Repkedni jó dolog. Tényleg. Jó dolog, ha valaki szeret a magasban lenni, és szárnyak nélkül is úgy érezni magát, mint a madarak, meg élvezni a szabadságot. Akkor viszont már nem annyira jó buli, ha az ember béna. Na nem épp magamról beszéltem - oké,nekem is lenne még hová fejlődni, de hé, hosszú még az élet, én meg nem adom fel, majdcsak lesz valahogy! -, de a griffendéleseknél össze kellene rántani a csapatot. A múltkor véletlenül hamarabb értem oda az edzésre, és láttam az egyik srácot, azt hiszem, Finn a neve, bár nem biztos, hogy jól emlékszem... na mindegy. Lényeg, hogy látszik, hogy nagyon akarja, meg szeret játszani, csak... még nincs azon a szinten, mint a többiek. Viszont mivel nekem is gyakorolni kéne, ezért felajánlottam neki - mert nem tudok kibújni a bőrömből, na, és ahol lehet, segítek -, hogy segítek neki, ha gondolja, akkor gyakorolhatunk együtt is. Végülis... abból nem lehet semmi baj. Majd nem csinálunk semmi veszélyeset, és amíg nem tudják, hogy együtt gyakoroltunk, addig nem lehet belőle gond. Nem igaz? Ha meg mégis, akkor majd én elviszem a balhét. Ilyen egyszerű. Vagy mégsem? Inkább nem gondolok bele. Lényeg, hogy felajánlottam, hogy segítek neki, és kész. Az már az ő dolga, hogy elfogadja -e a segítő kezet, vagy sem... én nem erőltetek rá semmit. Annak semmi értelme nincs. Ráadásul még közben is simán meggondolhatja magát, és mondhatja, hogy bocs, most inkább nem. Nem erőszak a disznótor, csak a disznónak. Szegény röfi. Azért én a pályán fogom várni teljes készültségben, hátha mégis úgy dönt, hogy egy kis gyakorlás sosem árt. Ha meg esetleg nem jön el, akkor így jártam.
Szó mi szó nem vagyok perfekt ebben a repülés dologban, nem megy úgy ahogyan azt szeretném. Bár megígértem a csapatkapitánynak, hogy majd igyekszem felzárkózni a többiekhez, valamiért nagyon de nagyon kínai volt nekem mindaz amit mondott. Na mindegy. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az egyik Hugrabugos lány, Glenys felajánlotta, hogy segít. Meglepődtem egy kicsit ezen, de nem volt ellenemre a dolog így elfogadtam az ajánlatát. Igaz, hogy a szünidőben maga Travis Macmillan fog újra gyakorolni velem, de mindez semmi ahhoz képest, hogy gyakorlás nélkül mennyit felejt az ember. Én meg tényleg jó akarok ebben lenni és nem szégyellem, hogy esetleg ebben pont egy lány segít, főleg olyan, aki nincs is az én csapatomba. Oké, elhiszem, hogy odamehettem volna bármelyikükhöz segítségért, csak ők a háztársaim és előttük egy kicsikét szégyellem magam. Nem akarok én olyan hű de sokat bénázni előttük. Szerintem így is megvan rólam a véleményük, nem kell ezt tovább fokozniuk, meg nekem se az ügyetlenségemmel. Persze minden leírva egy papíron és onnan elolvasva tök egyszerűen hangzik, de amikor oda kerül az ember, hogy ezt véghez is vigye, nos akkor már nagyon nagy bajok vannak. Én alkalomhoz illően öltöztem, hoztam a seprűmet is. Lehet, hogy azt éreztem, hogy ez egy nagyon, de nagyon rossz ötlet, de ettől függetlenül kihúztam magam. Arra gondoltam, hogy mit tenne Travis akkor ha egy lánnyal kellene edzenie. Semmi jót, na mindegy. Inkább másra gondolok. Mondjuk valami megnyugtatóbbra. – Szia! – köszönök neki, amikor megérkezem hozzá. Merlinre! Nem gondoltam volna, hogy ő már itt lesz és ennyire kínosan fogom érezni magam, amiért esetleg késtem volna. – Késtem? – nem mintha nem lenne nyilvánvaló, de attól még megkérdezem. Sosem lehet tudni alapon. – Ne haragudj, csak… Nem gondoltam volna, hogy te már ilyen hamar itt leszel. - na mindegy, legközelebb jobban oda fogok figyelni erre az aprócska részletre. Nem baj, lesz valahogy. Megoldjuk. Vagy ha ő nem, akkor én biztosan. – Mivel kezdjünk? Van már valami terved? – kíváncsiskodom.
Vendég
Vas. Okt. 11, 2020 8:21 pm
Finn & Glen
Seprû megülése csonttörés nélkül
Általában legalább tíz perccel korábban a megbeszélt idő előtt ott vagyok a megbeszélt helyen, biztos ami biztos alapon. Most is így történt, de nem kell sokat várnom, már jön is Finn. Szegény nem épp az önbizalom mintapéldánya, legalábbis első ránézésre, de egyrészt majd meglátjuk, másrészt pedig nem szabad a borítója alapján ítélni a könyvet. Abból semmi jó nem származik. - Szia! Viszonzom mosolyogva a köszönését, és kíváncsian mérem végig. Úgy látom, jól felkészült... bár lehet, valami matracot, vagy nem tudom, nem ártott volna hoznia az esetleges esések miatt. Persze ezzel csak viccelek, mert hát ki vinne magával matracot a kviddicspályára? Az viszont tény, hogy esésekre alighanem számíthatunk. Nálam is előfordult már pár, szerencsére egyik sem volt túl súlyos, mindig elég alacsonyan repkedtem ahhoz, hogy megússzam. Remélhetőleg ez most is így történik majd. - Ne aggódj, nem késtél! Én érkeztem korábban, szóval semmi gond. Ami azt illeti szerintem pont időben értél ide. Szuper, akkor kezdhetünk is. Habár... tervem az még nincs, hogy mit is csináljunk, de majd megoldjuk. Kitaláljuk együtt. Szóvaal.... a kérdés az, hogy mit is szeretnél gyakorolni? Mi megy a legkevésbé? Vagy menjünk rá arra, ami már alapból is jól megy, és legyen még jobb? Nekem mindenhogy jó, úgyhogy te döntesz. Nekem aztán tényleg mindegy, mivel kezdünk, úgyhogy nyugodtan gondolja át, hogy mi legyen. Nem sietünk sehová, van időnk, én meg tudok várni.
Aggódtam egy kicsit, hogy esetleg arról van szó, késtem, de amikor megnyugtatott, hogy ő jött csak korábban és nincs semmi baj egy hatalmas kőszikla gördült le rólam. Egyrészt azért, mert nem várakoztattam őt meg, és ezzel sem okozok neki gondot. Legalábbis szándékosan biztosan nem szeretnék, mert így is görcsöl a gyomrom ha arra gondolok, hogy… Nem gondolok igazából semmire, csak nem szoktam hozzá, hogy lányokkal legyek kettesben, még akkor is ha nem romantikus értelemben kell most rögtön gondolkodnom, hanem barátiban. Valószínűleg csak én gondolok minden ilyesmit mindig túl, na mindegy. Csak egy próba lesz, ha úgy fogom fel, akkor valószínűleg semmi gond nincs. Mosolyra húztam a számat, azt hiszem inkább örülnöm kellene, hogy ő segít, még ha nem is a háztársam hanem valaki más az. Kedvesnek így is úgy is kedves, ha a háztársam ha nem. Kár, hogy nem mindenki ilyen. Persze az is nagyon ijesztő lenne ha túlzottan egyformák lennénk, na mindegy, nem erőlködöm ilyesmivel. – Hogy mi megy jól? – elgondolkodom, iszonyatosan ijesztő lenne azt mondani neki, hogy igazából semmi sem megy olyan jól, mint szeretném, de ettől függetlenül én próbálkozom. Viszont azt is tudom, hogy valamit kezdenünk kell magunkkal és nem szabad terv nélkül neki állni az ilyesminek. – Ha esetleg tudsz valami jó fogást, amivel terelőként előrukkolhatok, én hallgatom az ötleteidet. – motyogom halkan. Elhúzom egy picit a számat, nem tudom, hogy ezt kellene mondanom neki vagy valami egyebet, ezért inkább… egy kicsit tehetetlennek érzem magam ez az egész. Nem tudom mit javasolhatnék neki, vagy mit kellene tennünk. – Én rád bízom, hogy mivel szeretnél kezdeni igazából. Tudod egy kicsit izgulok és nem tudom mihez kezdhetnénk. Szeretek kviddicsezni, de ez nem jelenti azt, hogy tudok is. – elhúzom a szám és rá pillantok olyan nagyon de nagyon kis őzike szemekkel, amivel könyörögni szoktam a nővéremnek például, ha valami finomat szeretnék enni, de ő túl fáradt ahhoz, hogy bármit is készítsen nekem. – Kezdjük valami könnyebb edzéssel? – kíváncsiskodom és megbillentem a fejem, oké tudom, hogy nagyon érthetetlennek tűnők így, de csak igyekszem nagyon, nagyon kisfiúsan aranyosnak mutatni magam, mert az mindenkinek bejön, nem?
Vendég
Pént. Okt. 30, 2020 11:38 pm
Finn & Glen
Seprû megülése csonttörés nélkül
Látom, hogy nagyon forognak a fogaskerekek a fejében, és próbálja kitalálni, hogy mit mondjon. De őszintén szólva kicsit félek tőle, hogy esetleg valami olyasmit hallok rövid időn belül, hogy semmi nem megy neki. Oké, abból sem lenne semmi egetrengetően nagy dolog, mert meg tudnánk oldani, de azért jó lenne tudni, honnan kell indulni. És szerencsére nem a nulláról, mint kiderül. - Szóval terelőként kellene fogás... értem! Mit szólnál mondjuk aaa... "Bludger Backbeat"hez? Nem olyan könnyű, mint egy sima ütés, de azt hiszem, működőképes lehet. Persze ha esetleg úgy érzed, hogy nehéz, vagy nem tudod megcsinálni, esetleg alapabbakkal kellene próbálkoznunk, akkor nyugodtan szólj, és kitalálunk valamit. Ja, és nem kell félned! Nem sietünk sehová, szóval olyan tempóban haladunk, ahogy neked jó, na meg egyébként sem kell félned, tőlem biztosan nem. Nem ettem még embert, és nem most terveztem elkezdeni. Viccelem el a végét, mert úgy látom, nem igazán áll a helyzet magaslatán szegény. Én meg csak... hát, csak hozom a formámat. Igen, talán ez a legjobb kifejezés arra, amit művelek. Fogalmam sincs, hogy tudnám megnyugtatni, de magamat ismerve biztos, hogy kitalálok valamit. Az kizárt, hogy hagyjam szenvedni... akkor se, ha másik csapatban játszunk. -De ha gondolod, akkor kezdhetünk valami alappal is, aztán szépen, fokozatosan haladunk tovább. Nyugi, én sem úgy kezdtem, hogy hú, de nagyon ügyes voltam. Sőt, mondhatni, le is potyogtam párszor a seprűről. Nem volt kellemes, de mára már azért nem félek ilyesmitől... ha meg mégis leesnék, akkor... ez ezzel jár, és kész. Vonom meg a vállam mosolyogva. Tudom, hogy ez valószínűleg nem fogja megnyugtatni, de azért hátha.
● 
