Wrapped under the cover of moonlight - Zefina & Tyler

Nem tudom, hogy mennyi ideje ücsörgünk már itt a klubhelyiségben, könyvekkel körülvéve, de az biztos, hogy már jó ideje, mert kezdenek elgémberedni a lábaim.
- Zefi, mit szólnál hozzá, ha tartanánk egy kis szünetet? Már jojóznak a szemeim. - Kérdezem meg a lánytól, bár szinte meg sem várva a válaszát, már csukom is be a rúnatan tankönyvet.
- Hozatok magunknak forró csokit. - Ajánlom fel mosolyogva, miközben előveszem a pálcámat és felélesztem kicsit a tüzet a kandallóban, hogy jobban adja a meleget. Már alaposan benne vagyunk az őszben, így egyre hűvösebbek az esték, pláne itt lent, a mardekár klubhelyiségében.
- Amúgy, hogy érzed, jobban megy már kicsit? - Kérdezem tőle, és ha az előbbi ajánlatra igent mondott, akkor nem is habozok sokáig.

- Zanry. - Szólok halkan, de érthetően és nem is kell sokáig várni ahhoz, hogy apró pukkanás kíséretében  megjelenjen az egyik személyes házimanóm. Mert igen, nekem több is van. Az aranyvérűség és a nagy vagyon előnyei ugyebár.
- Két forró csokit kérünk szépen. - Kérem a házimanótól kedvesen aki a következő pillanatban már el is tűnik és hamar visszatér két gőzölgő bögrével.
- Köszönjük, elmehetsz. - Amint távozik, már Zefi kezébe is nyomom a forró italt.
- Amúgy szerintem egész jól haladtunk ma, három fejezetet sikerült átvennünk. Van bármi kérdésed? Vagy hagyjuk teljesen a tanulást és csak relaxáljunk? Én ez utóbbira szavazok. - Hogy ezt nyomatékosítsam, már el is helyezkedek kényelmesebben a sötétzöld kanapén.
- Történt veled mostanában valami érdekes? - Kérdezem kíváncsian. Zefivel a kapcsolatunk elég régre nyúlik vissza, ő tipikusan az a lány, akit mindenki szeret, az meg csak egy plusz pont, hogy valamilyen oknál fogva felnéz rám, amiért segítek neki rúnatanból. Ez pedig elég rendesen simogatja az egómat. Többször kellene segítenem másoknak.
 

- Akkor jó, mert én sem. - Nevetek vele. Zefi jelenléte valahogy mindig feldob, olyan, mint egy nagy cukor bomba, amivel nem igazán lehet betelni. Nem hiába szeretek a társaságában lenni, olyan, mintha a meg nem született húgom lenne.
- Ugyan, nincs mit, így legalább én se rozsdásodom be, nekem sem árt ezeket át ismételni, később még jól jöhet. - Én meg a nagy bölcsességek… valahogy nem feltétlenül illenek össze, de azért igyekszem. Néha kifejezetten jó, ha felnéznek az emberre, és szeretném, ha Zefi felnézne rám.
- Miért, szerinted szeplő nélkül nem tetszek nekik így is eléggé? - Kérdezem pofátlanul vigyorogva. Ó, én nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy jól nézek ki, évekig ki is használtam, nem hiába volt annyi egyéjszakás kalandom a múltban.

Szinte észre sem veszem, hogy mikor pakolja a lány a lábait az ölembe, de nem igazán zavar, sőt, gonoszkás kis mosollyal direkt meg is csikizem a talpát.
- Beveted a nehéztüzérséget? Hát ez hol fair velem szemben? - Kérdezem nevetve, amikor a szerelmi életemre terelődik a szó.
- Menyasszonyom van. - Mondom végül mintegy le is zárva a témát.
- Nem mondom, hogy szerelmes lennék, de nagyon kedvelem. Együtt nőttünk fel, és igen, okos is, kedves is, meg szép is. Pont mint te. - Bókolok csak mert megérdemli.
- Különben pedig nekem kellene erről kérdezgetnelek. Van valaki aki legyeskedik körülötted? Ha igen, akkor kinek kell szépen, udvariasan elmagyaráznom, hogy vigyázzon rád? - Kérdezem sokat sejtető hangnemben. Ez a szépen, udvariasan az ellenkezőjét jelenti, remélem ezt ő is tudja. Nem akarom, hogy kifogjon egy seggfejet, mint például amilyen én voltam még tavaly, aki csak arra használta a lányokat, hogy levezesse a stresszt a sok dugással.
 

Hála annak, hogy már végzős vagyok, egyre kevesebb időm arra, hogy vele legyek, úgyhogy ezt a ritka alkalmat alaposan ki akarom használni. Zefi tényleg mindig képes feldobni, még akkor is, ha a lehető legrosszabb hangulatban vagyok.
- Te biztosan, hogy rajtam jól állna-e… abban már nem vagyok annyira biztos. Bár nekem minden jól áll, szóval nem kizárt.   - Nevetek, majd gyengéden megsimogatom az előbb mutogatott pofiját.
- Ha kellene még, akkor megkérem a manómat hogy hozzon. - Vonok vállat. Nincs semmilyen felvágás a hangomban, csak egyszerűen látszik, hogy úgy nőttem fel, hogy minden jóval elhalmoztak, és teljesen természetesnek veszem azt is, hogy saját bejárású házimanóm van, akitől bármit kérhetek. El vagyok kényeztetve, enyhén szólva, de nekem ez teljesen természetesnek tűnik.

- Egészen a szülinapomig nem tudtam, hogy ki a menyasszonyom. - Vallom be egy kis mosollyal.
- Amikor kiderült volt egy kis… félreértés közöttünk, de most már minden rendben van. - Amikor a képről érdeklődik, egyből előkapom a pálcámat és magamhoz hívom a táskámból a képet Poppyról, rólam, és a bátyjáról Wylieról, ami még az egyik közös családi bálunkon készült úgy, egy-két évvel ezelőtt. Hogy miért tartok képet Poppyról a táskámban, állandóan, abba most jobb, ha nem gondolok bele.
- Lehet, hogy már láttad a folyosókon, tavaly végzett, a Hugrabugba járt. - Mutatom meg neki a képet. A képen én épp nagy vigyorral Poppyt ölelgetem, - pedig akkor még nem is tudtam, hogy el vagyunk jegyezve - Wylie meg a szokásos “csak legyünk már túl rajta” pillantásával mered a kamerába, és amint látja, hogy nézőközönsége akadt, egyből ki is oldalaz a képről, így csak én és Poppy maradunk ott. Gyengéd mosollyal figyelem, ahogy a képbeli énje próbálja lefejteni magáról a karjaimat, de kevés sikerrel, viszont azt is látom az arcán, hogy igazából annyira nincs is ellenére az ölelés.
- Ugye milyen szép? - Kérdezem egy kis idő után, olyan gyengéd hangon, amit talán Zefi még nem is hallhatott felőlem, miközben én teljesen belefeledkezek a kép nézegetésébe és szinte észre sem veszem, hogy feltettem a kérdést.

Csak akkor sikerül magamhoz térnem, amikor a lány szerelmi életére terelődik a szó, és gyorsan el is rakom a képet, hogy minden szavára figyelhessek.
- Én elijeszteni?! Soha. - Vetem be a legártatlanabb nézésemet. Igazából tényleg nem ijeszteném el… legalábbis, ha tényleg annyira szereti az illető, ahogy Zefi mondja, akkor nem is lehetne mellőle elijeszteni.
- Szóval durván beleestél. - Nevetek hallgatva az áradozását.
- Nem, nem terveztem leharapni a fejed. Örülök, hogy boldog vagy. - Simítom meg a haját, igyekezve elrejteni, hogy mennyire jól esett az a bizonyos bátyó megszólítás.
- Csak azt remélem, hogy ez így is marad. Féltelek, hogy megbántanak, de nagyon bízom benne, hogy nem kell ezt majd átélned. Ha mégis, akkor tudod, hogy hozzám bármikor fordulhatsz, és szépen ellátom a barátod baját. - Figyelmeztetem jóindulatúan, de azért egyértelmű az is, hogy valóban beváltanám ezt a fenyegetésemet, ha látnám, hogy bántotta őt, akár szavakkal, akár tettekkel. Tudom, hogy az összes fiú igazából egy fenevad…