that night we stared in wonder, the black sky turned technicolour

and my blood ignites when I hold you close to me

hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok éppen ideges. honnan találtad el? honnan tudod, hogy éppen ideges vagyok? egymás után szívom a cigarettákat, amíg várakozok az első roxforti ki mit tud-on. vagy nem tudom hogy hívják ezt, amikor kiállsz és elénekelhetsz dalokat. vagy szavalhatsz. vagy bármit, igazából. én feliratkoztam két általam eléggé nagyon szeretett dallal, de már esküszöm megbántam amikor felírtam a lapra a nevemet.
nem azért, mert lámpalázas lennék. illetve de, azért is, mert nem igazán volt alkalmam megmutatni eddig az embereknek, hogy mit is tudok – tisztán -. az elmúlt fél év alatt tényleg gyökereset fordult velem a világ. magam sem gondoltam volna, hogy egyszer úgy állok színpadra, hogy nem vagyok teljesen bekokózva, vagy beállva, vagy bármi más. alkoholt sem ittam, pedig jól esett volna legalább egy sör, mielőtt teljesen beégetem magam.
„majd meglátom Madden, de nem ígérek semmit.” – kösz Travers, ez még így jól esett amúgy egy hete, mikor megkérdeztem. most pedig ezért is idegeskedhetek, hogyha mégis itt van, akkor majd kiröhög. pedig az egyik dalt csak ezért tanultam meg. nagy sóhaj Judas, menni fog ez neked! ezerszer gitároztál már és énekeltél beállva, csak nem lehet annyira nehéz ezt tisztán kivitelezni. olyan ez mint a csajozás. ja, várjál, hiszen nincs is nőd! na, akkor megvan itt az összekötő kapocs.
„és fogadjátok szeretettel Judas Maddent és Trixiet a Little Blackbirdsből!” – hangzik el a hívó szó, én pedig magam előtt terelgetve a Rotenburg lányt felsétálok a színpadra. furcsa lehet, hiszen egy fél percig csak tanácstalanul billegek egyik lábamról a másikra, míg a végén leülök, és az ölembe veszem a gitárt. feltekerem a hangerőt. közel hajolok a mikrofonhoz.
- helló. – hangom rekedt, szemeim fáradtan csillognak, de oldalra pillantok és egy beleegyező bólintás után elkezdem az első számot. talán az első hang egy kicsit hamis, talán a második is, de amint a refrénhez érünk is teljes terjedelmében ereszthetem ki a hangom, már minden a helyén van. látszik rajtam, hogy élvezem. látszik rajtam, hogy jól érzem magam, a közönségen pedig talán az látszik, hogy élvezi is. lepengetem az utolsó hangot. látom, hogy a corner ikrek a hüvelykujjukat feltartva vigyorognak rám lentről, látom, hogy az öcsém arcán is valamiféle mosoly megjelenik. már éppen kezdeném a másik dalt és konferálni kezdenék, amikor megpillantom Flora Traverst a Blackbirds tagoktól kicsit távolabb. nem mondom, hogy majdnem elejtem a gitárt, pedig ez a helyzet.
- öh, kösz. – húzom mosolyra ajkaimat, de tekintetem már Florára siklik. - a következőt, egyben utolsót egy nagyon különleges embernek szeretném küldeni. kösz, hogy eljöttél Travers. – pimasz vigyor jelenik meg ajkaimon, ahogy lepengetem a run to you kezdő hangjait. a tekintetem valahol a távolban pihen, miközben játszom. gyorsan elrepül ez a három és fél perc, viszont érzem, hogy ez sokkal átütőbb volt, mint a lassabb, érzelmesebb darab.
soha nem gondoltam volna, hogy egyszer tapsvihart kapok, de így történt. cigarettát tűzve az ajkaim közé vonulok le a színpadról. még mielőtt lelépnék meggyújtom, intek egyet, hogy aztán eltűnjek a backstageben legalább egy tíz percre. megérdemlek egy sört asszem, bassza meg a kenguru ezt az egészet. vajon tetszett Traversnek? vajon miért jött el? és én miért gondolok ilyeneket egyáltalán, mikor a nyáron váltott leveleinkből az derült ki, hogy legalább meg tudjuk ütni egymással az emberi hangot egészen addig, ameddig meg nem tudtam az egyik leveléből, hogy újra összejöttek Wooddal. azóta megpróbáltam nem úgy viselkedni vele, mint egy sértődött pöcs. azt hiszem sikerült. csak kétszer szólalkoztunk össze! rekord, pozitív rekord azt hiszem. kilépek az ajtón, mikor már úgy hallom, hogy elült a zaj. kapok még pár hátba veregetést a blackbirdstől, aztán elindulok az ajtó felé.
amikor pedig kinyitom, majdnem a sör is kiesik a kezemből. sosem gondoltam volna, hogy szembe találom magam Flora Traversszel itt. vagyis de, azóta gondoltam volna, mióta nem köpjük egymásra a kígyót, meg a békát. aztán gondoltam azt is, hogy ebből akár még más is lehet, mikor tavaly év végén smároltunk a klubhelyiségben. aztán jött a nyár, jött Wood és megint elbaszódott minden. én pedig ott voltam, hogy legszívesebben ismét visszapörgetném az időt oda, ahol még utált engem. csak hogy ne fájjon ez az egész.
judas maddennek fájnak dolgok. micsoda meglepetés, gondolhatnád. én sem gondoltam volna, hogy képes leszek valaki iránt őszinte érzelmeket táplálni, de az élet tartogathat meglepetéseket. még olyanokat is, hogy Gus bácsi és Eve néni meglátogatnak a nyáron, hogy az öreggel aztán egy véget-nem-érő, legalább négy napos tivornyán vegyek részt, ahol képes voltam visszautasítani az általa felkinált kokaint. nos igen, a maddenek.
- nocsak Flora, mégis elképzeltél olyan forgatókönyvet, hogy itt legyél ma? – a meglepettséget még mindig alig tudtam levarázsolni az arcomról, de szemeim boldogan csillognak, ajkaim szegletében pedig mosoly bujkál. látod Travers, tudsz te még belőlem is valami féle emberit kihozni.

Mozgalmas nyár után eseménytelen ősz köszöntött rám, hála az új tanfelügyelőnek, meg a hülye szabályainak. Nincs szakkör, nincs semmilyen iskolán kívüli tevékenység engedély nélkül. A szülői beleegyező nyilatkozatok fénykorát éljük, most virágzik csak a biznisz igazán a harmadik emeleti lánymosdóban, ahol Beatrice Shepard néhány galleonért cserébe vígan vállalja a szülői aláírások hamisítását is. Ne kérdezd honnan tudom, egyszerűen csak tudom. A szigor - mint mindig - most is beindította a titkos kapcsolati hálókat és olajozottabban működik a gépezet, mint eddig bármikor. Inkább bele sem gondolok, mennyit kellett kilincselni Bagmannél azért, hogy ez a kívánság megvalósulhasson. Hogy felépüljön a színpad és minden jelentkező megmutathassa a fene nagy tehetségét. Még akkor is nehezen hittem el, mikor Madden múlt héten megkérdezte, hogy megnézem-e őket. Nyilván itt leszek, ha már ebben az iskolában lassan a levegővételt is engedélyhez kötik... De neki nem kötöttem az orrára. A kapcsolatunk mostanában pengeélen táncol. Sosem tudom eldönteni, hogy épp milyen kedvében találom meg, vagy milyen lábbal csapódik mellém mondjuk reggeli közben. Amíg drogozott, kiszámítható volt, minden találkozásunkkor előre borítékoltam a veszekedést, nem volt meglepetés. Mostanra viszont az egész... Hagyjuk is.
A barátnőm társaságában várom a következő produkciót, annyira nem voltam kíváncsi, hogy megnézzem a fellépők listáját, így meglepődöm, hogy Madden a Blackbirds nélkül, Lilibeth von Rotenburg kíséretében áll ki a színpadra.
- Hát ez teljesen megkattant... - suttogom magam elé elképedve, mikor egyenesen rám nézve nekem küldi a dalt. Komolyan, most miért kell ez a feltűnősködés? Ezzel akarta mindenki tudtára adni, hogy látja, hogy itt vagyok? Naná, odafentről nem olyan nehéz végigpásztázni a tömeget és kiszúrni engem. Gratulálok Madden, szereztél nekem néhány kéretlen pillantást.
- Szerinted megint be van állva? - sandít felém az egyszemélyes kíséret, én pedig őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy nem. Judas tisztán is simán képes hatalmas marhaságokat csinálni, szóval ennyiből képtelen vagyok leszűrni.
- Az ő érdekében ajánlom, hogy ne legyen.. - jegyzem meg szűkszavúan. Bizalmasan kellett volna kezelni, hogy mi történt tavaly év végén, épp ezért.. Nos, mindenki tud róla. Madden pedig tudja, hogy az utolsó utáni esélyét tapossa. Annyira még ő sem lehet elcseszett, hogy ne tegyen meg mindent azért, hogy végre elvégezze az iskolát. Legalább nem jönne szemben minden egyes alkalommal a klubhelyiségben vagy a folyosón. Komolyan, kifejezetten jó érzéket fejlesztett ahhoz, hogy minél gyakrabban kerüljön az utamba.
Nem érdekel, hogy ki következik utána, utánuk, én nem állok be a tapsikáló tömegbe, inkább óvatosan kerülgetve az embereket a terem széle felé evickélek, majd egyszerűen felbukkanok ott, ahol biztosan nem számít rám. Az ajtóban. Előtte.
Még arra is veszem a bátorságot, hogy kivegyem a szájából a parázsló cigarettát, mielőtt Bagman meglátná és elhúzza Madden nótáját. Ciki lenne, ha Mcgalagony helyett ő penderítené ki az iskolából. Neki már túl sok van a rovásán ahhoz, hogy kevesebbel megússza.
- Üres a könyvtár. Szó szerint. Tudod, az elég ijesztő tud lenni.. Hiába próbál Yablokova rendet tartani.. Zavaró, hogy nincs, aki rendetlenkedjen, mert mindenki begerjedt az első tehetségkutatóra.. - vázolom a helyzetet röviden. Vagy hozzávetőlegesen röviden. Mindezt csak azért, hogy elhessegessem az esetleges tévképzeteit, miszerint egyes egyedül miatta vagyok itt. Különben is, mióta szólít a keresztnevemen?
- Na mi van, bemehetek még ma vagy végig akarod hallgatni, ahogy az a félkegyelmű Mitch megénekelteti a macskáját?! - vonom fel a szemöldökömet kérdőn. Egy kicsit mintha ledöbbentettem volna a felbukkanásommal, amit nem értek. Hiszen ő maga hívott meg. Számíthatott rá, hogy egyébként is itt leszek. A legjobb pletykák innen fognak indulni. A kis magánakciója miatt viszont őszintén remélem, hogy nem én leszek az elszenvedője, mert esküszöm kettétöröm a gitárját a hátán.

and my blood ignites when I hold you close to me

én komolyan azt hittem egyébként, hogy jó lesz minden nyár után. hogy visszajövünk és akkor Travers meg én összetesszük, amink van aztán ő is boldog lesz, mert itt vagyok neki én, én meg boldog leszek, mert végre azzal a lánnyal vagyok, akibe beleestem, úgy két éve. de az élet nem csak eukaliptuszlevél, meg egy csík speed – RIP Gus – hanem igazából egy kurva szar dolog. persze, hogy összeszólalkoztunk Traversszel egy párszor. máskor pedig inkább próbáltunk tapogatózni, hogy a másiknak éppen milyen napja van, talán azt is, hogyan közeledjünk a másikhoz. vagyis én ezt próbáltam meg végrehajtani, néha több, de máskor meg kevesebb sikerrel. nos, az utóbbiból volt a gyakoribb eset. pedig igyekszem, merlin pöttyös faszára mondom, hogy igyekszem!
miután lementem a színpadról, Travers megjelent a backstagenél. tényleg örültem neki, egészen addig a pillanatig, amíg a számból nem vette ki a cigarettát. magasra szaladt amúgyis bozontos szemöldököm és talán még el is képedtem. nem gondoltam, hogy ennyire jóban vagyunk Travers, mi a fingszagú köpkő ütött beléd? - hé Travers! – a pillanatnyi felcsattanásom olyan gyorsan száll el, mint a cigaretta, amit kivett a számból, mikor a második szálra gyújtok. velem nem baszol ki, én ha dohányozni akarok, akkor dohányozni is fogok basszameg. - ja igen, mióta ez a zsákfej van, azóta még szarabb ez a lepratelep, mint előtte. számolom vissza a napokat, hogy végre elhúzzunk innen az öcsémmel. – igyekszem úgy intézni a cigarettát, hogy ezt lehetőleg Flora ne vegye ki a számból, mert ha megteszi, akkor kénytelen leszek egy harmadik szálra gyújtani. de ha továbbra is ilyen bőszen kapkodja ki a pofámból a dolgokat, akkor biztos vagyok benne, hogy hamar pótolnom kell a cigarettámat. azt pedig sajnos még nem tudok a semmiből varázsolni, de mekkora hatalmas nagy szerencse, hogy egy töltőtollból át tudok változtatni egyet. tiszta jó, ha az ember fia legalább egyetlen egy valamihez ért – és az is az átváltoztatástan. - csak azt sajnálom, hogy Yablokovát nem nézhetem már tovább. – persze madden, mondj ilyeneket az előtt a csaj előtt, akibe elvileg bele vagy zúgva. a szemem sem rebben arra a tényre, hogy most éppenséggel kurva rosszat mondtam, de már valahol megszoktam, hogy én mindig elbaszom a dolgokat. mirt lenne ez most másképpen?
kézen fogom, amikor megkérdezi, hogy bejöhet-e. nem, nem kulcsolom össze a kezeinket, csak a kézfejét érintem meg és – gyengéden, mintha csak a gitárommal bánnék – húzom be magam után a backstagebe. - persze Travers, amit kegyed kiejt azokon a dús ajkain. – nem tudom elrejteni bujkáló mosolyomat az ironikus megjegyzés mögött, de nem is akarom, elvégre jól érzem magam Flora társaságában. és ezt ki is mutatom neki, csak nem biztos, hogy mindig úgy értelmezi a mondandómat és a szándékomat, ahogy én azt szeretném.
- sajnálom, ha tegnap reggelinél megbántottalak volna. – egészen jól megy nekem már ez az őszintén bocsánatkérés. most is a megbánás tényleg ott van a szemeimben. nem megy nekem az, hogy eltitkoljam, halálosan belezúgtam. nyáron is megpróbáltam úgy írni, hogy ne jöjjön rá a nyilvánvalóra. persze Flora Travers nem egy hülye lány – hogy is lenne, hiszen az egyik legokosabb az évfolyamon – és biztos vagyok benne, hogy tudja mi a dörgés. azonban ez több okból is aggodalomra ad okot nekem, hiszen mi van akkor, ha ő egyáltalán nem is érez semmit? vagy ha igen, akkor soha nem is lehet köztünk semmi csak azért, mert én… nos én madden vagyok. ez mondjuk sok mindent megmagyarázna egyébként. - legalább tetszett a dalküldés? – nem tagadhatom le a pimasz-bujkáló féloldalas vigyoromat. ezt Morgan proftól lestem el, érte meg odavannak a lányok, szóval… ha már Rúnaismeretre nem igazán tud megtanítani, akkor legalább erre megteheti.

Ha mindent számításba veszünk, nem is olyan pocsék ez a helyzet, mint gondoltam... Vagy legalábbis ezzel próbálom nyugtatni magam. Mert egyrészt sosem küldött még nekem senki számot, másrészt sosem éreztem annyira kellemetlenül magam, mint mikor Madden mindenki előtt kinyilvánította, hogy nekem énekel. A kettő persze üti egymást, de már meg sem kéne lepődnöm ezen a kettősségen. A legegyszerűbb az volna, ha szépen kicsordogálnék a tömeggel, akiket valószínűleg nagy mértékben nem csak az érdekelt, hogy mit énekel a fél Blackbirds, hanem az is, hogy Madden vajon tolt-e valami szert, mielőtt színpadra merészkedett. A botrány és a kirúgás persze elmaradt. Ez a nap nem a kárörvendőknek kedvezett.
- Hé, Madden. Szedd ki a szádból vagy én fogom! - figyelmeztetem, de most várakozásaival ellentétben nem nyúlok érte. Tudja, hogy megteszem, ennyire már ismerhet engem. Nem először taposnám el a cigarettáját a szeme láttára minden szemrebbenés nélkül. Nem szeretem, ha bagózik, azt sem, ha szétküldi az agyában a drogot és senki ne gondolja, hogy ez kettős mérce, mert Dan mellett még velem is megesett, hogy olykor elszívtam egy vicces cigit. Mégsem lettem függő és nem mutogat rám ujjal az egész iskola. Bár ki tudja, lehet, hogy a holnapi naptól kezdve majd így lesz a kis magánakciója miatt.
- Hidd el, vannak egy páran így ezzel.. Mármint nem azok, akik lepratelepnek hívják az iskolát, hanem akik számolják a napokat, hogy eltűnjetek.. - igazítom helyre, megelőzve azt, hogy félreértse a mondatomat. Jelen pillanatban én még nem tudnám biztosan kijelenteni, hogy melyik tábort erősítem. Talán egy kicsit mindkettőt. Ezért aztán senki nem követhet meg. Mondjuk attól nem kell tartani, hogy könnycseppeket morzsolok majd el, mikor év végén kilépnek a kapun. Te jószagú Merlin, nagyon ajánlom, hogy most már ne akarjon egyik se megbukni. Szerettem a franciáknál lenni, de az iskolát, ha lehet itt fejezném be, ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem kell minden kibaszott órán Madden pofáját bámulnom. Az kurva nagy szívás lenne...
- Roxmortsban még összefuthatsz vele. Biztos vevő lenne a társaságodra.. - jegyzem meg lekezelő hangon. Valamiért elég sokan rá vannak gerjedve a könyvtárosra, őket viszont sosem fogom megérteni. Oké, én is megnézem a tanárokat, mert hát Morgan prof azért lássuk be, elég sármos pasas, de nem ő lenne az első, aki hiányozna, ha a Roxfortra gondolok. Bár ha nem a Heliosba pályáznék, biztos a vele készített interjúmmal pályáznék a Prófétába. Lefogadom, hogy fel is vennének.
- Nem muszáj, el is mehetek... - kínálom neki a választási lehetőséget, amit nyilvánvalóan nem fog elfogadni. Talán a flegma stílusom, talán az teszi, hogy kihasználhatja a kínálkozó alkalmat és hozzám érhet, minden esetre nem kell attól tartanom, hogy közvetlen közelből kell meghallgatnom a mindenki számára elrettentésül szolgáló produkciót, Mitch és az éneklő macska - elég kreatív cím, nem? - előadását. Azt viszont egy percig se gondolja, hogy majd hagyom, hogy csak úgy megfogja a kezem, miután elég látványosan leégetett az egész iskola előtt.
- Oké, kezdek hozzászokni a bocsánatkérésekhez, ami rád nézve egyáltalán nem jelent jót. Persze nagy szó, hogy kiejted a szádon, de mi lenne, ha mostantól azt gyakorolnád hogyan ne legyél tapló? Nem csak reggelinél, hanem úgy kábé soha? - tárom szét a karjaimat és szúrós szemmel nézek rá, ha még mindig nem dobta el a cigijét. Oké, talán egy egészen kicsit kihasználom a helyzetbeli előnyömet, hisz nagyon is jól tudom, hogy mit akar elérni, ugyanis még mindig nem tett le róla, hogy valaha igent mondjak arra a bizonyos randira, amire már vagy egy tucatszor mondtam neki nemet. Talán elhamarkodott kijelentés volt megígérni neki, hogy ha tiszta lesz  és nem esik vissza a drogok bűvkörébe, akkor elgondolkozom rajta. Bár tény, hogy azóta csak hetente emlékeztet arra, hogy min is kellene gondolkodnom. Amekkora pöcs, lefogadom, hogy alig várta, hogy újra szétmenjünk Dannel.
- Lehetett volna kevésbé nyilvánvaló, hogy nekem szól. Eddig csak a fél iskola tudta, hogy utánam koslatsz, szóval ja.. Kössz szépen. Nem hallgattam még eleget, hogy egy kibaszott megszállott lettél.. - húzom el a számat. Mostanában kevés volt a botrány, ami pedig mégis, azt is hamar elsikálták, úgyhogy kellett az embereknek valami beszédtéma. Ki máson is lehetne köszörülni a nyelvüket, ha nem azon, akibe a legnagyobbat lehet rúgni? Ugyebár az nem én vagyok, hanem Madden. Én csak a járulékos veszteség vagyok ebben a pletykatengerben.

and my blood ignites when I hold you close to me

Amikor egy ember – tegyük fel, egy normális – elhatározza, hogy kedveskedni akar egy olyan embernek, aki iránt gyengéd érzelmeket táplál, akkor vegyük sorra a lehetőségeket: kinyilvánítja neki. Normálisan. Virágot vesz. Elhívja randizni, minden olyat csinál, ami teljesen normális. Egy Madden sosem úgy működik, mint ahogy kéne, vagy ahogy azt elvárják tőlünk. Ezt már sajnos nem foghatom arra, hogy ausztrálok vagyunk, mi csak egyszerűen degeneráltságban szenvedünk – és minden bizonnyal kijelenthetem, hogy az összes percét élvezzük. Nem tudok mit tenni, Flora szavaira inkább kiveszem a számból a cigarettát, egy jó nagy slukk után, hogy aztán elnyomjam. Jobb a békesség, inkább nem megyek bele felesleges szájtépésbe.
- Megfelel? – teszem fel az ártatlan kérdést, hasonlóan barátságos hangnemben. Hiába vagyok néhanapján tapló, vagy éppen viselkedem úgy, mint egy idióta, azért amióta magam mögött hagytam a narkót, azóta egész emberi hangnemet tudok megütni az emberekkel. Flora Travers csak azért kap néha kevésbé emberit, mert ahhoz még mindig nem értek, hogyan mutassam ki a szimpátiámat felé. Bár azzal már igyekszem, hogy a már-már idegesítően normális hangnememben szólok hozzá. A következő szavai ugyan nem esnek a legjobban, de az igazságot el kell fogadni. Így éppen csak szemeim villannak meg szomorúan. Mégsem verhetem földhöz a seggemet és hisztizhetek, hogy ez nem így van. - Tettünk érte eleget, azt hiszem. Semmi meglepő nincs ebben. Talán ha újrakezdhetném, teljesen máshogy csinálnám. Mindenesetre, ha te is közöttük vagy, azt hiszem ideje lenne… – …elengedni téged? Gondolom Te is érezted, Flora, hogy ezt a két szót haraptam el a mondatom végéről. Persze nem tudom egyébként ezt megtenni és nem is akarom, de egy kívülálló már lehet azt mondta volna, hogy miért nem hagyom az egészet a picsába és keresek valami olyan lányt, akit tényleg érdekelek?
Erre a kérdésre tudom a választ. Mert be szeretném bizonyítani az egész iskolának, Flora Traversnek, de leginkább magamnak, hogy érdemes vagyok az ő szerelmére. - Én csak annak örülök, hogy nem tekerte még körbe a nyakamat a fejem körül, a csillagászatira rúgó könyvtári tartozásaim miatt. – rándítom meg a vállamat. Egykedvűen, igazából kifejezéstelen arccal. Igazat mondtam, még egy ostoba poén sincsen mögötte, ellenben amit következőnek mond, az inkább hat rám egy katalizátorként, mintsem egy arculcsapásként. Érzékeltem – remélem hogy jól – azt, hogy inkább én lehetek hálás neki azért, hogy a társaságában lehetek, különösen figyelembe véve a múlt történéseit. Ám azt hittem, tartunk már ott, hogy ezt közvetve nem dörgöljük a másik orra alá. Megrázom a fejemet inkább. - Ne. – inkább a fejemet is elfordítom, hogy ne lássa a dühtől, a csalódottságtól kissé eltorzult, de bőszen fintorgó ábrázatomat. Bár valószínűleg tudja mi van ott. Néha jobb egy kicsit visszavonulót fújni, mielőtt már megint olyat mondok, amit nem kéne. Vagy amit jobb lenne letisztázni, csak mire kiér a számon, egy óriási nagy bűzölgő szarkupac lesz belőle. Néha nem ártana suvickusszal testnyílásokat mosni.
- Oké, én próbálkozom Travers. Talán nem látszik? Persze, úgy könnyű, hogy még esélyt sem próbálsz adni nekem. És még mielőtt megkapnám tőled a két lábon járó rivallót, az esélyt arra, hogy emberként kezelj, megérdemlem. Még akkor is, ha vannak hibáim. Még akkor is, ha talán ennyire nyíltan hiba volt dalt küldeni. Talán már el is engedtem ezt a kibaszott randi dolgot Travers. Most már lehet, hogy csak arra várok, hogy végre ne úgy kezelj, mint egy összeszart talicskát, amit az ajtód elé borítottak, hanem úgy, mint egy embert. Még akkor is, ha Madden vagyok! – az indulatnak nagyon kevés írmagja fedezhető fel a hangomban, sokkal inkább a csalódottság az, ami utat enged magának. Talán egy-két könnycsepp is feltűnik a szemem sarkában, de ettől azért igyekszem gyorsan megszabadulni. Elegem van már ebből az érzésből. Szar dolog szerelmesnek lenni.
- Az eszedbe sem jutott volna, hogy emberi módon szólj hozzám? Nem érdekel az, hogy visszautasítasz, vagy éppen azt mondod, hogy adsz egy esélyt. Nem egy papucsállatka vagyok, akinek még az is nehézséget okoz, hogy odébb lépjen. – szalad magasba a szemöldököm. - Vagy a nyári leveleidben akkor végig hazudtál nekem arról, hogy nem is vagyok akkora pöcs? Mert ha igen, akkor legalább mondd meg Travers. Lehet, hogy megszállott vagyok, de nekem legalább őszinték az érzéseim! – húzom el a számat én is a végére. Nem jelent jót az, ha ilyen nyugodt vagyok egy vita során. Általában akkor szokott ez történni, ha már vagy kiábrándultam egy dologból, egy emberből. Vagy éppen akkor, ha elnyomom magamban a kitörni készülő Maddent és megpróbálok az apám vérmérsékletére visszasüllyedni. Azért utána általában kelleni szokott legalább négy szál cigi, hogy ne változzak vissza a valódi énemmé. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire foglalkozol az emberek véleményével, vagy azzal, hogy mit gondolnak rólad az iskolában. Ez szomorú Travers. Remélem idővel magad mögött hagyod azt, hogy mások igénye és elvárása szerint alakítod az életed, mert egyszer csak rá fogsz jönni, hogy nem a sajátodat élted. – lágyulnak el az arcvonásaim. Inkább nem gyújtok rá újabb cigire, egy egyszerű rágógumit veszek az ajkaim közé.

Legnagyobb meglepetésemre Tatiana nevelése úgy látom beválik, mert nem akaszt újabb szál cigarettát a szájába. Többször kellene hasznosítanom a tanácsait, lehet, hogy a jövőben még hallgatok is rá, mikor javasol valamit. Meglátjuk mennyire marad tartós ez az állapot. De legalább arról tudok nyilatkozni, hogy nem kattant be miatta, ami Judast ismerve félsiker. Mondjuk az nem vitás, hogy annyira meglep a viselkedése, hogy elesek a lehetőségtől, hogy bármilyen frappáns választ villantsak neki és kioktathassam közben arról, hogy ne pöfékeljen, ha közben hozzám beszél.
- Meg.. - felelem kurtán, és magam sem értem, hogy az nem tetszik, hogy változtat és láthatóan megy is neki vagy az, hogy nem tehetek valami megjegyzést a cigitől büdös szájú srácokra. Tulajdonképpen talán mindkettő. Meg az is, hogy magához képest furcsán viselkedik. Mi történt veled Madden, megsütött a nap? Valaki tett valamit a reggeli töklevedbe? Vagy végre valahára tényleg normálisan tudsz viselkedni? Pár perccel ezelőtt a színpadon is mehetett volna, esküszöm nem haragudnék érte.
- Mit csinálnál másképp? - szaladnak magasra a szemöldökeim. Oké, ez tényleg érdekel, méghozzá nagyon is. Jobban, minthogy én válaszoljak a gondolatmenetére. Nem, ez még csak nem is kérdés, talán nem akarja tudni a választ rá, vagy úgy sejti, hogy tudja. De nem, nem tudom eldönteni, hogy hányadán állunk azon kívül persze, hogy az imént küldött nekem egy szerelmes dalt, amitől nem vagyok elragadtatva. Tatiana nem mondta neki, hogy ne csinálja?!
Nem igazodok ki rajta... Először Yablokovával, aztán bocsánatot kér, majd most úgy tesz, mintha az előbb nem szóltam volna be neki a könyvtárosnőről. Komolyan nagyokat kell pislognom és még az is megfordul a fejemben, hogy esetleg nem Judas Madden áll velem szemben, de hát sajnos még mindig eléggé hasonlít önmagára. Azért sajnos, mert nem tudom csak úgy elfelejteni az eddig történteket és úgy tenni, mintha egy új ember lenne. Még akkor sem, ha tényleg hajaz ennek az állításnak a beigazolására.
Legszívesebben a képébe üvölteném a kérdést, hogy: DE MÉGIS MI VAN VELED, MADDEN? Még sem teszem. Nem, ezt nem tehetem meg, főleg nem olyan indulatosan, amilyennek jelen pillanatban érzem magam. Próbálok túllépni az első sokkhatásokon és közben nem váltom be a fenyegetésemet, hogy távozom. Nos, tőlem ez nem haladás, csak egy helyben toporgás, mindenféle értelemben.
Egy hosszú percig csak meredek rá, mert képes arra, hogy bűntudatot keltsen bennem és gyűlölöm ezt az érzést. Nem tehetek róla, nem szeretem, ha bárki fogást talál rajtam, de.. Nekem ez nem megy ilyen gyorsan, ha nagyon akarja, akkor sem.
- Én is próbálkozom, egész idáig próbálkoztam, ha nem tűnt volna fel. Aztán jössz és elbaszod az egészet... - mert te Madden vagy. Szeretném így befejezni a mondatot, de végül nem teszem hozzá. Érzem, hogy valami nem stimmel vele és ez rettentően bosszant. Mégsem kérdezhetek rá csak úgy. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán szeretné-e, ha tudnék róla. - Oké, oké. Megmondom, mi a gond. Azon kívül, hogy dalokat küldesz nekem az egész iskola füle hallatára - ezt többet ne csináld. Az is baj, hogy sokkal nehezebben tudom elviselni azt, amikor normális vagy, tudod? Nem várhatod el, hogy az évek óta tartó faszkodásod után majd egy csapásra tudok alkalmazkodni az új Maddenhez... - fakadok ki. Itt tényleg nem arról van szó, hogy nem akarok. Bár nincs előttem a kép, hogy elcsacsogunk egymással, mint két normális ember, de ez csak azért van, mert hosszú ideig nem éreztem magamat kompatibilisnek vele. Most pedig a bánat se tudja mi van.
- Az még csak meg se fordult a fejedben, hogy a levelekben sokkal normálisabb vagy ugye? És ne merd azt mondani, hogy nem gondoltad át háromszor, hogy mit írj nekem és hogyan fogalmazd meg.. De én vagyok a hazug, mert nem borultam egyből a nyakadba? Lehet, hogy mégsem vagy kevésbé nagy pöcs mint voltál, ha ezt ki tudtad ejteni a szádon. Remélem emlékezni fogsz rá, hogy ezt mondtad rögtön azután, hogy életedben talán először őszintén bocsánatot kértél azért, amit reggelinél leműveltél. És csodálkozol, hogy nem igazodok ki rajtad? Ha még egyszer valaki azt meri mondani nekem, hogy a lányok bonyolultak, két kézzel fogok feléd mutogatni, mert téged tutira csak Merlin ért meg! - bukik ki belőlem újra a fröcsögés. Nem pont így terveztem, de ha érzékenyen érint a téma akkor támadása támadással reagálok. Ezt már tudhatná.
Épp elég ideje fut utánam ahhoz, hogy ne okozzon neki meglepetést a védekező mechanizmusom.  
- Oh remek, van még esetleg hasonlóan jó életvezetési tanácsod? - teszem fel a nagy kérdést, aztán meg is bánom. Oké, tudom, tudom, ez több a soknál, még tőlem is. Basszus. Lehet, hogy nem ártana néha gondolkodnom is, mielőtt beszélek.
- Nem úgy gondoltam... - próbálom szépíteni a dolgot, de kár belé az erőfeszítés. Mindketten tudjuk, hogy mi bukott ki a számon hirtelenjében és erre egyáltalán nem vagyok büszke. - De igenis érdekel mások véleménye. Én nem tudok úgy élni, hogy leszarom ki mit gondol rólam, szóval ha ez bűn, akkor sajnálom, én ilyen vagyok. És nem, nem akarok ezen változtatni.

and my blood ignites when I hold you close to me

Néha az ember fia inkább nem akar perpatvart. Egyébként vannak olyan napjaim, amikor kifejezetten vevő vagyok valami igazán parázs vitára Florával, de a mai napot a békesség jegyében próbáltam meg eltölteni. Persze ehhez inkább az kellett volna, hogy ne küldjek neki dalt, de ha az embernek vannak néha légből kapott ötletei, akkor biztosan nem teljesen épelméjű. Vagy nevezhetnénk akár kiszámíthatatlannak is, de a kettő nem zárja ki egymást. Én inkább vagyok zizzent, mintsem kiszámíthatatlan, azért a barátaim körében – már abban a nem túl tágasban is – teljesen kiszámítható dolgokat teszek. Inkább csak egyszerűen hülye vagyok, igen. Nem kérek bocsánatot azért, amiért számot küldtem. Lehet, hogy megbántam, de most elhatároztam, hogy vállalni fogom a tetteimet és a következményeit. Aztán lehet, hogy kérészéletű elhatározás lesz ez, mint általában minden az életemben, de nem tehetek arról, hogy egész egyszerűen ilyen göcsörtös, elcseszett fából faragtak. Valakinek ilyennek is kell lennie.
- Ez érdekes kérdés. Talán a legjobb válasz az lenne, hogy meg sem születnék. – amerre csak járok, hidakat égetek fel magam után. Olyan szinten, hogy a szakadék két partján álló ember bizony ha akarna, sem tudná azokat újjáépíteni. Szándékos lenne? Sokszor magamat is megkérdeztem erről, de a választ nem tudom igazán. Vagy ha tudnám is, biztos nem lennék annyira bátor, hogy bevalljam magamnak. Méghogy én vagyok Griffendéles. A pancserek házába előbb osztottak volna be. - De mindenképpen felkeresnék egy pszichomágust – vagy ahogy a muglik ismerik, pszichológust – talán egy rehabilitációs központot is, de ami a legfontosabb: odafigyelnék anyámra, aki mindig megpróbált a jobb útra terelni. Azt hiszem mind tudjuk a választ arra, hogy ez hogyan sikerült. – már-már idegesít az is, hogy ennyire tárgyilagosan beszélek, de ha egyszer épp most döntött úgy a belső Judas, hogy megpróbál normálisan viselkedni, akkor csak nem írhatom felül a dolgokat. Az milyen izé lenne már. Meg aztán én sem lehetek mindig önmagam. Néha kell egy kis változatosság is.
Sokszor eszembe is jut, hogy hol siklottam félre. Ez nem az a helyzet, ahol masszív önvizsgálatot tartok, mert még a végén Travers megijedne attól, hogy magammal milyen dolgokat szoktam megosztani. Inkább csak egy olyan fordulópont – lehet – a kapcsolatunkban, ahol tényleg megpróbálunk nyitni egymás felé. Őszintén. Bár tagadhatatlan, hogy bizonyos Damoklész kardja ott lebeg a fejünk fölött és nem lenne tanácsos egy varázslattal elvágni a kötelet, mert még a végén a fejemre esik és ahelyett, hogy belém állna, maximum megüt és még hülyébb leszek, mint eddig. Vagy éppen normálisabb.
- Mindenki jó valamiben, úgy látszik, nekem ez jutott. – keserűen elhúzom az ajkaimat, de pillantásomból egyenesen árulkodik, hogy ez most tényleg elég mélyre hatolt. Nem sűrűn tudnak nekem olyat mondani, amitől magam felé tudok fordulni és megpróbálni javítani bármin is. Valójában kevés olyan ember van, akinek a szavára igazán hallgatok, de Flora Travers egy ilyen élőlény a Földön. Talán még fel is nevetnék, ha a helyzet alkalmas lenne rá, de inkább nem teszem, nehogy rontsak a helyzetemen. Pedig az lenne csak igazán Judasos lépés. Lehet, hogy le kéne védetnem, hülyére keresném magam. - Túlságosan karót nyelt vagy, Flora. Ha Ninának, vagy bárki másnak tettem volna, vállat von. Azért fújod csak fel, mert azt gondolod, hogy az emberek törődnek vele, hogy te, vagy én… Mert nincs olyan, hogy mi. Szóval, te vagy én mit nem csinálunk egymással és együtt. Ha nem pörögnél erre rá túlságosan, ez elengedhető lenne. Bár megértem, hogy miért zavar. Mindegy. Nem kérek érte bocsánatot, mert őszinte volt. – tartok egy kis szünetet. A következő szavaira azért felkuncogok. Bár ez inkább már ilyen mesterkélt nevetés, ugyanis most már én sem tudom igazán idegesítően nyugodtan lereagálni a szavait. - Nem is várom el, hogy egyik pillanatról a másikra tégy úgy. De a helyzet az, hogy amíg nem vagy képes őszintén jó képet vágni hozzám, addig hiába lesz minden próbálkozásom. Mert innen bizony nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán szeretnéd ezt. Megértem ezt is, bár elfogadni nehéz lesz. Talán te vagy az egyetlen ember, aki még mindig úgy tekint rám, mintha bármelyik pillanatban a régi Judas lesz belőlem. Pedig nagyon nem. – érezhetően bántanak a szavai, azonban mégis keményen állom a tekintetét. Hangomon az elején nem igazán hallatszik az indulat, a mondandóm végén is inkább fojtott hangsúlyozásom árulkodik arról, hogy mennyire fortyog bennem a düh. A következő szavaira aztán még a szám is nyitva marad.
- Ezen nem csodálkozom, hiszen a leveleimben nem a képemet kell bámulnod, hanem az írásaimat olvasnod. Nagy különbség, nem igaz? – bár ezúttal mosolymentes marad ábrázatom. Inkább a düh és a csalódottság vegyes érzései cikáznak végig rajtam. Láthatóan. Azért nem mindig tudom palástolni az érzelmeimet, azután, hogy megint átléptünk egy határt, megint nem sikerült. - Az a te bajod, hogy nem tudod megváltoztatni rólam a véleményed. Mert nem is akarod. Mert neked jó, hogy még mindig én vagyok a sötét ló, pedig már régen kibújtam abból a szerepből. Hogy én egy fasz vagyok? Ez nem is vitás. De nem hiszem el, hogy azok után, hogy nyáron már egészen normális beszélgetéseket folytattunk, most megint itt tartunk. – ingerülten ugyan, de lemondóan csóválom meg a fejemet. Azt hiszem, hogy kezdem elengedni ezt a témát. Nem biztos, hogy holnap reggel is ugyanígy fogom gondolni, de jelen pillanatban ez a helyzet. Nem lep meg, hogy mit kaptam vissza, sokkal inkább elszomorít, hogy bármit csinálok, mindig ez a vége. Lehet taktikát kéne váltanom.
- Van, ne drogozz. Különben egy roncs lesz belőled, akit a fél iskola gyűlöl, a másik fele pedig agyonverne és még akkor is csak egy narkós fasznak fognak tartani, amikor már fél éve tiszta vagy. – nem bírom ki, hogy ne nevessem el magam. Inkább hideg, mintsem őszinte nevetés, de hozzá tartozik, hogy rengeteget használom az öniróniát, mióta képes vagyok rá és nem saját magam rossz paródiája vagyok. - Nem számít. Őszinte volt. Inkább ez legyen, mint mesterkélt. – rántom meg a vállam. Annyira nem vettem fel, mint amennyire gondolná, ha nem éppen egy vita után lennénk, valószínűleg betegre röhögném magam ezen a megszólalásán. Az más kérdés, hogy az érzelmi állapotom miatt most éppenséggel képtelen vagyok rá. - Nem bűn. Pusztán mások véleménye szerint élni olyan, mintha nekik élnéd az életed. És nem magadnak. Ha pedig nem magadnak éled, akkor folyamatosan görcsölni fogsz a cselekedeteiden. Vagy másokén. – sóhajtok egy újabbat. - Nincs kedved meginni valamit? – mutatok az üdítős pult irányába. Láttam ott mugli narancslevet, annál kevés finomabb dolog van. Na jó, néha a kóla az.