Számára nem volt nehéz a változás. Valahol mindig is benne volt az érzés, hogy nincsen jó helyen, hogy hiába vannak körülötte olyanok, akikért mindent megtenne, valami mégis hiányzik. Mikor felmerült a költözés eshetősége, nem tiltakozott, kifejezetten örült, hogy lesz lehetősége arra, hogy mást is megismerjen. Mióta pedig itt élnek, talán jobban magára talált, mint az elmúlt öt éve folyamán bármikor.. Persze a régi emlékek nélkül. A Mézesfalás az a hely, ahol igazán ki tud teljesedni. Annak idején, mikor Mikael azt mondta neki, hogy szereti ezt csinálni, kissé kételkedett. De az idő és az egyre halmozódó tudás mégis csak meggyőzte arról, hogy a sütés, a különböző sütemény alkotások készítése valaha bizony élete része volt. Így mindennap örömmel indul munkába, élvezi az itt töltött időt, mikor van rá lehetősége tovább is marad, hogy újat kísérletezzen, alkosson, építsen. Itt képes kikapcsolni, elengedni azt az feszültséget, melyre egyre jobban folytogatja otthon. A gyerekekkel semmi gond az égvilágon, bár azt nem tudta még igazán eldönteni, hogy ez annak köszönhető-e, hogy keveset találkoznak avagy annak, hogy lassacskán a tizenéves kamasz férfi- fiú is kezd megbékélni vele. Bántja őt a dolog. Kifejezetten rosszul esik neki, hogy bármivel is próbálkozik, mind hiába. Ha pedig véletlenül jó passzban találja Cleasent, s már kezdi azt hinni, hogy na elindultak a jó irányba, akkor jön egy pofon az élettől, vagy egy beszólás a gyerektől. Pedig Ő nem akar ártani. Csak szeretetre vágyik. A hűtő előtt áll, éppen ki-be pakol, mikor a fiú megérkezik. Arcán kedves mosollyal fordul felé, még annak ellenére is, hogy tudja jól, semmi kedve itt lenni. – Szia – szólal meg, lágy, dallamos hangon, megpróbálva a lehető legkevésbé irritáló melódiát megütni. – Azt hittem, hogy csak holnap jössz – csukja be végül a hűtőt, majd az egyik pulthoz lép, hogy rendezze az ott heverő papírokat. – Apád morgott valamit reggel, de nem pontosan értettem mit is akar – megesik, hogy egyik fülén be, másikon ki, mikor Mikael éppen beszél. Hálás neki, szeretettel néz rá, de olykor bizony már túlzott akaratosság és vehemencia jellemzi, melytől a nő egyre csak szorongóbb lesz. - Mit mondott, mit kell csinálnod? - teszi fel végül a kérdést, miután a papírokat egy fiókba süllyeszti, így pedig már teljes figyelme a másik felé irányulhat.
