When wealth is lost, nothing is lost; when health is lost, something is lost; when character is lost, all is lost.
S
amunak kedve támadt előfizetni a Hírverőre, ezért kénytelen voltam nagy Holdborjúszemeket mereszteni rá, hogy erről az egészről mondjon le. Mert én nem fogom tőle hallgatni azt a sok sületlenséget amit a Hírverő esetleg elkezdene generálni benne, miszerint a sütőtök minden receptnek jót tesz és mi is alkalmazzuk, mert már kipróbáltuk egyszer és nem igaz ez az állítás. Viszont mára megbeszéltem egy találkozót Solomon Marchbanks-sal. Lövésem sincs, hogy kicsoda, de megtaláltam a táskáját és mivel nem vagyok olyan kedves, mint egy fúriafűz, küldtem a címére egy baglyot. Remélhetőleg nem fogom megbánni ezt az egészet. Bár igazából annyi kedvem volt nekem ehhez, mint csillaghullást nézni teliholdkor egy vérfarkassal, tehát érthető okokból kifolyólag semennyi. Egyrészt arra gondoltam, hogy mennyire szerencsétlen lehetett már ez a férfi, hogy itt veszítette el a táskája tartalmát. Ennél már csak egy golymókharapás hiányzott az életemből és tökéletes lett volna minden. Nem tudtam eldönteni, hogy ez vagy a roxforti tóban lakó óriáspolipot ölelgetni volt a legnagyobb kihívás most az életemben. Vagy esetleg Astrid felbukkanása Londonban. Az egyik beteg esküdött a varázslóviagra csodálatos hatásaira amivel szerinte az Astrid-féle nőket le kell gyűrni. Perverz egy vénember volt, meg kell hagyni, de legalább nem az volt az első célja, hogy kikezdjen Astrid-dal, hanem az egyik házas munkatársam tetszett meg neki, aki csak a kötelességét végezte és sokat segített annak a perverz vénségnek. Igazából csak azt reméltem, hogy idős koromra nem leszek ilyen csökönyös vén pityóka. Szóval érthető, hogy miért örültem annak, hogy sikerült elhúzni a Szent Mungóból és nem hallgatni a meséjét a Bodzapálca felszökellő sikeréről és az átélt élményeiről. Volt aki Argus Frics bilincsgyűjteménye mellett voksolt – gondolom ez valami egyéb perverzió volt, amivel az említett öregember példálózott – merthogy garantáltan leköti az egyik résztvevőt. De annak érdekében, hogy kitisztítsam az elmémet, leültem az asztalhoz és rákönyököltem. Előttem volt az a táska, hogy minél inkább biztos lehessen az illető, hogy engem keres. Már csak azt reméltem, hogy nem lesz kognitív disszonancia érzésem, ezzel az egésszel kapcsolatban. Persze, hogy mindenki örülne annak a rakás galleonnak ami a táskában van, viszont tudom, hogy nem az enyém és nem akarok semmiféle korrupciónak a részese lenni, már ha ezt tekinthetjük annak. Na mindegy. Ide is nézek, oda is nézek. Már csak az kell, hogy a férfi megérkezzen a Foltozott Üstbe.
A levél igen csak felkészületneül ér. Egy Hóborc okozta migrén sem volt még ilyen rossz, mint ez a fejfájás, amit a meglepettség, majd a probléma felismerése okoz. A nevem egy bőröndnyi pénzen? Valaki azzal próbálkozna, hogy beszennyezze a nevemet? Netalán egy bátor újságíró egy lefizetéses sztorival akarja elérni, hogy többen előfizessenek a Hírverőre? Mindenesetre pontosan a megbeszélt időpontra érkezem a Foltozott Üstbe. Milyen nosztalgikus! Már elég régen volt, hogy itt jártam volna, ha nincs 15 éve, talán 1 sem. Bár nem is véletlen. Most is, ahogy belépek az ajtón, kétes kinézetű varázslók suttognak mindenféle furcsaságokat. "Neked is hiányzik Cain Runcorn formás popója?", amire külön felkapom a fejemet, és egy elég undorodó fintort vált ki belőlem. Nem sok jót fűzök az est további részéhez sem. Nem is tudom, mit is gondoltam, amikor személyesen eljöttem. Csak le kellett volna rendeznem egy levéllel, miszerint ez nem lehet az én bőröndöm, valószínűleg valaki csak egy csúnya tréfát játsszik. Még ha tényleg az én pénzem is lenne benne, akkor sem hiszen, hogy megérne annyit, hogy valamelyik szennylap esetleg egy erősen lejárató jellegű cikket hozzon le rólam. - Szép napot. - Ridegen pillantok végig a fiatal fiún. Nem tudtam, hogy pontosan mire is számítsak az Arnfrød Fornæss név olvasása után. Nem tűnik többnek egy ártatlan suhancnál, de ugyebár a külső nem minden. Én is talpig öltönyben, fejemen egy kalap, amit, ahogy helyet foglalok az ifjúval szemben, magam elé helyezek. Mégis mi lehet ez a pénz? Küldték volna, csak elveszett? Mégis mire? Kertitörptelenítésre? Koboldlázadások támogatására? És mégis kitől? Az aranyvérű beltenyészet valamelyik mintapéldányától? Most jut eszembe, volt valaki, aki legénybúcsút akart a Bacchusban. Viszont kétlem, hogy csak úgy elhagyta volna a pénzt. Mégis, akármennyire próbálkozok rájönni, egyszerűen nem tudom. Ez olyan, mint Eunice Drucilla Bagmannel álmodni, vagy álmodban visszasírni Dolores Umbridge-t. Pontosan az a zavarodottság és kétely marja a gyomromat, mint az ezekből való felébredés után, miközben a fiúnak ebből semmit sem mutatok ki. A gondolataim a maguk kis köreiket futják a fejemben, különállóan attól, ahogy beszélni kezdek. - Megkaptam a levelet, miszerint talált egy bőröndöt a nevemmel elltáva, Mr. Fornæss. Őszintén szólva kételkedem benne, hogy tényleg az enyém lenne, eddig legalább is nem sikerült felfedeznem a hiányát, ha csak nem úgy lopták el. Megengedi, hogy megnézzem, és meggyőződjek róla, hogy tényleg az enyém-e? - Ez elég hamar ki fog derülni, ugyanis a legtöbb bőröndre, amit használok, főleg az üzleti céluakra, mindig helyezek pár védelmi bűbájt. Ha mást nem, a nyomait fel kell fedeznem rajta.
Vendég
Kedd Dec. 15, 2020 10:34 am
Solomon & Arnfrød
When wealth is lost, nothing is lost; when health is lost, something is lost; when character is lost, all is lost.
N
em tudom hová tehetném ezt az egészet, csak úgy, mint a megkérdőjelezhető minisztériumi rendeleteket, amikhez alig volt közöm, de a betegek közül sokan kifejezték nem tetszésüket. Őszintén nekem sem tetszene, ha az ő helyükben lennék. De nem vagyok az ő helyükben, hiszen egyszerű varázslóinas vagyok a Szent Mungóban, nem kell nekem ennél több, se kevesebb. A több szócskába talán Samu beleszólna, viszont én úgy vagyok vele, hogy ez az egész tényleg nem a miénk, nem rendelkezhetünk felette sem most, sem máskor. Ezt meg kell értenie, neki is. Lehet, hogy neki ez most egy kicsit nehéz lesz, de nem kell félnie, majd lesz valahogy, ahogy eddig megoldottam ezután is meg fogom oldani, nem kell mások levetett talárja. Nem kellene aggódnia ilyesmin. Titokban igyekszem büszkévé tenni a nagyanyánkat is, hogy lássa nem volt hiábavaló a belénk fektetett idő, amin felnevelt minket és taníttatott. Emlékszem mi minden foglalkoztatott akkoriban, de mostanra tényleg megkomolyodtam, egy bizonyos szintig. Ezért reménykedem abban, hogy sikerült értelmesen megfogalmazni a levelet és megértette, hogy nem Hagrid magán állatsimogatójára hívom, hanem szeretném visszaadni azt ami az övé. Feltételezem, hogy az övé, az ő neve áll rajta, nem az enyém. Kíváncsian felpillantok, ide is nézek, oda is nézek, amíg egyedül vagyok és valójában azt várom, hogy megérkezzen Solomon Marchbanks. Megtámasztom az arcom, úgy döntöttem, hogy amíg várok, csak egy üveg bubis vizet kérek és elleszek azzal. Éppen csak leadtam a rendelést amikor megjelent az illető. – Szép napot kívánok önnek is! – igyekszem barátságosan hozzá állni ehhez az egészhez, minél hamarabb túl esünk ezen, annál nyugodtabb leszek és nem fogom feszélyezve érezni magam, annyira. – Persze, csak tessék. – felé fordítottam a bőröndöt, abban reménykedve, hogy ha tényleg az övé akkor tényleg felismeri és érteni fogja mi is lehet ez az egész. Én nem igazán piszkáltam ezt a táskát. Nem láttam értelmét. – Mit gondol, az öné? – kíváncsiskodom, már csak azért, mert tényleg nem tudom mihez fogok én ezzel kezdeni, ha közli, hogy nem. Megtartani nem tarthatom meg. Ez biztos és komoly, mint három generációnyi Gilderoy Lockhart.
