Már legalább a harmadik pohár bourbont iszom, miközben jó képet kell vágnom az összes vendéghez, aki átlépi a kúria bejáratának ajtaját. Igazi aranyvérű seggnyalás, amihez egyébként sok kedvem nincsen. Bár azok a nők, akik vagy a férjük nélkül, vagy szingliként érkeznek ide szélesen mosolyogva köszöntenek engem a bejáratnál. Én pedig kézcsókkal üdvözlöm őket és kedvesen mosolyogva arra mutatok, amerre egészen nyugodtan lerakhatják a dolgaikat. Nincs különösebb megkötése a ma estének, talán csak annyi, hogy a meghívón az ’olasz borok, olasz ételek, déli hangulat’ szavak álltak. Ami valóban azt kéne jelentse, hogy én nem bourbont iszom, hanem mondjuk borozom, bár esetemben lényegében oly’ mindegy, hogy mit fogyasztok, csak alkohol legyen. Az elmúlt hetek-hónapok megpróbáltatásai, a végzősök kirepülése és az, hogy én lettem a Hugrabug házvezető tanára már csak hab lett a tortán. Az igazság az, hogy elfáradtam és mentálisan nem éreztem magam annyira a toppon, mint mondjuk a tanév kezdetén. - Áh, Mr. és Mrs. Roquetaillade! – biccentek szélesedő mosollyal, majd beljebb tessékelem őket. - Tyler! Fáradj be, kérlek és érezd magad nagyon jól. – intek az egyik kedvenc tanítványomnak, hogy merre tud menni. Egy darabig még állok apám mellett és fogadom a semmitmondó gratulációkat, valamint azt, hogy milyen szép helyen is van a kúria, mennyi munka lehetett benne, meg a jó Merlin tudja, hogy éppen micsodát mondanak a családok, akik éppen ide hoppanálnak. - Hé fater, én most egy kicsit elmennék, kerítek valami innivalót. Mondjuk egy újabb bourbont, mert esküszöm ha még egy család belép az ajtón, menten lebontom a kúriát. – súgom oda az öregemnek majd meglapogatva a vállát elindulok a konyha felé, hogy legalább valami hasznosat is csináljak. De azonnal megpördülök a tengelyem körül, ahogyan meghallom az ex-nejem csilingelő hangját az ajtóban. Ezt meg ki hívta ide? Hogy? És miért éppen most toppant be az életembe, mikor amúgy is romokban hever. - Melegen ajánlom Alessia, hogy látogatásod éppen annyi ideig tartson, mint lelépni tőlem. – erőltetek nyugalmat a hangomra és pimasz félmosolyt az arcomra, de legnagyobb bánatomra a volt feleségem átlépi a küszöböt és hanyagul odaveti, hogy ’a fiamért jöttem’, majd el is tűnik a forgatagban. Én pedig újra a konyha felé vezető úton, hogy most már tényleg egy újabb pohár whiskeyt gurítsak le a torkomon. Egy ideig csak élvezem, ahogy az ital végiggurul a nyelőcsövemen és leér a gyomromba, majd elindulok a táncterem felé, hogy valamelyik szingli aranyvérű-anyukára lecsapjak, amíg a feleségem a volt kollégáimmal hetyeg valamelyik sarokban. Igazán felemelő látványt nyújt, mikor ezt csinálja, de mit lehet tenni, egyébként. A zene megszűnik, mert a terembe belépő apám jobbján Maurice Briggs és családja foglal helyet. Elnyomom a számban égő cigaretta csikket és lassú léptekkel ugyan, de jómagam is odaérek a mágiaügyi miniszterhez. - Maurice, öreg barátom. – villan féloldalas mosolyom, ahogy kezet rázok őfelségével, majd Erichez fordulok, akivel szintén megteszem ezt, a végére pedig Naomi marad, akinek egy halvány kézcsók és egy kiadósabb mosoly jár, majd gyorsan sarkon is fordulok, hogy eltűnjek a tömegben. Legalább egy óra is eltelik, mikor kilépek az erkélyre, hogy friss levegőt szívjak. Meg egy szál cigarettát, a változatosság kedvéért. Nekidőlök a korlátnak és a bent táncolókat kezdem figyelni. Talán eltelik öt perc is, mikor motoszkálásra leszek figyelmes, így ahogy a fejem jobbra fordul, azzal párhuzamosan kúszik féloldalas, pimasz vigyorra ajkam. - Ms. Briggs. – tekintetem alaposan ugyan, de nem túl hivalkodóan fut végig rajta. Ejnye Morgan, megy ez neked jobban is, dobd be magad. Hogy aztán az apja vágjon ki téged a saját eseményedről, ugye? - Elbűvölő, mint mindig. – lépek közelebb hozzá, hogy egy határozottabb kézcsókot leheljek kézfejére. Nem azt a nyálasat, inkább azt az… úriembereset. - Őszinte meglepetésemre szolgált, hogy eljöttetek. Nem gondoltam volna, hogy ebben a szörnyű estében lesz valaki olyan, aki emeli a színvonalát. – szélesedik mosolyom, miközben jobb kezemmel intek egyet: egy tálca, rajta két pohár kiváló francia bor lebeg felénk. Én leemelem a sajátom, és megvárom hogy Naomi is így tegyen. - Itt van az ex-feleségem és azt hiszem, rosszabban viselem a kelleténél a nagy büdös valóságot. – hangzik szarkasztikus-önostorozó éllel mondanivalóm, miközben nekidőlök az erkély korlátjának és tekintetemet a szőke lányéba fúrom. Talán mégsem lesz annyira elbaszott ez a bál.
A ma este sem különbözik sokban a többitől. Egy estélyre vagyunk hivatalosak és apa ragaszkodott hozzá, hogy most mindannyian menjünk, mert a házigazda jó ismerőse. Ezt persze nem hangoztatta addig, amíg rá nem kérdeztem, hogy igaz-e, amit Mr. Morgan mondott és tényleg ismerik egymást. Nem akartam, hogy bármit is mondjn az apámnak, hiszen a tanárok gyakran többet láttak a diáktársaimnál és Morgan prof ezt egyszer némi körültapogatózással ugyan, de a tudtomra adta. Utálom is magam azért, mert hagytam, hogy észrevegye az apró jeleket, jobban kell igyekeznem és odafigyelnem arra, hogy mit csinálok, nem okozhatok csalódást az apámnak. - Ez mi rajtad? - állt meg apa tekintete a legújabb ruhámon. - Maurice, ne bántsd! Együtt választottuk és gondolj bele, nyár van, azt akarod, hogy megsüljön a ruhájában? Még így is van erre lehetősége - kelt szinte azonnal a védelmemre anya. Amikor meglátta rajtam a boltban ezt a ruhát alig tudta szavakba önteni, hogy mennyire büszke rám és, milyen gyorsan felnőttem. Valamiért a szüleim nem mindig látják meg bennem, hogy már nem vagyok az a tíz éves kislány, akire annyira vigyáztak. Pár mondat morgolódás még következett, de végül sikerült meggyőznünk apát, hogy manapság teljesen természetes egy ilyen ruha egy korombelin. Meg egyébként is nem igaz, hogy eddig nem tűnt neki fel, hogy sok hasonlót, vagy merészebbet is látni néha a bálokon. Hoppanálással érkezünk végül a helyszínre, a Morgan kúriához. Ismerős épület, lehet, hogy még voltam itt kis koromban, amikor apa megbízta a profot. Nem tudom, igazából nem is fontos ez. Apa érkezésének mindig nagy feneket kerítenek és a figyelem, ami ilyenkor ránk szegeződik egyszerre bizsergető és egyszerre félelmetes. Mi tagadás, nem könnyű mindig tökéletesnek lenni, hogy ne találjanak hibát apán és a családján. Hosszadalmas lejárni a megszokott köröket, mindenkivel bájcsevegni meg hasonlók, de már elég jó rutinom van benne és valljuk be, néhány pohár bor mellett könnyen megered az emberek szája és kifecsegnek ezt-azt. Megnyugtat az érzés, hogy van valamim mások ellen, hogy tudok valamit, amivel esetleg sakkban tarthatom őket, ha úgy adódna. Nagyjából egy óra után azonban szükségem van némi friss levegőre - főleg, ha nem szeretnék pánikrohamot is kapni. Az erkélyt célzom meg és nem is lep meg, hogy van itt valaki. Mondjuk előbb vártam volna valami gerlepárt mint Morgan Professzort, de legalább nem leszek, egyedül, igaz? - Köszönöm Mr. Morgan - apró mosoly kúszik az arcomra attól, hogy mennyire más itt mint az iskolában. Lerója ő is a szükséges köröket, ott sokkal lazább, ami érthető is, hiszen nem egy puccos estről van szó, hanem fiatalokról, velük máshogy kell bánni, mint a felső tízezerrel. - Igen, sosem lehet tudni, hogy a családi meghívásra ki jön tőlünk. A legtöbbször apa szereti ezt a feladatot áthárítani anyának meg nekem, igazából kuriózumnak számít az, hogy ő is itt van, de láttam, hogy jól szórakozik - és valljuk be a sok munka mellett neki is kijár néha, hogy jól érezze magát, bár nem lepne meg, ha kiderülne, hogy itt is a politikát vitatja meg a legtöbbekkel. Beszéd közben elemelem a másik pohár bort a tálcáról, így az visszaszáll korábbi helyére. Kicsit meglepődök a következő mondat szóhasználatán, na igen ezt sosem hallottam volna tőle a Roxfortban az biztos. - Sajnálom, ebben a témában sajnos nem tudok Önnek segíteni. Gondolom nem küldheti haza, igaz? Vagy csak hagyja figyelmen kívül, esetleg... - na ezt inkább ki sem mondom, csak úgy teszek, mint aki gondolkodik további alternatívákon. Mégsem javasolhatom azt a volt tanáromnak, hogy zsarolja meg az exfeleségét, nem? Én valószínűleg ezzel próbálkoznék, de én jó viszonyban szakítottam Dennistől, meg amúgy sincs tapasztalatom még a házasságban - Hála Merlinnek!
Annyira nehéz lenne egyébként kinyögnöm mindenkinek azt a mondatot, hogy takarodjanak innen? Mert egyébként pont annyira van kedvem bálosdit játszani, mint minden egyes éjjel bekenni valami barom csodakrémmel a bal csuklóm fölött. Legalább a kezem nem rohad, ha már a lelkem minden egyes pillanatban közelebb és közelebb van a muglik által annyira félt pokolhoz. Pedig azt mondják, hogy ott egyébként egész jó a levegő és én biztos élveznék minden olyan dolgot, ami ahhoz kapcsolódik. Nos valljuk be, ha a pokolban lehet nőket tartani, akkor engem ne hagyjon ki senki a buliból. Ha viszont nem lehet ilyesmit kivitelezni, akkor bizony jaj mindenkinek, aki azt merészelte mondani nekem, hogy majd a pokolban minden olyan nőt megkapok, akit soha nem kaphattam meg. Az életem vicce pedig az, hogy most itt grasszál a volt nejem és valószínűleg minden szarnak elhord a hátam mögött. Ezt pedig előszeretettel teszi olyan emberek előtt, akik előtt tuti nem kéne. Vegyük csak példának Maurice Briggs-t. Nem azért, mert a lánya jó bőr, főleg nem azért mert hogy most már elballagott a Roxfortból, nyugodtan rávethetném a hálómat. De nem kéne kitudódjon, hogy én a mostani mágiaügyi miniszternek éppenséggel milyen bizniszeiben voltam benne. Mert bizony nem hajcsatokat szállítottam neki. Gyakran veszélyes dolgokat, amelyekről ideig-óráig vettem csak le az átkot. Sejteni sem akarom, hogy éppen mire kellett neki egy komplett őszirózsa-átokkal rendelkező szelence, de az bizony elég csúnya dolgokat tud művelni azzal, aki kinyitja. Majdnem én is ott maradtam miatta és egy ugyanilyen szelence miatt veszítettem el a bal kezemet. Bár azon legalább nem őszirózsa-átok volt, mert akkor szerintem valahol a mungó mélyén folyna a nyálam. Az pedig senkinek sem lenne jó, ugyebár. - Ugyan Naomi, szólíts csak úgy, ahogyan mindenki más: Liano. – féloldalas mosolyom kedves, szelíd félmosollyá alakul. Elvégre ha már nem tanítom, egész nyugodtan tegezhet, igaz? Addig is tegezhetett volna, elvégre nem vagyok olyan, aki elvárja a magázást diákjaitól. Inkább úgy vagyok vele, hogy gyakran cserélgetem a tegezés és a magázás között, de pontosan azért, mert suta vagyok és elfelejtem mit is beszéltem meg bárkivel is. - Talán a figyelmed elkerülte a meghívóban, de szerintem édesapádék odafigyeltek a részletekre: a kiemelt kérésem volt, hogy te is jelenj meg a bálon. – húzódik újra a jellegzetes félmosolyra ajkam. - Túl sok bált csináltam már végig a szüleiddel, az ő képüket már elég régóta nézegetem. A tiédet viszont alig-alig láttam. – lehetne ez akár egy felhívás is a keringőre, azonban ahhoz túlságosan gyorsan tűnik el arcomról a féloldalas mosoly, ahogyan átveszi helyét a szórakozottság. - Sajnos Alessiából hiányzik mindenféle tisztelet és becsület ha rólam van szó. Elvileg a nevelt fiamért jött, akit… – már-már hisztérikusan nevetek fel - …szóval akit még helyette is én nevelek. De nagyon remélem, hogy miután összeszedi a srácot, végre eltűnik innen, mert semmi szükségem arra, hogy kiteregesse a korábbi munkáimnak azt a részletét, amiről nem kéne tudniuk az előző ügyfeleimnek. – villannak meg kékjeim egy pillanatra. Egészen csak egy kevés pillanatra ahhoz, hogy ezzel lezártnak is tekintsem a témát. Persze, ha Naomi még kíván majd valamit reagálni erre, akkor készséggel válaszolok mindenre. De vágják le a jobb kezemet is, ha nem azon fog elcsodálkozni, hogy van egy nevelt fiam. Pedig van, de azt hiszem elég hosszú még az este, én pedig ehhez elég keveset ittam, úgyhogy jobb kezem intésére újra töltődik az italom. Majd pedig észrevehetően ugyan, de egy kisebb lépést teszek Naomi felé. Pusztán csak azért, hogy ne kelljen ordibálnunk a kiszűrődő zenétől. - Édesapád büszkélkedett vele, hogy felvételt nyertél az akadémiára. – mosolyodok el teljes valómban. Ezúttal tényleg büszke pillantást vetek rá. - Gratulálok, Naomi. Egy tánccal mindenképpen meg kell ünnepelnünk ezt. – egy szál cigarettát tűzök ajkaim közé, hogy ujjammal meggyújtsam. A poharamat újra koccintásra emelem és még egy kicsit közelebb lépek hozzá. Már legalább nem az erkély két végében állunk, hanem jó másfél karnyi távolság van közöttünk. Kezdetnek ez is elég, én pedig nem ittam magam nyomulósra. - Azonban még maradjunk kint egy kicsit. Legalább itt jó a társaság, ha már a bentiek felét ki nem állhatom. –
