Szokásos nap... nem igazán gondolom, hogy bármi izgalmas fog történni. Tulajdonképpen mára teljesen befejeztem a dolgomat, ismét vagy három órával előbb, mint ahogy tart a munkaidőm. Kicsit félek is a végén kitalálják túl jó vagyok ide. És persze nem az lesz, hogy akkor repüljek ki a terepre. Azóta nem hallottam az előléptetésemről, ami azt illeti semmit nem hallok mostanában a részlegemen. Nem rég kaptam meg ezt a munkát, egy éve vagyok itt, és nem igazán tudtam beilleszkedni. Félek, hogy kiderült nagyapám intézkedett, és ezért kinéznek. Más részlegről sokkal jobban eltudok cseverészni mással. Van egy auror boszorka , aki például tök lelkesen mesél nekem a kalandjairól, és minidig végig irigykedve hallgatom. Ilyenkor megbánom, hogy nem voltam sokkal jobb az iskolába, és nem oda jelentkeztem. De ahogy a muglik mondanák: kocka elvolt vetve. Nagyapám sokat segített nekem, és ezért el is várt dolgokat. Például, hogy azt csinálom amit ő mond. Imádok boszorka lenni, és a varázsvilágban élni, így nem is dacoltam vele. Nagy hatalmú varázsló, ami a befolyását illeti. Nem akarok kirekesztett lenni. Azért valljuk be: ki ne fogadna el segítséget, ha egy olyan részleghez akarna bekerülni ahova tartozni szeretne? Hazudna az aki nem fogadna el családi segítséget. Az tény arra nem számítottam, hogy még csak felvételiznem sem kell. Én magam is soknak tartottam. De én mindvégig úgy tudtam, hogy erről nem fog senki tudni. Pedig most úgy érzem... Épp egy papírtömeg fölött szuggerálom az órát, mikor valaki megáll előttem. Kicsit furcsállom, körülnézek, és rajtam kívül vannak bent vagy négy varázsló és boszorka. Ők bőszen úgy csinálnak, mintha dolguk lenne. Elsőnek megijedek, és én is úgy teszek, mintha épp befejeztem volna egy adag munkát, és a papír tömeg felét, szépen komótosan leemelem a pálcámmal és az egyik fiókba helyezem, azt hiszem oda dugom a firkálmányaimat... Aztán úgy teszek, mint aki jól végezte a munkáját, és lenneeee az illetőre egy kis szabad perce. Bár nem ismerős a férfi kitudja, lehet bajba is keverhet ha azt hiszi lazsálok. - Jó napot! Miben segíthetek? - szólalok meg végül, és felöltöm legbályosabb mosolyomat. Ez majd vagy elijeszti, vagy kapok egy jó pontot.
zép dolog is, ha az ember fia olyannyira elégedett a munkájával, hogy néha több időt is tölt kint terepen, mint amennyit amúgy kellene. Sohasem tagadtam, hogy maximalista vagyok, de valahogy képtelen vagyok levetkőzni az olyan érzéseket magamról, mint hogy nekem még bizonyítanom KELL és ha nem teszem meg a szükséges lépéseket, akkor könnyen választhatnak mást a helyemre, elvégre rám is csak azért figyeltek fel, mert szanaszét bombáztam őket a levelemmel, hogy ide szeretnék jönni. Igazából bármelyik angol férfiú elég sznob lenne erre a posztra melléjük, mint én, aki amúgy is kilóg az amerikai akcentusával, a megjelenésével és a mentalitásával. Szóval így a rengeteg irodai meló mellett szinte mindig elvállalok minden kiérkezést és minden egyes alkalommal önként jelentkezek. Tudom, hogy visszaélnek vele, lehet egyszerűen le kellene szoknom az ilyen beáldozásokról. Mindenesetre most nem kevés dolgom akad, ráadásul a nap végére nem tudom megúszni a visszaérkezést az irodára. Miután kitöltöm az újabb aktát az eseményekről, sóhajtva süllyesztem el a többi közé és felemelem azt a fura tárgyat, amit behoztunk magunkkal. Még mielőtt haza mehetnék és kiélvezném az esti teázás adta örömöket, át kell csattognom a Tárgybűvölésügyi Ellenőrző és Nyilvántartó Hivatalba, hogy leadjam. Úgy a megírt jelentésével együtt, amit okkal hagytam ki az imént eltett papírok közül. Ennek nem itt lesz a helye, hanem odaát az eszköz mellett. Bár őszintén én még nem sokat jártam ott, így amikor beteszem a lábam az irodába, egy pillanatig tanácstalanul nézek körbe. Az asztalok többségénél ücsörgők mind papírokat bújnak, egy gyorsan pattan fel és ragad meg egy köteg pergament és vonul el mellettem ki a folyosóra, én pedig sóhajtok magamban egyet. Oké, ilyenkor már senki nem dolgozik szívesen és kezd bele más feladatba. Így aztán az egyik asztalnál ücsörgő fiatal nőre esik a választásom, aki valamit nagyon bámul. Vagy elbambult, vagy rohadtul ráér, mindenesetre nekem nagyon kapóra jön. Felveszem a legszebb mosolyom és az asztalához lépek. Nem szólok egy darabig, majd mégis csak megszólítom. - Öhm... kisasszony... - szólítom meg, mire csak a fiókkal kezd el babrálni. Megköszörülöm a torkom és elismétlem a szót, miközben magam elé emelem a tárgyat. - Ezt az eszközt kellene megvizsgálniuk. - teszem is le az asztalra a papírjával együtt. - Néhány mugli kicsit felpörgött tőle, mintha valami hallucinogén dologgal bűvölték volna meg. Egyébként egy egyszerű fényképezőgépnek tűnt, mielőtt még összetörött volna. - nem akarom taglalni, hogy hogyan történt, inkább csak várom a reakcióját. - A többiek elég elfoglaltnak tűnnek. Szóval itt hagyhatom?
Úgymond elég friss vagyok itt, két éve. Így csak legalsó irodai aktakukacnak számítok, pedig tudom többre is képes vagyok. A többiek nem így vannak vele, akik a terepen vannak idősebb, tapasztalt emberek, én mégis már most oda vágyom, érdekes dolgokkal foglalkozni, több izgalomra. Mióta kijöttem az akadémiáról úgy érzem veszítem el önmagamat fokozatosan. Így megtettem azt a lépést, hogy előléptetést kértem. Tulajdonképpen gondolhatom mennyire gondolták komolyan, hogy egyáltalán számba veszik e a lehetőséget. Végülis azzal nyugtatom magam, hogy nem panaszkodhatom, hisz így is itt lehetek annak a körébe amit szeretek, és majd elakarok érni. Az egy dolog, hogy csak papíron olvashatok mások ügyéből. De most nem volt annyi, így hamar végzek a feladatommal. Úgy döntök levelezésbe kezdek egyik auror ismerősömmel, náluk mi a helyzet, mikor egy alig nálam fiatalabb (szerintem) úriember lép az asztalomhoz, és gyorsan úgy téve mintha csinálnék valamit, rá figyelek utána. Hát erre nem számítok. Gyors köszönés után az asztalomra tesz egy mugli fényképező gépet, elég retro polaroidot. Szóval kaptam egy elátkozott tárgyat. Elsőnek nem tudom mit mondhatnék. Vagyis tudom mit kéne tennem: szólnom egy kollégának akinek ez a feladata, hogy bevizsgálja. Akarnám mondani, hogy egy pillanat kerítek valakit, de mindenki magasról tesz ránk finoman szólva. Ahogy Helgához mennék, vagyis szólnék elfordul és bevonul. Bizonyára unja a folyamatos kérdéseimet, ő nevetett ki a legjobban mikor 25 évesen előléptetésről beszéltem. A tárgynak úgy is elzárás lesz a vége, azt pedig teljesen más boszorka, varázsló csinálja. Biztos nem lehet gond abból, hogy csupán megnézem, és kivizsgálom gyorsan, hogy az előttem lévő varázsló jelentést tudjon róla írni. Aztán szépen beadom az "átoktörőkhöz", majd megy tovább elzárásra. - Vetek rá egy pillantást. - vizsgálódom a fényképező körül, ami egy bőrbe van tekerve, szépen pálcámmal lehámozom róla. - Hagy kérdezzem meg, érintkezett a bőrével? - nehogy rá is hasson, és elkezdjen nekem itt hallucinálni. Miközben a válaszát várom pálcámmal megemelem a tárgyat. Igen, valóban eltört a vakú részét csupán egy zsinor tartja a helyén. Közbe oldalra sandítok, továbbá se foglalkozik velünk senki, így bátrabban. Nem hallok, sem érzek semmit, úgy vélem erős átok nem lehet. - Demonstrate. - célzok továbbra is a tárgyra. Egy enyhe lilás füst száll fel belőle. Azt hiszem a kis csíny átkunk lehet... vagyis a maradványai. Ajkamba harapva nézek ismét körül, nagyon remélem így nem fog hatni... Aj annyira izgulok, és mindent tényleg úgy csinálok mint egy amatőr. Rá nézek a varázslóra, hát ő is aggódóan néz a kis felszálló füst irányába, azt hiszem ő is attól tart mint én..
entségemre legyen szólva, hogy még annyira nem ismerem a Minisztérium összes osztályát, hogy kapásból megmondjam, mikor mi a teendő, így aztán csak reménykedek benne, hogy a legmegfelelőbb helyre hoztam ezt a tárgyat. Nem csak leadási szándékom van, hisz szeretnék nyomozni is az ügyben, de ahhoz egy erre szakosodott személyt kellene megkérnem. Ugyan ismerem a legtöbb mugli ketyerét, hisz máskülönben eléggé el lennék veszve közöttük a 21. században, de ez nem azt jelenti, hogy mindent akkor és azonnal tudok is. Úgy gondolom, hogy ha eddig kellett is bizonyítani, úgy igazán csak most kell, hogy tényleg elvégeztem az egyetemet. Már ugye amellett, hogy azt is folytatni kezdtem az év elején, hisz különféle nyelveken nem árt tudni, ha mondjuk kobolddal vagy más intelligensebb lényekkel vagyok kénytelen együtt dolgozni, vagy azok is érintettek mugli ügyekben. Azért remélem, hogy a nőben emberemre bukkanok és nem nekem kell egyedül megoldanom az ügyet. De ha amúgy nem lenne elég meggyőző, hogy kivizsgálást kérek, akkor nyomatékosítom a szándékom, hogy ne húzzon az is nyúlcipőt, aki hajlandó egyáltalán felpillantani a papírjaiból. - Köszönöm. – válaszolok neki szűkszavúan, egyben kissé megkönnyebbülve. Már így is bőven sokat voltam bent kényszerülni, nem szeretnék újabb órákat elvesztegetni, hisz tanulni senki sem fog helyettem. - Nem igazán. – rázom meg a fejem. Lehet, hogy a témában elég laikusnak számítok, de annyi biztos, hogy mindenre IS gondolok, arra is, amire más lehet, hogy nem. Elképzelhető, hogy ez már-már paranoia nálam, de inkább legyek elővigyázatos, mint nem. - Lehet tudni, hogy mivel állunk szemben? – hagyom, hogy érvényesüljön, hogy alaposan ránézhessen a tárgyra. Nem az én asztalom a sürgetés, különben is már volt alkalmam alaposan átvizsgálni anélkül, hogy minden további nélkül hozzáérnék. Jó lenne tudni, mivel bűvölték meg a tárgyat. Az már jobban meglep, hogy hirtelen fel is száll az a füst. Mi van akkor, ha egyszerűen ez most szétterjed itt a levegőben? - Ennek az izének van hatása? – nem tudok jobb szót rá, hisz nem tudom pontosan mivel állhatunk szemben. Az sem lenne utolsó, ha tudnánk valami jegyzőkönyvet készíteni a tárgyról. Azért biztonságosabb távolságba hátrálok az oszladozó füsttől, nem akarok semmi által befolyásolva lenni. - Az sem utolsó, hogy mit készítettek azzal a géppel, vagy maga szerint van rá lehetőség, hogy bármit megtudjunk a filmből? – tekintetem legalább annyira tanácstalan, mint az övé. És ez nem jó jel, ennél sokkal magabiztosabbnak kellene lennem a saját ügyemben. Mindegy, ezt osztotta a gép, nem érthetek mindenhez is. - Készíthetünk erről az egészről egy jegyzőkönyet?
Nem tudom mi ütött belém, vagyis mostanában mi a fene van velem. Ilyet nem szoktam csinálni, és nem is szabadna. Ezért akár ki is rúghatnak, de lehet legbelül arra is számítok? Fogalmam sincs... nem ismerek magamra, de annál izgalmasabb a helyzet. Elvette az átok verte tárgyat a varázslótól, és én magam kezdtem el vizsgálgatni. Lehet ez is egy azok közül amik mostanában felkeltették az érdeklődésemet, de az osztályomét, és az aurorokért nem ? Mikor aztán felakarom tárni mégis mi lehet ezzel a tárggyal egy lila füst kezd elszállingózni belőle, amire majdnem pánik rohamot kapok. - Azt hiszem... felnyitom óvatosan ... - motyogom, inkább magamnak, hogy mit is csinálok éppen. A filmet akarom megnézni. - Úgy tűnik a film semmisült meg , és okozta a füstött. - jegyzőkönyv.. elsőnek értetlenül nézek fel a férfira. Majd eszembe jut, hogy az is kell, igen ... - Őszintén szólva, szerintem már ártalmatlan..., de elküldöm alapos kivisgálásra. - majd egy pálca intéssel egy mágikus dobozba helyezem, ha bármi nyoma van bármi féle mágiának a tárgyba az kordában fogja tartani. Majd ugyan azzal a mozdulattal, minden koncentrációmat bele adva... be libbentem ahova az átvizsgálni kívánt tárgyakat szokták tartani... Ügyes vagyok, ezerszer gyakoroltam unalmamba, üres dobozokkal, hogy ne vegyék észre. Mikor ez a mutatványom sikerül fellélegzem és gyorsan győzelem ittas mosolyt ejtek meg. Basszus tudom mit hagytam ki, fenéért kapkodok... De ezt megtudom oldani ha eléggé gyorsan végzünk. Csak annyira izgulok, mindent össze vissza csinálok. Szóval a jegyzőkönyv. Gyorsan előveszek egy pergament, amit a férfinak ki kell töltenie. - Tessék, ezt kell kitöltenie. Mégis hol talált rá, milyen balesetet okozott a tárgy, kik és hányan az érintettek... - hangosan olvasok fel pár pontot, hátha ő is hangosa fog megosztani velem pár fontos információt. Szeretnék nem nagyon béna lenni, és azért olyannak tűnni, mint aki érti a dolgát. Amikor kitölti utána oda kéne csempésznem a tárgyhoz, ugyanis úgy kéne már leadni...
ok mindennel találkozunk a munkánk során. Akadnak azok az esetek, amikor valaki elővigyázatlanságból sikeresen kiborít egy magnixot, akadnak azok a helyzetek, amikor valaki önös érdekből leplezi le a világunkat, akadnak konfliktusok, balesetek és persze tréfás kedvű egyének. Ez utóbbival számtalanszor találkozunk és már a hócipőm is kivan, hogy nem bírnak magukkal. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha csak a véletlen balesetekkel kellene foglalkoznunk, hisz senki más nem húzná keresztbe a számításainkat. De amikor találkozok egy Trudyhoz hasonló egyénnel, akkor kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy nagyon sok dolgunk van és lesz is, mert nem vagyunk egyformák, óvatosak és elég körültekintőek. Mert akadnak tényleg olyanok, akik maguk az őskáosz. Viszont nem írhatunk mindent az ő számlájukra és tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne, mert sokszor a részletekben megbújik az indok és sokszor eredményesen tudunk eljárni. Most épp az indokot keresve találtam el ide az irodához, ahol a hétfő reggeli munkaundort is megugró hangulat fogad. Ha nem szuggeráltam volna eléggé a kisasszonyt, akkor ő maga is levegőnek nézett volna. - Biztos, hogy a film? Érdekelne, hogy láttak-e benne is valamit. - a hangomban csalódottság csendül, tényleg szívesen megnéztem volna, hogy miket készítettek, hátha van eredménye. Utána úgyis töröltem volna vagy megtartom bizonyítéknak. Az is meglehet, hogy valaki megörökített valami olyat, amit nem kellett volna, aztán valaki durvábban reagálta le, mint azt kellett volna. Eszembe is jut, hogy amikor az a kotnyeleskedő csaj lefotózta a kutyának kinéző lényt akkor én csak nemes egyszerűséggel elkértem a gépét és töröltem a képeket róla. Aztán rá hagytam, hogy dilis. Mennyivel kíméletesebb is lenne az élet, ha mindenki higgadtabban kezelné szerencsétlenek létezését. - Köszönöm. - biccentek, hogy a továbbítást ecseteli. Valóban, innentől nem az én gondom. De azért elismerő pillantást kap tőlem, ahogy a dobozba mozgatja a tárgyat. Ha már unalmas a napja, legalább nem veszi hanyagul félvállról a szituációt. A jegyzőkönyvhöz már el kell gondolkodnom, hogy pontosan mit diktálnék le. Mert lássuk be, hogy most jobban lekötött maga a gép, mint a feltárás. - Két személy sérült. Mindkettőt amneziáltuk. Még az elkövetőt nem találtuk, de valószínűleg ezt a gépet szándékosan adta nekik és tűnt el. Gyanítom hoppanált és roppant jól szórakozott szerencsétlen magn... mármint muglikon. - francba, hogy mindig azt a szót akarom kimondani, ha nem figyelek annyira arra, mit mondok. Mavis már érti, hisz amennyit beszélek róluk neki, de más nem biztos, hogy érti is egyáltalán, mit mondok. Sokan még csak nem is hallották a magnix szót. - Szóval az incidens egy parkban történt London északi részén a külvárosban. És más azt hiszem nem járt arra. Ez így megfelel?
Kissé tudom szeleburdi vagyok, és ezzel szerintem bárki aki kicsit is ismer tisztában van. Kedves kollégáim nagyon is, így ezt szeretik az orromra kötni... ezzel kialakult bennem egy bizonyítási kényszer, amire nem igazán vagyok büszke, és mindeddig soha nem volt rám jellemző. Haragszom is magamra ezért, hogy ezt kihozzák belőlem, de az elismerésért próbálok mindent megtenni, talán így megkapnám az előléptetésemet is, és a többiek is segítőkészebbek lennének felém. Nem hittem volna, hogy ennyire vissza fog csapni nagyapám segítőkészsége. Így jön rám, hogy átveszem az irányítást, és nem szólok senkinek. Hisz a szobában senki nincs, rám se hederítenek. Bár azt is kinézném egyesekből, hogy hirtelen a vendégem elé állna, és úgy tenne, mintha itt se lennék. Nem, ilyen nem fordul még elő. Megvizsgálom az átokverte tárgyat, hogy őszinte legyek, már az aurája is aggasztó, de érződik, hogy az átok veszített a hatásából, azaz már kifejtette azt. Nem veszélyes. Így kinyitom, és megvizsgálom, mikor megkapjuk a lilás füstöt. A film, mit említ elporladt. - Úgy vélem az illető alapos munkát végzet. Tisztában volt vele, hogy akár kattingathatot is vele az illető, mielőtt az átok megindult, vagy elérte az áldozatot. Ezért az is lehet, hogy egyenesen a tettes adta át az áldozatnak. - kissé elmerültem, túl hangosan gondolkodtam. Nem én vagyok itt a nyomozó auror.... - Öhm elnézést, ez csak az én elméletem. - mosolyodom el kedvesen, majd kis trükkel tovább is küldöm a tárgyat, hogy a profik is kivizsgálhassák, ne csak én amatőr az én idióta ösztöneimmel. - Nagyon szívesen. - áh szóval ilyen lehet profinak lenni. Lehet kissé túl lelkesen is köszönöm meg, komolyan úgy érzem magam 30 évesen, mint egy gyerek. Amikor becsempészték a griffendél klubhelyiségébe életem első vajsörét. Azt hiszem még ugráltam is. Ezt viszont most kihagyjuk. De a jegyzőkönyvet úgy ahogy van elfelejtettem, szóval azt még utólag a tárgyhoz kell csempésznem. De ha lebukok sem baj, mert a papír munka amúgy is az én dolgom, max leszidnak, hogy miért késett. Amíg a férfi meséli mi történt a penna megse áll, annyira jegyzetel és tölti ki a megfelelő rublikákat. Én pedig azt hiszem tátott szájjal figyelek. - Ketten sérültek? Az egyiknél volt gondolom a fényképező gép, a másikat fotózta vele ? Vagy mind a ketten a gép mögött voltak? - tényleg kezdem pofátlannak éreznem maga, ugyan ez a jelentés már inkább az auroroknak kell, ugyanis nekik is kell jegyzőkönyvet leadni, azaz jelentést tennie. Vagyis nem tisztje részleteket megosztania velem, csak remélhetem lesz olyan jó fej és nem pöffeszkedő alak. De az tény egyre inkább érdekel a dolog. - Értem értem. - ránézek a pergamenre, azt hiszem minden ránk fontos infó kivan töltve. - Köszönöm az együttműködését. - nem igazán szeretném feltartani, mert úgy tűnik nagyon siet. Pedig annyira szeretnék még részleteket hallani... - Jajj egyvalami kimaradt, lehet melyik osztályról jött, és a nevét. Elnézést. - tényleg olyan vagyok most mint egy kezdő. Csak annyira izgulok, ilyenkor képes kihagyni az agyam, és mindent össze vissza csinálni. Remélem nem néz teljesen hülyének.
sudába, hogy bizonyos szavakról nem tudok leszokni, bár igazán nem kellene meglepnie, ha csak az utóbbi években volt arra lehetőségem, hogy átvegyem az itteni szlenget. Néha még a sarki boltos néni is furcsán néz, szerencsére őt ilyenek miatt nem kell amneziálni. Ha a magnixok szavait használom és semmivel sem buktatom le a varázsvilágot, akkor az ő szemükben csak egy jöttment amerikai vagyok, semmi más. Márpedig néhányan tényleg furcsán néznek itt rám, főleg az idősebbek körében. Nálunk sokkal elfogadóbbak az emberek, nem fogllakoznak olyanokka, hogy ez is meg az is bevándorló. Ezt a szót különben is kikérem magamnak. Inkább a tárgyra térek és ha már kicsit megcsúszott a dokumentálás, akkor diktálok én utólag, mert miért ne. Valahogy nem szeretném ma is eltölteni az időm nagy részét, amikor a macskám otthon azt várja, hogy megetessem. Nem hiányzok én annak a dögnek, de egy szó mint száz, igazából nagyon tud fújni, ha nem kapja meg időben a kis burzsuj kajáját. Mert nem olcsó az a macska, bármit nem eszik meg, ezért pedig csak és kizárólag én vagyok keresztre feszíthető, amiért elkényeztetem. - Nem tartom kizártnak. A gond igazából nem is a "merénylettel" van, hanem azzal, hogy az ilyen megnyilvánulások egyre gyakoribbak. Aggasztó, hogy nem tudunk sok munka fölött napirendre térni, szegény magnixok mit véthettek. Bocsánat, muglik. - gyorsan meg is köszörülöm a torkom, hogy javítsam magam. Már megint az az átkozott szó, aminél nem tudom, hogy a másik érti-e mit is mondok. Addig nincs gond, amíg a kolléga érti, de ha valaki sosem járt amerikában, annak halvány lila dunsztja sincs arról, mit is jelenthet. A mondandómmal igazából nem árulok el sok szakmai titkot, de szerintem nem is baj, ha az ilyet többen tudják. - Az egyik fotózott, a másik pedig egy felé szálló mumus képétől majdnem infarktust kapott. A kép készítője elájult, a másik sokkos állapotban ücsörgött mellette. Nem tudom mire vélni, hogy az ilyen tréfa mire jó. - őszinte meglepettséggel és egyben rosszallással adom elő ezt a történetet, aminek a végén csak tanácstalanul széttárom a kezeimet. Ezek úgyis rajta lesznek az aktán, ha máson nem, akkor a mi megjegyzési rovatunkban. Minden tárgyat szigorúan kell dokumentálni, minél több valid információval. Aztán amikor már nem marad sok megosztani való, akkor én csak elhallgatok. Az ilyen közbe jött csöndeket nem tudom miképp kellene kezelni, azt hiszem leginkább csak hagyni kell elúszni. Vagy megszakítani. Egy aprót biccentek a nő szavaira. De mielőtt még fordulhatnék meg, újabb észrevétele támad hiányosságok terén. - Amneziátor osztály, Dominic Scamander. - ilyenkor tudom büszkén is mondani. Még egy éve csak itt lógtam mindenki nyakán és próbáltam tapasztalatot szerezni, most azonban én magam is elemezhetek ki eseményeket, végezhetek el amneziálásokat, amit csak kell. Ilyenkor érzem úgy, hogy volt értelme ide jönni. Mi több, ennyinél nem állhatok meg, akkor lesz igazán izgalmas a helyzet, ha már a koboldokkal a saját nyelvükön fogok beszélni, hátha esetleg valami fontos információt is szeretnének elhallgatni előlem. Vannak rafinált népségek és nem lehet elég korán kezdeni. Hogy az ő nevét hogy fejtem meg? Ránézek az asztalon a névjegykártyára. Így aztán nem leszek rest a nevén is hívni. - Még egyszer köszönöm a segítséget, Miss Morgan. - egy apró sokat mondó mosoly után azonban csak sarkon fordulok, hogy végre befejezzem a napot idebent.
Én tényleg próbálok sem ideges nem lenni, sem két bal kezes, de sajnos rám igencsak jellemző. Mindig belekeverem magam idióta helyzetekbe, hogy aztán leégethessem magamat mások előtt. Ha zavarban vagyok még bénább vagyok. De most minden erőmet igyekszem beiktatni. Kicsit félek, hogy a férfi is észre veszi, hogy mindent kifelejtek, nem jó sorrendbe viszem véghez a dolgokat. Ha igen , ennek jelét nem adja, és igencsak hálás vagyok érte. Viszont kollégáimmal ellentétben , én kérdezősködöm, és kíváncsi vagyok mi történhetett, mert fél füllel már hallottam ide bentről, hogy ilyen eset történt volna, és nem hozták ezeket össze függésbe, nem is foglalkoznak vele. - Oh szóval Amerikai. - megakad a figyelmem, a magnix szón. Mikor látom meglepődik, hogy értem a kifejezést, csak elmosolyodom. - Nagyapámnak vannak ismerősei, így ismerem ezt a szót. Fura egyébként, hogy nem közös szavunk van rá. - vonom meg a vállam, és megköszörülöm a torkomat. - Szóval , elnézést. Igen értem. Én is hallottam bentről hasonló eseteket. Lehet egy az elkövető. - de persze nem auror vagyok, így csak jelentést írhatok maximum erről, vagyis írhatnék ha magasabb pozícióban lennék, és utána járnának. Nem a hatásköröm a sok kérdezősködés, de úgy látom nem igazán bánja az úr, szóval nem bírok továbbá se magammal. A mumustól rögtön kirázz a hideg. - Akkor nem csodálom, hogy ekkora a baj. - a penna feljegyzi ezt is. Nem hiszem hogy ez mellett elmennének, és nem járnak a végére. - De a lényeg, hogy mind a két mugli rendben van. - sóhajtok. Majd a végéhez érünk, látom nagyon sürgős neki, így nem is akarok feltartani a továbbiakban. De persze a lényeget, megint elfelejtettem, így utólag mikor már menne kérdezek rá, úgy amúgy ki is , és melyik osztályról származik. Kicsit érdekel is ha őszinte akarok lenni, ha nem auror lehet akkor hol dolgozik. Mikor válaszol kérdésemre, csak mosolyogva biccentek, a penna pedig ezt az infót a végére biggyeszti. - Én is nagyon szépen köszönöm, és további szép napot kívánok. - mosolyodom el, és pont mikor ki megy akkor jön, az egyik nagy szájú. Kérdőre von, de én gyorsan átadom neki a papírokat. Amivel gyanúsan rám néz ,és megy is vissza a helyére a papírommal együtt, azaz mintha ő csinálta volna... sóhajtok.
