Hatalmas szusszanással jelzem, amikor végzek a macskahányás feltakarításával. Fogalmam sincs, mit ehetett össze Garfield, legutoljára csak bubis vizet láttam, hogy itattak vele a fiúk, hogy elvegyék az étvágyát, mert túl dagadt. Milyen gonoszak! Vajon mernének McGalagony igazgatónőnek macskaként bubis vizet adni? Akkor aztán biztosan megkapnák, amit érdemelnek. El is zártam Garfield-ot a szobánkba, hogy ne piszkálhassák tovább. Már csak az volt hátra, hogy megkeressem Daisy-t és ha sikerül, akkor bocsánatot kérve a többiektől, kézen fogom és elkezdek kifelé mutogatni, hogy kövessen. - Szia Daisy, ugye reggel mondtam, hogy délután szeretnék veled beszélni, most jó lesz, ugye? - Kérdezem, és ha helyesel, akkor elindulok kifelé. Ki akartam őt hozni a klubhelyiségből, mert ugyan nem félek, hogy bárki is lehallgatna ott minket, kényelmesebbnek találnám, ha csak ketten lennénk, amikor elmondom neki. Így is túl sokáig húztam a dolgot, bőven elég, hogy Ian érzésein két lábbal tapostam, Daisy-nek el akarom mondani, mielőtt még elfajulnának a dolgok. Nem halogathatom tovább, most már igazán nem kéne. - Ne haragudj, de szerettem volna, ha csak ketten vagyunk, amikor ezt elmondom. Igazság szerint, vagyis, te is tudod, elég feltűnő... Khm, ugye szakítottunk Ian-nel. Pontosabban én vele, de most nem ez a fontos - felsóhajtok. Annyi mindent szeretnék mondani, hogy hirtelen minden egyszerre akar kijönni, hiszen mind fontosak. Igen, biztos furcsa volt, miután Celestina Warbeck "Vággyal teli üst a szív" című örökzöld slágerét énekeltem minduntalan, és már egy tollpihével is képesek lettek volna megfujtani, amikor csak dudorászni kezdtem a dalt, de elsőkörben nem ezt akarom elmagyarázni neki. Ezt is, de most más fontosabb. - El kell költöznöm Amerikába. Tudom, hogy hirtelen, de nem tudtam, hogyan mondhatnám el... Anyáék megörökölték a nagyapámtól a varázsseprű vállalatot, tudod, a Snyde Corporation-t, amiről már meséltem korábban, hogy onnét van a saját seprűm, és muszáj oda költözni, hogy ne menjen a cég vezetésének a kárára az ingázás. Anya meg nem akarta, hogy ilyen messze legyek tőle. Őszintén szólva, titokban akartam tartani, de nem éreztem volna igazságosnak, ha legalább tőletek, a szobában nem búcsúzom el időben. Viszont mindenkivel személyesen szeretném megbeszélni... - Leginkább elhadarom, amit mondani akarok, bele is pirulok, annyira igyekszem, hogy érthetően adjam át. Éppen csak nem futok ki a levegőből. Persze tudom, hogy Daisy nem fog mutogatni, vagy különcként kezelni, ezért is szeretem őt, és volt ő az első, akinek erről mesélni akartam. Nagyon is megkönnyebbülök, amikor végre bevallom, mintha csak engedély nélkül lógtam volna be a prefektusi fürdőbe, amit ugyan sose tennék meg, de nagyjából pont ugyanolyan bűntudatot éreztem, amiért ilyen sokáig titkolóztam.
Nem igazán értem, hogy mit akar tőlem Nora. Mármint az oké, hogy beszélni, de miről? Mi az, ami ennyire titkos, hogy a többiek nem hallhatják? Általában nem igazán szoktunk ilyen nagyon privát beszélgetéseket folytatni, ha mégis, akkor ott valami nagyon komoly ügy van a háttérben. Ezért is félek egy kicsit, hogy mi fog következni ezután.
- Igen, persze, épp ráérek. - Hát persze, tényleg említette, hogy délután szeretne velem beszélni. Már emlékszem, hogy is felejthettem el. Szorgosan szedem aprócska lábaimat, hogy tudjam tartani a tempót a Norával. Nem sétál olyan gyorsan, de igazából nekem mindenkihez képest szaporán kell lépkednem. Csak megyünk, megyünk, megyünk, mire barátnőm azt érzi, hogy megfelelő helyen vagyunk ahhoz, hogy beszéljen. Jajj nekem, jajj nekünk.
- Megértem, de remélem nincs baj. - Azt már éppenséggel tényleg tudom, hogy szakított Iannel, nem hiszem, hogy ezért rángatott volna ki a klubhelyiségből. Mármint erről már nagyjából mindenki tud. De ha ezzel kezdi, akkor lehet, hogy vele van valami baj. Vagy nincs is baj, hanem megint összejöttek? Merlinre, de örülnék ha megint boldog lennének. Olyan cukik voltak együtt, annyira sajnáltam őket. De ami ezután következik, arra azt hiszem nem voltam felkészülve.
- Hogy... mi? Ez egyszerre csodálatos és nagyon szomorú - Úgy nézek rá, mintha most jelentette volna be, hogy megszökik egy aranyvérű mardekárossal és golymókfarmot fognak alapítani. Hitetlenkedve, kicsit szomorúan, de mégis örülve neki. Tudom, hogy ő nem lát benne semmi vidámat, hiszen pont most kiszakítani a megszokott környezetéből, elszakítani a barátaitól és Iantől... Nem lehet könnyű. Ugyanakkor legalább világot lát, és ha más nem is ha elvégezte az iskolát majd visszajön az Akadémiára. Nem hiszem, hogy a barátságunknak gátat szabhatna a távolság, ezért is húzom biztató mosolyra ajkaimat. Azt szeretném, ha tudná, hogy én mellette állok így is-úgyis.
