Két nap múlva indulok haza a nyári szünetre. Túl gyorsan véget ért ez a pár hónap, nem is volt igazán időm megismerni az itteni varázslótársadalmat és a családomról is csak nemrég tudtam elkezdeni a kutatást. Jó, apáék meg a nagypapiék is azt mondták, hogy nem gond, ráérek vele, de most már egyre jobban érdekel, hogy mégis mi lehetett a háttérben, miért pont a McKinnonok szúrták Voldemort szemét? Hiszen annyi varázslócsalád állt ki ellene és mégis... Mindegy, most nem ezen kéne kattognom, másoknak sokkal nagyobb problémái vannak mint nekem, mondjuk Lucasnak. A szülei az Ilvermornyban tanítanak és anya miatt többször is találkoztam velük én is órán kívül egy-egy rendezvényen. A családunk Merlinnek hála apa vezetéknevét viseli, így nem kerülünk annyira a kíváncsi tekintetek elé, mint azon unokatestvéreim, akik bizony a Sayre vezetéknévvel büszkélkedhetnek. Mrs. Mordrake küldött baglyot, hogy ha van még időm a hazautazásom előtt, akkor látogassam meg a fiát a Szent Mungóban. Nem ismerem túlságosan Lucast, inkább csak a pletykák jutottak el hozzám is róla az Ilvermornyban, de igazak vagy sem, én itt vagyok a nevelőanyja meg egy másik kontinensen és ki tudja, miért fogták bent pár napra? Azért csak örül majd, hogy láthat egy ismerős arcot meg hallhatja az amerikai angolt a brit meg a skót helyett, nem? Pontosan tudom, hogy hova kell mennem, Mrs. Mordrake leírta az emeletet és a szobaszámot. Kis keresgélés és segítség kérés után meg is találom a szobát és kopogok ugyan, de már nyitom is szinte rögtön az ajtót. - Szia Lucas - köszönök mosolyogva. Nem tervezem úgy kezelni őt mint a legtöbben tették a suliban, a szüleink jóban vannak, elég sznob gyerek lennék ha nem viselkednék ennek megfelelően. A táskámba nyúlok és kihúzok belőle egy papírdobozt. - Ezt anyukám küldte nemrég, mondhatni az orromra kötötte, hogy neked is hozzak belőle, mert emlékszik, hogy szeretted - adom oda a dobozt melyben anya csokis keksze van. Igen tudom, hogy nagyon tipikus és nagyon klisé, de mit várunk egy amerikai anyukától?
words: xxx note: xxx music: xxx
Vendég
Pént. Júl. 24, 2020 4:44 am
Marie & Lucas
i'm extremely exhausted
Túl energiát veszítek azzal, hogy állandóan varázsolni akarok. Nem elég, hogy a mindennapos tűzbetűkkel való írás is lemerít, de amikor egyéb pálca nélküli varázslatokat akarok gyakorolni, akkor sokkal hamarabb kimerülök. Az egyik ilyen gyakorlás alkalmával annyira túlfeszítettem a húrt, hogy az egyik diák oltotta el a felcsapó lángokat körülöttem, és hívott medimágusokat, mivel teljesen eszméletlen voltam. Azóta ebben a kórházi szobában kuksolok, s hallgatom a körülöttem lévő hangokat, miközben az ölemben lévő rajzfüzetbe rajzolok. Az ablakon keresztül friss levegő áramlik be, és a szellő néha összeborzolja a hajamat. Én viszont egy pillanatig se állok le, a grafittal folyamatosan körvonalakat rajzolok. Felpillantok, amikor hallom az ajtót nyílni, viszont nem a nővérek ismerős arcai közül fogad egy, hanem valaki más. Nem jut eszembe a neve, bár amúgy sem találom a mások által ránk aggatott elnevezéseket olyan fontosnak. Ő viszont tudja nevemet, tehát valamilyen úton-módon biztosan ismer. Biccentek neki köszöntés gyanánt, hiszen beszélni még mindig képtelen vagyok. Lapozok egyet a füzetemben, s ezáltal eltakarom a készülő, lángokat okádó sárkány képét, hogy egy üres lapra írni tudjak. A nővérek még a pálcámat is félretették, nehogy úgy próbáljak meg kommunikálni. − Igazán kedves tőle – írom a papírra, és tartom fel a füzetet, hogy elolvashassa. Nem hiszem, hogy gondolatolvasó lenne, és az utolsó ember, aki megpróbált a gondolataim közé férkőzni, halálra rémült a benne található káosztól, zsivajtól és az időnkénti mindent elnyomó szellemek hangjától. Az az alsó ajkamat harapdálva próbálom összeilleszteni a kirakós darabkáját, és felcsillannak a szemeim, amikor sikerült az utolsó darabot is a helyére illesztenem. Jól van, azt hiszem, most már nagyjából sejtem, hogy ki a vendégem. − És minek köszönhetem a látogatást? – írom le a következő kérdésemet, majd automatikusan feltartom a füzetet. Eztán egyszer az ágyam szélén lévő részt paskolom meg, egyszer pedig az ágy melletti székre ülök, jelezve, hogy ha nem siet sehová, akkor nyugodtan foglaljon helyet. Ezután veszem át a dobozt, amit felnyitok, és halvány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor megcsap a csokoládé illata. Az éjjeli szekrényre teszem a dobozkát, hiszen korábban ettem már, de a későbbiekben biztosan jól jön majd. − Egyébként köszönöm a süteményt is – formálom a következő betűket, aztán ha végeztem, szórakozásból az ujjaim között kezdem forgatni a grafitceruzát.
