Nathaniel & Bailey Yordmoon [ Kids, peace and nature ]
Vendég
Vas. Okt. 11, 2020 1:15 pm
Nathaniel x Bailey Kids, peace and nature Nagyon unatkoztam ma ezért is beszéltem le egy gyors találkozót, egy majdnem tanulmányi kirándulást, de mégse azt, hanem csak egy céltalan lófrálást a házuk környékén, mert nagyon szép helyen laknak. Nekem, meg szükségem van egy kis növényfelfrissítésre. Szeretnék egy nagy növényterráriumot és ahhoz több kell, mint ami otthon nálunk van. De náluk itt szerintem senki nem fogja hiányolni ha elviszek egy kis mohát, vagy páfrányt, esetleg homokot a partjukról, már csak a díszítés miatt is. Köveket, kagylót. Attól függ mi az amit találunk, már ha találunk valamit és a drága Jesse nem előz be engem a gyűjtőakcióval, mert kinézem belőle. Amúgy ma tudtam, hogy csodás napunk lesz. Sütni fog a nap és kellemes idő lesz ahhoz, hogy túrázzunk egy kicsit. Ő csodálhatja a tájat, én meg gyűjtögethetek kedvemre mindenfélét amit úgy gondolok, hogy fontos lehet és díszíti a terráriumot is. Egyelőre még nem tudtam eldönteni, hogy milyen „témájú” terráriumot alkotok, de biztos volt, hogy kell moha, homok, páfrány és aprócska kövek. A kövek tényleg csak a díszítés kedvéért lennének ott, hogy minél élethűbb és vagányabb legyen az egész. Egyszer valaki megkérdezte, hogy miért nem termesztek valami sokkal értékesebbet és károsabbat a szervezetre. Azért mert nem akarok úgy meggazdagodni, mint aki kannabiszt árul. Jól megpakoltam a táskámat, raktam bele mindenféle elemózsiát, ami csak kelhet és persze üres dobozokat, amiben az összegyűjtött növényeket fogom tárolni, mert kelleni fog, nem is kevés. Elköszöntem otthonról anyáéktól, szóltam, hogy majd jövők, de ha nagyon akarnak akkor elérnek telefonon, mert az is nálam volt. Őket ismerve vagy legalábbis anyát nem fogja kibírni anélkül, hogy ne kérdezze meg mi is a helyzet velem. Mert mindig megteszi. Átmehettem volna egyszerűen hozzájuk bringával, busszal, ahogyan annak rendje és módja a muglik világában, de nekem most nem volt nagy kedvem várni míg megérkezem, ezért mivel már lehetett magamtól oda hopponáltam hozzájuk. Olyan vidám voltam és tudtam, hogy senki és semmi nem fogja elrontani ezt a napot, mert Jesse elfoglalt lesz, az édesanyja gondoskodni fog arról, hogy lefoglalja őt, sütni fog valami finomat, mert meg akar lepni minket és Jesse lesz a főkóstoló. Vagy legalábbis Nate-et, mert engem nem fognak tudni már. De sose árulom el neki, hogy mivel készülnek, hogy esetleg azért lehet, mert tudják, hogy jövök és mert anya is mindig így várja őket. Ez már szokás, mintha egy tökéletes süteménnyel akarnának lenyűgözni minket és arra kíváncsiak ki készíti a legfinomabbat. De számomra mindkettőjüké ugyanolyan jó. Persze örülnék ha nem tudnám, ha nem volnék ilyen holt nyugisan biztos az egészben. De semmi baj. Amint megérkezem becsengetek hozzájuk, a nénikém nyit ajtót. Szokás szerint a gyerkőcök megint elvannak a saját világukban és nem hallják meg ha csenget valaki vagy nem akarják. Köszönök neki. A táskámat meglátva szerintem tudni fogja, hogy miért vagyok itt. – Nate készen van már? – megpróbálok nagyon édesen rámosolyogni a nagynénémre, még mielőtt gyorsan türelmetlennek titulálni és talán nem is tévedne akkora nagyot. Na sebaj. Aztán meglátom őt. – Áh szervusz! Mehetünk? Készen állsz? – nem igazán szerettem volna tovább időzni, mert valószínűleg itt tartanak a kedvességükkel és a növényterráriumomnak lőttek. öltözék
Eljött a nyár vége. Hamarosan megkezdődik életem következő szakasza, új iskola, új szemlélet, új... nos minden. De előtte még van pár nap a nyárból, amit ki kell élvezni. Nem mintha sokkal másabban telt volna a nyaram, mint az átlag iskolai szüneteim: olvasással, alvással, evéssel; de azért mégiscsak kell az otthon lét. Mondjuk a Roxfortban legalább nem kellett anyát hallgassam, hogy hogy vannak megint a polcon a könyveim, mert úgy tároltam őket, ahogy nekem jó volt. Ami valamilyen furcsa oknál fogva nem úgy van, ahogy anyumnak jó, de hát ki olvassa őket? Én, vagy ő? Na mindegy. Egész délelőtt olvastam, bezárkózva a szobámba öcsém elől, amíg Bae be nem jelentette szándékát, hogy kihasználva a jó időt, kirándulni szeretne. A kirándulás király dolog, főleg ha csendes, nyugodt, emberektől távol eső terepen járunk. Szóval mikor tudatomba vésődött, mire is kért az unokatestvérem, fel is tettem - inkább hajítottam - a könyvemet a polcra, és felkaptam valami olyan göncöt magamra, amit nem féltem összepiszkolni az erdőben. Egyszerű farmert, egy fehér pólót, és rá egy vékony kockásinget, mert azért, ha mélyre megyünk a fák közé, annyira nincs hőség. Épp a kedvenc, már-már félig elnyűtt csukámba bújtam bele, mikor meghallottam, a hoppanálás jellegzetes pukkanó hangjár az ajtóból. ~ Lusta disznó... Felöltözni se hagy tisztességesen... ~ gondoltam, majd felkaptam az asztalomról a fényképezőgépemet, berántottam magam mögött az ajtót, már indultam is le a lépcsőn, a bejárati ajtó felé, ahonnan hallottam, ahogy anyum már Bae-t faggatja, merre megyünk, mikor jövünk. Óvatosan néztem szét, és hallgatóztam egy pillanatig, nehogy drága öcsém rájöjjön, hogy szökni készülök a házból, majd mikor megbizonyosodtam róla, hog közel, s távol sem hallom jelenlétét, pár lépéssel átszeltem a lépcső, és a bejárat közti terepet, és sunyi vigyorral megálltam a "vendég előtt" - Remélem nekem is csomagoltál kaját. Arra sem hagytál időt, hogy a cipőmet felvegyem... - mondtam a köszönés viszonzása helyett, majd megöleltem édesanyámat. - Jövünk majd valamikor. És ne aggódj, nagy gyerekek vagyunk, vigyázunk magunkra. - búcsúztam el anyumtól, és gyorsan kitessékeltem legkedvencebb kuzinomat a házból, mielőtt még újabb aggódó szülői kérdésekkel bombázna minket. - Menj, menj, menj, mielőtt Jess észre veszi, hogy lelépnénk...- Nógattam Baileyt kifelé menet. Nálam továbbra sem volt semmi, csak a fényképezőgépem táskája átvetve a vállamon, és kicsit bűntudatom is lett, hogy Bae mekkora hátizsákot cipel ezzel szemben. De hát az ő hibája. Ha előbb szól, és nem hoppanálva jön, fel tudok készülni, és én is rakok be magamnak kaját. Amúgy meg kettőnk közül ő készül növénygyűjtésre, nem én. Sosem értettem a nagy szenvedélyét a növények iránt, de már megszoktam az évek alatt. És szavam sem lehet, mert míg ő a növényeket tanulmányozza, én fotózhatom a természetet, ami egész kellemes elfoglaltság. Gyorsan át is vettem a vezetést, és a közeli erdőség felé indultam, először sietős léptekkel, majd mikor már kellően eltávolodtunk a háztól lelassítottam, és széles vigyorral ránéztem Baileyre. Na merre? A dombra, a völgybe, a folyóhoz, vagy az erdő leges-leges-legmélyére, ahol a madár sem jár, csak ha megidézik? - kérdeztem, és karjaimat széttárva megálltam előtte.
Vendég
Vas. Okt. 11, 2020 6:54 pm
Nathaniel x Bailey Kids, peace and nature Egy kicsit izgatott voltam. Nem tudtam leplezni az örömömet sehogy sem. Végre egy kis szabad idő Nate-el. Jesse mentesen. Nincs semmi bajom az unokaöcsémmel, csak néha olyan izgága, hogy az már nekem is fáj nézni, nemhogy még azzal is ijesztgetni, hogy vigyázzon egy kicsit magára. Ha róla van, szó direkt tréfálkozom olyasmivel, hogy ide vagy oda ne menjen, mert nagy baj lesz. Holott nem lenne semmi nagy baj, de ő ezt persze nem tudhatja biztosra. Elég volt egyszer-kétszer igazat mondani neki azzal kapcsolatban, amit láttam. De vele kevesebbet beszélek, nem osztom meg vele az ötleteimet. Nem úgy, mint Nate-el, akivel elválaszthatatlanok vagyunk. Ilyenkor nagyon sajnálom, hogy nem lehet a testvérem. Persze Lilia-val sincs semmi bajom. Ő legalább még normális is, nem aggódik annyit, mint Ems. Pontosabban nem aggódik annyi mindenen és ezt szeretem benne, de nagyon ritkán mondom neki ezt. Talán többször kellene. Na, mindegy. Várakoztam. Egyik lábamról a másikra álltam mire Nate is megérkezett végre. Semmi sem számított igazából, csak az, hogy menjünk végre. Mindegy hová, csak el a házuktól, minél messzebb a parton annál jobb. – Hoztam neked is, ne aggódj. Nem csak magamra gondolok, hanem rád is tesó. – kacsintottam egyet, majd megvártam, hogy elbúcsúzzon a nagynénémtől. Jó lesz ha biztosítja őt arról, hogy mi igenis jó gyerekek leszünk, a magunk módján. – Megyek, már megyek. – motyogom, majd azzal megigazítottam a hátizsákomat és türelmesen vártam, hogy előbb ő induljon el. Követni akartam őt, elvégre ezt a területet ő ismerte jobban, nem is laktam itt és ahányszor hozzájuk jövök, mindig más jut az eszünkbe, csak nem az otthonról való elkóborlás. Legalábbis messzebbre biztosan nem, amíg láttuk a házat mindig biztonságban éreztük magunkat. Én sem voltam annyira elveszett. – Az öcséd amúgy békén hagyott ma téged ugye? Nem ment egyikük se az agyadra igaz? Azért egy kis nyugalmad remélem volt. A családodban mindenkire rá férne egy kis pihenés. – mármint ami Jesse-t illeti biztosan. Őt nehéz megállítani legalább öt percre. Hátrapillantottam a házuk irányába. Csak az érdekelt, hogy minden rendben van-e ott, nem indult véletlenül a nyomunkba, mert most nincs ínyemre őt is figyelni. – Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de arra gondoltam, hogy elmehetnénk ahhoz a régi faházhoz, amit már a moha is belepett. Emlékszel régen mennyire féltem attól a helytől? A nővéreink azzal ijesztgettek minket, hogy ott egy troll lakik, aki az olyan rosszcsontokra éhezik, mint te meg én. – nevetek, akkor persze még nem tudtam mi fán terem a varázslény és bevettem az ilyesmit. Most szerencsére már nem. Jóval okosabb és erősebb lettem azt hiszem. Arra az irányba megyek, amerre ez a mohás faházikó is található volt. Nincs innen olyan messze, de az biztos, hogy onnan nem fogjuk látni a Yordmoon házat. Sebaj. – Az erdő legeslegmélye. Tökéletes lesz. Hátha összefutunk valami békés növényevő állattal is. Mondjuk gyanútlan őzzel. Vagy apró nyúllal, esetleg mókussal akit lefényképezhetsz. – célzok itt arra, hogy mennyivel több lehetőségünk van arra fele menni. A folyónál maximum csak a folyót és a partot tudná lefényképezni, szép tájképei lennének abban nem kételkedem, de így tényleg mindjárt minden másabb lenne. Tehát igazából csak abban reménykedem, hogy az erdő irányába megyünk és nem fél az erdőtől. Ugyan! Ő Nathaniel Yordmoon, nem hiszem, hogy ilyesmitől félne. öltözék
Igazából, onnantól kezdve, hogy megkaptam Bae üzenetét, hogy menjünk kirándulni, hogy tudjon még az Akadémiai beköltözésünk előtt növényeket gyűjteni, egészen rápörögtem a kirándulásosdira. Nem mintha nem lennék elég energiatarékos - ami annyit takar, hogy már az előtt lefekszem, hogy elfáradnék -, de egész nap a szobámba zárkózva olvastam, hogy legyen egy kis nyugalmam. A nyáron vajmi kevés ilyenben volt részem, és sajnos az én ajtóm előtt nem áll egy kvízkérdésekkel ostromló szobor, ami nem engedi be aki nem tudja a helyes választ. Szóval ritka volt az a pillanat, amikor hatékonyan tudtam begubózni, és ma végre összejött, ami azzal járt, hogy onnantól a szobámból se ki, se be, mintha itthon sem lennék. Ezzel szemben a frisslevegő gondolata egészen felpezsdített. Feküdni az erdőben is tudok, ha akarok, míg Bae a növenyeivel lesz elfoglalva. - Helyes, helyes. Szenya nélkül nincs krándulás. - mondtam kifelé menet, miután anyumtól elbúcsúztam, aztán már szabadok is voltunk. Végre a friss levegőn, nyugiban az egyetlen testvéremmel, aki vér szerint nem is a testvérem, de legalább nem megy az agyamra semmivel. Végre nem kell elbújjak sem Jess abajgatása elől, sem Ems fürkésző, mindenben bajt kereső szemei elől. - Hát... Bezárkóztam a szobámba, és úgy tettem, mint aki otthon sincs. Szóval valamennyire nyugodalmam volt, csak önkéntes karanténra száműztem magam. Szóval kösz, hogy kimentettél. Tényleg! Vissza se néztem a házra az erdő széléig, de azért Baileyre vetettem egy széles vigyorral kimázolt pillantást. Ahogy elértük a fákat és felkínáltam a választási lehetőségeket a hovatovábbot illetően, elővettem a gépemet. Míg Bae morfondírozott azon, hogy melyik opciót is válassza, s az erdő mely területét tegyük ma magunkévá - ez elég furán hangzik, még a fejemben is - addig beállítottam a fényképezőgépet, és épp akkor kattintottam vele eget, mikor Bae elkezdett nevetni saját magát. - Sosem értettem, miért parázol egy kis trolltól. Az csak egy troll. - Kinyújtottam a nyelvemet, és vállon boxoltam, majd elindltam befelé a fák közé. Bevallom, az önfeledt nevetés most annyira nem ment, mert valahányszor rám jött volna a nevethetnék, rájöttem, hogy pár nap, és megyünk az Akadémiára, kér különböző szakra, és az iszonyat fura lesz. Mármint oké, egy helyen leszünk, meg minden, de egy darab közös óránk, annyi sem lesz. Ami a Roxfort előző hét évéhez mérten valjuk be, elég gyér felhozatal. Féltem. Még jó, hogy háttal voltam Baenek, így nem látta töprengő arcomat, és gyorsan megráztam a fejemet, hogy kitisztuljanak a gondolataim. - Szóval akkor először megyünk a faházhoz, hogy mohát szedj, aztán jöhet az erdő mélye a páfrányok miatt, mi? Elővettem a lehető legpajkosabb kölyökpofámat. Esküszöm, az erdő mélyének említésére, Bae arcán mintha átsuhant volna valami. Csak nem fél? Hisz nincs ott semmi, csak egy rakás fa. Ami egyébként tök király. Némelyik még kényelmes is. Lehet, hogy míg ő növényeket gyűjt, tényleg leheveredek majd. Olyan puhák tudnak lenni a korhadt, mohával benőtt farönkök, hogy rendesen hívohatnak, hogy "gyere Nate, aludj egyet, megvédünk..." Mondjuk kétlem, hogy lenne mitől megvédeni. - Egyébként áruld már el kérlek... Mi a frászért kell neked annyi növény? Nem lesz elég az Akadémián a földtúrás?
Vendég
Hétf. Okt. 26, 2020 1:52 pm
Nathaniel x Bailey Kids, peace and nature Nem tudom honnan jött az ötlet, hogy menjünk túrázni de igazából egy percig sem bánom, mert sikerült kizökkenteni őt az otthoni légköréből. Addig se lustálkodik az én drága unokatestvérem. Igazából van egy olyan elképzelésem, hogy ő anélkül is sokat ücsörögne a szobájában, ha nem lenne muszáj. Szóval nem bonyolítottam túl a dolgokat, egyszerűen csak gondoltam rá és a napi friss oxigén adagjára is. Ritka alkalmak egyike, amikor még lehetőségünk van az akadémia előtt együtt lógni. Utána nem tudom hogyan lesz rá lehetőségünk, vagy miként fogunk majd egymással találkozni, mert én nem arra a szakra jelentkeztem amire ő. Meglepő? Egyáltalán nem. Tudtam, hogy nem akarok tanár lenni, vagyis nem kifejezetten csak az, mert tudom magamról, hogy nem tudnék másokat tanítani, viszont kutatni és jegyzetelni annál inkább. Ezért döntöttem el, hogy valami hasznossal szeretném tölteni az időmet. – Tudom, hogy nincs. Ezért gondoltam rád is. – széles mosolyra húzom a számat, szerintem teljességgel elmondhatjuk, hogy ő olyan számomra mintha a testvérem lenne, nem meglepő hát, hogyha vigyázom rá és gondoskodok róla is, nem csak magamról. – Szinte sejtettem, hogy ezt fogod egész nap tenni. Még jó, hogy vannak hirtelen ötleteim és ebbe téged is belekeverlek. Elég unalmas lenne ha kihagynálak az ilyesmiből és hagynálak a szobádban bezárkózni, nem gondolod? – költői kérdésnek szántam. Valahol a szívem mélyén tudtam, hogy nem kell ezt a témát nagyon sokáig feszegetnem, mert semmi értelme. A lényeg, hogy ki tudtam csábítani őt a szobájából és most végre távol vagyunk a házuktól és természetesen a testvéreitől. Nem tudom, hogyan bírja ő ki ezt az egészet, de az biztos, hogyha Jesse az én öcsém lenne, már rég összevesztem volna vele és megmondtam volna neki a tutit. De mivel nem az én öcsém, nem az én dolgom megmondani szerencsétlennek, hogy mit csináljon, vagyis mit ne csináljon. Tanácsolni tanácsolok neki sok mindent, csak ugye nem mindig van kinek. Pánikra azonban semmi ok. Nagyon vicces volt, hogy eszembe jutott a gyerekkori emlékem a trollról és az erdő mélyéről, ami igazából teljesen békés volt a maga nemében, csak a nővéreink ugrattak minket, bizonyára azért, mert nem akarták, hogy bajunk essen vagy ki tudja. Így egy picivel felnőttebb fejjel és okosabban rá kell jönnöm, hogy teljesen alaptalanul féltem. – Héé! Persze az csak egy troll, jöhet egy sárkány, azt is legyőzzük. Mit számít az? – most próbáltam nagyon drámai lenni, – megsimogattam a vállamat is – és úgy tenni, mintha nem is féltem volna, akkor. Pedig féltem. Nem tudom mitől, de az biztos, hogy féltem. – Pontosan, ez a tervem. Remélem nincs vele semmi gondod. Te fényképezhetsz, heverészhetsz, azt csinálhatsz amit szeretnél, vagy segíthetsz is. – hátra nézek rá és komoly fejet vágok, bár van egy olyan érzésem, hogy az utóbbi lehetőséget inkább meghagyja nekem, de semmi baj. Ismerem őt. Tudom, hogy milyen. – Csak ne tévedj el oké? Nem kéne valami furcsasággal összetalálkozni. – magyarázom teljesen ártatlanul, mintha semmitől se tartanék. Pedig de, tartok én mindentől is, meg semmitől se, nálam van a varázspálcám, használni csak tudom. – Tudod, nagyon észszerű meglátás. Viszont az van, hogy év közben nem biztos, hogy lesz alkalmam gyűjtögetni és terrárium díszítgetéssel foglalkozni. Ezért most intézem el. Meg amúgy is. Rád fért egy kis kiruccanás hazulról, ne mondd, hogy nem.
![Nathaniel & Bailey Yordmoon [ Kids, peace and nature ] Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
Eljött a nyár vége. Hamarosan megkezdődik életem következő szakasza, új iskola, új szemlélet, új... nos minden. De előtte még van pár nap a nyárból, amit ki kell élvezni. Nem mintha sokkal másabban telt volna a nyaram, mint az átlag iskolai szüneteim: olvasással, alvással, evéssel; de azért mégiscsak kell az otthon lét. Mondjuk a Roxfortban legalább nem kellett anyát hallgassam, hogy hogy vannak megint a polcon a könyveim, mert úgy tároltam őket, ahogy nekem jó volt. Ami valamilyen furcsa oknál fogva nem úgy van, ahogy anyumnak jó, de hát ki olvassa őket? Én, vagy ő? Na mindegy. Egész délelőtt olvastam, bezárkózva a szobámba öcsém elől, amíg Bae be nem jelentette szándékát, hogy kihasználva a jó időt, kirándulni szeretne. A kirándulás király dolog, főleg ha csendes, nyugodt, emberektől távol eső terepen járunk. Szóval mikor tudatomba vésődött, mire is kért az unokatestvérem, fel is tettem - inkább hajítottam - a könyvemet a polcra, és felkaptam valami olyan göncöt magamra, amit nem féltem összepiszkolni az erdőben. Egyszerű farmert, egy fehér pólót, és rá egy vékony kockásinget, mert azért, ha mélyre megyünk a fák közé, annyira nincs hőség. Épp a kedvenc, már-már félig elnyűtt csukámba bújtam bele, mikor meghallottam, a hoppanálás jellegzetes pukkanó hangjár az ajtóból. 
