Takumi Haru Sato

T, mint tudálékos. Szeret jól informált lenni és ha tetszik ha nem ezt a tudást másokkal is megosztja, főleg akkor ha az illetőt ki kell javítani, mert rosszul ejtett ki egy varázsigét – tipikus Hermione Granger csak fiúban, na jó nem csak viccelek. – Általában ilyenkor a jó szándék vezérli, nem áll szándékában megbántani senkit sem, azzal, hogy ő tud valamit és nem bírja magában tartani a helyes választ például.
A, mint alázatos. Felnézz az idősekre és tiszteli őket, egészen addig amíg az illető nem akar beleszólni az életébe, mert azt ki nem állhatja. Ilyenkor szakad a cérna és nem engedi, hogy bábuként tekintsenek rá, mert a saját életét szeretné élni, legyen szó akár arról, hogy mennyire nem volt éppenséggel alázatos. Ha az életéről van szó és annak megéléséről, akkor azért képes harapni.
K, mint kíváncsi. Sajnos ez a tulajdonsága az ami miatt sokszor téved rossz helyre, mert nem bír megállni egy helyben. Ha azt mondják neki, hogy várj meg itt, biztos lehetsz abban, hogy nem fog megállni, hanem az illető után megy, akármibe is kerüljön a dolog.
U, mint udvarias. Japán, rendre van tanítva. Valószínűleg nagyon udvariasan küld el mindenkit melegebb éghajlatra, főleg akkor ha káromkodik. Ha egyáltalán káromkodásnak lehet azt nevezni. Igyekszik a saját nyelvén használni az illetlen szavakat, ezt valószínűleg kevesen értik meg a Roxfortban. Különben is igyekszik, hogy olyan diákok előtt akik a Mahoutokoroból jöttek, ne beszéljen az anyanyelvén olyasmit, amit nem kéne. Szégyelli, ha a hazaiak megértik egy-egy rossz szavát és emiatt csúnyán megnézik őt.
M, mint makacs. Ha nem hoznak fel neki valami nyomos okot, hogy miért mondjon le egy bizonyos elvről, akkor várhat az illető, mert nem fog megpuhulni. Kivéve ha tökös derelyéről van szó, mert rájött, hogy azt nagyon szereti és mivel férfiból van, rá is érvényes az, hogy a hasán keresztül vezet a szívéhez az út.
I, mint igényes. Odafigyel a dolgaira, ha valami nem úgy van ahogyan azt ő szeretné, akkor mindent megtesz azért, hogy rendben legyen. Szerinte rend a lelke mindennek. Ha meg akarnád őt valamivel vesztegetni, akkor szépen csomagold be az ajándékot, másképp nem fogadja el. Lehet, hogy amúgy sem fogadná el, de próbálkozhatsz.

A legszomorúbb dolog ami eddig történt velem az az, hogy kénytelen voltam Japánból ide jönni és itt tanulni, befejezni a tanulmányaimat. Mondanom sem kell mennyire hiányoznak a gyerekkori barátaim, akikkel nem egy csínyt elkövettünk már akkoriban. Ezeknek az emlékeknek a hiánya ébreszthetett fel és késztetett arra, hogy ébren maradjak. Egyedül persze nagyon unalmas feleslegesen éjjeli bagolynak lenni, ezért elhatároztam, hogy kiszököm, valahogyan.
Hangtalanul kinyitottam a szoba ajtaját vagy legalábbis próbáltam, hogy még véletlenül se ébresszem fel a többieket.
Kiléptem a folyosóra, nyugodtan körbe néztem, hogy még véletlenül se bukjam le nagyon. Nem mintha zavarna, csak ha Ő is jelen van akkor egyáltalán nem tartom mókásnak ha előtte égetnek. Szóval igen, vigyáznom kell! Épp csak leérkeztem a klubhelyiségbe, amikor odafentről mocorgást hallottam. Tehát gyorsan meghúzódtam a kanapé mögött, vagyis leguggoltam, hogy onnan a kanapé mögül láthassam, ki az aki épp lejön a lépcsőn. Nyeltem egy nagyot. Ijesztő. Ha egy prefektus az, akkor itt a vég.
Ám amikor megláttam a holdfényben Lilibeth arcát, felegyenesedtem. Tudom, hogy tőle nem kell félnem és nem is tartok tőle.
– Lilibeth? – csodálkozva néztem rá, nem gondoltam volna, hogy ő is ébren van. De határozottan láttam némi lehetőséget arra, hogy akár most megtréfáljam őt. Nem is számíthat rá. Hát nem tökéletes időzítés?
– Haru… Mondd csak mit keresel itt? – álmosan megtörölgette a jobb szemét, utána természetesen kérdőre vont. Oké, nem tudom mit mondjak.
– Semmit, vagyis ha már itt vagy, akkor gyere velem mert mutatnom kell neked valamit. A dolog halaszthatatlan, nem ér rá reggel. – olyan beleéléssel adtam ezt elő, mintha tényleg egy életbevágóan fontos dologról lenne szó, amit nem lehet későbbre halasztani.
Tény, hogy nagyon fáradt volt és szívesebben aludt volna még tovább, de engem ez egyszerűen nem érdekelt. Most, meg tudja milyen az ha én kezdek el viccelődni vele.
– Mit akarsz mutatni? – érdeklődött kíváncsian, mert már szerintem ezer örömmel lett volna az ágyában. Intettem a kezemmel, hogy kövessen engem és akkor biztosan rá jön mi az amit mutatni akarok neki. Nem, valójában semmit sem akartam mutatni, én egyszerűen csak nem tudtam aludni és azt akartam, hogy ebben ő is osztozzon velem. Persze ehhez el kellett hitetnem vele, hogy tényleg mutatni akarok valamit, ezért amint a klubhelyiségből kint voltunk megragadtam a karját és magam után kezdtem el húzni.
– Felesleges behunynod a szemed, míg nem érünk oda úgysem fogod látni azt amit mutatni akarok.
Ennél a pontnál már nagyon gyanút kellett volna fognia, de mivel hatásos volt a színjátékom és túl késő volt, nem használta a fejét.
Elhagytuk az emelet vagy éppenséggel torony folyosóit, a következőket jártuk, aztán egyszer csak leértünk az udvarra.
– Ott vagyunk már? – sopánkodott, ami érthető volt, mert már eleget járkáltunk a semmiért.
– Mindjárt. – vigyorodtam el kedvesen és reméltem, hogy továbbra is kitart mellettem. Bár amúgy sem tudott volna nagyon elszökni, mert végig fogtam a karját, nehogy elmeneküljön. A Hold csodásan ragyogott odafent az égen és a csillagok is pompásan táncikáltak körülötte. Határozottan alkalmas éjszaka arra, hogy megleckéztessünk valakit akit szeretünk, de nem eléggé ahhoz, hogy elnézzük neki a csipkelődéseit.
– Ott vagyunk már? – amint újra meghallottam ezt a kérdést, felsóhajtottam és nemlegesen megráztam a fejem. Igazság szerint át kellett volna gondolnom, hogy melyik lesz a legalkalmasabb hely megmondani neki ez az egész csak egy tréfa. Végül eszembe jutott a móló, ahol igazán alkalmas közölni vele a tényeket, emellett csodás a kilátás is. Szóval nem panaszkodhat azért, mert nem kerestem kellemesen romantikus helyszínt a tréfámnak. Mielőtt harmadjára is feltette volna a kérdését, már nagy nehezen de megérkeztünk a mólóhoz. A víz csak úgy csendesen hullámzott, kezdődő háborgását kinyilvánítva az efféle értelmetlen csínyekhez. Egy Hollóhátasnak ugyebár több esze lehetne, de esküszöm, hogy nem én kezdtem!
– Mi az amit mutatni szeretnél Takumi?  – érdeklődő pillantását látva, nem tudtam tovább visszafogni magam és ezért nevetni kezdtem. Tudom, hogy szegény Lilibeth nem értette mitől tört rám a röhögőgörcs, de itt volt az ideje annak a bizonyos leleplezésnek.
– Igazából semmit, egyszerűen nem tudtam aludni és arra gondoltam téged sem hagylak visszaaludni. – széles vigyorra húztam a számat, ami felérhetett a hízelgés kezdeti stádiumával.
– Haru, Taka van! – erről beszéltem, már megint kezdi, újra felcseréli a szavak és becenevek értelmét. Kérdem én, az ilyenekért ne akarjam móresre tanítani őt?
– Ugyan már, ne butáskodj. Ha nem hívlak magammal akkor nem láthatod, hogy mennyire csodálatos ilyenkor a mólónál lenni. – kezdtem el magyarázni amibe belevontam a kezeimet is a jobb hatás érdekében.
– Ez igaz de, legközelebb ne számíts rám az éjfél utáni kiruccanásaidra. – közelebb jött hozzám és elkezdte ütögetni a mellkasomat. Bár mondjuk ezt meg is érdemeltem, ezért sem viszonoztam neki a cselekedetét, emellett meg amúgy sem verekszem lányokkal.
– Hidd el, legközelebbre már valami mást találok ki. – újra megvillogtattam előtte a vigyoromat, hogy ne feledkezhessen meg a következő csínytettem közeledéséről sem.

Metamorfmágus vagyok, így ha nem vagyok megelégedve mondjuk a hajszínemmel vagy szemszínemmel akkor akár változtathatok. De a kedvencem minden bizonnyal a fekete haj és a barna szemszín, ilyenkor érzem leginkább önmagamnak magam. Ami a stílusomat illeti igyekszem nem úgy öltözni, mint egy k-pop vagy j-pop idol, mert eszem ágában sincs hozzájuk hasonló lenni. Sajnos akik nem ismernek, azok úgy hiszik, hogy mivel japán vagyok, akkor biztosan én is j-pop idol vagyok, pedig nem. Vagyis én nem tartom magam annak, mert nem a csillogó és vidám zene érdekel, amit esetleg a k-pop meg j-pop képvisel, hanem a nyugati kultúra zenéje. Lehet, most nagyon nagy csalódást okoztam, amiért nem egy tömegcikk idol stílusát képviselem, de bocs, nem lehet mindenki sztereotipikusan idol, kérlek.