A madarak azt csiripelték, hogy az én példamutató bátyám korán reggel akar engem kicipelni és gyakorlatozni velem. De hittem én ennek? Persze, hogy nem! Mert sem megfagyni, sem pedig korán kelni nem akartam. Így ha el is kezdett volna szólongatni – megjegyzem még elég békésen – akkor is inkább hátat fordítottam az ajtónak és megpróbáltam úgy tenni, mintha mélyen aludnék és normális dolgokról álmodnék még. De persze azt hiszem nincs semmi ami távol tartja őt a békességtől, a nyugalomtól, amit korán reggel neki is éreznie kellene, ha éppen nem megyünk órákra vagy a szokásos dolgokra. Komolyan mondom, én már fel voltam készülve arra, hogy valahogyan lecsapom ha bejön a szobámba és nem hagy még 5 percet aludni. Az a plusz 5 perc nekem még igenis számít, ha neki éppen pont nem. Különben is, még reggeliznünk is kell, nem fogok én csak úgy… Persze mondom ezt és valószínűleg percek múlva túl lelkes leszek ahhoz, hogy bármit is enni tudjak. Mindegy, ismerem magam. A testvéremet is ismerem. Szóval mielőtt rám törné az ajtómat, inkább úgy döntök, hogy kipattanok az ágyból és készen állok arra, hogy rám nyisson vagy én nyissam ki neki az ajtót. Igazából attól függ mennyire türelmes a lelkem. De nem hiszem, hogy az legyen. Az a baj, hogyha kviddicsről van szó, nos azt hiszem nem kell mondanom mennyire bezsong tőle. Szerintem ilyenkor rosszabb, mint én gyerekként. – Kérlek, csak pár percet adj, éhes vagyok. Szerintem még neked is enned kell, de utána… Utána felőlem kezdhetjük is. – megpróbálok rávigyorogni a pizsamámban, de ez nem tudom mennyire teszi őt egy kicsit is megértővé. Szeretek aludni is, nem csak edzeni. Na de, nem is ez a lényeg. Persze megértem, hogy miért ilyenkor kell edzenünk. A Nap sem süt olyan hű de vakítóan és valószínűleg csak az edzés miatt fogok leizzadni, nem a nagy hőség miatt. Ha meg választani kéne, akkor persze, hogy én is inkább az elsőt választanám. A meleg amúgy is, kikészít és bár nem az a célom, hogy leégessem magam a testvérem előtt, tuti lesz ilyen is. – Elárulhatnád mit tervezel mára, csak sima edzés vagy mesélsz, mutatsz valami trükköt is? – kíváncsian felvonom a szemöldökömet és arra várok, hogy mondjon valamit. Persze nem tudom, hogy milyen, mennyire helyes ha ellenkeznék vele. Mármint mennyire lenne borzalmas már, ha előtte tényleg ennénk valamit és csak utána kezdenénk bele az edzésbe. – Étel és utána edzés? Benne vagy? Hmm? – kíváncsian tekintettem rá és reméltem, hogy egyszer az életben előbb ehetünk és utána mehetünk edzeni.
Vendég
Kedd Feb. 09, 2021 4:49 pm
to Öcsi
Nem eszik olyan forrón a kását, ha az ember fiának velem gyűlik meg a baja. Hogy mégis mi történt? Sikerült beválogatni a drágalátos kisöcsémet a csapatba, de ez közel sem ad kellő örömet. Hogy miért is? Mert majdnem a hajam téptem, amikor majdnem leveszekedett arról az átkozott seprűről. És mázlija van, ha csak én vettem ezt észre. Viszont rövidesen gatyába kell ráznom, ha azt akarom, hogy ne hozzon szégyent a csapatban és ne holmi cserejátékosként kelljen tengődnie. Nem akarom, hogy csak azért legyen előnye, mert én mint a bátyja vagyok a csapatkapitány. - Hé, ébresztő hétalvó. - már késő bánat, ha azt hiszi, hogy a bezárt ajtóval távol tart. Én felkészültem mindennel, amivel csak lehet. Nem lehet kifogás a kaja, az innivaló és a pisi sem. Na jó, slozira azért elengedem. De elégedett mosollyal vágom hozzá az előre elkészített és gondosan becsomagolt szendvicset és az üveg üdítőt is. - Nincs öt perc. Eszel edzés közben, mert nem érek rá egész nap téged pesztrálni. - Valamikor még rémes volt, amikor én vigyáztam a két kisebbre - mert hát nem annyira kisebbek ők nálam - de már teljesen másképp kezelem a szitut. Ha öcsi elcsesz valamit, nem én viszem el a balhét és ez így jó. Még az edzőszettet is hozzá vágom, meg ahhoz a bárgyú vigyorához, hogy tudatosítsam benne, ne is álmodjon lazsálásról és lassú kiérésről. Ha kinéz az ablakon, láthatja is, hogy az udvaron már ott a láda és két seprű. - Na, hopp-hopp. Öltözz most, egyél út közben és sokáig friss leszel. Szerinted én miért másztam ki az ágyból másfél órával ezelőtt? Jó kedvemből? Láttam azt a malőrt, had ne kelljen még egyszer az orrod alá dörgölni. - sziszegem neki vészjóslóan, majd csak lendületesen indulok el az ajtó felé és ne kelljen visszafordulni hozzá, mert bajok lesznek. - Csipkedd magad, te náthás csiga. - szinte felrántom a kilincset és mire felocsúdik, már én kint várom az udvaron a teljes szettel együtt. Alig vártam, hogy kicsit szadizhassam. Pedig ez az egész mind mellette szól és nem ellene. Csak nem akarom, hogy ebből csapatos veszekedés legyen, mert pont most nem szabad széthúznunk. Olyan szép is lenne, ha az utolsó évemben megnyernénk a kviddics-kupát.
Tudjátok nem tudom hol volt az eszem amikor belementem, hogy oké, akkor edzünk egy kicsit még, mert ő észrevette, hogy hol milyen hibáim vannak. Az ilyen hibákat meg nem engedhetjük meg, mert milyen lenne már, ha tényleg vészesen komolyan vérre menő meccs lett volna. Biztos miattam veszített volna a Mardekár vagy ötven pontot a Hollóhát ellen. Értitek, a Hollóhát ellen. Még egyszer mondom, a Hollóhát ellen. Nem is a Griffendél, hanem a Hollóhát… Oké, hiába hápogok, valószínűleg Leo nem fog megsajnálni engem és nem is ad még öt perc pihenőt, mert minek ugyebár. Lestrange vagyok, bírnom kéne a gyűrődéseket. Nem is értem amúgy, hogy miért nem vagyok vasból basszus. Sokkal könnyebb lenne másoknak. Nem nekem, hanem másoknak. Mert nem eshetne nagy bajom elmondásuk szerint. Anya és apa sem aggódna értem. Ilyen egyszerű lenne az egész. Bár akkor csak álmodhatnék tovább arról az áhított sárkányról, ha vasból lennék valószínűleg nem kaphatnám meg. Ettől meg csak egyre inkább elszomorodom. De visszatérek a valóságba a bátyámhoz. Ahol ő még mindig csak magyaráz. Én meg csak még mindig nyugodtan veszem fel magamra az edzéshez szükséges ruhákat. Nem esem túlzottan nagy buzgóságba. Nekem vele ellentétben van időm. Milyen jó, hogy a drága bátyámmal tölthetem a napot és közben edzhetünk látástól vakulásig! Valószínűleg nem is lenne ezzel semmi baj. Ha csak nem azzal jön, hogy keltem volna fel hamarabb, mert akkor most nem nyafognék a reggeli miatt. A reggeli akkor is szent és sérthetetlen, hogyha edzésről van szó. Bár most kétlem, hogy bármit is érdemes volna visszafeleselni neki. Inkább csak magamban küldöm el oda ahová igazából nem is akarom, hogy menjen, mert tök unalmas lenne az élet nélküle, de nem csak az enyém, hanem az Olivia és Sophie élete is, nem beszélve a szüleinkről és az összes roxfortos társunkéról, akikkel ilyen vagy olyan interakcióba került a bátyám. Neki köszönhetően mindenki azt hiszi, hogy tőlem is félni kell, mert a végén lesz hadd el hadd. – Hová sietsz? – ez volt az egyetlen normális és jogos kérdésem. – Nem úgy volt, hogy ma csak velem foglalkozol? Hmmm? – nem szoktam féltékeny lenni arra, hogy ő Olivia-val szeretne többet lenni, most csak direkt játszottam el a megsértett kis testvért akit elhanyagol a bátyja. Vagy csak elakar hanyagolni. Kicsiként lehet, hogy ez a ragaszkodás még hihető volt, és egyes helyekre engem is el kellett cipelnie, de most… kétlem, hogy bármi is meghatná őt. Főleg akkor, amikor ilyen… szadista. – Ha egész nap ilyen zsiványos seregély leszel, akkor inkább foglalkozzunk máskor ezzel. Nem vagyok hajlandó a harci morc feleddel edzeni! – halál komolyan mondtam neki. Vegye észre magát egy kicsit.
Vendég
Szer. Jún. 23, 2021 5:40 am
to Öcsi
Az öcsém mindig id egy elég egyedi állatfajt képviselt. Kiskorában kitalálta, hogy majd mindenhová mindenben is követ. Ez egyébként nagyon hízelgő és jól esik, de nem kell még egy olyan Lestrange, mint amilyen én magam is vagyok. De abban nem fogom megakadályozni, hogy a csapatunk tagja legyen, amikor legalább annyira szereti a kviddicset, mint én magam is. De hogy mégse a beválogatón vagy az első meccsen süljön fel, sosem árt egy kis gyakorlás. Ebben nem vahyok engedékeny sem most, sem később. Ahogy megfogadtam négy évnyi Briggs uralom után, hogy szabálytalankodni sem fogunk, mert bőven eleget szenvedtünk attól, hogy ki volt kényszerítve egy esetleges ütközés, szándékos kár okozása a másik játékosoknak, na meg akkor duplán kaptunk a fejünkre, ha ezzel le is buktunk Hooch előtt. Elég volt. Drága kisöcsém pedig ebből az időszakból alaposan ki is maradt, aminek rettentően örülök. Biztos vagyok benne, hogy Briggs őt is kikezdte volna, mint Jerichot, csak azért, mert Lestrange. - Majd meglátod. - ha azt hiszi, hogy vicceltem a menet köuben kajálással, akkor téved. Én tényleg el is indulok a klubhelyiségbe, kap öt percet elkészülni, hogy aztán a nagyterem felé vegyem az utat. Nehéz ellenállni az asztal rogyadozó tartalmának, de csak egy megkent szendvicset emelek el és indulok is meg kifelé. Eszik, amit akar. Vagy nem eszik, nekem teljesen mindegy. - De és szeretném minden percét értékesen eltölteni. Úgyhogy csipkedd a lábad, te csiga. - az öcsémet mindig is szerettem szívatni, de olyan szinten, hogy az neki ne legyen mégsem kellemetlen. - Nem tudom miről beszélsz, én csak a lusta segged rugdostam fel. Tanítok egy trükköt, mit szólsz? Most még nem kell semelyik labda, csak te meg én. Gondold el, hogy tele lesz az összes csapat nálad nagyobbakkal, akik nem fognak megsajnálni, mert még csak most kezded. - az udvaron már minden jó vár minket, mert sokkal korábban keltem és előkészültem. Ne mondja már, hogy nem készültem semmi egyébbel. - Szóval seprűre fel. - és hűen az állításomhoz én nem is hagyom, hogy kapjon egy percnyi nyugtot sem. Úgy elzúgok mellette, hogy meg is dobja egyből a seprű.
Egy kicsit savanyú képet vágok, amikor a bátyám közli, hogy ha útközben rágcsálók valamit az jó ha pedig nem akkor így jártam. Jól van, hozzá hasonlóan én is elvettem egy kész szendvicset, de inkább rágcsálni kezdtem útközben, hogy még véletlenül se halljak éhen. Mintha az olyan könnyen menne ugyebár. Még növésben vagyok és szeretek enni, falatozni és ezt nem rejtem véka alá. Amit felszednék plusz kilónak azt a sok jövés menéssel letudom úgyis. Sosincs megállás. Akkor meg pláne nincs, hogyha elhatározom magam és nem akarok mást csak egy kicsit a kviddiccsel foglalkozni. Szerencséje van a bátyámnak, hogy egy icipicit hasonlít a kviddics-őrületem az övéhez. Másképpen még inkább nyavalyognék neki, hogy nekem ehhez most nincs kedvem, hagyjon és hasonlók. Különben én magam is látom, hogy van hová fejlődnöm és kell is. Addig jó, amíg a testvérem itt van és edzhet. Kitől mástól tanulnék, ha nem tőle ugyebár? Na erről beszéltem. Szóval kénytelen vagyok félre tenni a kis görcs énemet és hallgatni rá. Azt hiszem most ezzel járok a legjobban. Hogyha pedig nagyon nagyokat harapok a szendvicsből akkor néhány lépés között már el is pusztítom és lesz valami a gyomromban mielőtt felülnénk a seprűkre. Jól van, éhes tuti nem leszek. – Nem vagyok csiga! – azért még visszaszólok erre a megjegyzésére, nehogy azt higgye, hogy a szendvics rágcsálása lefárasztott volna. Ugyan! – Jól van, legyen ahogy szeretnéd, mutasd a trükköt. Ha meg tudom csinálni, akkor kevesebb fejfájás neked, több dicséret nekem. – utóbbiban persze nem reménykedtem, elvégre Leo-ról volt szó… ő nem osztogatja a dicséreteit olyan könnyedén, pláne nekem nem. Na mindegy. Lényeg, hogy egy egész pillanatra amikor végre leértünk kifújhatnám magam, de ő még erre sem hagy időt. Azonnal felszáll a seprűjére és fitogtatja az erejét úgy, hogy közben a seprűje szele még engem is tovább tolna, hogyha túl béna lennék és nem tudnék megállni a saját lábamon. De azt az örömöt most nem adom meg a bátyámnak. Inkább én is felülök a seprűre és követem őt. – Na és most mi legyen? – kicsit megpróbálom utolérni őt és nem kiabálni utána, bár róla van szó, valószínűleg percek kérdése és elmondja, hogy mit akar tőlem és mi az amit elvár.
Vendég
Pént. Júl. 16, 2021 5:56 am
to Öcsi
Sok dolgunk van még egymással, nem is sejti mennyire. Nem csak azt szeretném, hogy egyszerűen jó és magabiztos legyen a pályán, de tudom azt is, hogy egyesek majd tuti velem akarják összehasonlítani. Hiába, ő is Lestrange, az öcsém és ha nem is tartom magam egy született tehetségnek, én letettem már valamit az asztalra a csapatban. Ő pedig még szokja ezt, ismerkedik a csapat hierarchiájával és még sorolhatnám. Mondjuk annyiból könnyű dolga van, hogy nem Kyle Briggs szemében kell megfelelni, mert az övében bizony nem lehetett sehogy. Én csak következetes kapitány szeretnék lenni és nem szeretnék csalódást okozni a csapatomnak azzal, hogy rosszabbul teljesítünl, mimt ahogy zártuk az utolsó évet. Az ugyanis nem csak Briggs, de a csapat tragédiája is volt és feljönni a második helyre igenis szép teljesítmény volt. Lehet, hogy szigorú vagyok saját magammal szemben, de nem tehetek arról, hogy mindnekinek a legjobbat szeretném. Ismerem az öcsém és azt, hogy milyen kifogásai vannak, így fel tudtam készülni mindazzal, amit kiejt a száján. Néha azt gondolom, hogy ő még nálam is elkényelmesedettebb. Hát majd most nem lesz. - De az vagy, na toljad befelé. - ellentmondást nem tűrve készülök neki a cuccok előpakolásának. Ha tudná, hogy mivel készülök, sírva szaladna vissza az ágyába. Na jó, nem, de már most dörzsölöm a tenyerem. - Felkészítelek a következő szezonra. Meg az az utánira. - mert nem lehetek sosem elég alapos és az ilyet nem lehet elég időben elkezdeni. Én nem pocsékolom az időt, de annyira nem, hogy az ütővel lendítek is felé, ahogy utolér engem és ha szerencséje van, akkor még időben kapcsol, ha nem, akkor öcsi sorry a fogadért. - Lassú vagy. Tudsz ennél te is jobb lenni. - piszkálom is, mert tudom, hogy ezzel könnyű őt hergelni, meg motiválni is. De ha azt hiszi, hogy hagyok nyugtot neki, akkor téved, mert megint meglódulok felé. Ha azt hiszi, hogy le akarom lökni, akkor jól gomdolja, legyen elég jó hárítani. Azért őt ismerem, merek olyan dolgokat is tenni, amiket a többiekkel kevésbé. - Na mi van, nem vágsz vissza? Vagy még fel sem ébredtél?
Nem tudom eldönteni, hogy most örüljek a bátyám jó szándékának vagy inkább sírjak és kezdjem megásni a saját síromat itt ebben a szent helyben. Erőltetek egy „jól van” arckifejezést magamra amíg az utolsó harapásokat is letudom. Nem tudom mi van vele, hogy mire fel ilyen addig gyakorlunk amíg vért nem izzadsz kedvű, de nem is fontos. Van amihez nem kellenek már szavak, tudom, hogy hiába makacskodom és pufogok magamban, olyan miatt aminek csak az a hátsó oka, hogy kényelmesen ellustulós vagyok. Nem kell kifogásokat találnom, mert tudja ezt magától a bátyám nagyon jól. Természetesen nem akarom elvenni a kedvét vagy felidegesíteni őt. Valószínűleg tényleg örülnöm kell annak, hogy a bátyám egy kicsit velem is foglalkozik, még mielőtt végleg leköszönne a Roxfort pódiumáról és egy másik színpadra álljon fel, ahol csak az övé a rivaldafény. Fogalmam sincs mit fogok tenni nélküle, de ha most szerencséje van, akkor lehet megfogadom a tanácsait és nem felejtem el rögvest őket rögtön azután, hogy elmondta nekem. – Legyen neked igazad. – elég ha én tudom az igazságot, lehetett volna a vége, de szerintem Leo már anélkül is ért az arckifejezésemből, hogy én bármit befejeznék ilyen frappáns kommentálások nélkül. – Úgy teszel, mintha a nyarakat dísznek találták volna ki. – jegyzem meg csak úgy mellékesen. Attól, hogy a bátyám végez még semmi sem gátolja meg őt abban, hogy ne tudjon nekem segíteni. Bár az biztos, hogy erősmarkúságból még van mit tanulnom tőle. Kétlem, hogy az első edzések gond nélkül mennének, de majd jól fogok érvelni és különben is, Leo Lestrange hagyatékát a bátyám rám bízta, nem másra. – Beavathatnál engem is, hogy mit akarsz és mit vársz tőlem. – persze ez is csak kifogásnak tűnik, de elhiheti, hogyha beszél hozzám, nem csak cselekszik, akkor én is hamarabb rájövök mit szeretne. Szerencsére az első „támadását” sikeresen kikerültem, korábban kell felkelnie, hogy engem megüssön és megcsapja a számat csak úgy! Persze nem áll szándékomban ösztönözni ilyesmire a bátyámat, Merlin óvjon tőle! Igaz, hogy nem egy Briggs utánzat, de pont ez a jó benne. – Mi a … – fasz bajod van neked, kérdezhettem volna a következő támadására. Eddig egész jól megy nekem a hajtóskodás, nem is értem miért kötekedik és mit vár tőlem.
Vendég
Vas. Szept. 12, 2021 12:25 pm
to Öcsi
Az öcsém egy puhány béka. Hogy miért? Lássuk csak, képtelen kikelni időben az ágyból, gyorsan összeszedni magát, ha kell, gyorsan megkajálni és ami azt illeti egy kissé az értékrendjével is baj van. Nekem pedig mint az ő nagyszerű bátyjának helyre kell tennem benne ezeket a dolgokat. Nem lehet örökké puhány, nem lazsálhat és nem engedhet meg magának olyan dolgokat, amiket nem látott otthon. Most mégis anya mióta tanította bármelyikünknek is azt, hogy ha valakivel egyik napról a másikra igazán jóban leszünk, akkor hagyjuk ott mások kedvéért? Meg kell erősítenem az öcsém akaratát és hitét magában, mielőtt még egy muja moha válik belőle. De legalább hatszor megbánja, ha valami hülyeséget csinál. Kétségtelen, hogy az ember életében a kamaszkora nagyban meghatároz sok mindent, a gondolkodását, a kapcsolatait, a jövőképét, tényleg bármit. Már magamban is hatalmas változát fedeztem fel egy évvel korábbi önmagamhoz képest. Egyszerűen csak nem veszem magamra amit az öcsém mond, vagy amilyen hanghordozással mondja. Inkább csak figyelmen kívül veszem a válaszát és koncentráljunk inkább arra, amiért jöttünk. Az idő nagyszerű, a kilátás szép, ember sehol. Tökéletes arra, hogy zavartalanul gyakoroljunk egyet. Különben is sürget az idő év végéig, mert aztán már csak egy ajándék kiutaztatással tudom meglepni a csapatot Krumékhoz, hogy aztán levegyem a kezem róluk. - Úgy csinálsz, mintha nem lennél képes rá, hogy gyorsan egyél. Ha a libát lehet tömni, akkor téged is meg tudnálak tömni, ha akarnálak. - csípős a megjegyzésem, ideje, hogy a kis takony észhez térjen. Kicsit sokáig hagytam, hogy lézengjen az állítólagos barátaival. Nem bízok a fél házban, hát még azokban nem, akikkel ő terrorizálni szokta a kisebbeket. Nem egyszer kaptam el bármelyiküket és vertem nyakon, hogy időre rend legyen. - Azt várom tőled, hogy szedd össze magad. Thales, az utóbbi időben csak úgy szórod az időd. Sem az edzéseken nem vagy ott fejben rendesen, sem a szünetekben nem a megfelelő társaságot választod. Nem szeretném, ha az öcsémből mihaszna léhűtő válna, mire elballagok innét, mert én foglak téged is büntetőmunkára küldeni a mókás kis haverjaiddal együtt. - nem válogatom meg a szavaimat és nem is most kell, hogy puhány nagytesó legyek. Nem kell, hogy egy gyenge akaratú mitugrász legyen, aki inkább megy a többiek feje után, mint hogy a saját értékeit követné. Értem én, hogy fontos a beilleszkedés, de kurvára rosszul csinálja. Nem is fogom vissza magam, ahogy gyakorolni kezdünk. Egy perc nyugtot sem adok neki, ne gondolja azt, hogy majd megkönnyítem a helyzetét. Épp ideje, hogy magához térjen egy kicsit. - Mire vársz? Védekezz! - kiabálom neki, ahogy csak a számon kifér, mert ahogy a lendületet megküldöm, a szél is hangosabban kezd el fütyülni. Őt pedig úgy ragadom meg a grabancánál fogva, hogy biztos nem számít rá, miközben a seprűvel is lefelé rántom. Tudom, hogy tud hárítani és tudom, hogy fel tudja időben kormányozni a seprűt. Nem célom magunkat földbe állítani, de ha azt hitte, majd finomkodva ütögetni fogunk ma is, akkor nagyon tévedett. Ideje felébredni, öcsi.
A bátyám tanácsai vagy inkább nevelésének szavai egyik fülemen be a másikon meg ki mentek. Még arra se reagáltam igazán, amikor sértegetett és töltött libával ijesztgetett. Reméltem, hogy valami értelmeset is fogok tőle hallani, így amíg csak lehetett igyekeztem nem grimaszolni rá. Pedig nagyon megtettem volna. Az a baj, hogy már régen rájöttem semmi értelme sincs visszafeleselni a bátyámnak, mert triplán megbántatja ezt az emberrel, ha arról van szó. Néha tartottam is egy kicsit tőle, néha meg nem, egyet kellett értenem vele. Most pont abban a hangulatomban kapott el, hogy mindenbe beletörődjek. Nekem édes mindegy volt, hogy most vagy tíz perccel később kezdjük el az edzést – megjegyzem addigra rég megettem volna a szendvicsemet nyugodtan is, kevesebb szájalással és megkímélve Leo idegrendszerét is, nem így lett – mert úgy is időben kiedzettük volna magunkat, csak hát beszéljen az ember a bátyámnak. Nem lehet. Főleg ha az az ember az öccse. Eszben sem volt felbaszni őt, de nagyon a nyelvemre kellett harapnom, hogy semmi sértőt ne válaszoljak vissza neki, vagy egyáltalán semmit se – egyrészt én elvoltam köszönöm szépen a szendvicsemmel, beszéljen Leo a falnak vagy Liv-nek ha nagyon szeretne valakivel beszélgetni, aki nem én vagyok. Bár a bátyám okvetlen velem akart beszélni, nem volt mese, kifogás, végig kellett hallgatnom, amint engem ócsárol és anya nevelésével hozakodik elő. Talán ez lett volna az utolsó csepp a pohárban, hogy a felesleges energiámat mind rázúdítsam a bátyámra, de még tartalékoltam egy kicsit. – Az edzések eredményessége ott fog meglátszani, ha pontot szerzek a Mardekárnak. Legutóbb pedig akármilyen szar is volt a meccs eredménye, kikérem magamnak legalább volt három jó célzásom, amit Travers nem védett ki! – igazából nem számoltam és van egy olyan érzésem, hogy a bátyám sem, de a három az egy szép szám, még ha kevés is, ahhoz képest, hogy mennyi lehetett volna. De ez mind lényegtelen a bátyám szemében, mert tudja nagyon jól, hogy eleve nincs hajtó-tehetségem, mert mindenről megvan a véleményem, leginkább Parkin-ról és az unokatestvéremről, akivel csak azért dolgozom együtt, mert nincs más választásom. Szerencsére ők legalább a meccseken és az edzéseken sem csicskáztatnak, mint a drága bátyám. Tudtam azt is nagyon jól, hogy stressz levezetésnek mennyire fasza terelőnek lenni és ha valakinek, hát egy Lestrange-nek van mit levezetnie a pályán, akármelyik ágról szakadt Lestrange-ről is legyen éppen szó a nagy családfán. – Remélem délben meszet eszel! – kiáltanám oda, hogyha nem süvítene felém az a megátalkodott gurkó, hogy a fene egye meg… Szerencsére a reflexeim még jók és kellően féltem az életemet a zuhanástól így fel tudom rántani a seprűmet, még ha ez a nagyszájú le is rántott. Alaposan megmarkolom a terelő ütőt és a gurkó után suhanok, hogy el tudjam ütni a bátyám felé, tényleg megérdemelné, már hogy valaki leüsse őt a seprűjéről.
