It's just a cat thing... you know?

Clyde & Minerva

Bármennyire is imádom a munkámat és a diákokat, azt azért el kell ismerni, hogy az igazgatói élet nem fenékig vajsör. Akkor sem, ha mára már leginkább csak a papírmunka és a "lelki segélyszolgálat" szerepe maradt nekem, hiszen a tanításhoz már túl idős vagyok. Nem baj, azt hiszem, így is bőven akad elég tennivalóm, amivel foglalkozhatom, szóval annyi biztos, hogy unatkozni, na, arra nincs időm. Megjegyzem, szerencsére. De ez pontosan így van jól... bajok lennének, ha már unatkoznék.
Persze a diákok is tesznek róla, hogy erről szó se legyen. Vagy rossz fát tesznek a tűzre, vagy esetleg - nem túl gyakori, de megesik néhanapján - különórát kérnek tőlem az ambíciózusabb, fejlődni vágyók. Most épp egy hollóhátas diák szeretne fejlődni - legalábbis a testvére elmondása alapján. Azt viszont nem igazán értem, hogy miért nem az illetékes jö hozzám személyesen, miért a testvérét küldi, ha szeretne valamit. Szigorú vagyok, de igazságos. Ez pedig azt jelenti, hogy nem szoktam, és nem is szeretném elkezdeni leharapni a fejét egyik diáknak sem, hiszen egyáltalán nem ez a dolgom. Segíteni kell nekik, nem letörni a szarvukat. Egyelőre nem tudom, miben is tudok neki segíteni, de úgyis ki fog derülni. Én mindenesetre állok rendelkezésére, de azt azért remélem, nem gondolja, hogy könnyű dolga lesz. Na nem, ha könnyen megszerezhető tudást szeretne, akkor máshoz kell mennie.
Egy ideig csendben üldögélve várakozom rá, hogy megérkezzen, akinek meg kell érkeznie, de egy idő után kezd unalmassá válni, és mivel egyedül vagyok az irodában, és senki nem zavar, így úgy döntök, hogy átalakulok macskává, és a székemen összegömbölyödve várom az érkezőt. Nem lesz gond, egy pillanat alatt megy a váltás, szóval ha kopog, akkor még vissza tudok alakulni, mielőtt beengedem. Minden rendben lesz.