Blaine Humphry aka gyógyír minden bajodra

A barátaim szerint elég vicces srác vagyok, szorgalmas, és megvan a magamhoz való eszem. Mondhatnánk úgy is, hogy jó ember vagyok a magam módján. ELÉGGÉ A MAGAM MÓDJÁN. Szeretem a saját utamat járni, nem foglalkozni mások véleményével, és szerintem ez egy elég jó dolog. Nem hagyom, hogy mások irányítsanak (kivéve, ha jó okom van rá), és én magam sem vagyok olyan fajta, aki beleszól a másik életébe. Éljen az elfogadás srácok, lányok.
Nyugodt ember vagyok - oké, lehet, hogy ezt nagy részt a tömérdek fűnek köszönhetem, amit nap, mint nap elpöfögök, de akkor is -, nagyon nehéz felidegesíteni annyira, hogy egyáltalán a hangomat felemeljem, nem hogy a pálcám.
Sosem ütnék meg nőt, bár ez nem hinném, hogy jó tulajdonság. Én alap dolognak gondolom, de lehet, hogy valaki más nem.
Hát ez lennék én, asszem.

Talán az, hogy rászoktam a fűre. Ja. Szívás. Illetve nem is ez, hanem a következményei. Az, hogy mindent megtennék érte. Pedig annó azt mondták, jajj, Blaine ne izgulj, a fűre nem lehet rászokni. A nagy pacikukit nem lehet rászokni. Túl sokszor vagyok magam alatt, néha egy kicsit elkap a melankólia, de olyankor keverek egy melan-kólát (haha, szóvicc, érted), és máris jobban vagyok.
Ki kell mondanom, nem sűrűn vagyok a buli lelke, nem is nagyon járok táncos-zenés szórakozóhelyekre. Hollós vagyok, bár nem tudom, hogy a Süveg mi alapján osztott engem ide. Néhanap eléggé elhanyagolom a tanulást, és elalszok az órákon, ha éjszaka sokáig fel vagyok. Szerintem a házunk miattam kapta az összes pontlevonást az elmúlt hét évben.
Nincsenek ambícióim, nincsenek nagyon céljaim sem, csak tengek-lengek a levegőben, és várom, hogy végre történjen velem valamiféle Merlini csoda, ami sínre rakja az életemet. Azt sem tudom, hogy mihez kezdjek a Roxfort után, mert nem látok magamban semmi kiemelkedőt. A sportoktól egyenesen hányni tudnék, nincs az az isten, hogy én valaha seprűre üljek, mert iszonyatosan tériszonyos vagyok.
Asszem, ez lennék én. Surprise, witches.

A Nagy Felvonás, részlet;

Színház az élet. És színész benne minden férfi, és nő. Igen. Shakespiertől idéztem. Ki sem néznéd belőlem, ugye? Azt hiszem az én életem is nagy színház, azért nyitottam eme csodálatosan költői mondattal. Mindig is meg akartam írni a regényt, saját magamról. Na, nem azért, mert nagyképű vagyok, egyáltalán nincs mire vernem a nyálam, csak a “naplóírás” kifejezést túl csajosnak érzem, így inkább ráfogom arra, hogy a saját életem regényét rittyentem ide, nektek.

Nem tudom egyébként, hogy kit is áltatok. Szerintem a kutya füle se kíváncsi az én elkettyintett életemre, de sebaj, nekem jót tesz az, ha kiírhatom magamból a dolgokat. Jelenleg éppen tanácstalan vagyok. CSESZETTÜL TANÁCSTALAN. Igen, azért írok nagybetűvel, hogy jobban átjöjjön.

Szóval, az egész hercehurca ott kezdődött, hogy  nyár elején kimentem Aquaval Amerikába az apámhoz. Nem volt jó. Apa próbál apaként viselkedni, de valahogy nem tudom neki megbocsátani, hogy hányszor ütötte és verte az anyámat a szemem előtt. Általában szemforgatással válaszoltam a kérdéseire, és vártam az éjszakákat, hogy Aqua elaludjon, én pedig leléphessek a külföldi spanjaimmal valahova. Igen, betépni, te kis kíváncsi. Na, egy szó, mint száz volt egy este, amikor minden pénzünk elfogyott, és én voltam az a vállalkozó szellemű szerencsétlen hülye, aki kiállt a sarokra koldulni, mert hát engem ott úgyse ismernek sokan.
Szóval már koldulgattam egy ideje, mikor jött egy faszi. Annyira ismerős volt, de valamiért nem tudtam behatárolni, hogy hol is láttam őt már pontosan. Nem is lényeg, az történt, hogy miután jobban megnézett magának, és kikérdezett - igen, ezen a ponton a dolog elég creepy volt - arra jutott, hogy pont jó leszek neki kémnek. Ja. Mint a 007-es, baby! Szóval azt mondta, hogy jó summát kapok, hogy ha szeptembertől, amikor is visszatérek Angliába, és azzal együtt a Roxfortba, kémkedek az ő kicsi hercegnője után akit, idézem “mindennél és mindennél jobban szeret”. Nem tűnt nehéz feladatnak, és elég szép summát ígért az öreg harcos, szóval egy pár perc (oké, most hazudok, szinte azonnal) beleegyeztem a dologba.

Azt mondta, hogy havonta fog nekem pénzt küldeni bagollyal, nekem pedig csak be kell szivárognom a lánya életébe, és ha bármi para van, azt megírni neki. Oké. Azt hittem, ez jó ötlet, de Merlin trottyos gatyájára, itt a szeptember eleje, és én még csak azt sem tudom, hogy ki a csillagos ég az a Diana Picquery.

Átlag magasságom van, 183 centiméter, bár talán magasabbnak tűnök, mert a testzsír százalékom gyakorlatilag a nullán van. Na jó, nem, de tényleg feltűnően vékony vagyok, a vállaim is csontosak és előre ugranak, ahogy a térdkalácsom, meg a seggem (ami ennek ellenére elég jó).
Az sem segít a dolgokon, hogy mindig egy számmal nagyobb ruhákat hordok, mert ha az ember turkálóból öltözik, akkor nem igazán van lehetősége, na meg igénye válogatni.
A hajam gyűrű göndör, és lusta vagyok állandóan levágni, szóval életem nagy részében hosszabb, mint ami jól állna.
Én átlagosnak tartom magam, de mások szerint van egyfajta kisugárzásom, ami vonzóvá teszt. Talán azért, mert negyed vérig véla vagyok.