Skibidi

Próbáltam hangtalanul lesettenkedni a klubhelyiségbe. Tudom, hogy egy kicsit késő volt, de nem tudtam elaludni. Pont ezért másztam ki az ágyból és mentem le. Hoztam magammal persze a takarómat és egy könyvet is. Természetesen nem a tananyaggal kapcsolatosat. Ahhoz most semmi kedvem sem volt. Nem akartam ilyenkor tanulni. Ki tanul?
Leültem a kanapéra. Kiszökhettem volna, de nem akartam, hogy a nővérem miattam fogja a fejét és rossz hírt kapjon rólam. Most… pont most nem kellene neki még több agyfagyasztó hírrel gyarapodnia. Kíváncsian figyeltem ugyan, hogy jön-e valaki, itt inkább a prefektusainkra gondolok, akik kénytelen visszaküldeni az ágyamba ilyenkor. De semmi rosszban nem sántikálok, még. Szóval egy rossz szavuk sem lehet. Mert zajongni nem zajongok. Nagyon. Tehát mások is tudnának aludni, tőlem meg főleg. Összeborzolom a hajam egy kicsit, hogy nézzen ki valahogy, hogyha az arcom már olyan, amilyen. Tehát cseppet sem álmos, pedig jobban érezném magam, hogyha az lennék, mert nem kellene kuvikolnom, mint egy bagoly éjszaka. Mert itt a kanapén gubbasztani és lapozni – csak lapozni, a képeket nézem, mert lusta vagyok olvasni is – nagyon, de nagyon nem megterhelő. Ha az lenne, akkor valószínűleg az ágyamban lennék és tudnék valami normálisat álmodni.
Felsóhajtok. Zavar, hogy amikor kell nem tudok aludni, de amikor ébren kellene maradnom, akkor meg nem megy. Jellemző. Pedig esküszöm nem csináltam semmi rosszat ami miatt most idegeskednem kellene vagy valami, de hát ez van. Nem tehetek róla, hogy nem jön álom a szememre.
A kandallóban parázsló tűzre nézek, valamiért a melegséget adó hőjéről a nővérem szeretete jutott az eszembe és erről az, hogy hiányzik. Mert tagadhatom mindenki előtt, hogy nem vagyok anyás… vagyis ebben az esetben nővéres, ha most mégis hiányzik. Hiányzik, mert nem teremt le és nem küld a szobámba aludni, mert hogy ilyet egyáltalán nem illik, plusz fáradt leszek ha nem alszok és az ő szokásos dolgai. Aggódom egy kicsit érte. Nem tudom, hogy fogja túlélni a napjait Travis Macmillan-el.
Aztán hirtelen valami zajra leszek figyelmes, ezért gyorsan lehasalok a kanapéra, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Ki tudja ki jár éppen erre, ilyenkor!? Most semmi, de semmi kedvem összefutni a prefektusokkal vagy bárki más nagyobbal aki képes beköpni a kisebbet csak azért, mert az ébren van még. Hát megáll az eszem!

Teljesen érthető, hogy nem akarok senkit sem felébreszteni akkor ha én például nem tudok, éppen ezért döntöttem a mostani cselekedettem mellett. Nem akartam, hogy ők is felébredjenek. Magamat ismerve, inkább hagyom, hogy békésen azt tegyék amihez a legjobban értenek, a legszebb álmukat aludják, mindenféle zajforrás, motoszkálás nélkül. Ezért is volt nekem elég lejönni a klubhelyiségbe és helyet foglalni a kanapén. Ugyan kit zavarhatok meg itt? Kit ébreszthetek fel? Én? Ugyan! Senkit! Ám amikor motoszkálást hallok elbújok, hogy még véletlenül se vegyen észre az illető, de ahogy kiderül, hogy ez csak Darian, felülök valamivel sokkal békésebben. A varázsló fia ilyenkor arra számít, hogy legalább egyedül jön és nem ébreszt fel másokat. Logikusan gondolva, így kellett volna történnie. Na de hol is van a logika Kruméknál? Mindegy.
Rosszalló meglepetésként ért ahogy beborított a takaró és Jesse hozta a formáját. Most komolyan? Nem tudott volna aludni? Honnan van még energiája? Az ember azt hinné, hogy a mai napra elég teendője volt, hogy kifáradjon és ne hülyeségeken járjon az esze. De hát minek is filozofálok ilyesmiről, hiszen Jesse Yordmoon-ról van szó. Ha akarnám se tudnám megütni őt. Most úgysem tudom, másrészt tényleg nem szeretném, hogy én legyek a tréfái célpontja. Mivel lehetetlen Darian miatt kibújni takarós Jesse alól kénytelen vagyok kivárni ennek az egésznek a végét, míg ő nagysága fogja magát és hagyja az embert lélegezni.
Tudja nagyon jól, hogy én nem vagyok valami nagy harcias jellem és a gonoszkodásaim is abban merülnek ki, hogy nem adok oda valamilyen házit. Ha végre kikerülök a takaróm fogságából akkor a markomban szorongatott vaskos könyvvel a várt reakció ellenére nem megcsapom vele Jesse homlokát, hanem inkább leteszem magam elé a kis asztalra, hogy lássák még most is a kviddics foglalkoztat. Tényleg szeretnék fejlődni benne, ez is foglalkoztat már szerintem gyerekkorom óta, nem hiszem, hogy ez változzon. Jól lehet bejönne egy-két lány a képbe, de viszont mindig a kviddics lesz az ami örökké maradni fog.
– Kösz, hogy aggódtok értem, de le lehet szállni rólam! Visszamehettek nyugodtan a szobánkba, én épp el voltam foglalva… a szokásos dolgaimmal. – elhúzom a számat, lehet, hogy egy kicsit nyers voltam.
– Nem tudok aludni és mivel nem akartalak felkölteni titeket az esetleges fényekkel, inkább idejöttem olvasni és várni valami csodára. Ha előre tudom, hogy az a csoda te leszel Jesse Yordmoon akkor inkább kiszököm valahová. – nevetem el a végét. Ez fájdalmas lesz, az biztos.
– Holnap úgyse lesz tanítás, megtehetem, hogy idelent legyek, még akkor is ha ezt senki sem díjazza. – magyarázom tovább a dolgaimat, mintha olyan nagy szükség volna rá.

Elhúztam a szám, nem igazán érdekelt, hogy Darian az aggódó anyukát játszva még Jesse-t is felébresztette. De ha én nem jövök le, akkor valószínűleg ő sem ébreszti fel Jesse-t. Amint végre Jesse azonban leszállt rólunk és kaptam némi levegőt is tőlük. Kis híja tartotta amúgy, hogy ne rúgjam meg valamelyikőjüket csak úgy, de visszafogtam magam jobban járok alapon.
– Valld csak be, hogy azért egy kicsit te is féltél, hogy kihagynálak a jóból az éjszaka közepén! Bagman úgy kipenderítene, hogyha rájönne az éjszaka elmentem valahová, mint a sicc. Szóval inkább nem kockáztattam meg. Különben is csak érdekelt, hogy mivel folytatódik a könyvem, mert nem hagyott nyugodni a dolog. – persze, igazából el akartam én menni, de aztán meggondoltam magam és nem kockáztattam meg, egyedül semmiképp sem.
– Most, hogy láttátok minden okés velem nyugodtan visszamehettek aludni, csak olvasni jöttem le és nem akartalak felzavarni titeket a fénnyel. – halkan felsóhajtok. Remélve, hogy Darian és Jesse majd felmegy és tovább alszik szépen ehelyett, Jesse szépen helyet foglalt a szemben lévő fotelbe.
– Nem álmodtam seprűvel és le tudom tenni, de nem akarom. – reagálok egy kicsit későn Jesse megjegyzésére.
Figyelem őt, ahogy elvan a teájával a maga zavartalan kényelmében. Tényleg a közelemben fognak legyeskedni? Így nem fogok tudni olvasni. Magamra húzom a takarót és Jesse-vel szembe ülök, leteszem a lábaimat a padlóra. Egész nyugodt vagyok, kivéve amikor Travis-t kezdi el leszólni és égimeszelő kokszosjanicsnak nevezi őt. Ilyen frappáns beszólásokat is csak ő tud mondani másokra.
– Hé, ne hívd Travis MacMillan-t így! Tudd meg, hogy rád is rád férne egy edzés! Ha egy kicsit komolyabban vennéd a dolgokat akkor velem együtt edzhetnél és láthatnád, hogy ennek az egésznek igenis van értelme. Én is jobban érzem tőle magam, ha csatlakozol te is így leszel. Ja várjunk, te inkább a Kórusban énekelsz ahelyett, hogy velem töltenéd az időd! Megjegyzem ám! – próbáltam nagyon besértődött fejet vágni, csak az a baj, hogy nem tudtam. A végét úgyis elvigyorogtam.
Bár látva, hogy ő teázik és milyen jól elvan vele, úgy döntöttem becsukom a könyvet és iszok én is egy pohár teát. Ártani nem árt. Nem tehetek arról, hogy néha előtör belőlem a kívánós nyavalya.

Lehet, hogy elsőre nem bántam a szobatársunk felszívódását, mert így csak egyet kell hallgatnom, de Jessie legalább három ilyen kellemetlen kölyköt kitett, ha nem tízet egyszerre egymagában. Én jobb szerettem csendben lenni és figyelni ő meg jobb szerette felkavarni a vizet, amit olykor olykor volt szerencsém megtapasztalni, ha akartam ha nem. Úgy érzem a mostani alkalom is hasonló lesz, csak mindez már négyszemközt zajlik le közöttünk, nem pedig valaki más társaságában.
– Na persze! Bagman szerintem tud aludni velem ellentétben és biztos köszöni szépen most jól van ott ahol van. – legalábbis ezt remélem, remélni meg még szerencsére szabad, kár, hogy a helyzet maga lehetelten ha arról a nőről van szó.
Nem igazán volt ínyemre Jesse viselkedése ez való igaz, de amíg csak egy két percig úgy tett, mint aki veszteg tud maradni és viselkedett is melléje, cseppet sem érdekelt, hogy itt ücsörög mellettem és pöffeszkedik, mint egy kis királyfi mellettem.
– Megértelek, gondolom te is Avery prof óráján készülsz aludni egyet. – még ha a professzorunk egyáltalán nem díjazta az alvást az óráján, egyszerűen dögunalmas volt a mágiatörténelem, akárki tanította is ezen a világon. Persze értem én, hogy fontos volt, de sokkal szívesebben hallok történeteket a kviddiccsel kapcsolatban, mint bármi mással.
– Szerencsére. Megvan az előnye, hogy nem hallgatod Potter bárgyú megjegyzéseit az edzéseken. – máskülönben lehet, hogy tőle is viszont hallanám, amit jobb ha nem hallok, Jesse-től elég ha más dolgokat vág a fejemhez. Tudom, hogy Jesse inkább másvalamivel foglalkozni, eddig sosem beszélt annyira elragadottan a kviddicsről, mint én, sőt soha nem is mondta, hogy érdekelte volna őt ez.
– Maya a szomszédom és Mardekáros is méghozzá. – jegyeztem meg csak úgy mellékesen, de most már inkább eltettem valahová a könyvet, még mielőtt Jesse azt hinné, hogy nem vagyok vevő a témájára.
– Nem hiszem, hogy megéri nekem most a lányokkal is bajlódni, függetlenül attól, hogy szépek vagy sem. – nyeltem egy nagyot, mert ez egy kurvára nagy hazugság volt. Persze, hogy megérte volna a csajokkal foglalkozni és beszélgetni velük sokkal többet, csak itt volt ez az iszonyat nagy önbizalomhiányom, amit még az olyan biztató jellegű barátok sem tudtak túlságosan növelni, mint amilyen Jesse volt.
– Velük amúgy is csak barátkozom, nem gondolok semmi komolyra. – megint csak egy újabb hazugság, amit akármennyire is próbálok leplezni, szerintem Jesse rájön, de akkor készen kell állnom a menekülésre, a szaladásra, ezért minden lehetőséget felmérek előtte, hogyha kell ugorhassak és – szokásomhoz híven – jól eleshessek. f