z egyetlen nagy hátulütője annak, hogy a tanáraid szeretnek és bíznak benned - de csak mert nem tudják, hogy alap állapotomban miket szoktam csinálni; na jó, amúgy nem vagyok annyira badass, de ha a lányom faszija kémkedne és füvet szívna, lehet nem örülnék - szóval, az a hátulütő, hogy téged kérnek fel, amikor körbe kell vezetni valami új diákot. Megmutogatni neki a kastélyt, elmagyarázni, hogy melyik óra hol lesz - amit amúgy én sem tudok - körbe vinni a birtokon, elmagyarázni - TÖBBSZÖR HA KELL; idézet az igazgatótól -, hogy a Tiltott Rengetegbe tilos belépni, és a többi, és a többi. Aztán persze megmutathatom neki a kviddics pályát, anélkül, hogy folyamatosan szidnám ezt a cseszettül életveszélyes sportot, illetve elmagyarázni neki egy-két apró-cseplő dolgot.
Persze ehhez az egészhez egyáltalán nincs kedvem, sem most, sem máskor. Egy; nem szeretek túlzottan szocializálódni, kettő; tuti valami pattanásos cserediákot kapok, akinek káposzta szaga van, és idegesítő kérdéseket fog feltenni.
Szemforgatva állok a klubhelyiségben a kandalló mellett, és várom, hogy a koloncom megtaláljon. Én tuti nem fogok utána kutatni, mert még a nevét sem adták meg. Figyelem, ahogy az ismerős arcok elsétálnak előttem, egyesek még köszönnek is. Ilyenkor gépiesen vissza intek, vigyorgok egy sort, de ennyi. Ma nem tudok többet kihozni magamból. Lassan össze kéne futnom Bertievel, mert kezdek kifogyni a cuccból, és ez felettébb idegesít. Megvakarom az államat. Egy csoport ismeretlen diák téblábol be a klubhelyiségbe, akikkel még soha nem is találkoztam. Az egyikük feltűnően csinos, hosszú barna haja leomlik egészen a derekáig. Futólag végigjáratom rajta a szemem. Érdekes teremtés, LENNE ha nem az lenne a feladatom, hogy egy másik csaj ágyába könyörögjem be magam, PÉNZÉRT, szóval gyakorlatilag KURVA vagyok. Ilyen az én szerencsém.
Ugyan úgy érkeztem a Roxfortba, hogy tudtam, lesz egy személy, akit biztosan ismerek, mégis várható volt, hogy kapok majd egy "mentort". Mindenki kap, ez bevett szokás meg szabály, hiába van itt Peggy már szeptember óta és tudna elmondani nekem mindent, úgy látszik a dolgok nem olyan egyszerűek, mint ahogy mi szeretnénk. Boldog voltam, amikor kiderült, hogy a legjobb barátommal azonos házba kerültem, hiszen ez az Ilvermornyban sem volt másképp és így újra szobatársak is lehetünk. Csoportosan kísérnek minket át az iskolát és csak futólag érintjük a különböző helyeket, mert később úgyis mindenkit rendesen körbevezetnek majd. Teljesen más itt minden, mint nálunk, hiszen nincsen annyi különálló terület, épületek, hanem egy hatalmas kastély. Mondjuk itt kevesebb diák is van, mint ott volt, hiszen egy iskolába került szinte minden varázsló és boszorkány minden államból. Persze, kisebb iskolák is voltak, de azért ritka esetnek számított, ha valaki olyanba megy. Lélegzetelállító a klubhelyiség, ahogy végigpillantok a falakon és a plafonon mosoly kúszik az arcomra. A csillagok bámulásából az idegenvezetőnk hangja zökkent ki, hogy ezennel ő végzett velünk, mindenki csatlakozzon a számára kijelölt mentorhoz. Várok, hiszen látom, hogy a kék nyakkendős diákok szépen sorban odamennek mindenkit, de hozzám senki nem jön. Körbenézek, hogy mégis mi lehet a baj, lenézek a papírra, amin a név áll: Blaine Humphry. Hmm... Ha ő nem talál meg engem, majd megkeresem én őt. - Szia! Bocsánat, meg tudnád mondani esetleg, hogy kicsoda Blaine Humphry? - kérdezem egy lánytól, aki már megtalálta a számára kiosztott cserediákot. - Szia! Persze, ott áll a kandalló előtt. Üdv nálunk - mosolyog rám, én meg már is továbbállok, hogy hagyjam őket is kibontakozni, meg én is szóba elegyedjek ezzel a bizonyos Blaine-el. - Szia! Marietta McKinnon vagyok, ugye te vagy Blaine? Elvileg téged osztottak be mellém ilyen mentorfélének, ugye neked is szóltak? - kérdőn húzom fel a szemöldökömet a mondat végén, majd újra a papírra nézek, amin a neve is volt, iszen ezen van az órarendem is.