Oliver Wood

➣ Miért válaszd Oliver Wood-ot az áldozatodnak?
✓ Az erősségei ellenére túlzottan naiv, még felnőttként is. Van ami nem változik és míg ő hisz a tisztességes lépésekben, addig mások könnyedén hátba támadhatják őt. Sajnos sok esetben meg is teszik, mert olyan, mintha arra várna, hogy kihasználják a jó szívét.
✓ Túlságosan lelkiismeretes, mindent megtesz a cél érdekében, nem nézi mások érdekeit vagy panaszait ilyenkor. Ha valamit a fejébe vett, akkor ezt a dolgot igyekszik mások gondolataiba is beletáplálni. Ezért is utálták őt a roxforti éveiben, mert ha esett az eső ha túl korán volt, a kviddics edzéseknek és mérkőzéseknek menniük kellett tovább. Egy cseppet sem volt tapintattal másokra.
✓ Szeretetreméltó jellem, talán azért mert legfőbb céljai között szerepelt a tökéletes nagy család és a kviddics összhangba hozása. Van, hogy a kettő nem fér meg egymás mellett, de olyankor mindig utál választani és ha valaki nem segít neki a döntésben, akkor ott lehet, hogy nehézségei vannak.
✓ Érzelmileg befolyásolható, mivel mindennél jobban vágyik a szeretetre és meg se fordul a fejében, hogy esetleg érzelmi zsarolást használnak ellene. Ehhez sajnos túl vak, előbb esik meg a szíve az illetőn, mintsem arra gondoljon, hogy faképnél hagyja és tovább lépjen s, a saját dolgával foglalkozzon.
✓ Kedvessége határtalan, amit mindig előszeretettel használnak ki az arra méltó és kevésbé méltó személyek. Sajnos túlságosan szeret mások kedvében járni, ezért is lehetséges az, hogy a Yesikova lányok kedvében akar járni, ezt is több kevesebb sikerrel.
✓ Ha a fiáról van szó, akkor nem fukarkodik a zsebpénzzel, igyekszik mindent megadni neki és nem szeretné ha a fia szűkölködne az ő távollétében. Minden egyes levél váltásnál küld egy kisebb vagy nagyobb összeget a fiának, hogy olyasmire költhesse amit fontosnak tart. Ha máshogy nem is, legalább így szeretné támogatni őt és csak reméli, hogy a kapott pénzt jóra költi el.


➣ Miért érdemes kikérni Oliver Wood tanácsait?
✘ Jó a stratégiai készsége, ha egy nehéz helyzetben vagy és ki akarsz kerülni belőle, ne félj hozzá fordulni, nem fog kiröhögni. Inkább veled együtt elgondolkodik a megoldáson és segít legyőzni akár az ellenfeled, akár felülkerekedni a helyzeten.
✘ Született vezető, jelleméből adódóan inkább a tettek embere és példás magaviseletével másokat is arra sarkall, hogy kövessék őt, mert igenis az az út a helyes, amelyet ő kinézett magának és biztos, hogy nem fogja bajba sodorni a csapatát.
✘ Kiváló kommunikációs készségekkel rendelkezik, minden bizonnyal szónok lenne hacsak nem a kviddics érdekelné őt és az ehhez kapcsolódó kiaknázatlan lehetőségek. Imád másokat fellelkesíteni, reményt adni nekik, pozitív gondolataival másokat is megmérgezni, hogy a lehető legjobb módon érjen véget az adott esemény.
✘ Egyesek szerint túlságosan együttérző, viszont ha komolyságról van szó, akkor valahonnan sikerül elővenni a rend-a-lelke-mindennek személyiségét és talán egy kicsit összeszedi magát s, a saját lábára állva igyekszik rendet tenni maga körül. Több kevesebb sikerrel. De ez már senkit sem érdekel.
✘ Mindenkivel nagyon barátságos, ez abból a tulajdonságából fakad, hogy imád beszélni és lételemének érzi megosztania másokkal a véleményét, a gondolatait. Ha talál egy jó hallgatótársat vagy még egy olyan jó bőbeszédű személyt, mint amilyen ő is, akkor számára az a Mennyország. Főleg ha nem ellenséges a beszélgetőpartnere, a vitákat ugyanis, mai napig nem szereti.
✘ Céltudatos, amit egyszer eltervezett, azt tűzön-vízen át véghez is viszi. Nem számít, hogy csak a pillanat hevében pattant ki mindez a fejéből! Ha egyszer a szavát adta, akkor onnan nem hátrál meg. Egyesek ilyen elhamarkodott döntésnek vélik a Yesikova ügyet is.

Just a little bit

Kíváncsian figyeltem Flitwick professzort az órán és igyekeztem nagyon rákoncentrálni mindarra amit mond, szépen jegyzeteltem, ahogy annak rendje s, módja. Gyakoroltam az általa mutatott varázsigét, hogy hasznos lehessen a legközelebbi gyakorlaton akár, amit kitalál nekünk. Nem volt semmi bajom a professzorral, hiszen rendesen és érthetően magyarázta el a tananyagot. Szeretek is az órájára járni. Épp kérdeztem volna valamit tőle, amikor egyszer csak megjelent az ajtóban McGonagall professzor feje. Éppen csak bekukkantott, hogy megnézze mit művészkedünk, gondolom.
– Elnézést, Flitwick professzor. Kölcsönadná nekem Wood-ot néhány percre? – kíváncsian ránéztem mindkét tanáromra, nem igazán értettem, hogy mit akarnak tőlem az óra kellős közepén. De miután Flitwick professzor elengedett, kénytelen voltam kilépni a helyemről és kilépni a folyosóra.
– Jöjjenek, fiúk. – adta ki a parancsot egy intéssel McGonagall professzor. Én meg tehetetlenül és kérdőn rá pillantottam a kis pöttöm srácra. Nem tudtam eldönteni, hogy mihez kellek én. Pont én.
– Erre. – egy üres terembe invitált be minket, ahol Hóborc a legújabb trágár szavait firkálta fel a táblára.
– Kifelé, Hóborc! – rámordult a professzor asszony, aminek a következtében ő nagy ímmel-ámmal de távozott, azzal az ajtó is becsapódott mögötte. Csak hárman voltunk. Mindvégig igyekeztünk csendben maradni és kivárni ennek az egésznek a végét. Mit akarhat? Értelmes arckifejezéssel felénk fordult, mély levegőt vett és kifújta.
– Potter, bemutatom Oliver Wood-ot. Wood, találtam magának egy fogót. – pislogtam egyet, de ettől a hírtől hirtelen mosolyogni kezdtem és már nem is zavart, hogy nem tudtam miért vagyok itt. Ez a legszuperebb dolog ami ma velem történhetett!
– Komolyan mondja, tanárnő? – csak mert kezdtem azt érezni, hogy lehet mégis rosszul hallottam és nem biztos, hogy ezt mondta nekem. Nagyon durva!
– A legkomolyabban. Ez a fiú istenáldotta tehetség. Ilyet még soha életemben nem láttam. Most ült először seprűnyélen, Potter? – a tanárnővel mindketten a fiúra néztünk, aki némán bólintott a kérdésére.
– Tizenöt méteres zuhanás után elkapta azt a micsodát, és megúszta egyetlen karcolás nélkül. Ilyenre még Charlie Weasley se volt képes. – ettől a mondattól úgy tűnt, mintha minden álmom valóra vált volna, nagyon régóta vágytam már arra, hogy megnyerhessük a Kviddicskupát és most, erre lehetőségünk is van. Végre véget érne a Mardekár zsarnokoskodása! Biztatóan és elismerően néztem rá.
– Láttál már kviddicsmeccset, Potter? – túlságosan is izgatott voltam, mindent tudni akartam erről a fiúról.
– Wood a Griffendél csapatának a kapitánya. – közben a professzor asszony is elmagyarázta, hogy én kicsoda vagyok. Büszkén ki is húztam magam, ám jobban szemügyre akartam venni a fiút, ezért körbe jártam őt, hogy kiderítsem alkalmas-e a feladatra.
– Az alkata is épp megfelelő. – magyarázok elismerően, miközben felpillantok a professzor asszonyra. – Könnyű, fürge… Kellene neki egy rendes seprű, mondjuk egy Nimbusz Kétezres vagy egy Jólsep-R Hetes.
– Beszélek Dumbledore professzorral. Ha beleegyezik, kivételesen feloldjuk az elsőévesszabályt. A tavalyinál feltétlenül jobb csapatot kell kiállítanunk. Az utolsó meccsen a Mardekár lesöpört minket a pályáról… Hetekig nem mertem Severus Snape szeme elé kerülni. – a tanárnő komolyan megnézte magának ezt a Pottert.
– Csak a legjobbakat halljam magáról, Potter. Eddzen szorgalmasan, különben meggondolom magam a büntetését illetően. – a szigora ellenére mégis elmosolyodott.
– Az apád büszke lenne rád. Ő maga is remek kviddicsjátékos volt. – és én majdnem elájultam. A tanárnő ugyanis utunkra engedett. Én már teljesen vidáman tértem vissza Flitwick professzor órájára. Ezt muszáj elújságolnom majd a többieknek!


Welcome to the War

Bátorság. Emlékeztetnem kellett magam, hogy nem szabad feladni és muszáj tartani a lelket a diákokban, a tanárokban és azokban, akik Tudjukki ellen lépnek fel. Nem akartam gyönge lenni, nem fogadtam el azt a lehetőséget, hogy mindannyian elbukunk és a Roxfort is odalesz. Ez nem lehetséges! Két dolgot szeretek nagyon, a kviddicst és a Roxfortos éveimet, amihez azután is hűségesnek kell lennünk, ha már befejeztük ott a tanulmányainkat. Nem hittem el, hogy ennyien meghaltak. Összeszorult a szívem, valahányszor előkerültek azok az érzéseim, emlékeim amiket velük együtt töltöttem el annak idején, a klubhelyiségben, a Nagyteremben. Nem tudom megmondani, hogyan de egyszer csak Neville Longbottom mellett találtam magam és másokon segítettünk.
Szörnyű volt látni, hogy mennyien vesztek oda, fájt. Összeszorult a torkom. Nem tudom meddig bírom még erősnek mutatni magam.
– Kitartást Longbottom. – a vállára helyeztem a kezem, mintha így próbálnám meg magamat is lenyugtatni egy kicsit. Több kevesebb sikerrel persze. Már nem is számított, hogy mennyire mocskos és meggyötört a rajtam lévő ruha vagy, hogy esetleg sérülést szereztem. Mindez semmi volt, azokhoz képest akik az életüket adták azért, hogy mi élhessünk. Egy pillanatra leporoltam magam, de akkor találtunk rá a parkban lévő testre. Nagyon apró volt, mintha elsős lenne, de ahogy közelebb kerültünk hozzá, egyre jobban kirajzolódott a formája. Az egyik háztársunk volt az Colin Creevey.
– Vigyük be a többiekhez. – felemelem a testet és Neville segítségével elindultunk befele a Nagyterem felé. Fel a lépcsőn mentünk volna amikor egyszer csak nem tudom, talán megtorpant. Ekkor döntöttem el, hogy elintézem ezt egyedül.
– Elbírom őt egyedül is, Neville. – a vállamra emeltem Colin-t és azt a néhány lépést megtettem már egymagam a Nagyterembe.
Rengetegen voltak idebent, jöttek és mentek, vigasztalták egymást, volt aki a szomjúságát oltotta egy kis vízzel, térdeltek a halottak mellett és igyekeztek túlélni. Letettem Colin-t a többiek közé, amikor Dennis meglátta a bátyját… Nem akartam a helyében lenni, mert azt éreztem, hogy képtelen vagyok, leszek megvigasztalni őt. Nem tudok semmi bátorított mondani neki és ez volt a legnagyobb kudarcom.


Trust

Összeborzoltam a haját, próbáltam nagyon türelmes lenni hozzá, mindent elmagyarázni neki és bebizonyítani neki, hogy a munkája igenis ér valamit. Szerintem nagyon ügyes, büszke is vagyok rá, azt is nagyon szeretem benne, hogy értelmes és hallgat rám. Vagy legalábbis meghallgatja a tanácsaimat, a reggeli összeállításával kapcsolatban esetleg. Mindenkinek megvan a maga feladata.
– Segíts nekem elkészíteni légy szíves a rántottát. A tojás ott a hűtőben, az olajat megtalálod magad is, miután feltörted a tojásokat kavard össze és mehet is a sütés. – ha megtehettem volna akkor kézzel-lábbal mutogattam volna neki, hogy minél jobban megnyomatékosítsam mit szeretnék tőle kérni. Figyeltem ahogy kinyitja a hűtő ajtaját és nagy ímmel-ámmal, de engedelmeskedik. Így én is neki foghattam a saját dolgomnak. A hozzávallókat aprítottam fel, a hagymát, a sajtót, a paprikát és a sonkát, hogy majd hozzá adhassuk a felvert tojáshoz.
Szeleteltem fel kenyeret is, majd szépen odatettem pirulni, arra az esetre ha esetleg mégsem volna elég a teendőkből és plusz munkákból a reggeli elkészítése közben.
– Csak óvatosan, oda ne égjen. – közbeszólok, miért ne tenném, lehet, hogy hagyom, hogy elkészítse, de mindenképpen figyelmeztetnem kell őt arra, még véletlenül sem szabad elkalandoznia gondolatban máshová.
– Jól van apa, már nem vagyok öt éves. – komolyan rám pillantott és igyekezett a tudtomra adni, hogy már elég felnőtt ahhoz, hogy a reggelit elkészítse az én közbeszólásom nélkül is. Végtére is tizenöt éves, lehet, hogy itt lenne már az ideje, hogy így is kezeljem őt. Még ha nem is megy ez mindig olyan könnyedén, de komolyan. Nem törékeny, ha az lenne bizonyára eddig régen könyörgött volna a kviddicsedzések eltörléséért, amit napi rendszerességgel igyekszem az életébe hozni. Lehet, hogy fejfájást okozok neki, de szeretném ha fejlődne és látná, hogy ennek igenis van valami értelme, halad, kap némi motivációt és esetleg még meg is kedveli.
– Oké-oké igazad van. – amíg lehetőségem volt rá, előszedtem az eszcájgokat és tányért a rántottához. Bögrét vettem elő, a reggeli kakaós kávéhoz vagy teához, attól függ, hogy Daniel-nek mihez van éppenséggel most kedve. Kávét nem hiszem, hogy most kellene elkezdenem itatni vele, majd lesz lehetősége rá később is, amikor eltölt még három évet legalább.


I'm Dangerous

Látva a lányok kíváncsiságát úgy döntöttem hagyom őket, hogy felfedezhessék a házat. Végtére is, ha itt kell lakniuk akkor tudniuk kell, mit hol találnak. Miután elmondtam nekik, hogy a szobáik fent lesznek nem is nagyon küzdöttem azért, hogy legyenek óvatosak és ha másra nem, legalább a rendre vigyázzanak. Ez meg se fordult a fejemben. Sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy Anastasia-ra figyeljek, az ő kedvében járjak és neki személyesen én mutassam meg a házat. Épp felértünk az emeletre, amikor az egyik lány megszólalt, mert észrevette Daniel szobáját, aki most érthető okokból kifolyólag nincs itthon. Épp el akartam mondani, hogy ez már Daniel szobája, de a helyzet úgy hozta, hogy már nem volt kinek.
– Légyszi anyu.. Szeretnék Zoya mellett lenni. Amúgy is tudod mennyi cuccom van.. Szerinted elférne egy kicsi szobában? – nagyon csalódottnak tűnt és úgy látszott, hogy az anyjukat nem hatja meg a könyörgése. Ekkora éreztem azt, hogy esetleg közbe kellene szólnom.
– Majd beszélek Dan-nel. – próbálom megnyugtatni őt, hogy nem lesz ebből semmi gond, Daniel bizonyára el fogja fogadni, hogy ez a helyzet.
– Tényleg? Ugye nem fog érte haragudni? Tök klassz ez a szoba, de egy szellőztetés azért ráférne. – körbe járkálja Daniel szobáját és ki is nyitja az erkélyajtót, ahogyan azt említette a friss levegő érdekében. Kilép az erkélyre és amint megpillantja a kertben lévő tavat…
– Zoya, van egy tó a kertben! – elkiáltja magát, majd amilyen gyorsan csak lehet elrohan, gondolom a tavat szeretné megnézni, közelebbről.
Anastasia-val ketten maradunk Daniel szobájában. Kedvesen mosolyogtam rá, ellágyultan, mintha valami nagyon erősen a vállamra telepedett volna és belülről mardosott volna. Küzdöttem ellene egy darabig, de minél több időt töltök vele, mellette, már nem sikerül máshogyan elképzelni az életemet nélküle. Bevallom az elején csak meg akartam ismerni őt, mert valami miatt sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, de mára már nem tudom és nem is nagyon akarom kideríteni, hogy mi volt az. Nem emlékszem rá. Bizonyára azért, mert nem olyan fontos. Jól lehet, hogy rengeteg hibát elkövettem, de azt tudom, hogy mellette akarom leélni a hátralévő életem, a karjaimba zárni őt és oh még olyan sok mindent akarok tőle…
– Úgy látszik tetszik nekik. – jegyezte meg mosolyogva, miközben óvatosan összefűzte az ujjainkat és a biztonság kedvéért, hogy tényleg érezzem őt még szorít egy kicsit a kezemen.
Elnevetem magam, azt hiszem, valóban tetszik nekik ez a hely.

Amit elmondhatsz Oliver Wood külsejéről, stílusáról két szóban: elegánsan sportos vagy sportosan elegáns. Nem egy szívtipró jellem, inkább ő az akit mások képesek lenyűgözni, ebből kifolyólag lehetséges az, hogy mindig ártatlanul és ámulatba ejtve csillognak zöldesbarna szemei. – A túl sok Amortentia teszi. – Testalkatát tekintve magas és vékony, nem szenved a túlsúlytól, mert mindig mozgásban van, keveset pihen és ha tehetné, akkor biztosan álmában is járkálna.
Sötétszőke haja van, amibe a lányok lehet, hogy vidáman beletúrtak volna, de ő nem igazán engedte, most sem szereti ha így tesznek, kivéve ha ez az egyetlen mániája szíve jelenlegi hölgyének. Akkor ugyanis kénytelen engedni, mert neki nem tud nemet mondani.
Természetéből kifolyólag az egyszerű ruhákat részesíti előnyben és abban is érzi jól magát, végső soron igazából mindegy, csak kényelmes legyen. Ezért is lehetséges az, hogy otthon inkább sportos öltözékben van, viszont ha valami rendezvényen, megbeszélésen kell részt vennie, ami egy kicsivel fontosabb és emlékezetesebb, illetve számít a megjelenés, akkor az elegáns ruhákat részesíti előnyben. Nyakkendőt ritkán hord, szereti szabadon hagyni a nyakát és mélyeket lélegezni, szabadnak érezni magát, "fojtogató kötél" nélkül. Összességében tehát, egyszerű és mégis stílusos ő.