A segítség mindig akkor jön, mikor nem számítunk rá

Ha szóbakerülnek a hugrabugosok, akkor a legritkább esetben kerül szóba az, hogy márpedig mi sem csak a "bénák gyülekezete", meg a "maradék" vagyunk. Mi is képesek vagyunk meghallgatni másokat, és segíteni, ha arra van szükség. Sőt, mondhatni, ez a Hugrások szuperképessége. Az enyém biztos. Meg a hülyeség. Mondjuk lehet, hogy a kettő üti egymást, de hát na... sose lehet tudni, mikor melyikre lesz szükség, nem igaz? Mármint... valahogy nem tudom elképzelni, hogy a hülyeség bárhol, bármikor, bárkinek is hasznos lehet, de ki tudja? Egy biztos: ha valaki hozzám közel állónak valami baja van, akkor én ott vagyok, és segítek. Mindegy, kiről vagy miről legyen is szó. Nincs ez máshogy most sem.
Nem tudom, mi baja lehet szegény Lyannának, de valami biztos... már egy ideje kerül mindenkit. A mindenki alatt pedig tényleg mindenkit kell érteni. Még az öccsét, Armint is kerüli, pedig az azért nagy szó. Nekem pedig van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy nem bírok megmaradni a hátsómon, és mindenbe is beleütöm az orromat. Abba is, amibe amúgy egyáltalán nem kellene. Ezért is vonom félre Lyannát a klubhelyiségben, hátha ki tudom belőle szedni, mi a probléma, ezzel is könnyebb lenne a helyzete. Tudom, hogy nem lesz egy egyszerű helyzet, meg valószínűleg fájdalmas, mert nem véletlenül kerül az ember mindenkit is, de itt vagyok, rám számíthat. Remélem, ezt ő is tudja.
- Szia, Lynn! Figyelj csak... beszélhetnénk egy kicsit?
Érdeklődök egy halvány mosollyal, majd ha beleegyezik, akkor elhúzódunk egy félreeső részbe, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Illetve én azt sem bánom, ha kimegyünk... elég jó idő van, úgyhogy ha neki úgy jobb, akkor legyen. Ha viszont nem akar beszélni, akkor egyelőre annyiban hagyom... később viszont újra felhozom a témát. Elvégre engem sem a gyors feladásról ismernek. Hogy ilyenkor idegesítő vagyok-e? Lehet... sőt, valószínűleg szinte biztos. De nem érdekel, az számít, hogy segíthessek, a többi mellékes.