Connor Harold Blomqvist

10 dolog amit nem tudtál rólam:
► Szeretek utazni, talán ez amiatt van, mert egy cirkusznál dolgoztam és kénytelen voltam hozzászokni a vándor élethez.
► Gyerekkoromban nagyon gyenge immunrendszerem volt, ezért szépen lassan rászoktam a fenyőszirupra és propoliszra, amit a fájó torkomra és köhögés ellen kaptam.
► Két csodálatos húgom van, akikkel néha jól el tudok beszélgetni, néha meg azt kívánnák bár ne is hívtak volna el hozzájuk.
► Imádom a rock zenét.
► Jó a megfigyelőképességem és könnyedén megjegyzek dolgokat.
► Rémes a kapcsolatom az apámmal.
► Az egyik amerikai turné idején találkoztam a Kiméra Szindikátussal.
► Annak ellenére, hogy svéd vagyok legtöbbször angolul beszélek azokkal akikkel csak így tudom megértetni magam.
► Fél éve Roxmortsba költöztem, körülbelül ennyi ideje vagyok vérfarkas is, amit nem hangoztatok a családom körében.
► Mindig a győztes oldalára állok, nevezz kétszínűnek érte, de ez van.

9 jellemvonás, amiért elviselhető vagyok:
► alkotó típusú,
► célratörő,
► derűlátó,
► élénk,
► érdeklődő,
► kitartó,
► világosan fogalmaz,
► titokzatos,
► találékony.

8 ok, amiért mindig tovább alszom:
► Csak még 5 percet!
► Szeretek aludni.
► Későn fekszem le – nehezen alszom el.
► Kényelmes az ágyam.
► Nem zajong a közelemben senki.
► Kell az energia.
► Ráérek.
► A hosszú alvás szépít. – Áh dehogy!

7 álomfoglalkozás a gyerekkoromból:
► medimágus,
► kobold – ne kérdezd,
► szuperhős – ezt se,
► titkos ügynök,
► sakkozó,
► teniszező,
► dobos.

6 ország ahol már jártam, de újra elmennék oda:
► Spanyolország,
► Franciaország,
► Egyesült Államok (New York és Salem),
► Norvégia,
► Írország,
► Olaszország.

5 étel amit szeretek:
► paella,
► spagetti,
► lasagne,
► sült csirke,
► erőleves grízgaluskával.

4 személy, akire mindig számíthatok:
► Annelie,
► Karah,
► A menthetetlen anyám,
► Edward Harvey.

3 ital amit nem szeretek:
► Tequila Sunrise,
► Mojito,
► Irish whiskey.

2 gyümölcs amit nem szeretek:
► grépfrút,
► citrom.

1 személy aki hamarosan megfog utálni:
► Primrose Jackson.

Say Amen (Saturday Night) · Panic! At The Disco

10 évvel ezelőtt

A Weird Sisters lépett fel, amit ő annyira imád. Láttam a szemein, hogy boldog és mérhetetlenül örül annak, hogy a kedvenc énekesét Myron Wagtail-t hallhatja. Szívesen mentem volna oda hozzá és leptem volna meg, de bizonyára esélyem sincs nála. Az ő barát zónájából egyszerűen nem lehet kikerülni, aki egyszer oda bekerült, az nem jut vele egyről a kettőre. Ezért is lehetetlen az, hogy ő és én valaha mi legyünk. A távolból csodálni őt és közben valaki mást megölelni, egy cseppet sem izgalmas. Miért ilyen vakok a nők, hogy képtelenek észrevenni a szemük sarkából, mi mit érzünk irántuk akkor ha velük vagyunk és beszélünk hozzájuk? Talán nem látják a szemünkben azt a különleges csillogást? Esetleg nem akarják észrevenni és bután félreértelmezik az egészet? Utálom ezt. Annyira utálom amikor mindkét fél képtelen észrevenni a rózsaszín felhőket és borúsan elkomolyodnak azon amit a másik fél kimondhat az ajkain a szeretetről. Mintha olyan égbekiáltó bűn volna valakit szeretni. Nem morgolódtam, hiszen ő és én teljesen más világ vagyunk. Gisele társasága meg azt hiszem számomra pont elegendő, hisz olyan káprázatos. Mindazonáltal sajnálom amiért csak arról tudd beszélni mennyire hiányzik neki a Beauxbatons és mekkora nagy a honvágya. Persze annyira vicces, a kiejtésén látszik, hogy francia születésű. Épp mondani akartam neki, hogy ne siránkozzon hiszen hamar visszatérhet a Beauxbatons-ba és a honvágya volt nincs, amikor egy keserű érzés fogott el. Már nem volt rajtam az öltöny amit a bálra vettem fel. Egyszeriben, ahogy a homokot a sivatagban, úgy fújta el porszemenként a szél az öltönyt is. Hideg volt és hatalmas cseppekben esett az eső, az ég beborult pedig mára napos időt mondtak. Csak úgy le fog szakadni a ruhadarab az ember testéről a hőségnek köszönhetően. De ehelyett az eső szakad. Nálam meg pont most nincs egy esernyő, így alaposan megáld a természet. Semmi gondom sincs az esővel, de ha esni kezd és nálam nincs egy esernyő akkor az nem jó, nagyon-nagyon nem jó. Különös, a keserű érzés nem múlt el és egyre jobban fojtogatott. Csakis akkor értettem meg, hogy mi lehet ez a rossz előjel, amikor meghallottam az Ő sikolyát. Hangos volt amilyennek lennie kellett, de abban a pillanatban el is halkult. Mintha csak arra kellett, hogy értelmet nyerjen a keserű érzés bennem és elinduljak. Tudtam, hogy késő lesz mire odaérek hozzá. De ha még időben képes vagyok megmenteni őt akkor a csodálatos szőke haja és kék szeme továbbra is ragyogni fog. Szaladtam, csak mert meg akartam menteni őt, meg kellett volna mentenem. Azonban túl lassú voltam, nem siettem elégé hozzá és nem tudtam megállapítani mi történhetett. Miért sikoltozott? Ki volt az aki bántotta? Semmit sem tudtam megkérdezni. Nem, mert hófehér arcát vér és sár keveréke festette be, azonban ő még így is gyönyörű volt. A vérében fekve, a sárral átitatva, elfogott a fájdalom. Tudatosult benne a tény, hogy ő már nincs többé, nem lehet soha az enyém. Bár azt magam sem tudom, hogy volt erőm letérdelni hozzá és felvenni a földről, azután meg csókot lopni tőle az ő tudta nélkül. Amije már soha sem lesz, hiszen nem dobog már a szíve. Sosem mondhatom el neki, hogy én egy pillanatig sem tartottam őt a barátomnak, mert mindig többet képzeltem bele egy apró ölelésébe. Mire a fájdalom elfoghatott volna teljesen s, sírhatnékom támadhatott volna anya ébresztett fel. Tudniillik kora reggel úgy volt, hogy elmegyek vele bevásárolni, de megint volt egy rémálmom. Egy jó ideje ugyan az. Még mindig magamat hibáztatom amiért nem tudtam időben odaérni és megakadályozni a halálát. Itt lenne az ideje, hogy elköltözzek már tőle.

High Hopes · Panic! At The Disco

Manapság

Megígértem neki, hogy vigyázok a kis lurkóira, legalábbis addig amíg hazajön az elintéznivalójából. Nagyon huncut kölyök mindkettő, az biztos, hogy nem a nővéremtől örökölték ezt a tulajdonságukat. Legalábbis nem emlékszem arra, hogy ő ilyen lett volna. Talán az apjuktól. Bár úgy hallottam, hogy ő se volt ilyen örökmozgó. Na de sebaj. Nem most fog két gyerek ki rajtam. Ahelyett, hogy valami mugli ketyerét nyomtam volna a kezükbe és azzal le tudtam volna egy darabig kötni a figyelmüket helyette magam mellé vettem az asztalhoz mindkettőt. Egy üres fehér lapot adtam nekik, színes ceruzákat és megkértem, hogy rajzoljanak valamit az édesanyjuknak. Ha jó lesz, azt ígértem legközelebb elviszem őket a Mézesfalás csodás világába, ahol már biztosra veszem, hogy jártak és ezért is szerethetik ennyire az édességet. Nem is a Csokibéka miatt, hanem a dobozban található kártyák miatt. Unikornis póni mániás az egyik, míg a másik nos erre még nem jöttem rá, de egy rakás zöld plüss béka gyűjteménye van, ezt abból tudom, hogy a húgom kénytelen volt ehhez köthető játékokat, ruhákat, bögrét venni nekik, sőt még az éjjeli lámpájuknak is olyannak kell lennie.
Kíváncsian hallgattam az elképzeléseiket és amikor megkérdeztem tőlük valamit:
– Oh Conny bácsi, hát nem tudod? – nézett rám mindkettő kioktatóan. Abba hagyták a rajzolást. Autumn fejét a két keze közé vette és úgy próbált meg nagyon koncentrálni valamire. Gondolom azon agyalt, hogyan értesse meg magát velem vagy hogyan mondja el, amit éppen kérdeztem tőle.
– Kaphatok kakaós kávét? Anyu mindig a nyuszisból ad, ha azt szeretné, hogy meséljek neki. – lefogadom, hogy nem így van, de nem akartam rossz lenni velük, és úgy döntöttem, hogy egy kakaós kávé elkészítésébe nem halok bele. Különben is addig sem fognak az anyjuknak panaszkodni, hogy Conny bácsi – ahogy ők hívnak engem – rossz volt és nem járt a kedvükben.
Amíg ők folytatták a rajzolást addig én elkészítettem nekik a kakaós kávét. Annelie kikötötte, hogyha nem muszáj akkor ne varázsoljak a közelükben, mert a végén még a pálcáért is kitör a harmadik világháború, ők meg még szemmel láthatóan túl kicsik a mágiához.
Amint készen voltam tehát, szépen odaadtam nekik a kakaós kávét és visszaültem közéjük az asztalhoz. Mindkettejüknek ugyanaz a szín kellett, mert ugyanakkor akarták kiszínezni Annelie rajzolt pálcikaember változatának a haját. Szerencsére nem kellett befejezni és veszekedést elhárítani. A csengő ugyanis megszólalt és kénytelenek voltunk abba hagyni az ügyködést.
A kisgyerekek lepattantak a székről és már futottak is az ajtóhoz, hogy kinyithassák az anyukájuknak s, azzal a lendülettel ugrottak is a nyakába. Mosolyogva néztem hármukat egy darabig. Utána már egy kicsit szívbe markolóan irigyeltem őket. Ezért, hogy ne zavarjam tovább őket, elmentem a dolgaimért, írtam egy cetlire, hogy elmentem és a hátsó bejáraton kisurrantam. Most úgyis a húgomra van szükségük, nem a nagybátyjukra. Tehát érthető, ha kissé kellemetlenül esik az, amikor boldog embereket látok.
Nekik ugyanis, nem mondhatom el, nem adhatom a tudtukra, hogy koránt sem vagyok ilyen kellemes társaság. Hogy ha valakit hibáztatni kell minden rosszért, akkor esetleg az én nevemet is megemlíthetik és jobb ha nem sodrom őket még ennél is nagyobb bajba. Azt hiszem a családomért képes volnék akár még pálca nélkül a puszta kezeimmel is ölni.

Nem fogod elhinni de a kinézetem megegyezik a mugli színész Jack Falahee-val és még a stílusunk is ugyanaz! Hát nem kicsi a világ? Tehát ha sokat nézegeted a képeit akkor rájössz, hogy kiköpött ő vagyok! Hogy miért? Khm. A PB részlegen meglátod. (Bocsi, már nem tudom ugyanazt a fájdalmas kinézetleírást írni vagy sokadjára.)