valaki, akivel beszélhetek anélkül, hogy lesajnáló pillantásokkal és lekezelő megnyilvánulással találnám szembe magam. Igazán kiábrándító, de már megszoktam... - Nem gond neked, hogy itt fogok lakni, ugye? - tudom, már ezerszer megkérdeztem tőle, hogy zavarná-e ha esetleg az apám emiatt megvetné vagy történne bármi is. Nem akarok fölöslegesen a terhére lenni még akkor sem, ha ezt már párszor átrágtuk. Lehet, hogy nekem is csak lazán kellene vennem a dolgot és élni a nagy világba. Végtére is... ismerkedhetek, szórakozhatok, csak épp nem fűlik annyira fogam hozzá. Itt bezzeg nem zavarna senkit, ha Domival kettesben maradhatnék, a bökkenő csak annyi, hogy nem vagyunk már együtt kimondottan a korábbi incidensek miatt, mint hogy Joneséknél sem nagyon tudtunk igazán egyedül lenni abban a pici szobában.
✧ Megjegyzés ✧ Zene ✧ Miegyéb ✧
Vendég
Szer. Ápr. 21, 2021 9:38 am
Devon & Jerome
Devonos nap
A szívem mélyén tudtam, hogy szüksége van rám, éppen ezért nem zárkóztam el attól a lehetőségtől sem, esetleg tovább maradjon itt, mint szerette volna. Bevallom egyedül nagyon unalmas volt, csak én voltam és a kis krupom aki előszeretettel vigyázta a dolgaimat és őrizte a házat is. Kedves teremtés volt, szerencsére Devon-t is hamar megszokta, mert biztosan látta rajta, hogy minden rendben van a sráccal, nem fogják egymást zaklatni, sőt inkább együtt fognak szórakozni, ha Devon-nak van ideje rá és nem haragszik meg ha éppen elcsórja az egyik papucsát. Nála ez a szeretet jele. Ha nem hordaná szét az udvaron, hogy megkeressük a lábbelijeinket, akkor az annak a jele lenne, hogy nem akarna velünk foglalkozni, nem szomjazna a figyelmünkre egyáltalán. Míg mások ezen felháborodnának – remélem titkon Devon is így van vele – addig én igyekszem a dolog másik oldalát látni. Hamarosan úgyis ki fogja nőni ezt a nem is tudom minek nevezzem… szokását. Szó sincs arról, hogy rosszul nevelném és társai. Áh ugyan! Elvittem őt sétálni, hogy Devon nyugodtan letudjon cókmókolni és átérezhesse a helynek azt a nyugodt varázsát, amit otthon esetleg nem kaphatott meg sohasem. Épp beléptem a lakásba, amikor ő is megkérdezte, hogy kérek-e kólát. Igen. Azt hiszem ez az ital szerves része lett az életemnek és a hűtőmnek is, amióta ő megjelent a lakásban. Már nincs olyan hét, hogy ne lenne tele a hűtőm ilyesmivel, vagyis most már a hűtőnk. – Kérhetek ha töltesz nekem is. – válaszolok vissza neki, remélhetőleg elég hallhatóan. Sajnos nem kell erőlködnöm ahhoz, hogy hallassam a hangomat, még suttogva is elég érthetően beszélnék és a harmadik szomszéd is hallaná mit mondok. Túl harsány hangom van és határozott, ha akarnék se tudnék halkan beszélni, pedig megtehetném, de kár a gőzért. Mire ő kitöltötte a poharakba a kólát, addig én is megérkezem mellé. – Persze, hogy nem. Miért zavarna? Még a kis krup is örül neked, remélem észrevetted, hogy a te holmijaidat is elkezdte rágcsálni. – elnevetem a végét természetesen. Tudom, ez nagyon értelmetlen vicc volt a részemről, de ő is tudja nagyon jól, hogy előbb szólal meg a tréfálkozó bennem, mint a lekezelő, mogorva és ki tudja milyen alak. – Berendezkedtél már a szobádba vagy még nem volt rá elég időd? Ha akarod akkor magadra hagyhatlak még egy kicsit. – javaslom bizonytalanul, most őszintén nem tudom mi lenne a legjobb, mindenesetre ha megvan a pohár kólám, akkor elveszem és belekortyolok. – Köszönöm. Még mindig meglepsz ezzel a kólaimádással, ugye tudod? – sunyin mosolygok, titkon igazából én is apránként rászoktam és ez csak az ő hibája… na jó nem, igazából az enyém, mert első alkalomkor megkóstoltam, azóta meg nem tudok leszokni róla.
