So, what about you, my dear?

Domi & Dad

Olyan gyorsan telik az idő, hogy ézre sem vesszük, és már felnőttek a gyerekek. Azt nem mondom, hogy én is, mert aki ismer, az tudja, hogy erre körülbelül annyi esély van, mint arra, hogy George megkomolyodik, vagy hogy Ron a saját lábára áll. Vagyis gyakorlatilag semennyi. De nem baj, jól van ez így... szerencsére Fleur elég jól helytáll ilyen téren kettőnk helyett is, és egyelőre még nem kaptam érte, hogy legyek szíves komolyodjak már meg, úgyhogy nincs semmi gond. Azt leszámítva, hogy Fleur aggódik Domi jegyei, ezzel együtt pedig a jövője miatt. Persze nem mondom, hogy engem nem foglalkoztat a dolog, mert hazudnék, ha ezt mondanám. Csak épp úgy vagyok vele, hogy Domi is elég nagylány már ahhoz, hogy el tudja dönteni, mit is szeretne kezdeni magával. Azért persze még igenis eleget teszek apai kötelességemnek, és nyakoncsípem középső porontyomat. Lehetőleg még azelőtt, mielőtt újabb valamit találna ki, hogy épp mit is kéne csinálni valami veszélyes állattal. Na, azt inkább hanyagolnám, ha lehet. Meg azt is szeretném, ha ő hanyagolná, de... azt hiszem, az elég esélytelen, úgyhogy bele kell törődnöm. Van egy olyan érzésem, hogy bármit is mondok legfeljebb bólogat, hogy megértette, de úgyis a saját feje után megy. Őszintén szólva nem is nagyon csodálkoznék rajta, ha így lenne, elvégre az én lányom. Na nem baj... amit lehet megteszek az ügy érdekében, és kész. Már csak azt nem tudom, hogy merre kéne keresnem, mert gyakorlatilag bárhol lehet... de Fleur azt mondta, szól neki, hogy kerestem, szóval remélhetőleg nem lesz gond, nekem pedig annyi a dolgom, hogy megvárom a nappaliban... bár lehet, jobb lenne, ha sétálás közben ejtenénk meg ezt a beszélgetést. Hát... majd kiderül, mi lesz belőle. Valami biztos.

Remélem, tetszeni fog :3