Nem szokásom azt figyelni, hogy mit csinálnak mások, mert nem találtam illőnek. Mármint mindenkinek megvan a saját élete, a saját problémái, a saját érzése. Nekem is. Akkor minek figyeljek arra, hogy mindenkinek mi baja van, mi foglalkoztatja éppen őket? Elég a sajátom, a családtagjaimé, meg a barátaimé. Ennél úgy nagyjából ki is fújt a létszámellenőrzés. Most viszont valamilyen igazán furcsa oknál fogva – én magam sem tudom, mi történhetett, felesleges is kérdezni – megszállt a jóság és kedvesség, szinte mindenkihez volt egy – egy jó szavam, vagy legalább pillantásom, ami nagy szó volt. Főleg akkor ha iszonyat mód rossz passzal keltem fel és azt hittem, hogy ez az egész nap, egy káoszbomba lesz. De ahhoz képest, hogy bal lábbal keltem fel, a napom többi része ez idáig normálisan eltelt. A kviddicsedzés után épp az udvaron vágok át. Igaz, viszonylag lassú léptekkel, mert tudom, hogy bent még tanulnom kell, amihez meglehetősen kevés kedvem van. Mondhatni semmi, ezért sem sietem el a dolgokat. Plusz amiért nem sietek észreveszem Adele-t, Olivia ikertestvérét, aki nem igazán találja a helyét. Nemcsak most, hanem úgy általában nem igazán tud magával mit kezdeni, legalábbis amennyire én tudom. Olivia-val úgy érzem vagyok annyira jóban, hogy elmondhassa nekem ha éppenséggel pont neheztel az ikertestvérére. Szóval ha akarom ha nem, de néha a beszélgetéseink tárgya ő lesz, mert meghallgatom Olivia panaszait. Tehát most úgy döntök, erőt veszek magamon, és odalépdelek hozzá, hogy megkérdezzem, mi a probléma. Ezen kívül, tényleg érdekel, hogy mi van vele. Nem csak puszta udvariasságól veszem őt észre. – Szia! Minden rendben van? Nem mintha bele akarnék szólni a dolgaidba, csak eléggé elveszettnek tűnsz, és gondoltam megnézem, mi a helyzet. De felőlem el is mehetek, ha zavarok. – vonom meg a vállam nemtörődöm módon, mint akinek minden mindegy lenne. Mondjuk valamilyen szinten tényleg mindegy, úgyhogy nem hazudtam. Az már más kérdés, hogy már alapból kérdés nélkül jöttem ide hozzá. Meg úgy egyébként is elég sok dolgot csinálok kérdés nélkül, úgyhogy eggyel több vagy kevesebb már nem számít, nem igaz? Mondjuk engem is váratlanul ér ez az egész dolog, mármint, hogy volt merszem megszólítani őt. De valahol, csak el kell kezdeni nem? Amíg meg nem a tanulás körül jár az agyam, addig jó. Addig lehet egy jó kifogásom, amit felhasználhatok. Vagyis, nem. Adele nem egy kifogás arra, hogy most még ne siessek tanulni. Csak megpillantottam és eszembe jutott, hogy mit beszéltünk legutóbb Olivia-val. – Ha mégsem zavarnálak, akkor ha van kedved leülhetnénk oda és beszélgethetnénk. Mit szólsz hozzá? – fejemmel az egyik pad felé intek, remélve, hogy nem küld el és éppen furcsállja annyira, hogy benne legyen a beszélgetésben.
Vendég
Pént. Aug. 21, 2020 9:14 am
James && Adele
Az utóbbi hetekben semmi sem úgy sikerül, ahogy azt szeretném. A világmindenség is ellenem dolgozik. Először ott volt a veszekedésem Livvel, majd Ty szülinapi bulija, ahol bejelentették, hogy Poppyval eljegyezték egymást. A folyamatos ingerlékenység, a vizsgákra való felkészülési feszültség pedig egyre csak gyűlt és gyűlt, még végül addig nem vezetett, hogy igen lehangolt lettem. Mindenki el van havazva, bulikat esélytelen, hogy ebben az időszakban szervezzünk, és a közeljövőben még egy fránya Roxmorts-i hétvége sem várható, hogy valahogy kikapcsolódjunk! Ez igazán lehangoló. Általában egy életvidám, társaságközpontú lánynak látnak mások. Nagyon ritka és kifejezetten igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket, hogy ennyire lehangoltnak tűnjek. Természetesen vannak, akik ennek ellenére is átlátnak rajtam, és ez most sincs másként. Épp az udvarom ücsörgök egy padon, valami szerelmes regényt forgatva a kezeim között, de mondhatjuk, hogy inkább bambulok, mintsem olvasok. Nem számítok arra, hogy valaki megszólít, ez az időszak elég nyugis szokott lenni. Aztán feltűnik előttem Potter, én pedig végigpillantok rajta. A kviddicses szerkóból kikövetkeztetem, hogy edzésük lehetett, így számíthatok arra, hogy Liv is feltűnik majd a környéken. Semmi kedvem most még az ő rosszalló tekintetére, azt pedig tudom, hogy James és ő valamilyen szinten jóban vannak, de persze ez nem az én dolgom. - Szia, persze... csak egy kicsit elvonultam. - Hát ez nem volt túl meggyőző, be kell valljam... A könyvemet össze is csukom, majd rövidebb ideig még James-t figyelem szótlanul, de talán ezt most a sors akarta így, úgyhogy végül csak megrázom a fejem, előveszem a kevésbé bunkó énemet és elindulok vele a pad felé, ahová meginvitált beszélgetni. - Komolyan elveszettnek tűnök? - Szólalok meg rövid időn belül, láthatóan kicsit meglep, amit mond és nem nagyon tudom hová tenni ezt az egészet, pedig én annyira igyekszem, hogy elrejtsem az érzelmeimet és azt, hogy most minden összejött. Tetszik egyébként valahol titkon, hogy James ennyire jó megfigyelő, de még közel sem ismerem őt annyira, hogy ezt ennyiből megállapítsam. - Jó, mostanság tényleg összejöttek a dolgok, de azért nem gondoltam, hogy ez ennyire látszik. - Egy halovány, fintor-mosoly tűnik fel az arcomon, miközben leülök a másik padra. Könyvemet magam mellé teszem le. - Edzésetek volt? - Próbálok más téma felé evezni, hátha nem csak rólam fogunk beszélgetni, mert ez elég kínos. Talán ez egy újabb felhívás lesz arra, hogy visszatérjek önmagamhoz, és, hogy igyekeznem kell eltemetni magamban a problémáimat. Nem tudom.
Vendég
Kedd Aug. 25, 2020 12:22 pm
Ada & James
Egy pillanatig csendben figyelem Adele arcát, mert bár ott van nála egy könyv, az arckifejezéséből ítélve nem olvasta, csak nézte. Ha meg esetleg mégis olvasta, akkor nem vagyok biztos benne, hogy eljutott-e bármi is a tudatáig belőle. Gyanítom, hogy nem, de ezt inkább nem kötöm az orrára, mert még a végén azt hiszi, hogy hülyének nézem, mert nem tudja, mit csinál. Pedig erről szó sincs, csak épp észreveszem, ha valami nem a megszokott módon van. Azért igyekszem nem mutatni, ha észreveszem, mert tudom, hogy vannak, akiknek ez nem tetszik. Miért is tetszene? Nekem se esne jól, ha valaki észre venné, hogy milyen keveset alszom és emiatt esetleg romolhat a kviddics teljesítményem. Mégis halvány mosolyt húzok a számra, elvégre nem megbántani akarom őt, hanem megérteni. – Értem... Tudod eléggé elvonultál. Úgy látom, ez most nem csak fizikailag értendő. Jól gondolom? – billentem meg egy kicsit a fejem és rá emelem kíváncsian fürkésző tekintetemet felhúzott szemöldökeim alól. Oké, mondjuk, hogy elhiszem, hogy nincs semmi baj, csak elvonult a világ elől, hogy pihenhessen kicsit. Megértem, nem feltétlenül jó a népszerűség. De ez most valószínűleg nem kizárólag azért történt, mert sok volt neki a figyelem. A pad felé sétálva még mindig csendben figyelek rá, hátha szeretne még mondani valamit, de nem úgy néz ki, mint aki igen. Na nem baj, időnk mint a tenger. Leülök a padra. Kicsit zavar ugyan, hogy pont a kviddics mezemben feszítek mellette, de nem az én hibám. Esküszöm, hogy felvettem volna valami egyebet is, ha tudom, hogy itt találkozni fogok vele. – Nem akarlak megbántani, de igen. Miért, mit gondolsz, mondanék ilyet, ha nem lenne igaz? – kérdő pillantást vetek rá, de aztán halványan elmosolyodom, igazából ezzel igyekszem oldani a kialakuló csendet. Még mielőtt túlságosan is kínos lenne. Én sem vagyok oda a kínos csendért, mint ahogy szerintem senki más sem, ezért sem húzom tovább, mint amennyire feltétlenül szükség van. Különös, hogy Adele-el még nem ismerjük egymást annyira, hogy fesztelenül, nyugodtan tudjunk társalogni bármiről. Ez egy kicsit zavar, de fő az optimizmus. Az igaz, hogy az Olivia-val való barátságom miatt néha akarva – akaratlanul is szóba kerül a testvére, de ha nem muszáj, akkor nem megyünk a kelleténél mélyebbre a témában. Különben sem tartoznak rám az olyan témák, amikről mindenkinek nehéz beszélni. Olyankor mindig csak legyintek egyet és azzal biztatom Olivia-t, hogy majd lesz valahogy, Adele is rájön arra, hogy mi a jó neki, mi teszi őt boldoggá és talán valamilyen úton módon kibékülnek. Valószínűleg Adele fejében is valami hasonló járhat, mert a kviddicsről és az edzésről kezd el kérdezni. Gyors témaváltás, nem számítok rá, de meg kell hagyni ügyes terelés. – Részben. Igazából volt egy kis külön edzésem, tudod valahol le kell vezetni a felgyülemlő feszültséget, stresszt. Én meg úgy vagyok vele, hogy inkább így, mint verekedéssel, ezzel meg senkinek sem ártok. Szóval a többiek nincsenek a közelben, tényleg csak egyedül maradtam a végére. Mindenki sietett a saját dolgára, tanulni meg hasonlók. – magyarázok és talán ezzel meg is nyugtatom Adele-t, mert van egy olyan érzésem, hogy azért kérdezte, mert nem szeretne belebotlani a testvérébe. Azt hiszem én sem igazán szeretném, ha most rögtön Albus ide állítana a Mardekáros barátjával és félre értené a helyzetet. Otthon mindig arról papol, hogy ezzel meg azzal látott beszélgetni, én meg ilyenkor vágok vissza valamilyen Scorpius-os viccel, amit nem kellene, de mivel tudom, hogy idegesítem vele őt, ezer örömmel teszem. Szóval szerintem most nem hiányzik még egy kínos szituáció, egyikünknek sem. – Na és te? Tanulni próbáltál vagy csak szabadon olvasol valamit? – tekintetem a mellette heverő könyvre siklik és igyekszem rájönni, hogy vajon mit takar a könyvborítója. De gondolom olvas, hát mi másért lenne nála könyv? Néha talán át kellene gondolnom a dolgokat mielőtt kérdéseket teszek fel, na mindegy.
Vendég
Pént. Szept. 04, 2020 7:25 pm
James && Adele
Picit még talán feszengek a közeledése miatt, és talán inkább legfőképp azért, mert ennyire észreveszi rajtam, hogy valami nincs rendben. Persze nem mondom, hogy nem jó érzés, mert a társaságomból azt hiszem nem sokan állnának így hozzám, hiszen ők mindig csak az erős és életvidám Adele-t akarják látni bennem... Amióta Liv és köztem meggyengült a kapcsolat, ez pedig egyre csak kezdett rosszabbra fordulni. Vannak olyan napok, hetek, amikor már nem tudom ezt kordában tartani, talán most ez is épp egy ilyennek betehető. - Jól. Ez tényleg nem fizikai. - Emelem fel a fejem és nézek James szemébe, kicsit fürkészően, kicsit bizonytalanul. Nem akarok ellenkezni, de azért vannak még fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy másokkal az érzéseimről kelljen beszélnem. Ebben nagyon makacs vagyok és igen jól el tudom temetni magam alá a problémákat. Ez az utóbbi évben is kiderül, hiszen apa halálának hírére egyik pillanatról a másikra változtam meg, kerültem bele sok mindenbe és taszítottam el másokat magamtól. Mondhatni, megváltoztam... de én tudom, hogy ott legbelül még ott lapul a régi Ada is. Nem tudom igazán mit mondhatnék, így kicsit a kelleténél csendesebben sétálok mellette egészen a padig. Már forgattam a fejemben néhány kérdést, amivel elterelődhetne rólam a téma, de vajmi kevés esélyt látok arra, hogy ez hamar megtörténne. - Nem bántasz meg, örülök annak, hogy még valaki őszinte velem. - Picit viszonozom a mosolyát, és át is fut az agyamon, természetesen, hogy milyen jól is áll ez neki. - Mármint, nem sokan vannak, akik átlátnak az álcán, tudod... - Ez nagyon is igaz. Jól tudom leplezni ha valami van, és James azon szerencsés emberek közé tartozik, akik ezt úgy tűnik, könnyen felismerik. Úgy is, hogy szinte alig ismerjük egymást. Persze neki más a helyzete, hiszen az ikertestvérem és én igen csak hasonlítunk külsőre - belsőre szinte tűz és víz -, de ennek valójában nem tudom, hogy bármi köze is lehetne e az egészhez. Most nem vagyok abban a helyzetben, hogy ez túlkombináljam és talán éppen itt az ideje, hogy komolyan el is engedjem, ha már James ilyen kedvesen fordult hozzám, talán én is lehetnék beszédesebb vagy ismerkedősebb, és részben ezért is teszem fel a kérdést, amivel egy rövid időre rólam is elterelődik a szó. - Ó, ez jól hangzik. Kár, hogy nekem a kviddics meg a repülés nem az erősségem, de ha az lenne, biztosan én is odajárnék ki levezetni a feszkót. - Pillantok rá elismerően és most már picit nagyobb mosollyal, kicsit felszabadultabban. Nem vagyok egy visszahúzódó csaj egyébként, könnyen feloldódom a társaságban, csak hát ahhoz el kell indulnunk valamilyen irányba és talán ez volt az a löket, amivel el tudom terelni a figyelmemet és végre kicsit jól is érezhetem majd magam. Meglátjuk, hova visz az út. Ahogy visszakérdez, hirtelen a mellettem lévő könyvre pillantok. A fekete borítón egy szerelmes pár látható, kéz a kézben, boldogan. Felveszem az ölembe, majd kicsit kínos pillantással és némi mosollyal fordulok ismét James felé. - Ciki, de fogalmam sincs. Most akartam elkezdeni ezt olvasni, de valójában nem tudtam rá koncentrálni. Valami romantikus regény, azt hiszem... az egyik szobatársam ágyán volt. - Nem hinném, hogy lenéz majd ez miatt vagy ilyesmi, hiszen a beszélgetés kezdetén már tisztáztuk, hogy mi is történik itt valójában. Ez ezek után egyáltalán nem meglepő. - A tanulással már végeztem, úgyhogy igazából szabad az egész napom. Úgy gondoltam, jól esne egy kis lazítás. - Csak tudnám, hogy miért érzem magam ilyen furcsán a fiú közelébe... sosem szoktam így viselkedni, mindig sokkal bevállalósabb vagyok. Most ez valami teljesen más érzés, de nem rossz értelemben. Csak még nem sikerült beazonosítanom azt hiszem és ez addig különös lesz. Azért már legalább többet beszélek, és ebből James is leszűrhette, hogy nem akarom elutasítani a közelesését.
Vendég
Vas. Szept. 06, 2020 5:51 pm
Ada & James
A megérzésem nem csal, és beigazolódni látszik, amit gondoltam, ami egy kicsit sajnos szomorú, bár ne lett volna igazam. Az elvonulása nem fizikai dolgok miatt történt, hanem más miatt is. Én sem tudom megmondani, hogy miből is gondoltam ilyesmit, de mindenesetre örülök, hogy igazam lett. No nem azért, mert örülök neki, hogy valamiféle lelki problémája van a lánynak. Épp ellenkezőleg. Annak örülök, hogy így legalább van esélyem kicsit jobban megismerni őt és esetleg segíteni neki, ha úgy alakulna a dolog. Végülis sosem lehet tudni, mikor lehet neki szüksége valakire, viszont éppen akkor senki sem lenne mellette. Ezért vagyok most én itt, ha látszólag hirtelen is érte őt ez az egész Nem az ő hibája, néha én is meglepem saját magamat. Egy ideig nem mondok semmit, mert nem tudom, mit is mondhatnék, jobban ki kell gondolnom és aztán végül csak válaszolok neki, még mielőtt kínosan hosszúra nyúlna a csönd. Nem akarom, hogy azt higgye unalmas társaság a számomra és egyáltalán nem érdekel, hogy ő mit mond. De érdekel. – Értem! Hát, azt hiszem, ha valamiben, akkor őszinteségben nincs hiány. Különben sem látom értelmét annak, hogy megjátsszam magam. – nevetek fel zavartan. Nem szoktam megjátszani magam, mert nem látom semmi értelmét és úgy gondoltam ezt vele is megosztom. Sosem értettem, hogy miért kötnek az emberek érdekkapcsolatokat csak azért, hogy utána szépen elmenjenek egymás mellett az utcán, és úgy tegyenek, mintha nem is ismernék egymást, vagy esetleg egy gyors, ámde annál kínosabb bólintással köszöntsék egymást, de ennyi? Hát, köszönöm szépen, de ebből nem kérek. Lehet, hogy az apám és az anyám híres és a testvéreim elég galibát okoznak annak érdekében, hogy a Roxfort tőlük legyen zajos, de olyan barátokra nincs szükségem nekem sem akik a nevem miatt barátkoznak velem. A nevem, vagy a szüleim miatt. Egy kicsit aggódva pillantok rá, amikor közli, hogy nem érzi magát jónak kviddicsben. Számít az, hogy ő nem jó benne? Talán jobb is. Valószínűleg nem tudnék ilyen nyugodtan elbeszélgetni vele, ha pont az ellenfél csapatában játszana és mindketten sokkal kínosabbnak éreznénk az egészet. – Nem lehet mindenki mindenben jó, nem igaz? Neked nem erősséged a repülés, és akkor mi van? Biztos van más, amiben jó vagy. Semmi gond nincs ezzel. – válaszolok neki mosolyogva, de hangomon érezhető, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam. Aztán mikor a könyvre terelődik a szó, akkor zavartan vallja be, hogy nem tudja, mit olvas. Hát, ha valami tananyagról lenne szó, akkor én sem biztos tudnám, miről van szó, de a regényekkel nincs ilyen gondom szerencsére. A jelek szerint márpedig ez nem az egyik tantárgyunk tankönyve. Egyiken sem láttam szerelmes párokat ölelkezni. Talán annyi szerencsém van, hogy az ilyesmitől nem jövök zavarba, mert a végén most biztosan fülig pirulnék. De szerencsére nem ez történik. – Hidd el, egyáltalán nem ciki, ha nem tudod, mit is olvasol. Mármint biztosan van rengeteg más gondod is, amivel foglalkozz, elterelődik a figyelmed. Igazad van, azt hiszem, tényleg jól jönne neked egy kis lazítás, túl sokat agyalsz és ez nem tesz jót neked. Mára én is szabad vagyok, úgyhogy ha gondolod, kitalálhatunk valamit. Mit szólsz hozzá? – kíváncsian pillantok felé. Oké, lehet, hogy ez így kicsit hirtelen jött, de sebaj. Lényeg, hogy tudja, szerintem nem ciki, ha valaki épp nem arra figyel, amit olvas, mert nem figyelhetünk mindig egy dologra az túl unalmas lenne. Emellett inkább vele lógnék, mintsem a könyvek felett gubbasszak és elűzzem a maradék jó kedvemet a tanulással. Azt hiszem lesz rá elég időm. Nem hajt senki sem. Bár érthető, hogy ő már túl van a leckék elolvasásával, biztosan nagyon ügyes és nem hiába került a Hollóhátba. Bezzeg én, engem kevésbé érdekel a tanulás. Vagyis érdekel, de nem nyomorítom meg vele magam. – Én majd tanulok máskor, nem kell aggódnod amiatt, hogy esetleg teher lennél a számomra vagy ilyesmi, mert nem vagy az. – csak gondoltam ezt is tisztázom vele, még mielőtt elkezdene szabadkozni, hogy ő nem akar nekem gondot okozni vagy bármit.
Vendég
Vas. Szept. 20, 2020 8:31 am
James && Adele
Először nem nagyon tudtam hová tenni a gondolatot, hogy James ideült mellém és szinte azonnal levette a tekintetemből, a jelenlétemből, hogy valami nincs rendben. Meglepő és szinte már-már aggasztó, hogy ennyire kiestem az álcámból, amit mások felé szoktam mutatni, de nem lehetek én sem mindig egy kőoszlop, szükségem van néha egy kis lazításra és ha azt akartam volna, hogy ne találjanak rám, nyilván olyan helyre bújtam volna el. Ez most a saját saram, de nem bánom hogy így alakult, legalább lehetőségem lesz kicsit elterelni a figyelmemet, már ha nem rólam fogunk mindvégig beszélgetni. Kicsit vele együtt kuncogok fel. Sajnos mindez rám nagyon nem igaz, én szeretem átvágni az embereket, nem mutatni nekik az érzelmeimet és ugyan legtöbbször nem velük vagyok ellentmondásos, inkább magammal nem vagyok totál őszinte. Most James nagyon szerencsés, hisz egy teljesen más Ada került elé, ez az az Adele, aki régen is voltam, még apa halála előtt talán... csak most tele vagyok érzelmekkel és ellentmondásokkal, tele vagyok megvetéssel és bűntudattal, de ez megint csak addig, még fel nem sikerül húznom újra a falat, hiszen nem bírnám a nyomást, amit a családom mér rám. - Persze ez tényleg normális, hogy nem mindenkinek van mindenhez tehetsége. - Amúgy sem lenne igazán időm a kviddicsre. Ott a vitakör, a titkos bulik, a tanulás... A jövőre nézve amúgy is nagy elképzeléseim vannak, szóval ettől többet már én sem tudnék bevállalni. Sokat bírok, de annyira azért nem, és nekem is szükségem van a szabadidőre. Talán ez a nap is azért ilyen, mert túlterheltem magam az utóbbi hetekben. Nem tudom. Aztán a könyvre terelődik a szó én pedig kicsit kínosan érzem magam, amiért nem tudom, mit is olvasok. Ebből is látszik, hogy teljesen máshol jár a fejem, de James megmentő volt, most kezdek kitisztulni, kezdek kicsit fellelkesülni ismét és jó valakivel beszélgetni, aki igazán kedvesen áll hozzám és természetesen őszintén. Aztán végülis meglep, hogy csinálna velem valamit ma. Picit lehet, hogy ezt tükrözi az arcom is, de utána egy kisebb mosoly terül szét rajta és megenyhülök. - Jó ötlet, csináljunk valamit, hátha sikerül visszatérnem teljes mivoltomba. - Csukom össze a könyvemet végleg és pakolom el a táskámba, már nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. - Van is valami ötleted, hogy mit csináljunk? - Úgy felajánlkozott, én pedig ma elég ötlettelen vagyok így bízom benne, hogy neki van konkrét terve is. Nekem igazából bármi jó lenne, akár egy hosszú sétával is megelégednék, de azért kíváncsi vagyok, James mit találhatott ki, vagy hogy csak úgy hirtelen jött ez az egész és rávágta, aztán majd ötletelünk valamit maximum együtt. Hátha addigra nekem is megjön az ihlet. - Rendben, maximum ha valamiben elakadsz tanulás ügyileg, én szívesen segítek majd máskor, ha gondolod... - Ajánlkozom fel, ha már ennyire kedves hozzám, úgy éreztem, valamit vissza is kell adnom neki. Felállok a padról, útra készen a vállamra veszem a táskámat.
Vendég
Kedd Szept. 22, 2020 7:28 pm
Ada & James
Minden bizonnyal meg kellene ismerkednie a húgommal, lehet, hogy kicsi még, de biztos vagyok abban, hogy jó hatással lennének egymásra. Az egy dolog, hogy mindketten Hollóhátasok, de hiszem, hogy meg tudnák találni a közös szót. Végre valakinek elmondhatná, hogy milyen szép elképzelései vannak az egyenruha divatról és annak kényelmessé vagy kényelmetlenné tételéről. Lily lehet, hogy még élvezettel is magyarázná Adele-nek az ötleteit, csak abban nem vagyok biztos, hogy Adele mennyire örülne neki. Na mindegy. Igazából az sem biztos, hogy feltétlenül akkor kellene letámadnom az embereket, amikor én úgy érzem jónak. Sőt, az sem kizárt, hogy egyáltalán nem kellene letámadnom az embereket, de az meg egy teljesen más kérdés. Mert ahogy látom szegény Adele se igazán tudja eldönteni, hogy most mi is a nagy helyzet. Legalábbis a szemeiből egyszerre olvasható ki öröm és félelem is – és valószínűleg egyazon dolog miatt van a kettő. Remélhetőleg nem miattam, de ha mégis, hát majd legközelebb jobban odafigyelek, hogy kit támadok le és mikor. Már ha ez egyáltalán letámadásnak nevezhető. Remélem, annyira azért nem vészes a helyzet. Egy biztos: most valahogy nem olyan a lány, amilyennek látni szoktam, meg amilyennek az ikertestvérével való beszélgetés alapján el lehet őt képzelni. Nem, most valahogy sokkal nyitottabbnak tűnik, amit meg egyelőre én nem tudok hová tenni, de inkább nem teszem szóvá az észrevételemet, mert még a végén zokon veszi és megsértődik. Az meg mégis kinek lenne jó? Szerintem már éppen elegen utálnak és tisztelnek és szerintem már nem pusztán csak azért, mert James Sirius Potter a nevem – itt leginkább a Potteren van a lényeg. – Persze. Mondjuk ez attól is függ, hogy mit értünk normális alatt, de persze, igen, mondhatjuk, hogy normális, ha nincs mindenkinek mindenhez tehetsége. Különben sem ez határoz meg minket, hanem az, hogy mihez kezdünk az életünk során azzal amink van. Már ha ennek van értelme így. – egy kicsit bizonytalan vagyok még, és nem, eszemben sincs okoskodni. Illetve mégis, mert nem akarok ostobának tűnni és még mielőtt véletlenül azt hinné, hogy Griffendélesként esetleg nem vagyok olyan okos, mint a Hollóhátasok. Pedig én is tudok ám, legfeljebb ritkábban mutatom, mert győz a kényelmesség. Meg a kviddics. Most őszintén megvallom nem tudom miért szólítottam meg, vagy miért csinálom ezt, minden esetre maradjunk annyiban, hogy nem bántam meg. Miért? Mert mindig is érdekelt, hogy ő milyen valójában, nem csak mások róla szóló leírását, tapasztalatát akartam én figyelembe venni, mert ez változó. Attól függően, hogy ki az illető. Természetesen örülök, hogy beleegyezik az ötletembe, hogy csináljunk valamit együtt. Ez egy kicsit megnyugtató, mert mégsem fogom akkora nagy tehernek érezni magam és talán még jól is érezhetjük magunkat, amivel szerintem semmi baj sem lesz. – Azt hiszem ma eleget repdestem, szóval nem foglak megkérni rá, hogy esetleg menjünk repülni, mert biztosan eleged lehet az ilyesmiből. – kezdek bele, egy kicsikét bizonytalanul, de aztán rájövök, hogy semmi értelme bizonytalannak lenni. – Kérhetnénk valami innivalót és harapnivalót a házi manóktól és esetleg utána elmehetnénk a bagolyház melletti rétre. Ott leülhetnénk és beszélgethetnénk. Senkit se zavarnánk azzal szerintem. – vagy ha mégis, azért se mi lennénk a hibásak. – Szeretnél korrepetálni? Igaz, hogy mostanában nagyon leromlottak a jegyeim és a tanáraim agyára megyek, de csak akkor megyek ebbe bele, hogyha nem lennék teher a számodra. Előre szólok, hogy valószínűleg felfoglak hergelni de esküszöm nem szándékosan. Csak nekem nem számítanak annyira a jegyek, mert nem azok határoznak meg minket, én inkább gyakorlatiasabb vagyok és ez néha nem mindig jelent jót. Tanulni, áh azt nem szeretek, de muszáj. Szembe tudsz nézni te ezzel a tulajdonságommal? – kíváncsiskodom, miközben elindultunk az udvarról.
Az utóbbi hetekben semmi sem úgy sikerül, ahogy azt szeretném. A világmindenség is ellenem dolgozik. Először ott volt a veszekedésem Livvel, majd Ty szülinapi bulija, ahol bejelentették, hogy Poppyval eljegyezték egymást. A folyamatos ingerlékenység, a vizsgákra való felkészülési feszültség pedig egyre csak gyűlt és gyűlt, még végül addig nem vezetett, hogy igen lehangolt lettem. Mindenki el van havazva, bulikat esélytelen, hogy ebben az időszakban szervezzünk, és a közeljövőben még egy fránya Roxmorts-i hétvége sem várható, hogy valahogy kikapcsolódjunk! Ez igazán lehangoló. 
