Mostanában nagyon nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a dolgoknak normál menetben alakulniuk kellene. Mármint... már nyár óta nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakulniuk kellene. Már ha nem számítjuk azt, hogy szerintem nálam ez az egész eddigi életemre ráhúzható. Na mindegy. Arról viszont fogalmam sincs, kinek jutott eszébe az a remek ötlet, hogy éjnek évadján mászkáljunk a folyosókon... úgy, hogy bármikor észrevehetnek a prefektusok, aztán megnézhetjük magunkat, és mehetünk macskahányást takarítani. Jó esetben. Rosszabban Myrtle mosdóját. De akkor hisztisebb leszek, mint Hisztis Myrtle. Bár... egyesek szerint már most is az vagyok, szóval igazából teljesen mindegy. Lényeg, hogy ennélaz idióta ötletnél még az amerikai tanulmányút is jobban sült el... pedig ott még nem is kellett golymókharapástól tartani. Mondjuk rengeteg mástól viszont igen. Többek között Armintól, meg a galambkodásától. Mert hát miért is ne. Mondjuk annak örülök, hogy egyik hülyének se jutott eszébe semmi életveszélyes, meg nem engedélyezett mutatvány, mint például elszívni egy mandragórát, vagy nem tudom. Bár.. az lehet, hogy csak azért történhetett meg, mert nem volt náluk mandragóra, de egyébként simán kinézem például Judasból. Mondjuk Cain Runcorn se segített a helyzeten, aki gyakorlatilag annyira kedves, mint egy Fúriafűz... meg még annyira se. Lényeg, hogy semennyire. De hogy most mégis mit is keresek a Roxfort folyosóin, méghozzá éjnek évadján? Kettőt és könnyebet, mert fogalmam sincs. Többen kijöttünk, mert azt hittük, jó buli lesz, a többiek visszamentek, én meg itt ragadtam... aztán csodálkozok, ha kapok a fejemre. Már épp visszaérnék a klubhelyiségbe, amikor is a közelben, valahonnan az alagsorból hangos, éles sikítást hallok, és ösztönösen, akaratlanul is a hang irányába indulok, hogy hátha még nem késő, és tudok segíteni. Mert azt még én is érzem, hogy segítenem kell. Csak nem tudom, hogy, meg nem tudom, kinek... meg hogy egyáltalán tudok -e. Majd kiderül. Azért remélem, hogy ha véletlenül nem teljesen egyedül lennék idekint ilyenkor, akkor a másik illető is ilyen segítőkész lesz... mert egyedül nem vagyok biztos benne, hogy sikerül bármi értelmeset is tenni.
Már rég besötétedett, mikor gyors léptekkel átvágok Roxmortson, az iskola felé haladva. Annyira elfáradtam a próba után, hogy még a hoppanálás helyszínét is képes voltam elvéteni, így jóval távolabb érkeztem meg a tervezettnél. A fáradtságomat biztosan tetézte az is, hogy a táncos társaim a próba alatt végig valami mugli társkeresőkről hadováltak, én meg csak örültem annak, ha volt egy pár percem arra, hogy leüljek egy kicsit és elkortyoljak egy kis bubis vizet. Az igazgatónak hála különleges engedélyem van arra, hogy kijárkáljak az iskolából már évek óta, hiszen a próbák soha nem állnak le, és akármennyire is megfeszített tempót diktál ez számomra, iskola mellett így rendszeresen kijárkálok, mind előadásokra, mind a próbákra, amikor csak tehetem. Ezen még a megkérdőjelezhető minisztériumi rendeletek sem tudtak változtatni, még akkor sem, ha ezután az új tanfelügyelő után még a sokat emlegetett Dolores Umbridge-ot is visszasírhatnánk. . Tény és való, hogy Bagman tanfelügyelő különleges mosolyától még nekem is a hideg futkos a hátamon, pedig azt hinné az ember, hogy ha már a háta mögött van több órányi kínzás, akkor már kb. semmi sem tudja megijeszteni. Tévedtem, ráadásul keserveset. Még gyorsabbra veszem a lépteim és közben igyekszem figyelmen kívül hagyni az egyik házból bömbölve hallatszó Celestina Warbeck "Vággyal teli üst a szív" című örökzöld slágerét, amiről elképzelésem sincs, hogy miért is hallgatná valaki teljes hangerővel.
Végre nagy nehezen elérem a kaput, és lassan a kastélyt is. Már épp megnyugodva haladnék tovább a klubhelyiségem felé, hogy a megérdemelt pihenésemet eltölthessem, remélhetőleg anélkül, hogy Eunice Drucilla Bagmannel álmodnék, amikor szörnyű, velőtrázó sikolyt hallok valahonnan lentről. Egyből megtorpanok és kifut minden szín az arcomból. Az biztos, hogy ez nem a véres báró morcos hörgése volt. Minden józan gondolatom ellenére mégis elindulok a hang után, mert tartok attól, hogy valaki olyan szörnyűségeken menjen keresztül, mint ahogy velem történt tavaly. Előrelátóan előveszem a pálcámat, miközben haladok a hang forrása felé, készen arra, hogy bármelyik pillanatban használjam. Ekkor botlok bele az egyik háztársamba. - Ó, Luise szia. Te is hallottad? - Kérdezem tőle suttogva a hang felé mutatva a pálcámmal. Eszembe se jut megkérdezni, hogy ő mit keres még ilyenkor a folyosókon. Továbbra is feszülten indulok tovább, bízva benne hogy követni fog, amikor… hamarosan elérünk a hang forrásához, aki egy… divatos házimanó? Összezavarodva engedem le a pálcámat. - Öhm… jól vagy? Megtámadott valaki? - Kérdezem óvatosan, még mindig eléggé zavartan, miközben önkéntelenül is kérdő pillantást vetek Luise felé, azt remélve, hogy neki van normális magyarázata erre. -Nem, Doldy nincs jól! Egy golymókharapás csúfítja el a Doldy csodálatos bőrét! - Remek, kifogtunk egy olyan házimanót, aki hisztisebb, mint hisztis Myrtle.
Vendég
Hétf. Okt. 26, 2020 10:53 pm
Jackie & Luise
Szerencsére nem csak én vagyok ilyen lelkes szabályszegő, ugyanis az egyik háztársam, Jackie is kint kóborol ilyenkor a folyosókon. Hogy honnan tudom? Hát, ha épp szembetalálkozok vele, akkor minő éles logikával kikövetkeztethető, hogy ő is kint van. Igen, bármilyen meglepő is, én is szoktam használni az eszemet. Most pedig pontosan ez történt. -Szia, Jackie! Igen, én is hallottam... először azt hittem, szuicid hajlamú cserediákok szórakoznak, de.. azért már csak nem. Válaszolok kissé zavarodottan, bár zavarom akkor lesz igazán nagy, mikor kiderül, hogy a sikítás gazdája nem más, mint egy Doldy névre hallgató divatos házimanó. Mi a golymókharapásos durrfarkú szurcsók? -Szerintem egyáltalán nincs jól... lehet, nem kellett volna Hagrid magán állatsimogatója környékére engedni... Teszem hozzá egy elfojtott vigyor kíséretében, bár mire ráveszem magam, hogy végre ne hülyüljem el a helyzetet, addigra a házimanó megszólal, és közli velünk, hogy golymókharapása van. Ó, hogy oda ne Zordózzak! -Adjunk neki egy kis pityókát, meg ananászos pizzát és bubis vizet, esetleg ehető sötét jegyet, úgyis itt a konyha, aztán vigyük el a gyengélkedőre, vagy nem is tudom, hátha ott tudnak rajta segíteni! Dobom be gyorsan az ötletemet, bár kétlem, hogy egy sérült, hisztis manónak éppen az kellene, hogy krumplit etessenek velük, ráadásul éjnek évadján. Oké, ezt még én is tudom, hogy hülyeség, de már kimondtam, nem tudom visszaszívni. Ráadásul simán foghatom arra, hogy azért beszélek hülyeségeket, mert késő van. És tudjuk, mit mondanak a kifogásokról: jó kifogás sosem rossz. Szerintem sem. Azért remélem, Jackie valami értelmesebb ötlettel áll elő, mert nem tudom, mi lesz szegény Doldyval.
Annyira nem meglepő számomra, hogy pont Luise-al sikerült összefutnom, ugyanis ő hajlamos rendszeresen bajba kerülni, ő nem az a típus aki megrettenne a Véres Báró morcos hörgésétől, vagy éppen Bagman tanfelügyelő különleges mosolyától. Igaz, hogy én egészen addig a pillanatig, amíg békésen haladtam a Hugrabug klubhelyisége felé, nem jártam tilosban, de mivel gondolkodás nélkül fordultam meg, hogy kiderítsem ki áll a sikoly mögött, ezért már én is szabályszegővé léptem elő. Remélem azért, ha elkapnak Argus Frics bilincsgyűjteménye nem fog bekerülni a képbe. -Szuicid hajlamú cserediákok? - Kérdezem csodálkozva. - Mondjuk igazad lehet, az utóbbi években megint megnőtt a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola idei halálozási rátája - Csóválom meg a fejem. De nincs is sok időm ezen gondolkodni, mert hamar szembe találjuk magunkat a problémával: Doldyval.
- Bárcsak maradtam volna még, hogy hallgassam a többieket a mugli társkeresőkről - Sóhajtok fel hangosan, inkább csak magamnak. - Elég őrült ötleteid vannak, mint mindig. - Nevetek fel Luise felsorolásán, és közben igyekszem figyelmen kívül hagyni Doldy hisztizését, de egyre nehezebben megy. Az sem segít a dolgon, hogy a manó fején a legújabb süvegdivat szerinti süveg fityeg, de félő, hogy bármelyik pillanatban egyben benyelheti szerencsétlen Doldy fejét. Csak a méretes fülei tartják a helyén ezt a csodát. - Az biztos, hogy mások levetett talárját nem venné fel. - Jegyzem meg halkan, hogy csak Luise hallja, de aztán próbálok a problémamegoldáson gondolkozni, még akkor is, ha szívesebben ölelgetném a roxforti tóban lakó óriáspolipot. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne a gyengélkedő: nagyon hamar elkapnának, hogy tilosban járunk és nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem szeretnék Eunice Drucilla Bagmannel álmodni - Mondom szemforgatva. - Doldy… - Próbálok a lehető legegyüttérzőbb hangomat elővenni. - Nem tudod meggyógyítani magad? Utána pedig elmehetnénk a konyhába,hogy igyál egy kis vajsört. - Ajánlom fel neki, bízva benne hogy egy korsó vajsörtől be fog rúgni és utána nem kell vele többet foglalkozunk. Remélem Luise is átlátja a terveimet.
Vendég
Szomb. Dec. 05, 2020 9:09 pm
Jackie & Luise
- Na ugye! Akkor mégsem beszéltem akkora hülyeségeket... De igyekszem nem túl sokat okoskodni, abból semmi jó nem származik, ezt már tapasztalhattam párszor. Mondjuk ez nem szokott megakadályozni abban, hogy hülyeségeket beszéljek... jó, akkorákat nem szoktam, mint a megkérdőjelezhető minisztériumi rendeletek meg három generációnyi Gilderoy Lockhart együtt. Legalábbis remélem. -Hogy micsoda? [color:a80a=#cc66ccMugli társkeresők? Az meg minek neked? Mármint... oké, sejtem, minek, de akkor is. Rázom meg a fejem gyorsan, hogy kicsit kitisztuljon, bár valószínűleg teljesen mindegy, mit csinálok, akkor se lesz sosem elég tiszta. Na mindegy... szerencsére Jackie gondolkozik kettőnk helyett is, úgyhogy meg vagyunk mentve. Vagyis majdnem... ez most nemcsak rajtunk múlik, hanem a Hisztis Myrtlenél is hisztisebb Doldyn is... jaj! -Mások levetett talárját? Szerintem a sajátját se... egyébként jogos, nem biztos, hogy el kéne mennünk a gyengélkedőre, elég tilosban járunk már most is. Bagmennel meg... álmodjon Bagmen. Brrr! Rázkódok meg, mert persze sikeresen elképzelem a helyzetet, és hát... mi tagadás, elég bizarr. -Vagy... nem tudjuk mi meggyógyítani? Aztán pedig elmehetünk a konyhába, az jó ötlet. Na, mit mondasz, Doldy? Meggyógyítsunk, vagy meg tudod gyógyítani magad? Igazából mindegy, csak kezdjünk valamit a helyzettel, mert egy biztos: itt nem maradhatsz, mert akkor neked is, meg nekünk is bajunk lesz belőle. Azt meg nem igazán szeretném. Nézek kérlelő tekintettel hol a sérült manóra, hogy háztársamra. Remélem, sikerül valamit kitalálni, mert ha nem, akkor tényleg megjárhatjuk.
Mostanában nagyon nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a dolgoknak normál menetben alakulniuk kellene. Mármint... már nyár óta nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakulniuk kellene. Már ha nem számítjuk azt, hogy szerintem nálam ez az egész eddigi életemre ráhúzható. Na mindegy. Arról viszont fogalmam sincs, kinek jutott eszébe az a remek ötlet, hogy éjnek évadján mászkáljunk a folyosókon... úgy, hogy bármikor észrevehetnek a prefektusok, aztán megnézhetjük magunkat, és mehetünk macskahányást takarítani. Jó esetben. Rosszabban Myrtle mosdóját. De akkor hisztisebb leszek, mint Hisztis Myrtle. Bár... egyesek szerint már most is az vagyok, szóval igazából teljesen mindegy. Lényeg, hogy ennélaz idióta ötletnél még az amerikai tanulmányút is jobban sült el... pedig ott még nem is kellett golymókharapástól tartani. Mondjuk rengeteg mástól viszont igen. Többek között Armintól, meg a galambkodásától. Mert hát miért is ne. Mondjuk annak örülök, hogy egyik hülyének se jutott eszébe semmi életveszélyes, meg nem engedélyezett mutatvány, mint például elszívni egy mandragórát, vagy nem tudom. Bár.. az lehet, hogy csak azért történhetett meg, mert nem volt náluk mandragóra, de egyébként simán kinézem például Judasból. Mondjuk Cain Runcorn se segített a helyzeten, aki gyakorlatilag annyira kedves, mint egy Fúriafűz... meg még annyira se. Lényeg, hogy semennyire. De hogy most mégis mit is keresek a Roxfort folyosóin, méghozzá éjnek évadján? Kettőt és könnyebet, mert fogalmam sincs. Többen kijöttünk, mert azt hittük, jó buli lesz, a többiek visszamentek, én meg itt ragadtam... aztán csodálkozok, ha kapok a fejemre. Már épp visszaérnék a klubhelyiségbe, amikor is a közelben, valahonnan az alagsorból hangos, éles sikítást hallok, és ösztönösen, akaratlanul is a hang irányába indulok, hogy hátha még nem késő, és tudok segíteni. Mert azt még én is érzem, hogy segítenem kell. Csak nem tudom, hogy, meg nem tudom, kinek... meg hogy egyáltalán tudok -e. Majd kiderül. Azért remélem, hogy ha véletlenül nem teljesen egyedül lennék idekint ilyenkor, akkor a másik illető is ilyen segítőkész lesz... mert egyedül nem vagyok biztos benne, hogy sikerül bármi értelmeset is tenni.
