sorry, i'm not sorry - Saxa & Jayden

Jayden & Saxa

A könyvtár számára egy olyan hely volt, ami állandóságot és biztonságot jelentett a kastély fala közt. Hiába, hogy közel három éve lakott ugyanabban a hálóteremben, járt a Hollóhát klubhelyiségébe a kékek tornyát fele annyira sem érezte magáénak, mint a sűrű levegőjű könyvtárat. Itt az idő mintha máshogy járt volna, a légkör sokkal nyugodtabb volt, mint bárhol máshol. Biztos lehetetett benne, hogy nem fogják idétlen kifogásokkal zaklatni, hanem hagyják, hogy elmerüljön valami olyanban, ami igazán érdekli. Senki nem kérdezi meg, hogy miért pont azt és miért pont ott olvassa, a legtöbben simán csak levegőnek nézik.
Tanítás után tanulnivalójával felpakolva nyit be a vaskos ajtón. Első lépésként komótosan végigsétál a polcok között, hogy elidőzve az egyes kötetek előtt megofontolja: szüksége van-e az adott példányra a következő néhány órában. Lassan gyűlik a kupac, végül megint annyi könyvet sikerül választania, hogy a stóctól alig lát ki. Ennek ellenére ügyesen átszambázik az emberek között, hogy helyet kereshessen egy szabad széket. Egy évfolyamtársa mellé telepedik le, látásból ismerős neki a fiú. Talán van is néhány közös órájuk, de a nevét akkor sem tudná megmondani, ha akarná. Nem érdekli különösebben.
Nem kérdezi meg, hogy leülhet-e, vagy hogy zavarja-e a fiút. Úgy gondolja, hogy ez egy nyilvános hely, így oda ül és akkor, amikor akar. Először a könyvkupacot teszi le, hogy aztán a széket kihúzva leüljön. Ezzel a mozdulattal sikerül belerúgnia a fiú lábába, nem túl erősen, épp csak érezhetően.
- Bocs – motyogja semleges hangon, mielőtt levenné a kupac tetejéről az első példányt. Valójában egyáltalán nem is érdekli, de hozzászokott már, hogy itt mindenért bocsánatot kell kérnie. Lassan már azért is, ha levegőt vesz.