You are the one...

A kapcsolatunk... Még én magam se tudom pontosan, hogy milyen. Nem olyan rég találkoztunk először, függetlenül a Szentélytől, a munkámtól, csak mint egy másik élőlényt ismertél meg. A véletlen műve, hogy beszélgettünk, te talán azt sem tudod, hogy ki vagyok, mi vagyok. Talán nem is érdekel téged. Egyszerűen csak jól el tudtunk beszélgetni, pontosabban szólva, inkább csak te beszéltél. Sokat meséltél, rengeteget, az álmaidról, a terveidről, a lehetőségeidről... Szíven ütött, nem. Meghatott, hogy milyen magabiztos vagy, és hogy sohasem adod fel. Téged hallgatva úgy éreztem, akár én is lehetnék több, hogy ki tudnék lépni a keretek közül, ahová én szorítottam be magamat. Viszont ez a varázs csak addig tartott, amíg el nem köszöntünk, utána minden ismét egyszínűvé vált. Az ég ugyanolyan borús volt, ahogy a madárciripelés sem szűrődik át a Szentély falain. Az üresség, a magány viszont most már feltűntek. Feltűnt, hogy egyedül vagyok, hogy az életemet csak elpazarolom. Ez az érzés pedig nem tetszett, meg akartam szüntetni az ürességet, amit a te pozitív világnézeted hagyott maga után. Akkor történt, hogy ismét egymásba botlottunk. Véletlen? Ki tudja, talán egy jósálom volt, ami tudat alatt ide vezérelt. Én viszont nem voltam boldog, te ismét lelkesen meséltél, azt, hogy milyen szerencsés dolgok történtek... Én magam sem tudom hogyan, vagy miért, de sírva fakadtam. Az érzések, amiket oly' gondosan elzártam az évek során, most kiszakadtak. Utállak, de egyszerre csodállak is. Te az élet vidám, ragyogó oldalát éled, megvan benned az erő, hogy boldoggá tedd magadat. Én is ilyen akarok lenni. Viszont azt nem tudom elképzelni, hogy én is képes legyen ugyanerre...

//Keresem azt a személyt, aki a karakterem komoly önutálatát és negatív gondolkodását segítené megváltoztatni. Természetesen a kis pukkancs nem lesz soha egy dalolászó, madarakkal táncoló Hófehérke, de azt szeretném, ha lenne valaki az életében, aki nem fél tőle, és arra biztatja, hogy találja meg a saját boldogságát, mozduljon ki a komfortzónájából. Jó lenne, ha segítene neki az illető, hogy ráébredjen: nem kell tovább menekülnie, most már nincs senki, aki üldözné. :3

Nem vágyom szerelmi szálra, mert nekem furcsa, hogyan tud egy vámpír, aki 20-nak néz ki, de 45 éves, szerelemre lelni egy halandóval... Viszont, ha valaki nagyon szeretné, felőlem lehet az is belőle, mindent meg tudunk beszélni. Én mindenesetre egy erős érzelmi támasznak képzelném el emberünket. Már elkészült, vagy újonnan érkező egyént is szívesen fogadok. Keress meg, ha egy ilyen szál úgy gondolod, hogy belefér az életedbe!