Please leave my sister alone, okay?

Néha kicsit úgy érzem magam, mintha nem is a bátyja lennék Melodynak, hanem valamiféle második édesapja. Pedig semmi ilyesmiről nincs szó, apa is törődik vele, ahogy velem is, csak hát mindigis elég közel álltunk egymáshoz. Ami pedig azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb mindenről tudomást szerzek vele kapcsolatban. A mindent pedig egész  nyugodtan lehet szó szerint érteni, mert tényleg mindent is. Mint például azt is, hogy úgy tűnik, sikerült túllépnie azon a lökött, galambeszű Arminon - vagy legalábbis megfeledkeznie róla -, és talált magának mást. Oké, nem mondom, hogy repestem az örömtől, mikor elmondta, de melyik, a kishúgát féltő báty örülne neki, ha a húga egyszercsak beállítana egy ismeretlen sráccal? Már a gondolat is elég fura, ráadásul tudom, mennyit szenvedett Armin miatt is. Én pedig egyáltalán nem szeretném, ha szenvedne. épp ezért, bár vonakodva, meg kissé érdekes arckifejezéssel ugyan, de belementem, hogy megismerkedek a sráccal... ha ez neki olyan fontos, akkor miért ne. Na nem mintha ez az én feladatom lenne, mert hát mégse dönthetek helyette meg a szüleink helyett, de inkább nem mondok semmit, mert még megkapom, hogy mindenbe belekötök. Pedig, Csipkerózsika, van egy hírem: ez bizony így működik, ha fiút hozol haza. Ajánlom neki, hogy normális legyen, ne olyan, mint Armin, különben elég egyértelmű és gyors lesz a döntésem.
- Na, mi a helyzet? Mikor is érkezik pontosan?
Kíváncsiskodom kedvesen. Na nem azért, mert annyira várom, csak... hogy legyen elég időm visszatuszkolni az agyamba azokat a gondolatokat, amiket még véletlenül se kellene előre engedni, helyébe pedig elővenni a kedves énemet. Na igen... a kedves Caleb. Azt hiszem, azt még Nick is elég ritkán látja, pedig azért vele elég sok időt töltök együtt. Na nem baj, most már nincs mit tenni, csak várni... majdcsak lesz valahogy.

Remélem, tetszeni fog :3