Unottnak látszó tekintettel ülök a klubhelyiségben. Valójában azonban épp információkat gyűjtök. Kíváncsi vagyok, hogy miről maradtam le a szünetben, kivel mi történt, míg otthon poshadtunk. Kész kínszenvedés volt ez a néhány hét, vagyis Howard és Hether persze mindent percet megér, de egyébként nagyon vágytam már vissza. Pedig itt sem feltétlenül jó mindig, inkább csak kevesebbszer rossz annyira, hogy innen is elvágyódjak. Valamint itt lefoglalnak a mindennapi teendőim. Prefektusként nincs időm unatkozni, mert ha mégis így lenne, elég kimennem a folyosóra, és tutira meg kell büntetnem valakit, vagy éppen annyira lefoglal a tanulás és a festés, hogy eszemben sincs, hogy egyedül érzem magam ebben a hatalmas kastélyban. Persze, ott van nekem Rose, de más... Henryn kívül nincs igazán senki másom, és rá kellett jönnöm, hogy akármennyire próbálom elhitetni még magammal is, hogy jó nekem egyedül, nem, nem jó. Természetesen nem akarok olyan lenni, mint a többiek, de a tavaly év végén történő kis kalandom Nate-tel sok mindenre ráébresztett. Elgondolkodtatott, hogy mit is akarok én itt valójában. Egy év múlva talán örökre itt hagyom a Roxfortot úgy, hogy valószínűleg nekem kimaradnak az itt köttetett örökké tartó barátságok. Nem az hiányzik, hogy visítva kibeszéljük, hogy melyik fiú a helyesebb, meg hogy a királykék vagy a mélybordó az idei év sikerárnyalata, csak hogy valaki meghallgassa néha a problémáimat, mellettem álljon és támogasson. Ha már anyára nem számíthatok... Szóval ülök a klubhelyiségben és várom a csodát. Vagy nem is tudom mit várok igazából. Fel kéne mennem, hogy keressek valami olvasnivalót magamnak, de nem visz ré a lélek, hogy tényleg meg is mozduljak. Inkább döglődöm tovább kedvenc fotelomban.
Vendég
Csüt. Okt. 15, 2020 9:54 am
Helena & Claesen
Vendég
Szomb. Okt. 17, 2020 4:38 pm
Claesen & Helena
mit akarsz tőlem?
Már épp azt hinném, hogy itt ma nem fog történni semmi érdekes, mikor Foss gyakorlatilag beesik a portrélyukon. Úgy néz ki, mint akit kergettek idáig. Még emlékszem, hogy mikor étjött az én nyakamba akasztották a körbevezetését, mert Longbottom nem ért rá. Miért is ért volna ugye, neki ettől sokkal fontosabb dolgai is vannak. Tettem neki a szépet, mert mondták, hogy lehetőleg ne ijesszem már el, aztán azóta nagyon szerintem nem is beszéltünk. Ezért is lep meg, hogy az én fotelem felé veszi az irányt, és úgy mászik bele a személyes terembe, mintha akkor barátok lennénk. Értetlenül felhúzott szemöldökkel bámulok rá, kell néhány másodperc hogy feldolgozzam, ez tényleg megtörténik. - Már zavarsz igazából. De mondd csak - biccentek, hogy mondja tovább. Elvégre hátha tudok segíteni valamiben neki. Vagy nem is tudom. Amíg nem randira akar hívni addig folytathatja. - Akarom tudni, hogy miért akarsz mások fejében turkálni? - Megtehetném, hogy kérdés nélkül szétnézek a gondolataiban, hogy megértsem a motivációját, de jobb lenne, ha ő maga osztaná meg velem. Mert ha csak azért, hogy megtudja melyik prefi lány mikor jár a prefektusi fürdőbe hogy kileshesse akkor nyilván nem segítek neki. De ha tud mondani mondjuk csak egyetlen nyomós érvet akkor esetleg elárulom neki. - Ez egy összetett folyamat, ami egyedül nem fog menni. Kellene hozzá valaki, aki ért vagy egyikhez, vagy másikhoz, vagy mindkettőhöz, de nem sokan vállaljuk fel, hogy ilyen menők vagyunk. - Hogy direkt vagy véletlenül árulom el magam? Talán én sem tudom. Mert őszintén nem hiányzik, hogy mostantól a nyakamra járjon, de ki máshoz fordulhatna? Hirtelen nem tudok mondani senkit, akiről tudnám, hogy szintén képes legilimenciára vagy oklumenciára. És amúgy rendes srácnak tűnik, szóval azt sem akarom, hogy most hoppon maradjon. Miért ilyen bonyolult az emberekkel bánni?
