Érzékeny és hősszerelmes személyiséggel rendelkezem, viszont félénk vagyok, ezért nehezen mutatom ki az érzéseimet mások felé. Abban az esetben, ha megnyílok valaki előtt, hűséges és megbízható társa leszek. Nehéz elnyerni a bizalmamat mert már annyiszor csalódtam az életben. Mivel nehezen találom meg a közös hangot az emberekkel, a nagy és kis bestiák között érzem magam biztonságban. Bennük feltétel nélkül képes vagyok megbízni.
Igyekszem a munkámat a saját képességeimhez mérten maximálisan elvégezni, mert szeretném, hogy egyszer sikeres magizoológus válhasson belőlem. Ennek érdekében rengeteget olvasok és tanulok a témáról.
Kezdetek
Minden azon a napon történt, amikor megszületett egy vörösen pezsgő nózijú kisded. Arra a napra nem nagyon emlékszem, csak azt tudom, amit meséltek nekem a szüleim és a nővérem. Mavis szerint kis kalács arccal születtem, hatalmas zöld szemekkel és a piros kis csöpp orrocskámmal.
A nővérem egyszer csak felkiáltott, hogy Rudolph! Természetesen a szüleimnek is beugrott ez a név, igaz, ők nem kiáltottak vele fel, de a név láthatóan tetszett nekem is. Majd amikor már négy éves voltam, nagy késztetést kezdtem érezni arra, hogy minden állatot és bestiát megszeretgessek, nem gondolván, hogy az adott bundás, pikkelyes, esetleg tollas, vagy éppen más borítás fedte cukorfalat éppen veszélyes is lehet.
Ebből kifolyólag lett is károm belőle, habár néha a káromból erőt kovácsolva felülemelkedtem ezeken a megmérettetéseken, pont úgy, mint mikor öt évesen egy kicsit erősebben megöleltem egy kiskutyust, aki meg is kóstolt kicsit a fülem mögött, aminek a helye még ma is látszik. Ekkor kezdtek el jobban érdekelni a mágikus bestiák és a magizoológia.
Nagypapa Titka
Na jó, talán a nagypapinak is köze van hozzá, hogy ez irányba kanyarodtam el, hiszen annak ellenére, hogy ő mugli, van egy tanyájuk, amiről sokan nem tudnak, ugyanis nagyon különleges. Ezen a helyen nagyon édes holdborjak szoktak szaladgálni fel s alá. Eleinte nem tudta, hogy hogy is kerültek oda ezek a lények. Apu később beavatta a titokba; ő vitte oda őket, amikor még a második varázslóháború zajlott. Akkor talált rájuk és nem akarta, hogy a tündéri kis bestiáknak baja essen, tudván, mennyire hasznosak a hosszúnyakúak.
Eleinte nem tetszett persze ez papinak, de apu elmondta, hogy az ürülékük mennyire hasznos a varázsvilágban, ezért beleegyezett abba, hogy ott maradhassanak a bestiák.
Amikor a nagyszüleim vigyáztak ránk, néha-néha rátaláltam a lényekre. Ez hatalmas boldogsággal töltött el, az orrom pirosan kezdett el pezsegni. Mint utólag megtudtam, nagyapa szándékosan vitt ki a tanyára teliholdkor.
Ekkor estem igazán szerelembe a magizoológiával és kezdtem jobban érdeklődni bestiák irányába. Majdnem egymagasak voltunk a holdborjakkal (ötévesen még pindúr voltam), akik nekem annyira nem is voltak csöppségek, sőt, talán még azt is hihették, hogy egy vagyok közülük, hisz sok emberrel nem találkoznak a félénkségük miatt.
Közösen neveztük el őket a papival, és segítettem a gondozásukban őket. Ő mondta nekem, hogyha gondozom őket és törődöm velük, akkor az az ember válik belőlem, akire felnéznek és megbecsülik a társadalomban.
Ekkor eszembe jutottak a testvéreim is, akiknek akár példaképük is lehetne "kis" Rudi.
Mugli iskola kezdete
Hat évesen elkezdtem a mugli iskolát, ahol piszkálni kezdtek a nózim miatt, hiszen fura, és milyen vicces gúnyt űzni a kinézetemből. Ezek után nehéz volt barátokat szerezni, a barátkozás gondolatát el is felejthettem egy időre, hiszen nem éreztem magam biztonságban a velem egy idősekkel. Szerencsére a testvéreimet nem cukkolták a kinézetem miatt, sőt, nekik szerintem tetszik is a nózim. Ebben az időszakban kicsit zárkózott voltam mindenki felé, és többször kértem, hogy nagypapival lehessek a tanyán. Anyáéknak nem akartam elmondani, hogy piszkálnak a suliban, elég nagy teher van így is a vállukon, főleg, hogy három gyermeket nevelnek.
Uralkodva magamon
Nyolc évesen már látták rajtam, hogy nem visel meg a verbális bántalmazás, ezért nonverbálisan akartak uralmat gyakorolni felettem. Lelkileg már nem tudtak akkora sebeket ejteni rajtam. Ebből volt egy kis problémám, mikor visszaütöttem egyszer az iskolában, de ezután megfogadtam, hogy soha, de soha nem szeretnék senkinek sem fájdalmat okozni, hiszen azzal csak a gonoszt tápláljuk. Én inkább a békét és a szeretetet szeretném körülöttem látni és érezni, egy olyan világot, ahol senki nem bánt senkit, és mindenki boldogan nő fel és él. Tudom, tudom, jó nincs rossz nélkül, bla-bla-bla, apuék mindig ezt emlegetik, amikor összeveszünk a tesóimmal.
Ráébredés
Talán lehet is benne valami, hiszen rossz nélkül nem tudjuk értékelni a jót. Ekkor elmeséltem mindent anyuéknak, hogy igazából mióta piszkálnak, és hogy mi zajlik körülöttem. Mondták, hogy adjak nekik még egy esélyt, ha pedig mégis történne valami, akkor magániskolába küldenek, amit azért nem akarok, mert a sok piszkálódást kivéve szeretem a sulit és a tanárokat.
Kilenc éves korom óta már nem bántanak annyit az osztályban, aminek örülök. A tanyán születtek kicsi holdborjak, ráadásul teliholdkor, amikor először láttam őket, az éjszaka fényében táncoltak. Papi azt mondta, ha megtanulom kezelni a bestiákat, akkor akár lehetnek saját holdborjam is, persze egyelőre csak a tanyán.
Tudásvágy
Ezt követően szóltam anyuéknak, hogy szeretnék megtanulni mindent a mágikus állatokról, amit furcsáltak, hiszen nem tudták, miért is érdekel ez engem ennyire.
Bezzeg Apa már rég rájött, hogy miért szeretek ott lenni azon a tanyán.
Ekkor kaptam magizoológus könyveket, amiknek rögtön neki is estem. Szerettem volna el újságolni Mavisnek, de ekkor már Mavis nem lakott otthon, hiszen felvették a Roxfortba. Remélem azért hazalátogat majd.
Mavis kirepül
Kicsit hiányzik is, de legalább Mackenzie még itthon van. Ahogy észrevettem, ő imádja apu történeteit. Én inkább egyedül vagyok most, és tanulok a bestiákról, hogy majd ha felnövök akkor magizoológus lehessek, és XXXX kategóriás fenevadakat szelidíthessek meg. Habár én már egy griffnek is nagyon örülnék ha láthatnám élőben.
Tíz éves vagyok és pár osztálytársam elment az iskolából, ahova járunk Mackenzie-vel. Ő nagyon kerül engem a suliban, nem tudom, hogy miért, de lehet azért, mert eleget lát otthon.
Sajnos pont azok az osztálytársaim hagyták itt a sulit, akikkel jóban voltam, úgyhogy most újra magányos leszek. Még nem beszéltem senkinek a holdborjakról, papi megtiltotta, úgyhogy tartom a számat. Ez nehéz számomra, hiszen engem a bestiák érdekelnek a legjobban, így az egyetlen téma amit kedvelek, az egy nagy titok marad.
Nemtudatos depresszió
Habár a bestiák utáni érdeklődésem még nem kezdett el csillapodni, mert minél többet tudok meg róluk, annál jobban szeretnék egyet én magam is nevelni. Kezdésnek kaptam egy golymókot a szüleimtől, jelenleg ez a második legszebb emlékem az egész életemben. Minden egyes nap játszani fogok vele és tanulmányozom a szokásait.
Pár nappal később rájöttem, hogy túl sok mindent nem kell tanulmányozni rajta, hiszen ez egy igazi mindent eltakarító, kétlábon járó kis bundás porszívó. Viszont az iskolába nem vihetem magammal, mert azzal gondot okoznék magamnak, és a családomnak is egyaránt.
Holnap telihold lesz, papinak és apunak nem is kell szólni, hiszen tudják, hogy másnap a tanyán szeretnék "aludni". Remélem belőlem is ilyen nagyszerű apa válik, mint nagypapiból és apából.
Másnap délután már előre megcsináltam a feladatokat, amiket kaptunk a suliból és lefeküdtem kora délután a tanyán, hogy éjszaka végig fent lehessek, amikor előjönnek a "mi" kis holdborjaink. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, és hogy ez nagy teherrel fog járni a jövőben.
Nagy kalandok kezdete
Tizenegy éves vagyok, nyár van és anyuék beirattak Mavis után engem is a Roxfortba. A következő évben Mackenzie is itt folytatja valószínűleg. Akkor már csak egy évet kell várni, hogy újra közelebb legyünk egymáshoz így hárman testvérek.
Az utolsó telihold eljött mielőtt a Roxfortba megyek, könnyes búcsút veszek a kis Holdiktól és mindet egyenként megölelem.
Remélem emlékezni fognak rám, és megvárnak amíg odaleszek a Roxfortba. Talán telihold idejére esik a szünet, és akkor megtudom látogatni mindet. Letörölvén a könnyeim, nagypapi mondta, hogy a csöppségek amióta gondozom őket, sokkal egészségesebbek és boldogabbak. Ezért igyekezzek mindig vissza és a legjobbat hozzam ki a tanulmányaimból, hogy egyszer lehessen egy egész falkányi mágikus lényem.
Talán érezték, hogy már csak ritkábban fogom őket látogatni, ezért nagyon kis bújósak voltak mindnyájan, ami a búcsút mégnehezebbé tette. A rituálés táncuk után visszanézve ránk elbattyogtak odújukba.
Nehezen aludtam el arra a pár órára, amíg a reggel közeledett. Hevesen vert a szívem, hogy megkeressem őket és még egy búcsú öleléssel elköszönjek tőlük, de erre már nem volt alkalmam.
Susi
A nyáriszünet eltelt, és megkaptam a levelet, hogy felvettek a Roxfortba.
Apuék már biztos várták, hogy önállósodni kezdjek, de aggodalomasan engedtek el az utamra. Hisz annak ellenére, hogy néha terhet jelentünk számukra, mégiscsak a gyerekeik vagyunk.
Kaptam egy kis csodabaglyot, akinek a neve Susi lett, ami a sushi és husi keveréke, mert annyira ennivaló. Viszont a suhanásáról is kapta, annyira sebes tollas. Néha kicsit megijeszt, amikor forgatja a fejét és tesz egy egész kört vele. Olyankor átgondolom, hogy ez most normális, vagy éppenséggel csak én vagyok az ami nem hasonlítható a normálishoz.
Eljöttem a Roxfortba, és kaptam saját pálcát, ami csakis de csakis az enyém. Egy juhar pálca, ami azért nem a legkisebb, sőt szerintem pont tökéletes mérete van, tizenhárom és háromnegyed hüvelyk.
Teszlek süveg
Még mielőtt elkezdődik a tanítás, beköltözünk a Roxfortba. Egyelőre nem tudunk kipakolni, hiszen majd a vacsorán dől el, hogy a süveg melyik házba oszt bennünket.
Nagyon izgulok, szerintem Mavis is izgul mikor a beosztási ceremónián várta ítéletét a kis Rudolphnak. Kíváncsi vagyok, hogy egy házba leszünk-e választva. Ő is nagyon szeretett otthon tanulni, főzetet csinálni még anyuval. Én annyira nem voltam azért oda, csak néha néztem, hogy mi fog kisülni belőle. Se a nővéremet, se a húgomat nem kérdeztem meg, hogy hova szeretnének kerülni, de remélem mindenki abban a házban talál helyet, ahová a szíve húzza. Talán majd az iskolában többet beszélünk, mint eddig.
Eljött az én időm is, szólítanak. A nózim még pezseg kicsit, de nem vészesen látható, vagy legalábbis remélem. Kicsit félénken, megtorpanva felemelem a fejem és odasétálok. A kezeim picit remegnek, mennyi diák bámul! Itt mindenki mágusnak vagy épp boszinak tanul, nem kéne ennyire izgulnom, hisz itt mindenkivel hasonlítunk valamiben. A süveg, mely még apu és anyu, na meg Harry fején is megfordult.
A nózim pirosabbá kezd válni, pedig nincs is hideg. Remélem nem fognak kicsúfolni itt a Roxfortban miatta. Mennyi gondolat úszik a fejemben...ez biztosan nem befolyásolja a döntést. Hollóhát, hát pont, mint Mavis, remélem Mackenzievel is egy házban leszünk jövőre.
Beilleszkedés
Beköltöztünk végül, igaz, a vacsora nem hasonlítható apu és anyu főztjéhez, de úgy érzem, mindig jól fogunk lakni. Tengernyi tanonc van, remélem jól megleszünk a szobatársaimmal.
Tavaszi szünet és telihold, végre egy szünet, aminek még értelme is lesz. Sietünk haza, hisz nagyon rég láttam már a kis lábas családot a tanyán. A szüleinkkel való találkozást is várom, hogy mesélhessek nekik a Roxfortról. Tati már el is jött a szokásos időben értem, pedig már nagyfiú vagyok, tizenkét éves. Nem értem, miért jön még ki elém.
Majd papi új hírekkel szolgált a tanyára vezető úton. A két kis csöppség, akik egy holdfényes éjszakán születtek néhány évvel ezelőtt, már nem csak teliholdkor jönnek elő, hanem sűrűbben kikukucskálnak, keresve Rudit. Ezen az éjszakán ők is előbújtak. Később nagyapa azt mondta, látja mennyire a szívemhez nőtt ez a két kis négyballábas. Mondta, hogy nevezzem el őket, és egy napon, ha lesz hová, majd elköltözhetnek velem. Addig is ő vigyáz rájuk.
A két kis csöppséget elneveztem, egyiküket Kuglófnak, ő kicsit mintha szürkébb lenne (mármint külsőleg, hiszen mindegyikük színes legbelül), a másikat pedig Mazsolának, mert olyan kis mazsola buksija van. Imádom őket, különleges nevet kaptak, hiszen nagy foodie vagyok, és ezek a nevek szerintem csodásak lesznek nekik. Kuglóf és Mazsola, hiszen Kuglóf nincs Mazsola nélkül, ahogy Mazsola sincs Kuglóf nélkül. Úgy érzem, hogy most már én is a családjukba tartozom.
Boldogság
Mazsola és Kuglóf a nevük hallatán táncolni kezdtek, tudod, olyan furcsa rituálészerűen. Biztos tetszik nekik a nevük, és már nem fognak olyan sűrűn kijárkálni utánam. Elmondtam nekik, hogy miért is nem jöttem mostanság, meséltem a Roxfortról és szerintem értették, hogy mit is próbálok magyarázni.
Majd egy meleg ölelésel elköszöntünk, valamint eljárták együtt a táncukat, papi pedig ment a szokásos útjára, az ürülék begyűjtésére, amely ezüstös színével igen könnyen észrevehető a holdfényben.
Tizenöt éves lettem, már elég sok mágiát megtanultam, annak ellenére, hogy engem még mindig a mágikus bestiák érdekelnek a legjobban. Bűbájok és sok év tapasztalat varázslásból kellhet például a szelídétéshez, ezért nem vesznek kárba az itt eltöltött évek.
Szorgalmasan látogatom Kuglófot és Mazsolát, amikor telihold van, mindig a kedvenc nasijukat viszem, amit oly nagy örömmel habzsolnak, hogy csoda nézni őket. Szereztem új barátokat a Roxfortban az itt töltött évek alatt, de még mindig vannak akik kigúnyolnak az orrom miatt. Őket sajnos szép lassan a sötétség felemészti majd. Idén hagyja itt a Roxfortot Mavis, igaz, sokat nem találkozgatunk, hiszen neki is megvan a saját élete, de azért szívesen beszélgetnék vele kicsit sűrűbben.
Tizennyolc éves vagyok, az utóbbi három év gyorsan eltelt, volt sok szép és kevésbé szép emlékem.
Már az utolsó évemet járom, és ezután szeretnék akadémiára menni. Sajnos onnan nem fogok tudni sűrűn hazalátogatni, főleg nem a tanyára, ezért ez az utolsó év, amikor láthatom a csöppségeket. Kicsit fáj, hiszen együtt nőttünk fel, viszont nagypapa küldött egy levelet a héten, hogy szeretne velem beszélni a szünetben.
Blomqvist bestiárium
A szünetben össze is futottunk egy vajsörre, hiszen már férfivá lett a "kicsi" Rudi. Papa fizetett, és megkérdezett egy fontos dolgot tőlem, ami arról szólt, hogy mi lenne, ha magammal vinném az akadémiára a kis Kuglófot és Mazsolát. Ekkor egyszerre könnybe lábadt a szemem és felköhögtem, annyira jó volna ha ott lehetnének velem. Vajon hol fogok nekik elegendő helyet biztosítani?
Ekkor odanyújtott egy levelet, s a lelkemre kötötte, hogy olvassam el év végén, amikor végzek a Roxfortban. Eljött ez a pont is, végre sóhajtottam egy nagyot, megcsináltam! A jelentkezésem leadtam az akadémiára, magizoológus szakra, ahová végül fel is vettek.
Nagyon örültem, főleg, mert kibonthattam végre a levelet, amiben egy cím szerepelt. Még aznap meglátogattam, a címen pedig az a név szerepelt, Blomqvist bestiárium. Pont mikor kopogni akartam, egy gyönyörű nő lépett ki a kapun, aki csak annyit mondott,
késtél.
Körbevezetett a helyen, és munkát ajánlott, mert tudott arról, hogy mennyire szeretnék magizoológus lenni. Egy bérelhető lakást is ajánlott a munka mellé. Az ajánlat egyszerűen varázslatos volt, csak úgy, mint a világunk.
Azonnal ki is töltöttük a papírokat és megkérdeztem tőle, hogy akár hozhatnék-e magammal két kicsi holdborjút, aminél egy pillanatig értetlenül nézett rám. Gondolom fura volt, hogy valakinek csak úgy vannak ilyen lényei, de beleegyezett egy feltétellel. Ez pedig az volt, hogy rendet tartok körülöttük, és gondozom őket. Ez egy igen elfogadható ajánlat, mert hát ez nem egy akkora dolog, hogy nehezemre essen. Legalábbis még ekkor azt gondoltam...
Igazi brit kinézettel rendelkezem, hosszú, sötétbarnás hajjal, zöld szemmel és egy mágikus nózival rendelkezem. Száznyolcvan centiméter magas vagyok, a mindennapos ruhatáramat hétköznapi elegancia jellemzi. Szeretem az ingeket, többnyire farmerral kombinálom. A rendszeres testmozgás, és az állatokkal való törődés miatt jó formában vagyok. Egyszer mágikus bestiákkal kapcsolatos tetoválást szeretnék, egyelőre nincs, ahogy testékszerem sincs. Többnyire csak egy órát és nyakláncot viselek. Hosszú hajammal takarom a gyerekkori sérülésemet.
