- Ez nem emberi idő, miért van még mindig ilyen meleg? - Kérdezem, miközben nagyban kínlódok Poppy cuccaival. Igazából nem lenne problémám a pakolással, meg a cipekedéssel, szerencsére jó fizikai erőnek örvendek, de a mai nap egyáltalán nem tűnik erre a legalkalmasabbnak. Olyan gatyarohasztó meleg van, mintha nem is ősz eleje lenne, hanem még mindig bőven benne lennénk a nyárban, és szinte szakad rólam a víz. - Remélem nincs annyira messze a szobád. - Jegyzem meg a lánynak, miközben igyekszek bejutni a kollégiumba azzal a nagy torony dobozzal, amit a kezemben egyensúlyozok. - Amúgy miket pakoltál ezekbe? - Kérdezem puszta kíváncsiságból. Nem mondanám, hogy megbántam azt, hogy felajánlottam a segítségemet a költözésénél, de azért erre a kánikulára tényleg nem számítottam.
Ha Poppy sikeresen elvezet a szobájáig, akkor megkönnyebbülten teszem le a dobozokat, kivételesen ügyelve arra, hogy ne csak úgy lebasszam a földre, mert ki tudja, hogy van-e benne törékeny cucc. Poppy haragját pedig nem akarom magamra hozni, főleg ha mostanában ilyen jól alakulnak közöttünk a dolgok. - Van még valami? - Kérdezem, miközben az izzadt hajtincseimet próbálom meg valahogy megzabolázni, de hamar feladom a dolgot. - Ha nem, akkor lezuhanyozhatok? - Teszek fel egy újabb kérdést. - Utána segítek kipakolni, ígérem. - Közben viszont már kapom is le magamról a pólómat, mert zavar, ahogy az izzadságtól egészen hozzám tapad. - Remélem ez már nem hoz zavarba. - Jegyzem meg azért neki kajánul, mert szeretem ilyenekkel húzni. - Egyáltalán hol van a fürdő? És jössz velem? - Kérdezem ugyanazzal a zavarbaejtő vigyorral, miközben már lépek is közelebb hozzá, hogy átkaroljam.
Az amerikai kaland - vagy ha úgy tetszik rémálom, ha Tylert kérdeznék biztosan kiderülne, hogy titkon a mai napig átkoz engem, amiért rávettem, hogy tartson velem a vadonba - után és alatt elég egyértelművé vált, hogy ez a kapcsolat és a szüleink ránk kényszerített akarata nem annyira rossz, mint amennyire annak hangzik. Sőt. Már korábban is tudtam, hogy Tyler remek ember - még akkor is, ha önmagát egészen máshogy is látja -, nála jobb férfi mellett nem is köthetnék ki. Mégis kitől várhatnám, hogy törődjen velem, tiszteljen és meghallgasson, ha nem attól, akivel felnőttem? A bizalom kérdése viszont kulcsfontosságú volt, és annak örülök legjobban, hogy nem zárkózott el tőlem végleg. Mostanra egyáltalán nem érzem, hogy neheztelne rám. A folytonos morgása nem számít annak, ezeket már rutinosan elengedem a fülem mellett, de néhány hálás mosollyal igyekszem őt kárpótolni a fáradozásaiért. - Nem tudom, hogy feltűnt-e, de én is most vagyok itt először... - forgatom meg a szemeimet, és abból kiindulva, hogy négyessel kezdődik a szám, a negyedik emelet felé veszem az irányt. Kivételes alkalommal nem hozom a formámat és nem sikerül eltévednem az első alkalommal, úgyhogy legalább a beköltözés ezen fázisát sikerül abszolválnom elsőre. Ez is valami. - Öhhm... Abban van úgy nagyjából.. mindenem.. az egész életem.. - oké, elismerem, hogy a tágítóbűbáj elég jól megy, ezen talán ő sem lepődik meg. Nem véletlenül ajánlottam segítséget neki bűbájtanból a múlt évben. Talán lehettem volna figyelmesebb, mikor könnyítettem a súlyán, de legalább nem panaszkodhat, hogy nincsenek edzései. - Úgyhogy nagyon vigyázz rá, benne van a zongorám! - intem óva attól, hogy csak úgy ledobja valahova. Végül kiderül, hogy valóban nem olyan bonyolult eljutni a szobámig, benyitva pedig megpillantom azt is, hogy szobatárs híján jelenleg még senkivel nem kényszerülök osztozkodni, ez pedig jár néhány olyan privilégiummal, minthogy én választhatok elsőként ágyat, térfelet és végre egy kicsit egyedül lehetek majd a gondolataimmal. Persze nem azonnal, Tyler társaságának mostanában különösen örülök. Nem csak azért, mert nemrég ténylegesen is gyűrűt húzott az ujjamra, hogy hivatalossá tegyük a viharosra sikerült áprilisi bejelentést a születésnapján. - Nincs más hátra, vagyis de, még ki kell pakolnom, de azt megoldom egyedül is... - pakolom le a kezemben tartott dobozt az asztalra. Ebben nincs olyan sok holmi, mint abban, amit Tylerre sóztam, ezek inkább szentimentális értékkel bírnak számomra. - Máris mennél? - kérdezem sietve, mert eszem ágában sincs még hazaengedni őt, de aztán egyből megnyugszom, hogy nem csak engem akar a háta mögött tudni. - Vagy úgy... - nézek végig rajta, és sikerül megállapítanom, hogy eléggé megdolgoztattam. Én nem izzadok annyira, mint ő, de érzem, hogy rám férne egy frissítő zuhany. - Persze, menj csak.. Azt hiszem itt van valahol a folyosón.. - veszem elő a térképet, hogy megkeressem rajta. A szobámat nem volt túl bonyolult megtalálni, úgyhogy abból indulok ki, hogy egészen hamar ki fogok tudni igazodni itt segítség nélkül is. Az alaprajzról felpillantva viszont szinte már automatikusan sütöm le a szemeimet. Talán az első néhány alkalommal még valóban zavarba hozott a meztelen felsőtestének látványa, de ezen szerencsére már túl vagyok. Talán soha nem is tudott ezzel annyira zavarba hozni, mint azzal az átható pillantással, amivel a lelkemig lát. Most is. Komolyan, borzasztóan el tudok pirulni, még csak megszólalnia vagy vetkőznie sem kell hozzá. Elég, ha egyszer úgy akad össze a tekintetünk. Elég egy pillanat. - Már majdnem megtaláltam! - sóhajtok fel, mikor a térképpel együtt magához húz. Nem vagyok benne biztos, hogy a papír majd nem tapad a testéhez, de minden esetre közénk szorul. - Miben mesterkedsz? - fordítom felé az arcom végül feladva, hogy megpróbáljam őt útbaigazítani. Nem mintha nem tudnám.. Ráadásul elég mesterien csinálja. A többi lányra is ilyen hatással van a bújó hangja?
Vendég
Szer. Okt. 14, 2020 6:56 pm
How bad can I possibly be?
Ki gondolta volna azt a múltban, hogy valaha ennyire élvezni fogom azt, hogy menyasszonyom van? Ugye, hogy senki? Én pedig biztosan nem. A lelkem mélyén mindig is rettegtem ettől a ténytől, még ha bele is törődtem már jó régen, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy ilyen jól is elsülhet a dolog. Természetesen reménykedtem. Bíztam abban, hogy olyan társat fogok magam mellé kapni, akit tudok tisztelni, esetleg talán szeretni is, ha keményen megdolgozok a kapcsolatunkért. Jobban belegondolva, az elején teljes joggal voltam kiakadva, egyrészt nem számítottam rá, hogy pont Poppy lesz a kiválasztott, aki abban az időben tényleg inkább olyan volt, mintha a húgom lenne, viszont az események váratlan fordulatot hoztak. Ez pedig nem volt más, mint az, hogy a kémia, az bizony minden ellenére hibátlanul megindult közöttünk. Azóta pedig olyan, mintha csak az álom életemet élném, és még csak eszembe se jutott, hogy más lányra nézzek, pedig az azért elég nagy szó, figyelembe véve a múltamat. - Azért megkérdeztem, te általában többet tudsz mindig mindenről, mint amit én. - Mondom egy kis mosollyal, a nagy morgások közepette. Valahogy meg is oldja, mert zökkenőmentesen találunk el a szobájáig, ahol végre lepakolhatok. - Hálát adok Merlinnek, hogy varázslók vagyunk, mert ha a zongorádat bűbáj nélkül kellett volna felcipelnem idáig, az biztos válóok lett volna. - Jegyzem meg fejcsóválva a dobozt méregetve.
- Tényleg nincs semmi? Pedig szívesen segítek! - Biztosítom egyből, de be kell vallanom, hogy önző célok vezérelnek. Még nagyon nem szeretnék elmenni, mert ez azt jelentené, hogy itt kellene hagynom és ki tudja, hogy mikor láthatnám legközelebb, pláne miután nyugtalanító hírek jöttek az új tanfelügyelőről. - Nem… nem nagyon terveztem még menni. Zuhany nélkül biztosan nem. - Mondom, de ezzel is csak húzni akarom az időt. Időhúzásban, abban nagyon jó vagyok. - Különben is, tartozol nekem egy vacsorával. Amiért segítettem. Rendeljünk valamit! Meg… használjuk ki, amíg nincs itt a szobatársad. - Kapaszkodok minden utolsó szalmaszálba, pedig szerintem mindketten tudjuk, hogy abból a vacsorameghívásból igazából az lesz, hogy én fogom meghívni. Ezért is használom ki az összes adandó lehetőséget, és egyből neki is állok vetkőzni, miközben a térképet kezdi böngészni: így biztosan nem fog kidobni a szobából, ugye? Ahogy az is sokat fog segíteni ebben a tervben ha… mást is csinálok. - Hm. Ráér. Még úgyis meg akarlak győzni, hogy gyere velem. Tudod, elég magányos egyedül zuhanyozni… és nem is olyan kielégítő. - Teszek kicsit sem egyértelmű célzást a terveimről. - Én? - Veszem fel a legártatlanabb nézésemet. A probléma ezzel az, hogy ezt még egy 2 éves se hinné el. - Én nem mesterkedek semmiben. Nem jöhetek csak úgy ide, hogy megszeretgessem a menyasszonyomat? - Kérdezem továbbra is játszva az ártatlant, de közben már el is kezdek puszikat adogatni a nyakára, szépen lassan felfelé haladva az ajkaiig.
- Ezért imádsz engem.. Többek között. - teszem hozzá somolyogva. Jogos, általában tényleg én tudok többet, ezt megcáfolni is lehetetlen lenne. De csak és kizárólag azért van így, mert ha Tylert valami nem érdekli, azzal egészen egyszerűen nem foglalkozik. Nem fecsérli rá az energiáját. Így belegondolva, ő csinálja jól. Én már most olyan lényegtelen információkon kattogok, minthogy a következő évemet kivel fogom eltölteni. Igen, csak egyet. A helyzet ugyanis elég jól alakul, szóval egészen valószínű, hogy ha Tyler is végez és beteszi a lábát az akadémiára, akkor magától értetődően nem egy másik lánnyal fogok osztozni a szobámon. De gondolatban már megint egy kicsit előre szaladtam. Mostanában elég gyakran megesik. A boldogság műve az egész. - Valld be, hogy örömmel megszenvedtél volna a zongoracipekedéssel, ha tudod, hogy azzal teszel boldoggá.. - incselkedek vele látványosan. Bár szó, mi szó, kapóra jön, hogy minden pehelykönnyű. Vagy legalábbis majdnem minden. A dobozok lepakolása után persze egyből a naptárhoz indulok, hogy kiakaszthassam a falra. Máris otthonosabban érzem magam. Nem csak azért, mert az összes roxmortsi hétvége dátuma pirossal van rajta bekarikázva, hanem mert tőle kaptam. Alig várom, hogy meglephessem őt. Nem mondom, hogy nem tartok attól, hogy mennyi lánnyal lesz összezárva az iskolában, és hát... Ismerem is őt eléggé ahhoz, hogy tudjam mire van szüksége, de bízom benne, hogy a gyerekcipőben járó kapcsolatunk elég erősnek bizonyul. Nem tűnik olyan nehéznek kibírni egymás nélkül pár hétig, hisz az őszi szünetet együtt töltjük. - Rendelhetünk, vaaaagy el is mehetük feltérképezni a helyeket a közelben. Biztos van itt valami a környéken, ahol lehet egy jót enni.. vagy inni.. - teszem hozzá csakis az ő kedvéért. Én továbbra sem rajongok az italokért, nem úgy ő. De egy pillanatig sem bánom, míg nem viszi túlzásba. Az arcom pirulásán természetesen most sem tudok úrrá lenni, hisz amint tudatosul bennem a mondat értelme, rögtön rózsaszín lesz az orcám. Esküszöm, élvezi, hogy minden egyes alkalommal zavarba hoz. Én pedig nagyon utálom, hogy nem tudom a hátam mögött hagyni ezt a rossz szokásomat. - Szóval eszed ágában sincs kitenni a lábad a kollégiumból.. - forgatom meg a szemeimet, de legalább abban egyetértünk, hogy egyikünk sem akarja még elengedni a másikat. Behunyt szemmel élvezem az apró csókokat, a borzongás most is végigfut a bőrömön, de jóleső érzés fog el közben, ahogy magához von. Nem csak a mosolyom árulkodó, az egész testemből árad, hogy már most a karjaiba olvadtam. Amint pedig becéző ajkaival elér a számhoz, teljesen megadom magam. Na jó, talán annak is köze van hozzá, hogy ha tőle hallom a "menyasszony" szót, annak valahogy mindig olyan különleges csengése van. Imádom. A huncut csillogást a szemében, a gödröcskés arcát, mikor mosolyog. Nem számítottam arra, hogy ez valaha megtörténhet, de leginkább azért nem, mert én nem olyan lány vagyok, akiket Tyler korábban felszedett. - Ugye tudod, hogy ez egy kollégium, te pedig vendég vagy?! És egyébként.. Van egy pár esküvői katalógus valamelyik dobozban... - motyogom két csók között, de végül feladom a néma tiltakozást és nem törődve többet a zuhanyzóval meg a térképpel, a nyaka köré fonom a karjaimat.
Vendég
Vas. Dec. 13, 2020 4:45 am
How bad can I possibly be?
- Milyen igazad van. - Vigyorgok, eszem ágában sincsen letagadni, mert habár tudok hazudni, ha akarok, csak nem szeretek. Előtte pedig felesleges is lenne, hamar lebuktatna, túlságosan jól ismer már hozzá. - Te vagy az én kis mini tudás-táram. Ha lusta lennék magam utánanézni annak, amit nem tudok, akkor mindig fordulhatok hozzád. - Mondom teljesen elégedetten ezzel a helyzettel. Még egy ok, amiért több időt tölthetek vele. - Na, azért ne essünk túlzásokba. Sok mindent megtennék érted, de hogy egy teljes súlyú zongorát cipeljek fel a negyedik emeletre… Merlinre, a nőknek elképesztő elvárásaik vannak manapság. - Sóhajtok színpadiasan és még feltűnően a szemeimet is megforgatom mellé, de nyilvánvalóan nem gondolom komolyan.
- Hmm. - Hümmögök elgondolkozva a javaslatain. - Nem igazán tervezek kimozdulni. Nyilvános helyen jól kellene viselkednem, és most pont nem olyan hangulatban vagyok. - Vallom be gonoszkás mosollyal, és nem is habozok ezt tettekkel is a tudomására hozni. Imádom, amikor sikerül zavarba hoznom, egy örökkévalóságig el tudnám nézegetni az elpirult arcát. - Jól gondolod. - Bólogatok továbbra is mosolyogva, miközben még szorosabban húzom magamhoz, teljesen megfeledkezve arról, hogy a térkép ott van közöttünk. Túlságosan lekötötte a figyelmemet az, hogy milyen elragadóan néz ki, mikor zavarban van. Egyre jobban belemelegedek a puszik adogatásába, és amikor elérek az ajkaiig, hosszan meg is csókolom, mielőtt engedném újra szóhoz jutni.
- Ó, a kollégiumban sok vad dolog történhet. Nem mi lennénk az egyetlenek, akik rosszalkodnának egy kicsit az egyik zuhanyfülkében, ebben egészen biztos vagyok. - Mondom egy nagy vigyorral. - De én ki tudok egyezni azzal is, hogy csak az ágyadat avatjuk fel. - Teszek további célzásokat szégyentelenül, habár tény és való, hogy nagyobb az esélye annak, hogy ránk nyit a szobatársa. Közben egy pillanatra sem engedem ki a karjaim szorításából, sőt most már a kezeim is úgy döntenek, hogy nem érdemes a jó kisfiút játszani, és egészen véletlenül már Poppy fenekét markolásszák. - Komolyan lecserélnél pár esküvői katalógusra? Még a végén megsértődök. - Súgom a fülébe és hogy nyomatékosítsam a “sértettségemet”, megharapdálom a nyakát, óvatosan, ügyelve, hogy ne fájjon neki. A célom inkább az, hogy az őrületbe kergessem.
Nem gondoltam volna, hogy ez így történik. Hogy egyik pillanatról a másikra lesz teljesen természetes az évődés. Hogy nem fogok fintorogva nézni a szembejövő párokra, sokkal inkább én is arra vágyódom, hogy Tyler mellettem legyen és foghassam a kezét. A pillanat, mikor kiolvastam a szeméből mekkora csalódást okoztam neki, olyan szívbemarkoló élmény volt, hogy akkor és ott megfogadtam, soha többé nem akarom azt érezni. - Ha a lustaság fájna... - jegyzem meg egy szemforgatás kíséretében, de egy pillanatig sem neheztelek rá. Úgy hiszem, egészen jól kiegészítjük egymást. Tyler mindig is sokkal határozottabb volt nálam. Igazi lehengerlő személyiség, sokat tanulhatok tőle. - Tudod, néha még az olyam macsók is kimutathatják az érzéseiket, mint amilyen te vagy.. - teszem hozzá pimaszul. Na persze, a színészi képességei... Nos, nem adnék neki főszerepet a Heliosban, az egyszer biztos. Én és az elképesztő elvárásaim pedig jobban belegondolva egészen egyszerűek. Annyit várok el tőle, hogy mindig legyen velem őszinte. Úgy érzem ezzel kerülhetek hozzá a legközelebb, hiszen tudja, hogy bennem bízhat. Még akkor is, hogyha sokat kellett magyarázkodnom amiatt, hogy miért nem árultam el neki időben, hogy mit forgatnak a fejükben a szüleink. Akkor még nem tudtam, hogy mit is kockáztatok. Azóta persze teljesen világos, főleg mióta nem rest a perverz gondolataival pillanatok alatt zavarba hozni. A fejemet tenné rá, hogy ezt élvezi a legjobban. - Akkor rendeljünk valamit.. - hümmögök belenyugvóan. Nem jön el a világ vége, ha nem ma fedezem fel a kampuszt. Viszont annál több időt tölthetek vele. Ezzel azért könnyedén ki tudok egyezni. Nem kell rajta sokat gondolkodnom, hogy beadjam a derekam neki. Oké, talán a tökéletes figyelemelterelése is segít benne egy egészen kicsikét, hogy ne bonyolítsam túl. - Fúj, Ty... Ebbe inkább bele sem gondolok. Meg se hallottam! FÚJ! - rázom meg a fejemet, hogy minél gyorsabban megszabadulhassak az elképzeléstől, ahogy tucatnyi fiatal hancúrozik a női zuhanyzóban. - Abba már inkább bele sem gondolok, hogy az ágyam miken ment keresztül az évek alatt.. - teszem hozzá a megjegyzésére. Nem vagy prűd, de nem fogom könnyedén indítani az akadémián töltött éveimet, ebben már előre biztos vagyok. Tylernek már felvázoltam, hogy én nem leszek ott minden létező buliban. Nem vagyok az a fajta. Különben sem hiszem, hogy jól érezném magam egyedül, hisz a bulikban mindig ő hozza meg a jókedvemet. Ami azt illeti, a hangulatot most is hozta magával, már a csókjain érzem, mennyire túlfűtötte magát és épp azon igyekszik, hogy ez velem is megtörténjen, én pedig elég készségesen adom is magam ehhez az ördögi, de egyáltalán nem meglepő tervéhez. Sajnos ő is tudja, hogy teljesen el tudja csavarni a fejemet. Ehhez soha nem kellett neki segítség, nagyon jól működünk együtt. Túl jól. Bár ebből talán hátrányunk nem származhat. Már majdnem sikerül teljesen elfeledtetnie velem a helyzetet, mikor az eszembe kattan, hogy anyám tényleg várja a válaszomat néhány kérdéssel kapcsolatban. Mielőtt még azonban teljesen magával rántana a hév - Te is tudod, hogy semmire sem cserélnélek le.. De Merlin sem óv meg minket anyám haragjától.. - próbálom meg lefejtegetni magamról az ölelő karjait. Te jó ég milyen nehezemre esik, mikor a teste melege még a lelkemet is teljesen felforrósítja. Igazából nem tudom, hogy nem tűnt fel eddig, hogy ennyire vonzódunk egymáshoz. Mintha egész eddig vakok lettünk volna.. Viszont mostanra teljesen biztos lehetek abban, hogy Tylernél jobb dolog nem igazán történhetne velem. - Csak pár perc az egész... - ígérem neki két csók között, bár már nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem bökne rá az első lehetőségre csak hogy haladjunk is és minél gyorsabban letudja a kötelező köröket. - Na jó, anya még várhat egy kicsit.. - adom fel a hadakozást végül teljes mértékben. Olyan szenvedéllyel csókolok vissza, hogy újfent meglepem magam azzal, hogy ilyesmi egyáltalán lakozik bennem. Pedig ez már egyikünknek sem nagy újdonság. Ha résen van, hamarosan arra is felfigyelhet, hogy az egyik lábam a csípőjéig húzom és átölelem vele. Ha szóvá tenné, ezzel is pillanatok alatt zavarba hozna, de szerencsére van mivel elfoglalnom a száját is.
Vendég
Szomb. Feb. 13, 2021 6:52 pm
+16
How bad can I possibly be?
Ki gondolta volna, hogy ennyire működni fog ez az egész az elején? Azt hittem kínos lesz, és kellemetlen, mert habár Poppy mindig olyan személy volt az életemben, akiért szintén bármikor tűzbe mentem volna, teljesen másként néztem rá, már-már családtagként, nem pedig úgy, hogy bármi is történhetne köztünk. Az elején ez még így is volt, de valahogy… ez egyik pillanatra a másikba átfordult vággyá, ami úgy jelent meg, mint egy tornádó és az az igazság, hogy azóta se nagyon lankadt. Sőt, kezdem azt hinni, hogy nem is fog, figyelembe véve, hogy mennyi idő telt el, és azért én elég sokszor tapasztaltam azt a bizonyos fellángolást, ami pár alkalom után el is tűnt, hogy egyből más iránt jelenjen meg. Amióta Poppyval vagyok, ez nem történt meg, ami őszintén meglepő. -Tudom, tudom. Rosszabb élményben lenne részem, mint a kínzás átok. - Mondom nevetve. - De ez is csak miattad van. Tudod, hogy egyébként szeretek eljárkálni, de most nagyon önzőnek érzem magam, mert csak magamnak akarlak. - Vallom be neki. Tényleg így van, ki tudja, hogy ezután mikor fogunk újra találkozni, és ha bárhova elmegyünk, akkor önkéntelenül is meg kell osztanom őt másokkal. Igen, ebbe még az is beletartozik, ha például csak a pincérrel beszél. Nem, egy cseppet sem vagyok birtokló típus, áhh…
- Abban mi lenne az izgalmas? - Kérdezem tőle egy féloldalas mosollyal, mikor az érzelmek kimutatását emlegeti. - Túl hamar ki ismernél és akkor hogyan tudnék neked meglepetéseket okozni? Sehogy. A “romantikus” gesztusok is unalmassá tudnak válni egy idő után. - Mondom ezt teljes meggyőződéssel. Igazából tényleg elég ritkán tudok ilyesmivel előre tervezni, nem vagyok benne valami jó, annak ellenére sem, hogy nagyon hamar képes voltam elcsábítani bárkit. De az egészen más szituáció volt, és ezt biztos ő is tudja. Még akkor is, ha nem igazán szoktam hangoztatni. - A rendelés jól hangzik. - Lesz szélesebb a mosolyom, mert tudom, hogy ezzel én nyertem, és itt maradunk, szóval bármi történhet. A felháborodására hangosan nevetek, mert olyan aranyos, hogy ő ezekbe nem gondol bele, még mindig olyan kis ártatlannak tűnik, annak ellenére is, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ne legyen annyira ártatlan. Nem mintha bánnám, hogy olyan, amilyen. Sőt. Mintha ettől csak még jobban vágynék rá. - Talán jobb, ha nem gondolkodsz rajta. - Nevetek még mindig. Ebből is látszik, mennyire másképp gondolkodunk, de valahogy… ebből még sosem volt probléma, ami azért eléggé meglepő.
Egyik pillanatról a másikra tudom teljesen elveszíteni a fejem, amikor a közelemben van, még akkor is, ha kivételesen nem a szexre gondolok. Ez néha ijesztő, vágytam már másokra, de valahogy ennyire sose volt erős a késztetés arra, hogy ilyen gyakran, bármilyen szituációban meg akarjam őt érinteni, vagy csókolni, és néha saját magamat is meglepem azzal, hogy mennyire hevesen vagyok képes letámadni őt, mintha már hetek óta nem jutottam volna hozzá, és nem ez a helyzet, azt azért be kell látni. Mikor próbálja lefejtegetni magáról az ölelésemet, egyből szomorú kiskutya szemeket meresztek rá, de esélytelen, hogy hagyjam elmenekülni pár katalógus miatt. Egyből vissza is húzom a karjaim közé. - Később is tudunk a katalógusokkal foglalkozni. - Mormogom a nyakába, és szerencsére úgy tűnik, hogy neki is annyi kedve van mással foglalkozni, mint nekem, mert elég hamar sikerül meggyőznöm az ellenkezőjéről. Elégedetten mosolygok bele a csókjába és húzom magamhoz még az eddigieknél is közelebb. Nem kerüli el a figyelmem, hogy átölel a lábával, amivel csak még inkább erősíti bennem a vágyat. Egyik pillanatban még csak ölelem, a következőben már a fenekénél fogva felemelem és a falhoz nyomom, egy pillanatra se szakadva el az ajkaitól. Habár eddig inkább hevesnek tituláltam volna a mozdulataimat, most kivételesen kezdek kicsit lassabb és gyengédebb lenni. Habár a csókunk továbbra is szenvedélyes, de a nyelvünk tánca kicsit lelassul, és néha a fogaim közé veszem az alsó ajkát, mielőtt visszatérnék a mélyebb csókhoz, alaposan kiélvezve az ízét. A kezeimmel lassú, izgató mozdulatokkal cirógatom végig a combjait és közben annak ellenére, hogy még a ruháink akadályoznak, igyekszem éreztetni vele, hogy bizony már van mit éreznie. - Annyira kívánlak. - Súgom az ajkaiba két gyengédebb puszi között, és amíg az egyik kezem a combján marad, a másik már a felsője alatt cirógatja végig a derekát és a hasát.
Ha valaki azt mondta volna, hogy ebből szerelem lesz, ami felforgatja az életünket, nem hittem volna neki, hiszen gyerekkorunk óta ismerem Tylert. Meg azt is, hogy nem az a fajta, aki beéri egyetlen nővel. Mikor megtudtam, hogy mi vár ránk mégis attól féltem, hogy nem tud majd nőként tekinteni rám. Nem attól, hogy megcsal és máshol keresi a boldogságot. Azt hiszem, ebbe tudat alatt belenyugodtam, elfogadtam, hogy a vágyát nem lehet csillapítani. És ha egy nálam tapasztaltabb nő sem képes rá, miért pont én lennék a kivétel?! - Mostanában valóban nagyon önző vagy.. De egy pillanatig sem bánom. Hosszú egy évnek nézünk elébe.. - szakad fel egy sóhaj a mellkasomból. Nem most akarom megtárgyalni vele, de aggaszt a nagy távolság és az is, hogy míg én eddig sem nagyon nézegettem más férfiakra, vagy ha mégis, nem kellettem nekik, addig vele egészen más a helyzet. Népszerű, jóképű, és nem az önmegtartóztatásról híres. Nem kellene kiakadnom rajta, elvégre mindenkinek vannak szükségletei, de fogalmam sincs, hogy dolgoznám fel, hogy... - Úgy beszélsz, mintha az elmúlt 18 év nem lenne elég idő ahhoz, hogy kiismerjelek.. És a romantika nem bűn. Oké? Nem vágyom folyton meglepetésekre. Néha az is elég, ha kedves vagy, nem pedig egy beképzelt majom.. - forgatom meg a szemeimet. Nos, nem mondom, hogy nincs már mit dolgozni a kapcsolatunkon, mert bőven akad még, amiben nem csiszolódtunk egymáshoz, ez pedig az egyik fontos pont. Bár kétségkívül igaz, hogy Ty velem mindig máshogy viselkedett, mint a többi lánnyal, néha még feltör bennem a rossz érzés, hogy elég vagyok-e én ahhoz, hogy ne akarjon másoktól semmit. - Talán jobb.. Mielőtt még meggondolom magam, és hazamenekülök.. - nyugtázom a válaszát. Persze ilyen nem fordulna elő velem, ezt ő is pontosan jól tudja. Így is azt vártam, mikor szabadulhatok ki végre a Willows-kúriából, nem nagyon van kedvem visszamenni oda. Mert bárhogy is alakult, én még mérges vagy a szüleinkre azért, mert kikényszerítették a házasságot. Annak ellenére is, hogy Ty és köztem egészen természetesnek tűnik most a vonzalom. Olyan természetesnek, hogy a testem önkéntelenül is reagál minden érintésére és pillanatok alatt behódolok a csábításnak. Nem is tudom, hogy képes leszek-e ellenállni neki valaha, mikor egyszerre heves és gyengéd. Érzem, hogy forr a vére, hogy legszívesebben kapkodna, mégsem teszi. Nem annyira, hogy kényelmetlen legyen. - Azt beszéltük, hogy... Rendelnünk.. Kéne... Valamit.. - nyögöm ki nagy nehezen a csókok között. A mondat végére viszont már egész máshol jár a figyelmem. Átadom magam az érintéseinek, az érzésnek, ami végigborzongatja az egész testemet ott, ahol csak hozzám ér. Még mindig furcsa, hogy mit vált ki belőlem, de már nem vagyok annyira szégyenlős, mint az elején voltam. Mikor még minden mozdulat után attól rettegtem, hogy egyik pillanatról a másikra kínossá válik köztünk a helyzet. Most úgy ölelem magamhoz, mintha nem lenne ennél természetesebb dolog. Keze nyomán a szívem is gyorsabban ver, a levegőt is csak úgy kapkodom két csók között, mint egy fuldokló, aki az életéért küzd. Csak tovább fűti a bennem lévő vágyat, hogy nem hazudtolja meg magát és a falnak présel. Más esetben nem tetszene a dolog, de vele ezt is szívesen élem meg. Ebben a pillanatban egészen úgy érzem, hogy nincs semmi, amit ne adnék meg neki. Már csak az zavar, hogy bármikor ránk nyithatnak, a pálcám pedig messze van, így az övét húzom ki a farzsebéből és az ajtóra irányítom. - Colloportus! - mondom ki a varázsigét, aztán a pálcáját is visszacsúsztatom a helyére. De nem vagyok rest, az ujjaim ezután megtalálják a pólója szegélyét és be is furakodnak alá épp akkor, mikor ő is így tesz az én felsőmmel. A gyorsabb viszont én vagyok, fel is tornázom rajta az anyagot, hogy kibújtassam belőle, majd újra a csókjáért hajoljak. - Annyira szeretlek - bukik ki belőlem, mintegy válaszként a két szó. Le is dermedek egy pillanatra, mert felkészületlenül ér. Saját magamat lepem meg vele, mert eszem ágában sem volt Tylert ilyen helyzetbe hozni. Ha szólásra nyitná a száját, csak ujjamat ajkához emelve hallgattatom el. Nem várom el, hogy bármit mondjon és végképp nem akarok elrontani a pillanatot. Talán nem jól időzítettem, mikor épp az előbb fejtette ki, hogy nem szeret az érzéseiről beszélni.
Vendég
Szer. Május 12, 2021 8:51 pm
+16
How bad can I possibly be?
Félek kicsit ettől a távkapcsolatosdi dologtól, ezt be kell vallanom magamnak. Nem azért tartok tőle, mert nem érzem biztosnak azt, hogy képes leszek viselkedni - efelől nincs semmi kétségem, mert habár a természetemet nem fogom tudni levetkőzni, de az egész szex dolog számomra csak azért volt annyira fontos az elmúlt pár évben, mert úgy éreztem ez az egyetlen lehetőségem arra, hogy levezessem a bennem felgyülemlett feszültséget. Most, hogy Poppy már van, erre nincs szükségem, és különben is megfogadtam magamnak, hogy bárki is lesz a menyasszonyom, afelé feltétlen tiszteletet fogok tanúsítani és eszembe se jutna megcsalni őt, Poppyt pedig pláne nem. Nem, inkább attól tartok, hogy nehezen fogom bírni a távolságot és azt, hogy nem láthatom őt olyan gyakran, mint amennyire szeretném. Türelmetlen ember vagyok: mindent azonnal akarok, és jelen pillanatban nagyon nehezen tudom elképzelni azt a képet a fejemben, hogy ez hamarosan nem lesz így, nem úgy, mint a nyáron, amikor bármikor úgy dönthettem, hogy most fogom magam és átugrok Poppyhoz, hogy vele töltsem a napot. Vagy napokat. Ez most már nem lesz ilyen egyszerű és a levelezés szart sem ér. Nem láthatod a másik fél reakcióit, nem érhetsz hozzá, nem csókolhatod meg… igazi kínzás lesz az egész. De csak egy évet kell kibírni és utána újra sok időt tölthetünk majd együtt: ez az egyetlen dolog, ami tartja bennem jelenleg a lelket. - Ne is mondd, nem akarok belegondolni, mert egyből hiányoznál. - Vágom rá kicsit szomorkásan, de aztán hamar visszatér a szokásos, vidám mosoly az arcomra. Nem akarom őt elszomorítani. - De csak egy év és utána én is csatlakozom hozzád az akadémiára. Sőt, ha nem lesz még eleged belőlem, akkor már együtt is fogunk lakni. - Jegyzem meg felcsillanó szemekkel, lelkesen gondolva erre a lehetőségre.
- Tudom, hogy nem bűn, de attól még nekem nem könnyebb. - Nevetek. - Nem tehetek róla, mindig is beképzelt majom leszek. De azért majd próbálkozom, ezt megígérhetem. Csak nézd el, ha nem mindig sikerül majd a próbálkozás úgy, ahogy elterveztem. - Adok egy puszit az ajkaira, mintegy bocsánatkérően. Pontosan tudom, hogy velem nem feltétlenül mindig egyszerű, de majd tényleg igyekezni fogok. Végül is, tényleg nagyon szeretném, hogy ez az egész működjön köztünk, akármennyire is új nekem még ez az egész. Meg valószínűleg neki is. - Áh, azt nem tennéd meg. - Mondom ki hangosan a gondolataimat, amikor feljön a menekülés témája. - De igazából tényleg nem lenne rossz egy saját kúria. Ezen gondolkodhatnánk jövőre, akkor nem kellene amiatt aggódni, hogy ki, mit csinált előttünk a zuhanyzókban. Lenne sajátunk, ahol sokféleképpen és annyiszor csinálhatunk majd… dolgokat - hangsúlyozom ki direkt egy kacsintás kíséretében - Ahányszor és amiképpen csak akarjuk. - Fejezem be végül a mondatot továbbra is elégedetten mosolyogva.
Végül pedig csak kezd… felforrósodni közöttünk a levegő, és már képtelen vagyok másra gondolni, csak Rá, és arra, hogy megint mennyire elbűvölő, amikor látom a szemeiben ugyanazt a vágyat, ami engem is folyton csak arra késztet, hogy a lehető legváratlanabb pillanatokban is képes legyek őt letámadni. -Most már… egészen másra vagyok éhes. - Suttogom neki két csók között, és eszem ágában sincs elhúzódni tőle. Ó, nem, most már nem szabadul. Főleg úgy nem, hogy érzem, hogy ő is ugyanarra gondol, amire én. Más esetben biztos vagyok benne, hogy már rég letéptem volna a ruháit és már rég a forróságát élvezném magam körül, de néha érdemes lelassítani. Főleg most, hiszen ki tudja mikor lesz újra lehetőségünk arra, hogy együtt legyünk. Szinte fel se fogom, hogy kihalászta a pálcámat a farzsebemből és bezárta az ajtót, mert most épp azzal vagyok elfoglalva, hogy a nyakát borítsam be csókokkal és apró harapásokkal. Legszívesebben fognám magam és hagynék rajta némi nyomot, hogy jelezzem másoknak, hogy Ő az enyém de végül sikerül visszafognom magam. Egyelőre. Amikor leveszi rólam a pólót elégedetten csillannak fel a szemeim, és ezek után én sem sokáig habozok azzal, hogy én is megszabadítsam a feleslegessé vált ruhadarabtól. Már épp nyúlnék a melltartójához, hogy azt is kikapcsoljam és levegyem róla, amikor eljutnak a szavai hozzám. Szeret. Poppy szeret. Megakadok a mozdulatban valahol félúton és kicsit pánikolva nézek a szemeibe. Aztán a dekoltázsára, de főleg csak azért, hogy elkerüljem a pillantását, miközben a gondolataim kétségbeesetten száguldoznak a fejemben. Most erre mégis mit mondjak?! Egészen őszintén, fogalmam sincs, hogy én mit érzek iránta. Szeretem, az biztos, de hogy szerelem-e ez? Abban nem vagyok egészen biztos. Hogy is lehetnék, amikor sosem éreztem ilyet?!
Egy örökkévalóságnak tűnik számomra ez a pár egészen rövid pillanat és úgy érzem az egész életem lepereg a lelki szemeim előtt. Mit mondjak neki? Gyerünk, Ty, szedd már össze magad, nem hagyhatod ezt a vallomást válasz nélkül! Mégis… képtelen vagyok rá, hogy bármit is mondjak, ahogy arra is, hogy újra a szemeibe nézzek. De tudom, hogy mondanom kell valamit, ezért kicsit bizonytalanul, de mégis szólásra nyitom a szám… ekkor viszont megérzem az ujját az ajkaimon. Csak ekkor merek újra belenézni a szemeibe. Nagyot nyelek, továbbra sem tudom, hogy mihez kezdhetnék a hirtelen… pánikkal és… örömmel? amit okozott a vallomásával, de én tényleg képtelen vagyok erre. Főleg úgy nem, hogy fogalmam sincs arról, hogy mit érzek. A hangulat egyik pillanatról a másikra változott meg: nem mondanám, hogy feltétlenül rosszba, de az előbbi szenvedély határozottan kevésbé van jelen, mint az előbb. Továbbra sem engedem el, továbbra is ott remeg a kezem a melltartóján, hogy azt is levegyem róla, de az előbbi szavai tényleg kicsit megállították az időt és kell egy kis idő mire újra össze tudom szedni magam. Végül nem mondok semmit, és talán így a legjobb. De azt nem hagyhatom, hogy azt gondolja, hogy nem érzek semmit, ezért az egyetlen eszközhöz folyamodom, ami esetleg segíthet ezt megmutatni neki, még akkor is, ha mondani, nem tudok mondani semmit. Újra megcsókolom, sokkal gyengédebben, mint eddig bármikor, és habár végül kikapcsolom a melltartóját és félredobom, a mozdulataim sokkal lassabbak, mint az előbb és kevésbé türelmetlenek. Sőt, hamarosan már gyengéden az ágyra teszem őt, és úgy csókolom tovább, miközben eddig soha nem látott gyengédséggel simítom rá a tenyereimet a melleire és kezdem el simogatni, egy egészen rövid időre se engedve el az ajkait. Ha máshogy nem, hát így fogom megmutatni neki, hogy mennyire fontos nekem. Egy ideig még csak a melleivel vagyok elfoglalva, majd végül az egyik kezemet elszakítom tőle, hogy tovább tudjam vetkőztetni. Látni akarom és gyönyörködni benne. Azt akarom, hogy olyan élményben legyen része, amit sosem felejt el: jobban mint valaha.
