Sajnos nem túl eseménydúsak a mindennapjaim. Mármint nagyi nem igazán enged el sehová sem a birtokon kívül, szóval... gyakorlatilag annyi szórakozásom van, hogy a birtokon sétálgatok, olvasok, na meg a bátyámmal, Tyjal, Poppyval és Benjivel levelezgetek. Na meg persze tanulok, hogy minél nagyobb hasznára lehessek bátyusnak a későbbiekben. Persze titokban, mert nagyi nem igazán szereti, ha olyanokat olvasgatok, aminek egy egészen kis köze is van a mágiához. Mert minek az nekem, amikor bennem nincs olyasmi. Pont azért. Na de semmi baj, így is el tudom ütni az időt, csak azért örülnék, ha lenne valaki a közelemben, akivel tudnék beszélni, vagy egyszerűen csak... nem is tudom. Jó lenne nem egyedül lenni. Mert egyedül vagyok, ha Roxanne nagyit, meg az ő öreg, zsémbes macskáját nem számítjuk. Márpedig nem számítjuk. Azért igyekszem nem sokat szomorkodni, mert megígértem bátyusnak, hogy támogatom őt, bármi is legyen. Azt pedig csak úgy lehet, ha jól érzem magam... vagy legalább nem mutatom, ha valami bánt. Ezért van az, hogy engem leginkább egy állandóan mosolygós, kedves lányként ismernek. A levelekből nem nehéz így ismerni az embert... az már más kérdés, hogy a valóságban ki milyen... hogy olyan-e, mint amilyennek a levelei alapján megismerte a másik, vagy teljesen ellentétes személyiség. Benji a legutóbbi levelében utalt rá, hogy megpróbálja megbeszélni bátyussal, hogy elhozza magával. Nem mondtam neki, hogy nem vagyok biztos benne, ez sikerül-e, de a mi családunkat ismerve tényleg elég nehéz lenne megoldani. Azért hátha. Én is örülnék neki, ha találkozhatnánk. Azt mondjuk nem tudom, hogy oldanánk meg, mert engem nem hiszem, hogy elengednének bárhová is, de az már más kérdés. Tervezni és álmodozni azért még szabad, nem?
Vendég
Pént. Aug. 28, 2020 7:24 pm
Séra + Benji
Izgatott voltam. Ty-al vonatra ültünk és egész úton igyekeztem nagyon, de nagyon csendben maradni. Igazából nagyon izgatott voltam, fel is álltam párszor és csak úgy kinéztem az ablakon. Kíváncsi voltam arra, hogy mikor érkezünk végre meg, mert már nagyon játszanék, beszélgetnék Séra-val. Egy nagyon kicsit stresszeltem, mert Ty azt kérte, hogy ne beszéljek erről senkinek. Nem értettem, hogy miért, de beleegyeztem. Nem hiszem, hogy tehettem volna mást. Most végre tényleg nyugodtan beszélgethetek egy kicsit Séra-val. Nekem ennyi pont elég volt. Nagy nehezen megérkeztünk, a házhoz vezető úton, nem is tudom, de elkezdett egy picit görcsölni a gyomrom. Nem tudom, hogy Séra mennyire fog örülni nekem és mennyire nem. Épp el akartam mondani Ty-nak az aggodalmamat amikor a kocsi is megállt már, amiben ide jöttünk. Izgultam. De valahogy sikerült erőt vennem magamon és kinyitottam a kocsi ajtaját, kiszálltam rajta, megvártam amíg Ty is így tett és hátra mentem a csomagtartóhoz. Hagytam neki, hogy kivegye a bőröndjeinket, majd amikor megkaptam az enyémet meg fogtam és húzni kezdtem magam után, míg ő elintézte a fuvar árát. Gyerek vagyok, ilyen téren még élősködhetek másokon, nem mintha a szüleim nem adtak volna zsebpénzt, hogyha esetleg kedvünk lenne boltba menni vagy ilyesmi. Az ilyesmi alatt természetesen nem azt értettem, hogy esetleg elhívnám Séra-t valahová. Nem hiszem, hogy a mamája megengedné. Szóval szerintem itt jól elleszünk. Nem lesz baj. Remélem. – Oh, szia Séra! – integetek neki a szabad kezemmel, nyomomban Ty-al. Már tényleg, nagyon de nagyon vártam, hogy itt lehessek, ezért az udvar kellős közepén hagyom a bőröndömet és odaszaladok Séra-hoz. Olyan sokszor megöleltem volna már őt! Olyan sokszor nevettem volna vele együtt! Olyan sokszor… de most végre itt voltam és megtehettem mindazt amit csak képzeletben tudtam. Gondolkodás nélkül ölelem magamhoz és nyomok üdvözlő puszit az arcára. Nem is gondolok arra, hogy Ty esetleg most furán néz rám vagy ilyesmi. – Nagyon-nagyon hiányoztál! – engedem őt el egy pillanatra és a szemeibe nézek. – A nagyid is itt van? – kíváncsiskodtam és közben feljebb emeltem a fejemet, hogy az öregasszonyt keresgélhessem a szemeimmel. Csak sajnos még túl kicsi vagyok ahhoz is, hogy távolabb lássak ha csipeszkedem.
A mai nap sem tűnt másabbnak, mint a többi. Egyáltalán nem. Tényleg nem gondoltam arra, hogy ma még bármi új és jó dolog is történhet velem, pedig...! Nem is tudom, bátyus mikor látogatott meg utoljára... talán karácsonykor. Akkor viszont egyedül volt, a többiek sajnos nem voltak vele... pedig én igazán szeretném, ha újra együtt lenne a család... úgy, mint azelőtt, mielőtt kiderült, bennem sajnos nincs meg az a varázserő, mint anyuékban és Tyban. Emiatt kerültem ide, Roxanne nagyihoz, és emiatt titkolnak most engem mindenki elől, pedig semmi rosszat nem tettem. Na mindegy. Most viszont újra meglátogatott, és nem is egyedül! Magával hozta Benjit is, pedig nem gondoltam volna, hogy bárhogyan is, de szerencsével járnak, és megoldják, hogy a fiú is eljöhessen ide. Erre tessék, mégis sikerült. Ennek pedig nagyon örülök. -Szia, Benji! Neked is szia, bátyus! Viszonzom Benji ölelését, majd ha sikerül végre elválni egymástól, akkor a bátyámat is jól megölelgetem üdvözlésképpen. Fogalmam sem volt róla, hogy jönnek, úgyhogy egyelőre igazából szóhoz sem jutok a meglepődöttségtől, de azért az arcomon biztosan látszik, hogy nagyon örülök nekik. -Te is nagyon hiányoztál nekem! Illetve mindketten nagyon hiányoztatok, de az más kérdés! Helyesbítek gyorsan, nehogy Ty félreértse, aztán a végén megsértődjön... az nem hiányzik. Úgyhogy inkább egy pillanatra csendben maradok, és kíváncsian fürkészem Benjit. Olyan fura, hogy itt van, és mégis olyan jó érzés. Nem tudom megmondani miért, de mégis így van. Egy pillanatra értetlenségem jeléül megemelkedik a szemöldököm. Mégis mit akar nagyitól? -Bent van a házban... ha összeszedtük a bőröndödet, akkor akár be is mehetünk. Egyébként jól utaztatok? Nézek felváltva a bátyámra és Benjire, közben pedig nagyon remélem, hogy nem lesz semmi gond ebből a látogatásból. Ha kiderül, hogy Benji itt volt, akkor anyuék elég mérgesek lesznek, azt pedig nem szeretném. Meg azt se, hogy Ty kapjon ki miatta.
Vendég
Szer. Szept. 16, 2020 6:00 pm
Séra + Benji
Nagyon izgatott voltam és örültem annak, hogy itt lehettem s, végre láthattam őt. Nem értettem, hogy mire fel ez az egész, de nem is nagyon számított. Addig amíg nem csak levélben beszélhettem vele, semmi sem volt ennél nyugtatóbb és határozottabb. Hoztam magammal édességet is, volt amit a zsebembe gyömöszöltem, vagy a bőröndömbe. Teljesen mindegy volt, hogy esetleg útközben összenyomódhat vagy sem. Persze nem tudtam mihez kezdeni az egésszel, de igyekeztem épségben átadni majd őket neki. Az sem zavart, hogy a bőröndöm az udvar kellős közepén van, én siettem oda hozzá, hogy megölelhessem. Nagyon vártam már ezt a találkozást. Tényleg. – Rendben. – bólintok helyeslően amikor azt mondja, hogy a nagyija odabent van a házban és segít a bőröndömmel. Mondjuk behúzom én egyedül is, inkább csak azt kell megmutatnia, hogy hová tegyem. – Hoztam neked valamit. Mindjárt elő is veszem. – megfogom a bőröndömet, majd a szabad kezemmel a zsebembe nyúlok és előveszek egy doboz csokibékát. Már elég régóta tartogattam ezt neki, mármint felszállás óta, de az nekem nagyon hosszú időnek számít. Simán megettem volna, de mivel tudtam, hogy neki hozom, nem tettem így. Különben is, én eszek eleget, nem tudom, hogy neki sikerül-e. De az biztos, hogy öröm lesz nézni amikor megeszi. Én meg nem vagyok kívánós, nem fogok rosszul lenni attól, hogy nem kaptam. Mint mondtam van elég édességem, csak óvatosnak kell lennem Ty nem tudhatja meg, hogy egy rakás mindent magammal hoztam a ruhák között. Biztosan kicsinálna érte. Vagy legalább szörnyülködve nézne rám, amiért ilyesmiket is becsomagoltam. Mindegy, Séráról volt szó, szerintem Ty is elnéző lesz velem, mert abban mindketten egyetértünk, hogy… vagyis, hogy védjük őt és kész. Miért kezdtem el én ettől pirulni egy kicsit? – Vigyük ezt be, köszönök mamádnak és utána játszom veled, mesélj, hogy vagy. – mosolygok rá kedvesen és remélem, hogy tényleg eltölthetek vele egy kis időt, csak azután fogok pihenni ha kifáradtunk.
Kíváncsian kémlelem az arcát, amikor azt mondja, hogy hozott nekem valamit. Oké, nem azt mondom, hogy nem szoktam ajándékokat, meglepetéseket kapni, mert bátyus is mindig hoz valamit, ha meglátogat, de... az bátyus, na. Nem tudom megmagyarázni, talán még magamnak sem. Akkor másnak miért kéne? Meg hogy tudnám? Gyanítom, sehogy. Kicsi vagyok még ehhez... akkor is, ha tudom, hogy nem bújhatok mindig a "kicsi vagyok" kifogás mögé. Mondjuk nem is akarok, de az már más kérdés. Más kérdés, amit senki sem kérdezett. Na mindegy. Igen, kicsit önjáró és túlbuzgó vagyok, és megválaszolom a meg sem kérdezett kérdést is. Mégis mi ezzel a baj? Szerintem semmi. Na ugye! Maradjon is így, mert szomorú leszek, ha mégsem. Azt pedig szerintem egyikünk sem szeretné. Én sem, Ty sem, mert egyáltalán nem úgy ismerem bátyust, mint aki azt szeretné, ha én szomorú lennék, meg valószínűleg Benji se. Már csak azt kell megoldani, hogy nagymama ne mondjon semmi olyat, amit nem kellene... de az meg a lehetetlen küldetés kategóriába tartozik. Na mindegy. Csodálkozva pislogok hol Benjire, hol a csokibékás dobozra. Már a nyelvem hegyén van, hogy "ezt meg miért kapom?", de még idejében visszaszívom, mert hát mégse szeretnék udvariatlan lenni, ugyebár. Ehelyett inkább csak mosolyogva elveszem és felbontom a dobozt, hogy aztán egy ügyes mozdulattal kettétörjem a brekegőt. Remélhetőleg félbe, bár nem mindig sikerül. Na nem baj, azért még megpróbálkozok vele, és az egyik felét Benji felé nyújtom. -Tessék, ez a tiéd! Közben persze azt hiszem, sikerült egy kicsit belepirulni a dologba... amit egyébként nem egészen értek, mert hát... mert nem értek. Majd megkérdezem bátyust, vagy utánaolvasok. Mert nem, még véletlenül sem kérdezek meg ilyesmit nagymamától, hogy "Figyelj, Nagymama! Szerinted miért pirultam el, mikor odaadtam Benjinek a fél csokibékát?" Na nem... ez még szerintem is butaság, pedig én aztán tényleg nem sok mindenre mondok ilyesmit. Na mindegy. -Rendben! Készen állsz rá, hogy megküzdj a sárkánnyal? Páncél az mondjuk nincs, de talán nem lesz probléma... szóval menjünk, pakoljunk le, aztán köszönjünk Nagymamának! Vigyorodok el kissé, bár azt azért még én is tudom, hogy nem biztos, hogy a sárkány kifejezéssel kellett volna illetnem nagymamát. Tudom én, hogy szeret, csak azért mégis... néha sok. Akkor is, ha nem tudja, hogy sok. Meg elfelejtettem, hogy nem Tyjal beszélek épp... nekünk természetes az ilyesmivel való viccelődés, de meg kéne már tanulnom végre, hogy kinek mit mondok. Valószínűleg most jól összezavartam szegényt, hogy te jó Merlin, hová is került egészen pontosan. Sárkány? Jaj! Remélem, ettől még nem gondolja meg magát és fordul sarkon, mert... mert akkor ez egy igen rövid látogatásnak ígérkezik majd. Hát, majd kiderül.
Vendég
Pént. Okt. 09, 2020 9:48 pm
Séra + Benji
Nagyon meg akartam már ölelni őt az elmúlt időkben, főleg amikor arról panaszkodott, hogy itthon kell ülnie és nincsen sok barátja. Épp ezért hoztam magammal édességet, egy rakással. Igaz nagyot néztek amikor megvettem, hogy hogyan fog elférni mind bennem, de aztán elbüszkélkedtem, hogy a barátnőmnek viszem, aki nem a Roxfortba jár. Persze akkor nem igazán érdekelt, hogy az illető eladó hogyan értelmezi a barátnő szót, mert én nem tulajdonítottam neki nagy hangsúlyt, mert nem akartam és kész. Aztán átadom neki a csokibékát. Tudom, hogy ez egyelőre kicsi ajándék, de van még más is a tarsolyomban, vagyis jobban mondva a bőröndömben, de mind mellékes, a lényeg, hogy még vagány dolgokat fogok neki adni. – Köszönöm. – elfogadom ugyan a csokibéka kettétört rám eső felét, de adok egy puszit is az orcájára. Mert nem szégyellem. Plusz Ty szerintem szeret engem annyira, hogy ne üssön le mert egy ártatlan gyermeki puszit adtam Séra-nak. Illetve én nem fektetek olyan nagy hangsúlyt arra, hogy mi számít kínosnak vagy szégyennek, ami miatt rosszul kellene éreznem magam. Nem érzem rosszul magam, sőt örülök, hogy végre láthatom Séra-t, mert azért sokkal, de sokkal másabb, mint amikor itt van velem, mintha csak az írását olvasnám egy papíron. Most legalább ezután hangot is fogok tudni képzelni a levele szavaihoz amikor olvasni fogom. Hmm… Sokat kell beszéltetnem akkor, hogy jól berögződjön a memóriámba a hangja és sokkal később is fel tudjam majd idézni milyen csodás kislányos hangja volt. – Nem félek az idős asszonyoktól. – húzom ki magam, majd harapok egyet a csokibéka felembe. Elveszem a bőröndömet, hogy minél előbb lerakhassam valahová, vagyis abba a szobába, ahol engem fognak egy kicsit elszállásolni. Szóval nem gond ha szembe kell néznem a nagymamájával. Letesszük a bőröndöt, amíg Ty köszön a nagyanyjának én addig gyorsan odafordulok Séra-hoz. – Mennyire ideges most? Várta Ty-t? – kíváncsiskodtam, igazából az érdekelt, hogy rám mennyire számított, esetleg mire készüljek. Függetlenül attól, hogy nem félek a nagyanyjától kíváncsi vagyok arra, hogy milyen hangulatban van. Csak azért, hogy tudjam mennyire legyek energikus és mennyire kell odafigyelnem a csendre. Nem mindenki szereti ha a gyerekek vihognak körülötte, főleg akkor ha nem ehhez van szokva az egy szem gyerek unoka mellett, szóval ügyesnek kell lennem. Nem hozhatok szégyent Séra fejére sem. A szüleimére meg pláne nem. A testvéreim biztos megmondanák a tutit, hogyha rosszul viselkedem. Szóval mély levegőt veszek, kifújom és úgy döntök itt az ideje szembe nézni Séra nagymamájával. Elsétálok Séra-val oda ahol az idős nő van, majd köszönök és bemutatkozok neki, illetve még azt is megkérdezem, hogy hogyan érzi magát. Fontos a jó modor ugyebár, de igazából most sokkal, de sokkal szívesebben beszélgetnék Séra-val, mint a nénivel.
Egyelőre nem igazán tudom hová tenni a hirtelen kialakult helyzetet. Mármint... én nem tudom, hogy akár Ty, akár Benji hogy volt képes titokban tartani, hogy jönnek. Legalább Ty igazán mondhatott volna valamit, mert hát csak a húga vagyok, vagy mi a szösz. Mármint... nem, szösznek éppen nem vagyok nevezhető, de azért na... mindenki értse úgy, ahogy akarja. Azért az nem kicsit lep meg, hogy csak úgy ideállítanak. Meg igazából azt se igazán tudom hová tenni, hogy megpuszil, mikor odaadom neki a fél csokibrekegőt. Jó, persze, lehet, hogy a németeknél így szokás, nem tudom. De attól még fura. Mindegy, majd megszokom. Vagy megy valahova. Vagy én megyek valahova. Bár azért az elég valószínűtlen, tekintve, hogy nagymama nem igazán enged kóricálni, meg úgy egyáltalán ki a birtokhatáron túlra... na nem baj. A gondolataim közül Benji érdeklődő kérdése szakít ki, hogy nagymama mennyire ideges jelenleg. - Nem, nem hiszem, hogy várta volna Tyt. Én egyáltalán nem tudtam róla, hogy terveztek jönni, meg hogy most terveztek jönni... bátyusról se tudtam, de rólad meg aztán főleg nem. Ezt hogy bírtad eltitkolni? Miért nem szóltál, hogy jössz, Benji? Tettetett sértődöttséggel pislogok rá, de persze nem haragszom ám rá, eszemben sincs olyasmi. Annak viszont igazán örülök, hogy sikerül viszonylag nyugodtan és gyorsan elintézni a bemutatkozást nagymamával. Jó, kicsit húzta a száját, de ez biztosan csak azért van, mert nem szokott hozzá, hogy látogatóim érkezzen. Persze, bátyust már megszokta, bár sajnos ő sem olyan gyakori vendég nálunk, aminek örülnék, de hogy egy velemkorú fiú is beállít hozzánk, az... na, az tényleg új dolog neki. Meg mondjuk nekem is, mi tagadás. - Séraphine, figyelj oda, mit mondasz, és ne menjetek túl messzire, rendben? Na, erre most én húzom a számat, bár igyekszem tényleg észrevétlenül, mert nem szeretnék gondot. Oké, hogy gyerek vagyok, de... hahó! Gyerek vagyok, nem hülye! Ráadásul nem szeretem, ha a teljes nevemet használja... és ezt ő is tudja, de mégis azt csinálja... na mindegy. Azért csak mosolyogva bólintok egyet, és csak egy intéssel mutatom Benjinek, hogy ha nem akar még tovább itt ragadni, akkor indulás, és tegyük le a bőröndjét... remélem, érti. Ha mégsem, akkor majd kimentem magunkat valahogy, annyi baj legyen.
