Abraxas Boot és Ivy Hopkins esküvője. Az ő nagy napjuk, amit most együtt fogunk megünnepelni vagy legalábbis igyekszünk úgy tenni. A tegnap éjjeli legénybúcsú a Bacchusban mindannyiunk retinájába beleégettet egy bizonyos képet erről az Abraxas férfiról. Nem tudom, hogy rám mi fog várni a nagy nap előtt, azon a legénybúcsún amit nekem szerveznek majd, de az bizonyos, hogy ehhez hasonlót nem akarok. Különben sem vagyok olyan kicsapongó, mint ez a vőlegény. Bár azt hiszem Ivy-t sem kell félteni, hiszen róla kiderült, hogy hisztisebb, mint Hisztis Myrtle, egyrészt ezt onnan tudom, hogy képes volt berúgni egy korsó vajsörtől és megmutatkozott az igazi lénye. A boldogító – vagy jelen esetben elboldogtalanító – igen előtt szerencsére sikerült kijózanodnia valahogyan. Addig ugyanis azt állította, hogy viszket a nyaka Abraxas golymókharapásától, amin titokban jót röhögtem, viszont most, így tiszta fejjel szó szerint elmondhatom róla, hogy ez a kettő megérdemli egymást. Az holtbiztos, hogy ezek közé egy durrfarkú szurcsók is beállhat, akkor sem fogja őket elválasztani semmi sem, mert úgy illenek egymáshoz, mint McGalagony igazgatónő macskaként az átváltoztatástan órákhoz, akiről Cedric naplójában olvashattam anno. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, ilyen akkor fordult elő amikor képes voltam elaludni a Kóbor Grimbuszon az Abszol útra tartva. Nem beszélve arról, hogy sikerült egy vad idegen tini mellé ülni, nem tudom, hogy ki volt olyan kedves, de amikor megláttam a nevem ennél az asztalnál pontosabban a tányérom előtt az M. Diggory nevet hozzá csíptetve egy névtartóhoz lesokkoltam. Ehhez már csak az kellett, hogy megszólaljon Celestina Warbeck "Vággyal teli üst a szív" című örökzöld slágere, mert akkor tényleg kifutottam volna a világból is. De ahelyett, hogy elkezdtem volna reklamálni, hogy miért A. Lestrange mellé ültettek, inkább helyet foglaltam mellette. Remélem nem most akarják a tudtomra hozni, hogy ideje volna megkedvelni ezt a családnevet is és hálát adni annak, hogy ez a srác legalább nem Malfoyszőke hajkoronával rendelkezik. Viszont annak érdekében, hogy ne legyek olyan kedves, mint egy fúriafűz, úgy döntöttem, hogy ha már így alakult, akkor legalább üdvözlöm őt. – Szervusz, Marcus Diggory vagyok. Úgy néz ki ma egymást kell boldogítsuk. – kényelmetlenül érzem magam, de ettől függetlenül felé nyújtom a kezem, nehogy már olyan elkent legyek ettől a helyzettől, mint a macskahányás az utcavégi sarkon.
Vendég
Szer. Okt. 28, 2020 12:04 pm
to Marcus
Nincs bajom az esküvőkkel egészen addig, amíg nem mondják azt, hogy nekem is kötelező mennem. Persze azért néhány feles meg bor után már mindegy alapon is kitáncolom a lelkem és úgy mulatok másokkal, hogy azt nem szégyellem. Miért is kellene? Hisz minden egyes ilyen alkalom úgy hiányzik nekem, mint random pontot adni a Griffendélnek. De legalább a zenekar jó, ezt már abban a pillanatban megállapítom, hogy belépek az ünneplők hada közé. Én aztán kicsit sem vagyok ünnepi hangulatomban, hisz ide is úgy rángattak el, távoli ismerős, illik elmenni. De esküszöm még ha Tylert nem ismerném, akkor is szívesebben mennék el az ő bulijára, mint erre. Azért már hallottam néhány mendemondát arról, hogy miképp alakult az a bizonyos legénybúcsú. A másiké nem érdekel, de ilyenkor mindig elképzelem, az enyém egyszer hogy is nézne ki. Biztosan sok sok lányt rendelnék és mindenki tivornyázhatna reggelig, ameddig csak jól esik neki. De azért úgy hányni a pezsgős vödörbe a félig elolvadt jég közé, mintha csak nyakon szórták volna "Egyél csigát!" rontással, azért az már közel se semmi. Első gondolatom sem az, hogy hol van az én asztalom, hanem az, hogy annyian vannak, mint a Weasley-k. De ha már tényleg ide tévedtem, akkor próbálom menteni a menthetőt. Mielőtt még végignyálaznék egy tucat - de lehet kettő is- ültetőkártyát, megkérdezem a bejáratnál ácsorgó személytől, hogy merrefelé keressem a helyem. Mondhatjuk úgy is, hogy úri kiszolgálást kaptam a személyes odavezetéssel, de cseppet sem dob fel a tény, hogy egy Diggory mellé ültettek. Más sem hiányzik, mint hallgatni a sajnálkozást, hogy valamelyik családtagom mennyire keresztbe tett nekik. Hallottam Cedricről és a történtekről. Ennek fényében pedig inkább leakasztok egy pohár pezsgőt és belekortyolva ülök le a jelen lévők közé. Már a harmadikat forgatom az ujjaim között unottan, amikor az asztalszomszédom megérkezik. Csak épp, hogy felsandítok rá, de már pillantok el a távolba, hogy figyeljem tovább a jelen lévőket. Valaki öljön meg, unatkozok. - Mondanám, hogy olvasd el a nevem, de az Aureliust teljesen lehagyták a kártyáról. De szólíts Leonak. - ha már ilyen rendesen oda köszönt nekem, nem én leszek majd az a görény, aki elrontja a jó kedvét. - Látom, hogy te is milyen izgatottan várod. Ülésrendből ítélve neked is közeli rokonod lehet. Személy szerint... inkább a Trimágus Tusa, mint ez a felhajtás. - és ha már társaságom is akadt, aki szóba áll velem, nem leszek csöndben. Más kérdés, hogy lehet nem voltam épp tapintatos. Kapcsolva a beálló csendre azért mégis csak mondanom kellene valamit. - Bocs, nem úgy értettem...
Komolyan elgondolkodtam azon, hogy a drága esküvőtervezővel fogok majd ezután négyszemközt beszélgetni. Mert válaszokat szeretnék kapni, méghozzá eléggé sürgősen, tudni akarom, hogy mi szerint kerültem én ilyen távol a rokonaimtól és ültettek egy vadidegen Lestrange kölyök mellé. Ennél már csak az ehető Sötét Jegy lett volna az igazán találó erre az esküvői ülésrendszerhez. De most komolyan. Le merem fogadni, hogy innen már csak Tudodki anyakomplexusa hiányzott és az tette volna fel az igazi pontot arra a bizonyos i betűre. Lehet, hogy elegem volt és eleget láttam a legénybúcsúból, hogy tudjam és mindenféle látói tehetség nélkül megjósolhassam nekik, hogy a mugli társkeresők sokkal inkább a hasznukra lett volna, mint egymás társasága. De persze senki sem kíváncsi az én véleményemre. Ha azok lettek volna, most bizonyára nem A. Lestrange mellett ülnék… Ám mégsem szeretnék egy megátalkodott Diggory lenni, aki tartja a haragot. Végül is, esküvőn vagyunk, maximum a tortának eshet baja, meg a házaspárnak, szóval erőt veszek magamon és jó mélyre elzavarom magamban a Lestrangeitisz mindenféle fajta tünetét. Maradjunk annyiban, hogy mindkettőnknek jobb lesz, ha nem kell úgy feltakarítani engem mint a macskahányást a szoba kellős közepéről. – Rendben van Leo, te is nyugodtan szólíts Marc-nak. – vagyis mákod van, hogy esküvőn vagyunk és elég ha a násznép jelenetet rendez, nekünk nem kell, folytathattam volna így is a mondanivalómat, de úgy döntöttem, hogy ezt inkább megtartom magamnak, mint sok mást. Ő még csak szinte egy gyerek hozzám képest és én sosem voltam az a személy aki az utódokat lenne képes megbüntetni az ősök hibái miatt. – Távoli unokatestvér, nem gondoltam volna amúgy, hogy még az eszükbe jutunk tekintve, hogy… Na mindegy. Esküvőn vagyunk, inkább örülni kellene, nem pedig búslakodni. – azzal elvettem az előttem lévő boros poharat és az üveg bort is, ami a mi asztalrészünknél volt. Eszem ágában sem volt lerészegedni, de ahhoz, hogy akadálytalanul beszélgethessek vele szükség volt rá. – Nem történt semmi… Tölthetek neked is belőle? – reklámozni kezdem neki az üveg bort. Lefogadom, hogy az ő bakancslistáján sem szerepelt eddig az, hogy egy Diggory-val borozgasson, hát ami azt illeti az enyémen sem szerepelt az, hogy egy Lestrange-el tegyek így. Lehet, hogy nem jég dupla Lángnyelv whiskyvel kínáltam, de kezdésnek maradjunk annyiban, hogy ez is jobb, mint a semmi vagy esetleg a szín tiszta bubis víz. Ha engem kínálnának ilyesmivel először nem is, de talán másodjára tuti kiröhögném az illetőt. – Van egy olyan érzésem, hogy a mai nap hosszú lesz. – a fő asztalnál ülőkre pillantottam, hogyha nem bort töltöttem volna ki, most biztosan fognám a fejem. Merlinre! Mégis hová keveredtem?
Vendég
Csüt. Márc. 18, 2021 8:09 pm
to Marcus
Már megszoktam, hogy sok rokonom van, sok eseményre és még több esküvőre vagyunk hivatalosak Lestrange-ként, de valahol mindig megnyugtatott a tudat, hogy némelyik között válogathatunk is, hisz egy-egy távolabbi rokon esetén az sem tűnik fel, ha nem tesszük tiszteletünket. De nekem most szórakozni támadt kedvem és ha még az ilyen legénybúcsúkhoz - azt se tudom ki a franc a vőlegény - "túl fiatal" vagyok, attól még itt italozhatok, mert maximálisan jogosult vagyok rá nagykorúként. Más kérdés, hogy sokan firtatják az érettségem fokát, na de ennyi baj legyen összesen. Marcus, aki szerintem kiköpött Cedric - igen, láttam képét, amikor apa mesélt az ő idejében hősi halottakként misztifikált személyekről - egészen megnyerő, feltéve, hogy azért kicsit olyan is, mint egy karót nyelt vámpír. Vajon ha sokat iszik, akkor bormámorban megcsillan a... foga? Mert nem sokat mosolyog, pedig biztosan jobban állna neki. Legalábbis kiemelné azt a szögletes állát, a kellemesen drogfüggőkre hajazó mimikáját és hát azért a csinos öltönyét. Meg kell hagyni, hogy olyan ebben a hacukában itt az átlagabbjai között, mint a foglalatba burkolt gyémántgyűrű. Inkább minden további szófecsérlés nélkül az ő poharához koccintom az enyémet és iszok egy kortyot. Az aktivitásom siralmas, a passzivitásom a pohár pezsgővel annál jobb. Hogy lehet másképp kibírni egy eddig unalmasnak tűnő esküvőt, ahol még az ülésrendet is benézték? Azért több fiatal közé ültethettek volna, mert Marcus az egyetlen, aki nem úgy néz ki, mint egy száz éves trotty. Kedvem támadna megkérdezni tőle, hogy életelixírt iszik-e vagy csak egy jó tréfa. De még csak az sem. Gyorsan felhörpintem a kínálgatásra a pezsgőt és elfogadom a bort egy biccentéssel. - Csak próbálom feldobni a napot,fél órája csak unatkozok. Ennél még egy "A brit Batman kalandjai" is izgalmasabb lenne, de hát nem hoztam semmit. - vonok vállat és újfent koccintok vele. Legalább lett beszélgetőtársam az asztalnál, hipphipp hurrá! Azért látszik, hogy neki is pont annyi életkedve van az egészhez, mint nekem. Nagyjából semennyi. Miért nem megyünk inkább haza? - Ha eleget ittunk, sétáljunk végig a pázsiton mezítláb. Ahogy láttam, elsőosztályú. - dobom fel végül az első idióta ötletet, de csak mert még a gyep is jobban elvonta a figyelmem az egész zsúrról, mint maga a díszes társaság. Most szívesen elővenném a telefonom, sőt elő is veszem, naná! Gyorsan tolok is egy szelfit, mielőtt még Marcus ráébredne, hogy mibe csöppent. De ha szeretné, akkor lövök még egyet is. - Csak hogy megmutassam apámnak, hogy találkoztam egy Diggoryval. - Mintha amúgy olyan ritkák lennének, mint a vámpírok. Nem is értem. - Szóval mit szólsz a tervhez? - én nem vagyok semmi jó elrontója, azt is dokumentálnám természetesen. Aztán csak úgy kiszakad belőlem a tök ártatlan kérdés. - Vajon a legénybúcsú is ilyen izgalmas volt? Nem lepne meg, ha a legérdekesebb dolog ami ott megtörtént, az a varázslósakk és a köpkövezés lett volna.
Számos dolog van az életben, amit nem tudunk megmagyarázni vagy legalábbis úgy tenni mintha értenénk, mert egyszerűen történnek meglepetések. Nem akartam sem túl kedves lenni, sem pedig túl mogorva a sráccal. Egyrészt azért mert nem tudtam hová tenni szerencsétlent tényleg. Másrészt azt se tudtam melyik Lestrange ági leszármazott. Bár nekem nem voltak nagy sérelmeim, a nagybátyám minden bizonnyal most egy kicsit forogna a székében és azon lenne, hogy valaki mással helyet cseréljen, mert… szerencsétlen Lestrange és kész. A helyzet az, hogy én nem igazán teszek különbséget közöttük, számomra egy család és kész. Hogy ki kinek a fia az már részletkérdése. Olyanoké, amire jobb lenne odafigyelni, de esküszöm most az ünnepség miatt nincs kedvem hozzá. – Unatkozol? Mondjuk ennél már a Reggeli Próféta olvasgatása is szórakoztatóbb. – amit megjegyzem csak azért olvasok, mert nem olyan rég felfedeztem ott egy normálisnak nevezhető újságírót, akit szívesen olvasok. Ennyi. A többi rovat úgysem érdekel. A politikát muszáj elolvasnom, érthető okokból kifolyólag, de ettől függetlenül… – Tény, hogy nekem sincs nagyobb kedvem ehhez az egészhez. – most mit szépítsek a dolgon, rajta is nagyon jól látszik ugyanez. Teljesen más lenne hogyha nem ezen az esküvőn lennénk és még látásból sem ismerném az ifjú boldog párt. Akkor valószínűleg nem savanykodnék ennyit ezen az egészen. Kicsit megnézem amikor feldobja a leghülyébb ötletet amit eddig hallottam, de igazából ennél még az is szórakoztatóbb lenne. – Az a baj, hogyha túl sokat iszok akkor nem mezítláb fogok sétálgatni. – ezért is tartok mértéket. Hagyok szünetet, de ettől függetlenül még megkínálom őt az asztalon lévő pezsgőből, borból, akármi is legyen éppen előttünk, meg kell inni és kész alapon, elénk tették, nehogy már kárba vesszen. Kíváncsian felvonom a szemöldököm amikor lefényképez minket, kétszer is, hogy biztos legyen. – Aham, az apukád nem hiszi el, hogy egy Diggory-val találkoztál? – majdnem elnevetem magam, de ettől függetlenül igyekszem halál komoly fejet vágni, nem leröhögni az egészet. Most már nagyon kezd érdekelni, hogy kinek a fia lehet. Túlságosan szúrja az oldalamat, most mit mondjak. – Körülbelül, ehhez hasonló. Csak több felvállalhatatlan pillanattal. – magyarázok mindentudóan. Persze, hogy… Sajnos szemtanúja voltam az egésznek. Azt nem tudom, hogy a lánybúcsú milyen volt, de gondolom a legénybúcsúhoz hasonló. – Igyunk még rá aztán meglátjuk, rendben? – most csak abban reménykedem, hogy mire lerészegedne addigra ezt az egészet elfelejti.
Vendég
Pént. Jún. 25, 2021 5:45 am
to Marcus
Két dolog nem mindegy egy esküvőn. Azért iszol, mert kurvára örülsz, a buli a tetejére hágott és te nem akarsz kimaradni semmi jóból, vagy azért, mert megpróbálod túlélni és ez az egyetlen vigasznyújtó eszköz. Vagyis ha már szar, akkor valamiben találj valami humorosat. Vagy aludj. Vagy bármi. De tegyél valamit azért, hogy ne und szét a fejed. Én például az asztaltársamban találtam meg azt az alanyt, akit elég egy kicsit ugratni, hogy lássam, vevő a bolondozásomra. Hallottam, hogy Diggoryék nem igazán kedvelik a Lestrangeket. Megértem, néha még én is irtózom a saját nagyapámtól. De ez az egy itt annyira szótakoztató - és lehet hasonló baja van az esküvővel, mint nekem -, hogy már-már vevő minden megjegyzésemre. Legyen is, mert tényleg elgondolkoztam azon, hogy ha továbbra is ilyen vontatott lesz minden, akkor lassan inkább csak felszívódok. De nagyon hamar. - Te még újságot olvasol? - hát hogy a viharba ne, az ember szokott olvasni újságot. Még néha apám is, aztán jól felmérgesíti valamin magát. Én nem foglalkozok sem politikával, sem más rettenetesen untató dologgal - pedig lehet néha lassan kellene. - Komolyan adnám, ha itt elkezdenél újságot olvasni. Annyira figyelemfelkeltő, hogy lehet téged ünnepelnének, nem is az ifjú párt. - poharat ragadok és belekortyolok a nagykorúságom minden lehetőségével. Nem szólhat már senki igazán, hiába jöttem el egyedül. Ha megtehetném, komolyan a testvéreimmel tölteném el az időt. Akárhogy. Bárhogy. De csak én vagyok itt, mert muszáj volt. A megjegyzésére felnevetek. Oké, én bírom a piát és tudom, hogy ha csak egy kicsit leszek spicces. Olyankor jó buli hülyeségeken törni a fejem. Más, ha ő meg nagyon nem bírja. Na de ennyire? - Akkor kézen állva mész? - muszáj egy kicsit heccelnem, mert én tökre el tudom képzelni azt a jelenetet, hogy ő kézre áll és elindul. Oké, amilyen feszes az a ruha a karján, kinézem belőle, hogy tényleg képes rá. - Ki tudja, meglehet. Azért eléggé gáz, hogy mi feszengünk valamelyik rokonunk viselkedése miatt. - vagyis én nem feszengek, de biztosan gáz, hogy szóba kell állnia velem. Elvégre nem kötelező. Én meg nem valami ptsd-s manus vagyok, aki az ősei miatti bűnöket magamra kell vállaljam. Azt inkább meghagyom a németeknek és egyéb népcsoportoknak. - Mintha lespórolták volna a buliért felelős személyzetet. Franc se tudja. A legtöbb esküvő annyira snassz. Elmész, adsz calamit az ifjú párnak, meg gratulálsz és aztán hazamész amikor már nem bírod. Nekem nem kellene ennyi piszlicsáré ember. - szerintem fölöslegesen fel vannak hypeolva. De lehet csak nem tudom értékelni eléggé, mert mondjuk a legtöbb báli esemény is van ekkora puccparádé. - Igyunk rá. - koccintom ismét a poharam az övének és megint kortyolok. Még ha nem abból állna a nap, hogy itt egy helyben poshadunk, mert nincs kit megtáncoltatni. Lesz egyáltalán buli?
Lassan végigmérem a Lestrange srácot, nem tűnik őrültnek, mint az ősei ez igaz, de úgy érzem ő nem az átkaival, hanem a humorával és piszkálódásával igyekszik romba dönteni a világot. Megjegyzem ez még mindig jobb, mint amit a múltban leműveltek, szóval annyi hálás rész azért van abban, hogy megmutatta nekem a szervező, aki képes volt ide ültetni mellé, hogy nem mindegyikük idegbeteg és az Azkabanba való. Van egy olyan érzésem, hogy egyesek még onnan is képesek megszökni, kerül amibe kerül. Volt már rá példa, nem hiszem, hogy ne lenne rá újra a mostani új helyzetet tekintve. – Néha, van egy-két hajmeresztő hír benne, amit kiröhögök és máris vidámabban indul a nap, annyira siralmas, hogy mit leírnak egy-egy újságban. – most direkt nem mondtam ki, hogy a Reggeli Prófétán kívül például milyen újságokat olvasok és melyikről mit gondolok. Kétlem, hogy erre kíváncsi volna. – Lehetséges. Tudtam, hogy hoznom kellett volna egyet magammal. – persze most csak viccelek, nem kell feltétlenül tudnia a srácnak arról, hogy nem így van, ezért sóhajtok egy fájdalmasat mellé, hogy elhiggye, tényleg ennyire sajnálom, hogy nem hoztam magammal újságot. – Őszintén? Fogalmam sincs. – nyilván nem szoktam részegen kézen állva járkálni, de ez mind lényegtelen. Legyen már egy jó napja a Lestrange srácnak, hogyha azt hiszi ezekkel a vicces kérdéseivel megfogott engem. Pedig egyáltalán nem, csak most nincs kedvem nekem sem okoskodni és osztani az észt, majd helyettem megteszi majd a srác apja. – Kár, hogy az emberek elfelejtik, hogy mi nem a felmenőink vagy rokonaink vagyunk. – azzal megemelem a poharamat, de még nem iszom bele, csak készülök rá. Ahhoz képest, hogy azt hittem halálra fogom unni magam, ez a Lestrange gyerek egész értelmes társaságnak bizonyul. – Lehet kiélték magukat már a búcsúbulin. – nem lehet, hanem biztos. Elég, ha visszagondolok a legénybúcsúra, máris utolér az a kellemetlen érzés amivel nem tudok mit kezdeni. Helyette inkább koccintok a Lestrange fiúval, amikor az enyémhez érinti a poharát és iszom a borból. Ha az így megy tovább, nem csodálom, hogyha a tömeg halálra unja magát és saját bulit tart magának. Jó lenne ha végre vége lenne. Van elég dolgom, mint itt ücsörögni és iszogatni.
