Pansy Parkinson

A pletykalapok szerint jól öltözött és öntudatos vagyok, a vetélytársaim szerint méltó ellenfél, a barátaim szerint elbűvölő, a férfiak szerint kitartó, a rokonaim szerint fiatalos. Persze mindez csak akkor számít, ha hangosan is kimondják. A néma csodálatnak ritkán van gyümölcse, s éppen ez az altruisták halála, hiszen ők soha semmit nem várnak el az erőfeszítéseikért és éppen ezért lesznek számkivetettek és átejtett bolondok. Én nem szándékozom ilyen sorsra jutni, ezért nálam a dolgoknak mindig ára van.

A pletykalapok szerint hiú és önző vagyok, a vetélytársaim szerint megszállott,  a barátaim szerint manipulatív, a férfiak szerint önfejű, a rokonaim szerint gyerekes. Pontosan tudom, hogy ki mit suttog rólam, hiszen egy nő legnagyobb erénye a jól informáltság. Viszont amíg csak zárt ajtók mögött beszélnek rólam, addig nem érdekel. Úgy vélem, hogy hétköznapi kapcsolatok a legjobb, ha felületesek maradnak, ahol mindkét fél pontosan tudja, hogy mit akar a másiktól, s mit várnak el cserébe tőle. Ehhez nem kell feltétlenül kedvelni a másikat, az úgyis csak bonyolítja a dolgokat.

I.
"Az oltár felé lépkedve a szemem sarkából a tömeget fürkésztem. Valahol titkon reménykedtem benne, hogy még az esküvő előtt betoppan az öltözőbe, s bocsánatért esedezve elmondja, hogy igazából engem szeret, nem az a Greengrass senki, s szeretné, hogy visszafogadjam. Persze, ez nem történt meg. Úgyhogy most kétségbeesetten kerestem őt, ahogy a lépteim minden egyes koppanása olyan volt, mint egy haldokló szívdobbanása, egy groteszk visszaszámlálás a végzetig. Már csak hét, már csak hat, már csak öt és fél...

Egy szőke fej tűnt fel a tömegben, s én élesen szívtam be a levegőt. Talán ő az. S akkor szólal majd fel, ha az esküdtető felteszi a kérdést. Igen, az utolsó pillanatban ment majd meg engem, gondoltam reménykedve.

A cipőm utoljára koppant, ahogy elértem az oltárt, s apám átadott a vőlegényemnek. Ó, hogy gyűlöltem. Gregory Goyle nem volt túl szép ember, vagy túl okos, de aranyvérű volt, vagyonos s azt gondolta, hogy én voltam a legjobb dolog, ami valaha is történt vele a nyomorúságos életében. Egyszóval, tökéletes volt a céljaimra.

Megszólalt az esküdtető és én azt kívántam, befogná és átugrana a fontos részre. Nem érdekelt ez a sok szerelmes maszlag, csak végre mondta volna már ki azt a rohadt mondatot.

- Ha a jelenlévők közül bárki tudomással bír olyasvalamiről, amiért ők ketten nem egyesülhetnek a házasság kötelékében, szóljon most, vagy hallgasson mindörökké!

A teremre olyan hirtelen zuhant rá a némaság, mint egy nyári zivatar, s a csend belefolyt a vérembe, jéggé dermesztve azt az ereimben.

- Ezennel házastársaknak nyilvánítalak benneteket.

Sikítani akartam, de ehelyett mosolyogva bámultam a tömegre, ahogy a fülemben tengeri morajlásként visszhangzott az ünneplés. Nem kellettem neki. Olyannyira, hogy inkább azt a rohadt kurvát választotta helyettem.

Ahogy odajöttek gratululálni, ahogy megkezdődött a lakodalom, ahogy elmondták a köszöntőket, csakis egy dologra tudtam gondolni. Ha Draco nem adja meg nekem azt, amit akartam, akkor megteremtem én. Tökéletes életem lesz."


II.
"A papírköteg hangos csattanással esett az fésülködő asztalomra, kilöccsentve a vizet a rózsásvázámból.

- Mi ez, drágám? Tudod, hogy nem intézek már semmit este tíz után - kérdeztem, ahogy belemasszíroztam az arcbőrömbe a rózsavizes éjszakai krémet.

- Válási papírok.

Megdermedtem a mozdulat közepén, de maradt bennem annyi lélekjelenlét, hogy egy pillanat után feleszméljek és nyugodtan visszacsavarjam a krém tetejét, mielőtt felé fordultam volna.

- Mit mondtál?

- Azt, hogy ezek válási papírok. Előkészítettem mindent, ügyvédet fogadtam.

- Szóval így állunk, Gregory.

- Így bizony. Szóval, ha nem vagy hajlandó megegyezni nekem, akkor már holnap elkezdődhet, kicsi feleségem. Összeszedtem rólad mindent, amit tudtam. Az igazat is, meg a kitalációt is és hidd el, vannak bizonyítékaim mindkettőre.

Mostanában sok gond volt vele, a fejébe vette, hogy képes saját magától is sikereket elérni, s nem volt hajlandó elfogadni a "javaslataimat", sőt megpróbált kiszorítani mindenből, amiből csak tudott. A pénzügyekből, a munkájából. Mint egy gyerek, amikor eltökéli, hogy ő köszöni szépen meg van egyedül, s nem kell senki, hogy fogja a kezét. Azonban nem gondoltam, hogy idáig menne el, csak hogy megszabaduljon az irányításomtól. Úgy tűnt alábecsültem.

- Mit akarsz tőlem?

- Örököst. Egy fiú gyermeket. Harminchét éves vagy, hamarosan már képtelen leszel szülni, úgyhogy itt az ideje, hogy végre beadd a derekad. A nők dolga az engedelmesség és neked mindig is nehezedre esett szót fogadni. Ez a tökéletes alkalom, hogy gyakorold ezt az erényt. Elegem van belőle, hogy úgy állandóan teszel mintha legalábbis te lennél az úr a háznál. A feleségem vagy, viselkedj is úgy.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Az arrogáns pöcs.

- Hogy merészeled? Mindent nekem köszönhetsz, mindent ebben az egész nyomorult életedben, s most képed van így fenyegetni - sziszegtem dühösen.

Láttam az átfutó zavart az arcán, s a harag még inkább elöntött.

- Meghagytalak abban a tudatban te magad érted el ezeket a nagyszerű dolgokat, de úgy tűnik itt az ideje, hogy megtudd mégis mi mindent tettem kettőnkért. Vajon ki intézte el, hogy előléptessenek? Én. Egy két mocskos titok, rejtett kvibli gyerekekről és szeretőkről és már azt teszik, amit én akarok. Szerinted miért tudtuk megvenni ezt a kúriát? Nyilvánvalóan azért mert az egyik gazdag, öreg seggfej, aki eljár a báljainkra ránk hagyta a pénzét. És miért hagyta ránk a pénzét? Csak úgy, a semmiből? Nem. Azért mert én meggyőztem róla. Szerinted miért vannak egyáltalán kapcsolataid, ismerőseid? Szerinted az a kövér, hülye, pattanásos fiú frissen a Roxfortból érdekelt volna bárkit is? Nem. Korántsem vagy eléggé férfi ahhoz, hogy nekem megmondhasd mit csináljak. Én tettelek azzá, aki ma vagy. Nélkülem semmi vagy Gregory. Semmi.  

Egy pillanatig csak bámult rám, mielőtt a döbbenetet felváltotta a harag. A keze gyorsabban mozdult, mint ahogy el tudtam volna lépni, s fájdalmas csattanással landolt az arcomon. A szemembe könnyek szöktej, ahogy eltántorodtam.

- Vagy hajlandó vagy szülni végre, vagy válunk. Dönts gyorsan."


III.
"Ahogy lihegve rám nehezedett, verejtéke forró, égető  cseppenként csöpögött a meztelen bőrömre, úgy éreztem, hogy mindjárt szétfolyik rajtam, beleszivárog minden pórusomba, hogy megüljön a méhemben, mint valami alattomos kártevő. Csak hogy aztán tizenkét hónap alatt mindenestül felfaljon engem, amíg végre ki nem tudom lökni magamból. Mindenem lógni fog, olyan leszek majd, mint a nyúlós, ragacsos kenyértészta. Csúnya, kövér, unalmas és másodosztályú leszek, akárcsak azok a babakocsikat toló nők, akiket szoktam látni az Abszol úton. Akik elől mindig is elfordítottam a fejemet. A gondolat úgy megrémisztett, hogy a kétségbeesés minden büszkeségemet lehántotta rólam, s hirtelen irigyeltem a hülye muglikat, hogy van valakihez könyörögniük, amikor már nem maradt semmi más. Valaki, aki sosem mesél másoknak a gyengeségeikről senkinek. Valaki, aki tud titkot tartani.

Az ajkamba haraptam, ahogy éreztem, hogy átfut rajtam a remegés. Nem vagyok hajlandó sírni, akkor sem ha beledöglök, gondoltam, ahogy a tekintetemet a plafonra szegeztem. Nem, nem adtam meg neki ezt az örömet. Helyette, némán elmormoltam minden szidalmat, átkot, minden könyörgést, ami eszembe jutott a mennyezet repedéseinek, ami csak eszembe jutott.

Fulladj meg, Gregory.

Törd ki a nyakad.

Gyújts magadra a házat.

Csak dögölj meg, te rohadt seggfej.

Még akkor is némán suttogtam, amikor Gregory már rég aludt mellettem."


IV.
"- Takarodjatok innen - rivalltam a szolgálókra, ahogy botladoztam a vécé felé, kezemmel a hideg, csúszós csempefalakba kapaszkodva.

- De asszonyom-

- Azt mondtam takarodjatok!

A néma falak között visszhangzó üvöltésem úgy tűnt végre megtette a hatást, mert egyre pillanatnyi rémült csend után, távolodni kezdtek tőlem a lépések, éppen időben, mert nem tudtam tovább tartani és kiszakadt belőlem minden, amíg olyan üresnek nem éreztem magam, mint egy feltört tojás.

Gyűlöltem hányni, kiskoromtól kezdve. Rosszabbul voltam tőle, mint magától a betegségtől. Savanyú szagától úgy éreztem magam, mintha egyike lennék azoknak a bájitalokban pácolódó lényeknek, amelyek még az iskolában, a bájitalterem falairól néztek engem, halott szemeikkel. Befőttesüvegben, elzárva a világtól. Remegve vettem a levegőt, félve, hogy el fogok ájulni.

Be és ki Parkinson, be és ki.

Be és ki.

Még sosem akartam annyira megszabadulni attól a valamitől, ami bennem élt, mint akkor. Legszívesebben beledöftem volna a hasamba azt az elefántcsont fogójú körömollót, ami a fejem mellett hevert, a mosdókagyló szélén."


V.
"Amikor a medimágus odanyújtotta nekem a rugdalózó szövetcsomót, hirtelen alig tudtam mit kezdeni vele. Egy pillanatig csak üvegesen bámultam rá, míg végül ügyetlenül a kezembe fogtam, mint ahogy valami macskát szokás.

- Gyönyörű, egészséges fia született, asszonyom.

Fiam. Ez az én fiam. Bámultam a vörös, üvöltéstől eltorzult fejét és apró, levegőben kapálódzó végtagjait. Úgy nézett ki mint valami különösen torz manó, s hirtelen arra gondoltam, hogy mennyire jól illik a karjaim közé, hogy a kis teste milyen tökéletesen simul a mellkasomhoz. Az idegen érzés szégyenteljes, forró hullámként futott át rajtam, úgyhogy inkább elkezdtem keresni benne apja vonásait, hogy elfeledkezhessem arról, hogy akár csak egy pillanatig is bármit ragaszkodást is éreztem iránta. Nem sokat találtam. A csokoládészín hajpihéktől a feje tetején, az apró lábaiig, amelyeken a középsőujjak hosszabbak voltak, mint a nagyok, szinte minden egyes vonása Parkinson volt.

Magam elé képzeltem Gregory fejét, amikor meglátja majd és hirtelen valami ősi, vad módon győzedelmesnek éreztem magam, mintha megnyertem volna egy kozmikus versenyt, aminek eddig a létezéséről sem tudtam, kiabálni és táncolni akartam örömömben. Ebben a gyermekben egy szemernyi nem volt a férjemből. Csakis én, én, én. Végigsimítottam a fején, olyan gyengédséggel, amit addig a napig elképzelhetetlennek tartottam.

Ha az örökösét el tudom venni Gregorytól, akkor mindent el tudok venni, gondoltam. S ez a gyerek márpedig nem fog Goyleként felnőni, ha kell foggal-körömmel is fogok harcolni érte. Annak a seggfejnek semmi öröme nem lesz a fiamból, ha addig élek is. Még mindig megkaphatom az életet, amire mindig is vágytam. A papírokat el lehet pusztítani, a múlttól meg lehet szabadulni.

Ez a gyerek elég bizonyíték volt arra.

Hirtelen élőbbnek éreztem magam, mint az elmúlt évek során bármikor. A szülés őrjítő szenvedése összezsugorodott, mintha legalábbis egy kulcslyukon keresztül néztem volna vissza rá, sürgetve arra, hogy inkább a jövő felé tekintsek. S ki voltam én, hogy ellenálljak?"


VI.
"- Mindig is okos kislány voltál Pansy. Örülök, hogy még mindig tudod mit akarsz.
Legszívesebben kijavítottam volna, hogy már nem vagyok gyerek, úgyhogy ne hívjon a keresztnevemen, de inkább beleharaptam az ajkamba. Lenyeltem a kicsorduló vércseppet, s egyenként végigfuttattam a nyelvemet a fogaimon. Mr Malfoy most szívességet tesz nekem, emlékeztettem magam.

- Draco egy rendes nőt érdemel - válaszoltam végül.

A "nem azt a piszkafa ribancot" kimaradt, de mindketten tisztában voltunk a kimondatlan szavakkal.

- Örülök, hogy mindketten a legjobbat akarjuk neki.

Rámmosolygott, s megemelte a vérvörös borral teli poharát. Nem öregedett jól. A háború nyomai meglátszottak rajta, s ez büszkeséggel töltött el. Én mind a két háborúmból,  gyönyörűen jöttem ki. Mind a harcokból, mind a szülésből. Verejtéket és könnyeket ejtettem érte, de sikerült.

- Bízom benne, hogy észhez tudod majd téríteni. Draco egyszerűen... Sosem tudott visszatalálni önmagához, s ebben nagy szerepe volt annak a Greengrass lánynak - csóválta a fejét.

Évek óta először igazán nyeregben érzem magam, ahogy lassan fellobban a régi gyűlöletem a régi vetélytársam iránt. Az Edmund születése utáni hónapokban volt időm gondolkozni azon, hogy hogyan szerzem majd vissza azt, ami nekem jár és a legkedvesebb időtöltésemmé vált, hogy elképzeljem hogyan állok majd bosszút Astoria Greengrassen.

- Én igyekszem majd mindent megtenni, amit csak tudok.

- Természetesen minden segítséget megadok majd a váláshoz, ha úgy alakul. Jobb körökben még mindig jelent valamit a jó név.

- Köszönöm, Mr Malfoy.

- Szólíts Luciusnak.

Tökéletes lesz."

Kiskoromban sokat figyeltem a nagy aranyvérű dámákat, ahogy öltözőszobákban, eldugott mosdókban múló szépségük maradékát próbálták alakformáló harisnyákba préselni, s alapozóval elrejteni a hibáikat. Mindig is undorítottakés szánalmat keltettek bennem ezek a rituálék, hiszen ez csupán látszat volt, hazugság, s a több rétegnyi festék és a fondorlatosan megkötött fűző alatt olyan átlagosak voltak, mint bárki más. Nem, én valóban szép akartam lenni és hajlandó voltam szenvedni is érte. Azt akartam, hogy  a mostohaanyám megpukkadjon mérgében, mert jobban nézek ki nála. Rendszeres testedzéssel és szigorú diétával gondoskodom az alakomról, egészen 13 éves korom óta. Pontosan tudom, hogy miből mennyit és hogyan, táblázatokat vezetek az étkezési szokásaimról. Nem vagyok piszkafa, akit a szél is elfúj, hanem pont tökéletesen karcsú. Persze nem csak az alakomért kell megdolgozni. Órákba telik, míg végigmegyek a bőrápolási rutinomon, s kéthetente járok fodrászhoz, hogy a hajam tökéletesen csokoládébarna, erős és hosszú maradjon. Nem nézek ki 39-nek és végtelenül büszke vagyok erre.