How can I help, if I might hurt someone with that?
Vendég
Pént. Okt. 02, 2020 4:34 pm
Rose & James
Az utóbbi időben sokkal többet tanulok, mint eddig. És ezt most éppen nem a lexikális tudásom bővítésére és a tankönyvek bújására értem. Na jó, tény, hogy még mindig stréber vagyok, és szerintem ez amíg világ a világ, vagy legalábbis amíg élek nem fog változni. De az is tény, hogy mostanában leginkább egy olyan tantárgyat kezdtem el gőzerővel tanulmányozni, amit úgy hívnak: Élet. Bizony ám. És annyit elmondhatok, hogy egyáltalán nem könnyű… Főleg nem tizennégy éves fejjel, amikor az ember lánya hátsóján még ott virít a tojáshéj maradéka,valószínűleg még fogalma sincs, hogy mit is fog kezdeni magával az élete hátralévő részében, de már elvárják tőle, hogy viselkedjen felnőttként, mert már nagylány, tehát kell. Nekem viszont ez nem kell. Persze,igyekszem felnőttként,illetve felnőttesen viselkedni, és nem túlzásba vinni a hülyéskedést, az értetlenkedést, meg az aggodalmaskodást, de kamasz vagyok. És mint ilyen, kizárt, hogy túl nagy sikerrel járnék ezzel kapcsolatban. Sőt, az életem velejárói lettek a mindenféle kérdések, amik gyakorlatilag napról-napra változtak, vagy épp bővült a „mi bajom van magammal” lista. Igen, ilyen is van. S ami az egészben a legjobb, hogy jelentem, már nemcsak a tanulásra kell fordítanom az összes létező figyelmemet és energiámat, hanem a fiúkra. Jobban mondva egy bizonyos fiúra. Pontosan, Rose Granger – Weasley életébe belépett az első szerelem. Már négy éve, csak én túl vak voltam, hogy észrevegyem. Vagy csak tudomást sem akartam venni róla. Fogalmam sincs. Az első szerelemmel együtt pedig megjelentek az „Elég jó vagyok én neki?” , és ehhez hasonló gondolatok és kérdések, illetve az, hogy segíteni szeretnék neki, de közben meg azt sem szeretném, ha megbántanám vele. Nehéz ügy. És hogy miért nem a szüleimmel beszélem meg az ilyen jellegű gondjaimat? Hát… azt a beszélgetést inkább napolnám amíg csak lehet. Mindkettőnk érdekében. Vagyis mindhármunk, mert apa valószínűleg idegösszeroppanást vagy agyvérzést kap, mikor kiderül, kiről is van szó tulajdonképpen. Persze, tudom, apa világéletemben az ő kis hercegnőjeként bánt velem, és én is nagyon szeretem,de… igazán jó lenne, ha végre leállna már a túlzott féltéssel. Nem lesz semmi bajom… ha meg mégis, akkor legfeljebb a magam kárán tanulom meg, hogy kiben szabad bízni. Meg kiben nem. De attól nem lesz sem jobb, sem könnyebb, hogy be akarna zárni a toronyba. Jó, hogy sárkányt nem szerez mellém. És nem, eszemben sincs megemlíteni neki, mert a végén még tényleg beszerez valahonnan egy tűzokádó házikedvencet. Jaj! Még elképzelni is szörnyű. . Azonban szerencsére nemcsak a szüleimtől kérhetek tanácsot. Nem, az öcsém, Hugo is itt van, illetve a Roxfort falai között számos unokatestvérünket is megtalálhatom, ha szükségem lenne segítségre. Viszont valahogy ösztönösen a kviddicspálya felé vittek a lábaim... ahol viszont szinte biztos, hogy megtalálom Jamest is. Ja, hogy ez valószínűleg azt jelenti, hogy repkedés lesz belőle? Na és? Szeretek repülni, talán jobban is, mint tanulni... de legrosszabb esetben is egy szinten van a kettő. Na nem baj. Már csak azt remélem, hogy nekem nem hadonássza le a fejemet, mint múltkor szegény Mollynak... ha mégis, hát majd megoldjuk, én is tudok magyarázni. Ő is tudhatja, ismer. Nem tudja, hogy bajom van, de azért remélem, nem küld el melegebb éghajlatra… és ha segíteni nem is biztos, hogy tud, de azért meghallgat. Ha meg még segíteni is tud esetleg, az még jobb lenne. Láthatóan nem vagyok a helyzet magaslatán,de nem baj… nem vizsgázni készülök, vagy dolgozatot írni, úgyhogy igyekszem nem túlaggódni a dolgot. Egyszer úgyis megoldódik majd, nem igaz? Csak… egy kis segítségre van szükség. De néha mindenkinek elkél egy – két segítő kéz… akár elismeri, akár nem.
anulnom kellett volna, de a gyakorlás is sokkal fontosabbnak bizonyult és ha kviddicsről van szó, akkor mindenki tudja, hogy inkább a kviddicst választom. Miért? Mert azt még szeretem is. Tanulni. Tanulni más jobban szeret, de nem én. Éppen ezért minden alkalmat kihasználok arra, hogy a kviddicspályán lehessek. Amíg más nem foglalja le, addig szabad a terep. Legalábbis ezt reméltem. Mindig ide jövök ha egy kis nyugalomra vágyom, ha nem akarok senkivel sem beszélgetni, ha csak egymagam akarok lenni. Azt gondolná az ember, hogy jobb szeretek a társaság középpontjában lenni, de olykor ez változik. Miért? Mert néha magammal is foglalkozni akarok, nem csak azzal, ami körülöttem történik, vagy azokkal akik hozzám beszélnek vagy próbálnak beszélni, de én viszont nem vagyok képes rá. Egyrészt ha már szerettek is velem beszélgetni vagy körém gyűlni – nem tudnám megmondani, hogy nem véletlenül azért van, mert Potter a családnevem – azért egy kis nyugalom nekem is kijárt. Ez olyan biztos, hogy megint csak a saját társaságomat kerestem és nem voltam kíváncsi a legújabb pletykákra. Egyrészt túl, nem is tudom, nem voltam hajlandó akárkivel akármiről beszélgetni. Most a legkevésbé sem voltam kíváncsi az emberekre és azokra, akikkel jóban voltam volna. Tudom, hogy elkezdtem volna magyarázni nekik olyasmiről, ami nem is érdekli őket. Másrészt, most nem akartam megint úgy járni, mint legutóbb amikor Molly-val és Rose-al beszélgettem. Imádom az unokatestvéreimet, nem azt mondom, hogy nem, de néha nagyon elegek tudnak lenni ők is meg én is nekik. Mindegyikőjüknek kell egy kis nyugalom, ha mondhatok ilyet. A pálya fölött repkedtem a seprűmön, nem volt rajtam a Griffendéles kviddicscsapat egyenruhája, most csak úgy el akartam lenni, repkedni akartam mindenféle ok és cél nélkül. Gyakoroltam. Szerencsére vagy sem, de nem volt barátnőm aki miatt aggódnom kellene, hogy leizzadok és szagosabb leszek a kelleténél. Szóval ha le is izzadtam volna, mint az állat, nem zavart volna senkit sem. Maximum saját magamat. Épp tripla szaltót repültem amikor megláttam odalent valakit. Vörös haj, a többit meg tudjátok, szóval biztos, hogy a rokonom az éppen ezért szépen fogtam magam és oda repültem hozzá. Legalább köszönni. Ha másért nem. Nem akarok most pont előtte menőzni, ezeket a trükköket szerintem ő is tudja, csak rá kell venni még, hogy ilyesmit is be merjen vállalni. Különben sem haltam bele a tripla szaltóba, vagy csavarozott repülésbe. Nem baj. A lényeg, hogy szépen landoltam mellette és leszálltam a seprűmről. – Szia Rose! Jöttél te is gyakorolni? Vagy… más miatt vagy itt? – kíváncsian felvonom a szemöldökömet, mert bizony azért érdekel, hogy mit is keres itt. Nem mindig látom őt itt, vagy ha igen, akkor mindig én érkezem ide másodjára ő meg valószínűleg itt van és ügyesen gyakorol.
⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰
Vendég
Vas. Okt. 11, 2020 3:22 pm
Rose & James
Tény, hogy az életem gyakorlatilag két dolog körül forog: a tanulás és a kviddics körül. Ezek váltják egymást, legalábbis megpróbálkoznak vele, több - kevesebb sikerrel, bár megesik, hogy hagyom a tanulást a fenébe, mert épp repkedni van kedvem. Igen, sajnos vagy nem sajnos, de ilyesmi is előfordul. Csak anya meg ne tudja, mert akkor lesz nemulass, hogy mi az, hogy nem tanulok? Na már. Egyébként meg.... az úgy nem teljesen igaz, hogy az életem két dolog körül forog. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor négy. A család és a barátok, a tanulás, a kviddics, illetve mostmár bejött negyediknek Scorp is... akiről meg a család nem tud. Hát nagyszerű... jaj nekem. Meg kellene mondani nekik, hogy mi is a helyzet, de egyelőre még én magam sem igazán tudom, hogy mi is a nagy helyzet... azon kívül persze, hogy káosz és bizonytalanság. Mert az van. Az mindig van, ha akarom, ha nem. Márpedig legtöbbször nem akarom. Na mindegy, ez már egy más kérdés. Az viszont jogos, hogy ha odaesz a fene a kviddicspályára, akkor általában - na jó, mindig - gyakorlok, vagy épp meccsünk van. Teljes joggal kérdezi James, hogy én is gyakorolni jöttem -e... mert hát mi másért is lennék ott, nem igaz? Most azonban egyáltalán nem ez a helyzet... bár simán lehetne, ha kerítenék valahonnan egy tartalék seprűt. Mert miért is ne, gyakorlásból sosem elég. - Neked is szia, James! Először is, figyelj oda, mert a végén még kitöröd a nyakad! Tudom, hogy tehetséges vagy, de attól még figyelhetnél, miket röpködsz itten összevissza, jó? Egyébként meg nem, most nem gyakorolni jöttem, csak... beszélnem kell valakivel. Valakivel, aki megért, és nem rohan kapásból a család többi tagjához a hallottakkal. Nem biztos, hogy pont hozzá kellett volna fordulnom az ilyesmivel, de hát ez van, már nem tudok visszafordulni. Illetve de, tudnék, csak... hát, az elég hülyén vennék ki magát. Szóval inkább mégsem.
em kellett volna meglepődnöm azon, hogy nem csak én leszek itt, hanem az unokatestvérem Rose is. Szerintem mindkettőnkről elmondhatjuk, hogy imádunk kviddicsezni ezért nem is kellene akkora nagy meglepetésként érjen ez az egész. Tény, hogy nem akartam előtte az akrobata mutatványaimat gyakorolni és megmutatni neki, igazából tudok ilyet is. Viszont a meccseken nem igazán akarom őket használni, egyelőre. Mert nem fejlesztettem ki őket eléggé. Ennyi az egész. Landolok mellette. Nem igazán tudom, hogy mit is mondhatnék neki, de mindenesetre köszönök. Bizonyára ő is gyakorolni jött, mint én. Történhetett ez másképpen is? Ha valami problémám van, akkor én is ide jövök, ez nem meglepő. Komolyan ránéztem amikor elmondta, hogy miért van itt. Minden bizonnyal nem én vagyok az erre alkalmas személy, de mivel láttam rajta, hogy nagyon maga alatt van, azt hiszem, vagyis inkább nem abban a bőrben van, amiben látni szoktam őt; úgy éreztem kötelességem felvenni a lelki szemetesláda szerepét. Lenne más választásom? A vállára helyeztem a jobb kezem, igazából megnyugtatásnak szántam, de ki tudja, hogyan reagál rá. – Ne aggódj értem. – ennyire méltattam az aggódását, tudom, hogy kifejezhettem volna még jobban, de tényleg nem akartam ezt. Mármint, azt nem, hogy miattam idegeskedjen. Hiszen elvan ő a saját problémáival is. – Merlinre, kérlek azt ne mondd, hogy úgy nézek ki, mint egy hablatyológép! Mondanám, hogy beszélhetsz róla nekem. De fiú vagyok, ha lányos dologról van szó… Hát majd igyekszem úgy kezelni, mintha Lily lennél. – szemet forgatok, mert annak igazából inkább örülni szoktam, hogy ő nem Lily, de ettől függetlenül neki nem kell tudnia erről a részletről. – A leckékről van szó? Vagy valami egyéb miatt vagy ilyen aggodalmas. Szeretnéd ha meghallgatnálak? Vagy csak szimpla tanács kell? – mert bármiről is legyen éppen szó, az biztos, hogy itt kell maradnom mellette. Hiszen a rokonom. A rokonok meg mindig számíthatnak egymásra. Ezért is örül a szívem annak, hogy például ő is Griffendéles, mint én. Mert segíthetek neki, a húgomat viszont nem tudom megvédeni a Hollóhátban, mert… egyszerűen van, amire én sem vagyok képes a ház beosztásaink miatt.
⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰ ⋱⋰
Vendég
Hétf. Nov. 02, 2020 7:01 pm
Rose & James
Igazán ritkaságszámba megy a Weasley - Potter famíliában, ha valaki nem igazán ura a seprűnek. Az egész rokonságban talán ha két emberről tudok, akik nem kötöttek valami hű, de szoros barátságot a repüléssel: Albus és Lily. De itt nagyjából ki is fújt a lista, a családunk összes többi tagja előszeretettel szelte és szeli a levegőt, úgyhogy igazán nem panaszkodhatunk ilyen téren. Éppen ezért nem is igazán értem, hogy miért csodálkozik annyira James, mikor én is megjelenek a kviddicspályán. Vagy... lehet, hogy nem is azon csodálkozott, hogy én is odakeveredtem, hanem azon, hogy mégis miért? Fene se tudja... minden lehet. De igazából nem is számít. Kissé bosszúsan, aggódó tekintettel figyelem a manőverezését, és rázom meg a fejem, mikor azt mondja, ne aggódjak miatta. Persze, értem én, hogy csapatkapitány, meg tehetséges, de attól még igenis kitörheti a nyakát, ha nem figyel oda. - Hát, hablatyolni éppenséggel tudsz. Azzal sosem volt hiba! De... hééé! Mi az, hogy úgy kezelsz, mintha Lily lennék? Na, majd adok én neked, James Sirius Potter! Megállj csak! Vigyázz a szádra, Répafej! Hát az eszem megáll... mi az, hogy majd úgy kezel, mintha a húga lennék? Oké, tény, nem igazán szoktunk belemenni a lányos dolgokba, meg a lelkizésbe, azt a család lánytagjaival nagyon szépen el tudjuk intézni... a fiúkat meg amúgyse érdekli az ilyesmi. Legalábbis legjobb tudomásom szerint. Aztán szóljon, aki ezt máshogy gondolja. - A leckékkel egyedül is elboldogulok, de köszönöm kérdésed. Egészen más miatt jöttem, viszont... nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, hogy idejöttem. Nem azért, mert nem bízok benned, vagy ilyesmi, csak... ha én ezt elmondom, akkor gyakorlatilag bármikor megtudhatják anyáék is. Mert valljuk be, nálunk elég gyorsan terjednek a hírek. Tárom szét a karom tanácstalanul. Remélem, nem fog megsértődni miatta, mert tényleg nem akartam ezzel semmi rosszat sem, de ami tény, az tény. Na mindegy... előbb vagy utóbb úgyis minden kiderül, szóval igazából mindegy, én csak igyekszem elhúzni a dolgokat... abból meg csak nem lesz semmi baj.
