ments meg! - jesse x daisy

Jesse & Daisy

letemben először összevesztem anyával. Méghozzá úgy, hogy csak úgy csapódtak az ajtók és csorogtak a könnyek. Apát jó kedvében találtam, mikor megkérdeztem, hogy elmehetnék-e Haleyvel a közelben lévő kis mágusfesztiválra. Szigorúan a szülei felügyeletével és csak egyetlen estére. Némi győzködés és érvelés után azt mondta, ha anya elenged, akkor mehetek, de csak ha megígérem, hogy minden úgy lesz, ahogy előre megbeszéltük és előtte beszélhetnek a barátnőm szüleivel. Tudtam, hogy anyát nem lesz ennyire egyszerű meggyőzni. Kettejük közül még mindig ő féltett jobban. Így aztán egy napfényes délutánon előhozakodtam neki az ötlettel. végig sem hallgatott, úgy mondott nemet, én azonban nem adtam fel. Elmondtam neki, hogy biztonságban leszek, hogy az elmúlt hetekben varázslatosan vagyok, nem kell aggódnia egy újabb betegségért, hogy nem fogok alkoholizálni, vagy kikezdeni idősebb férfiakkal és amúgy is, Haley szülei végig vélünk lesznek. Nem is attól lettem ideges, hogy megint elutasított, hanem sokkal inkább attól, hogy milyen ingerülten mondott nemet megfontolás nélkül. A fejéhez vágtam, hogy nem vagyok már kisbaba, nem kell úgy félteni engem, meg hogy Poppyt elengedte egy másik kontinensre, engem meg a szomszéd városig sem? Mindketten elvonultunk hisztizni, sírtunk egy sort, majd végül belátta, hogy nem lehet nagy bajom belőle. Haley jó hírű máguscsaládból származik, mint kiderült anya ismeri az anyukáját, így nagy nehezen csak megkaptam mindkettejüktől az áldást. Azt hiszem, még sosem voltam ennyire izgatott.
Minden jól ment, egészen addig, míg meg nem látogattam a mosdót. Azt mondták, hogy a kis színpadnál találkozzunk, ők előre mennek helyet foglalni. Mikor bementem még tudtam, hogy merre kell majd mennem, de mire eljutottam a kézmosásig totálisan elfelejtettem, hogy hol a fenében van az az átkozott színpad. Nem tagadom, hogy kissé pánikba estem, de igyekeztem összeszedni magam.
Kilépve megpróbálom felidézni a bejárt útvonalat, el is indulok valamerre, de zsákutca, nem találom őket. Arcomra kiül a pánik és a zavartság, épp úgy nézek ki, mint egy elveszett kislány. Nagyszerű Daisy, épp erről beszéltem, hogy már felnőtt vagyok és most mégis ilyeneket csinálok. Veszek két mély levegőt és körülnézek, hátha találok valakit akit ismerek. Meglátok nem messze tőlem egy srácot. Hiszen egy évfolyamra járunk! sőt még háztársak is vagyunk. Hátha látta merre ment a barátnőm és családja. Aprócska lábaimat szedve igyekszem utolérni, hogy feltehessem neki az életemet talán megmentő kérdést.

Jesse x Daisy

Amikor a sulinak vége és jön a jó idő, már rég nem azon töröm a fejem, hogy mivel készülhetnék esetleg szeptemberre. Hát hülye vagyok? Nem, ilyenkor már azon jár az eszem, milyen turpisságokat találhatok még ki azokon felül, amit elkövettem vagy elkövettünk Garyvel az évben. Viszont érezhettük bármennyire is jól magunkat, a nyomozásban sajnos nem jutottunk tovább. Komolyan, fel kellene csapni nyomozónak és akkor kitanulnám a mesterség csínját és bínját. Tök izgi, nem? De addig még rengeteg az idő és majd kerítek erre is sort a nyáron.
Amíg a testvéreim mindenféle kikapcsolódás után néztek, én sem tétlenkedtem. Terveim között volt egy koncert, amire sikerült is pár napos kérlelés után jegyet vetetnem. Esküszöm, hogy nagyon hamar meggazdagszok és nem lesznek olyan problémáim, hogy kunyeráljak a szüleimtől, meg ilyen, hogy zsebpénz! Még ilyet! Na de nem adták ám olyan olcsón a dolgot, előbb köteleztek, hogy koncert előtt takarítsam ki a szobám és rakjak rendet, arról nem beszélve, hogy csak és kizárólag baráti társaságban mehetek. Jó, hogy nem valamelyik rokonom pesztrál. Imádom a testvéreimet meg az összes rokont, de biztos nekik is vannak olyan pillanataik, amit nem velem akarnak megélni. Na ugye. Nem baj, sokszor áthányva és átvetve a témát végül itt vagyok és csak ez számít.
Na de az ember fia rettentően meg tud szomjazni és amikor a büfét keresve kavarog, akkor akaratlanul is társaságokba botlik. Pedig már majdnem megvolt a büfé, már látom a körvonalait, amikor Daisybe belebotlok. Vagyis ő belém. Igen, biztosan ő belém, mert én aztán nem kerestem! Mindenesetre most itt van és nehezen mondhatnám neki azt, hogy kopj le, elvégre még pár évet lehúzunk egymás mellett a suliban. A franc egye meg.
- Nahát, szia. Te is a koncertre jöttél? - milyen egyértelmű és magától értetődő a kérdés, mi? Mostanában eddig csak úgy léteztünk egymás mellett, bár tény, hogy néha korábban kunyeráltam már tőle is beadandót. Én közben azért nem állok meg és haladok a büfé felé. Na de hogy ő mit szeretne, fogalmam sincs.
- Te is megszomjaztál? - még egy nagyszerű kérdés, gratulálok. De azért feldobhatok egy harmadik témát is, hogy ne tűnjek annyira idiótának, szóval csak úgy teszek, mintha tök normális lenne, hogy mindketten itt vagyunk. Szóval lássuk csak, beállok a sorba közben.
- Gyakran jársz ilyen helyekre?

Jesse & Daisy

inden erőmmel igyekszem utolérni, és a szerencse nekem kedvez, mert sikerül. Én nem tudom, hogyan, arra számítottam, hogy azokkal a hosszú lábaival mire kettőt pislogok eltűnik majd előlem, de végülis csak meglett. Hála Merlinnek, hátha.
- Halihó, öhm igen, igazából igen - válaszolok a kérdésére, mielőtt feltenném a sajátom. Úgy követem, mintha valamiféle hűséges kiskutya lennék, hiszen egy másodpercre sem áll meg. Ez nem olyan jó hír, de így jártam, még így is örülhetek annak, hogy sikerült ismerősbe futnom. Ezt anyáéknak soha nem szabad megtudniuk. Soha.
Épp mikor levegőt vennék a sorsdöntő kérdés feltevéséhez, már megint ő kérdez. Ne már, a fenébe! - Nem, nem vagyok szomjas, igazából csak azt akartam... - válaszolom meg az első kérdését, mielőtt belekezdenék a saját mondandómba, de ekkor megint közbe vág. Mély levegő, nem kell pánikba esni, ráérünk. Haley nem megy haza nélkülem. - Nem, nem járok gyakran ilyen helyekre. Amúgy azt akartam kérdezni, hogy nem láttál valahol egy ilyen magas lányt, két copfba fonott barna hajjal és szülökkel? - Apró kezeimmel mutatom, hogy milyen magasságot keresünk, hátha segít valamit. Bár igazából szerintem ha látta sem hiszem hogy emlékszik rá, miért is emlékezne. Nem visel semmilyen feltűnő ruhát, vagy ékszert, ő is tök átlagosan néz ki ahogy a szülei is. De végülis... Talán nem is olyan nagy baj, hogyha nem látta őket, mert gondolom ő is ugyanarra a koncertre készül, amire a barátnőmékkel én. Így végtére is egy helyre megyünk. Tehát mégis megtaláltam az én emberem! Már csak ki kell találnom, hogyan kellene a közelében maradni úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. - Egyedül jöttél? - Nem is tudom, milyen válasznak örülnék a legjobban. Mert ha egyedül jött, és meglátnak minket ketten akkor biztosan elindul majd egy csomó pletyka, de ha a barátaival, akkor biztosan leráz. Hiszen eddig nem nagyon beszéltünk, maximum mikor elkérte a bűbájtan beadandóm. Na mindegy, egyelőre muszáj türelmesnek lennem, és sodródni az árral. Amúgy is ezt akartam, nem? Szabadságot és önállóságot. Akkor igazán nem panaszkodhatom.  

Jesse x Daisy

Koncertre járni klassz dolog, ha már elég nagy az ember fia ahhoz, hogy ne kelljen a szülei vigyázó tekintetétől frusztrálódnia. Szeretem őket meg minden, de úgy érzem, hogy elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egy önálló döntést hozzak meg, főleg hogy a drága bátyám is valamerre itt lézeng. Márpedig óhatatossága és ótökéletessége biztosan vigyáz majd az öcsikéjére, ha valami baj adódik. A szomorú igazság ellenben az, hogy ha kettesben lennénk, akkor bizony képtelenség velem bírni. Mindegy is, szabad kezet kaptam itt, én pedig nem félek kihasználni. Mire van a baráti társaság, mint bosszantani a bátyám azzal, hogy ignorálom?
De komolyan, már igazából csak az hiányzik, hogy alkohollal is kiszolgáljanak. Ahhoz azonban még túl gyerek vagyok és ez látszik is rajtam. Még éppen csak sarjadzik a pehely az államon, ez pedig bosszant. Bár igazából hidegen hagy, mert nem kell senkinek sem tetszenem.
- Itt a kedvenc bandád is? - már azért átkozom magam azért, hogy azt kérdeztem, a koncertre jött-e. Vajon mire jött volna, virágot szedni a fűben? Hülye vagyok. De mindegy is, lendüljünk tovább.
- És akkor nem is kérsz semmit? - mert ha már ilyen udvarias voltam, hogy megkérdeztem, szomjas-e, akkor nem hagyhatom figyelmen kívül a válaszát. Sokba fog fájni nekem az a zsebpénz dolog, ha elkezdem szórni, már most érzem. A sor halad, én is előre lépek egyet. Na meg igazából jó is, hogy valakit szóval tarthatok fel. Ha igazán elememben lennék, akkor már mindenféle bolondsággal tömném a fejét. Miért is nem teszem?
- Nem, nem láttam... - csóválom meg a fejem és közben leesik, hogy mit is mondott meg. Esküszöm, hogy nem direkt csinálom, de úgy elnevetem magam, amennyire csak nem szégyellem.
- Te szülőkkel jöttél? - most adok hálát az égnek, hogy én nem és ezzel végre kérkedhetek is. De csak csínján, mert nem akarom az ő programját elrontani. De milyen mázli már, hogy nem égetem magam ilyenekkel.
- Naná! - húzom is ki magam rögvest, mert családmentességet élvezek és ezt tényleg amúgy baromira élem. De a helyzet az, hogy nem egyedül jöttem, unalmas is lenne a dolog.
- Meg pár haverral. Nekik is viszek lehet valamit. - elpillantok a bódék felé, tényleg olyan menő lenne valami piát vinni, de hát álmodozik a nyomor.
- Ha nem találod a barátnődet, odajöhetsz velem hozzájuk. - ajánlom végül fel, mert mégis csak egy kicsit megsajnálom, hogy tök egyedül van és még az ismerősét is elhagyta valahol. Nagy a tömeg, elég nehéz megtalálni valakit is.

Jesse & Daisy

gen, igazából leginkább miattuk jöttem. – Haleyvel a közös kedvencünk a zenekar, szóval egyértelmű volt, hogy itt a helyünk. Nem igazán hallgatok könnyűzenét, mert anyáék nem annyira engedik, de tekintve hogy ők olyan igazi varázslózenekar és látták, hogy engem boldoggátesz engedik, hogy hallgassam őket.
- Nem, tényleg nem, de aranyos vagy, hogy megkérdezted – mosolygok rá. Tényleg, tök kedves tőle meg minden, de egyrészről nem akarok tartozni neki, másrészről tényleg nem vagyok szomjas, harmadrészről elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy megoldjam magamnak is.
Nem tudom miért nevet ki. Mi rosszat mondtam vajon? Forróság lepi el az arcom, és azt hiszem ezzel együtt kellemes élénkpiros színt is ölt. Általában ez szokott történni, ha zavarban érzem magam. – Igen. Vagyis nem. Szóval nem a sajátjaimmal, a barátnőmet kísérték el a szülei. – Jaj már azt sem tudom miről beszélek. Próbálok közepesen értelmes gondolatokat összerakni, de úgy összezavart azzal, hogy kinevetett. A könyvekben sosem történik ilyesmi… Ott a hősnő mindig magabiztosan és talpraesetten válaszolgat és nem ölti fel állandóan egy paradicsom színét, ha valami olyan történik, amivel nem tud mit kezdeni. De sajnos én nem egy könyvben élek, pedig szívesen helyetcserélnék egy menőbb lánnyal. Akinek nincs ennyi baja, sokkal egyszerűbb az élete, magasabb nálam, nem ilyen csontos… és órákig tudnám sorolni, hogy mi mindenben más mint én.
- Igazán jó barát vagy. – De tényleg, milyen önzetlen! Még ilyenkor is gondol a barátaira, holott megtehetné, hogy így, hogy nincsenek mellette el is felejti őket, mintha nem léteznének. De nem, ő ilyenkor is gondol rá. Tök aranyos tőle. – Igazán hálás lennék, nem zavarok sokáig, csak amíg nem találom meg őket. – Tényleg, nem akarom elrontani a bulijukat, mert ők nem azért jöttek, hogy engem pátyolgassanak, ahogy én is jobban szeretnék a barátnőmmel bulizni, mint idegen fiúkkal.

Jesse x Daisy

Meglep, hogy sokan mennyire földhözragadtak. Nem is tudom, azt leszámítva, hogy néha bizonyos dolgokat tiltanak a szüleink, sosem szabták meg, hogy milyen zenét hallgassunk és milyet ne. Arról nem beszélve, hogy a zene nekem mennyit jelent: rettentő sokat, egy olyan dimenziót, amiben igazán kiélhetem magam. A zene művészete maga az önkifejezés egyik formája, de alighanem ezt annak sem kell bemutatnom, aki csak hallgatja, mert ő is egyfajta önmegvalósulást lát benne. Miért ezen kattogok egyébként, amikor arra kaptam fel a fejem, hogy a szülei nem engedik bizonyos zenéket meghallgatni?
- Elég befásult szüleid vannak, már bocs. - nem kritizálni akarok senkit ismeretlenül, de mégis azt csinálom. Mégis mi értelme a tiltásnak? Hogy még jobban akarják? Nem is értem. Anyáék mindig azt mondják, ha valami hülyeséget csinálok, akkor tanuljak én magam belőle. Vagy ne, de az most mindegy.
- Hát jó. - vállat vonok nemes egyszerűséggel. Nekem lesz jobb, egyrészt nem fogy a zsebpénzemből annyi, másrészt nem mondhatja, hogy nem foglalkozok mással, csak magammal. Márpedig ide szórakozni jöttem és őszintén szólva csak azért nem hagytam még magára, mert olyan elveszettnek tűnt a tömegben, amikor megláttam. Más kérdés, ha észrevesz, akkor nincs menekvés. De most a helyzet más, talán nem lesz gáz, ha hozzánk verődik. Vagy legalábbis addig velünk marad, amíg a barátnőit meg nem találja.
Oké, szóval kinevettem valami olyanért, amit nem is ő követett el. Mindegy, hagyjuk is. Szóval a beálló kínos csendben egy darabig figyelem az arcát, aztán csak utána töröm meg. Tényleg eléggé elveszettnek tűnik.
- Furcsa szüleitek vannak, az egyikőtök nem hallgathat zenét, a másik nem jöhet a szülei nélkül. Nem csecsemők vagytok már, hogy fogni kell a kezeteket. - még mindig hüledezek azért meglepettségemben, de alighanem ez nem tart sokáig, mert lassan haladunk mi is előre. És amikor már a közvetlenül előttem álló kerül sorra, akkor összefogom a karjaimat magam előtt.
- Ugyan már, Finnt biztos ismered. Akkor a többieket is. - mert én bizony a legjobb haverom nélkül el nem megyek semmilyen koncertre. És különben is mind évfolyamtársak vagyunk, fura lenne, ha nem ismernénk egymást.
Gyorsan megjárom a pultot, amikor sorra kerülök és három poharat összefogva egyensúlyozva indulok meg ismét a lány felé.
- Akkor gyere, tarts te is velünk. Lehet, hogy a srácok többet tudnak, mint én. - unszolom még utoljára, aztán ha jön velem, akkor nem garantálom, hogy elveszik, ha nem, akkor meg magára vessen. Legfeljebb lesz lehetőségünk őt is megismerni, mert eddig elég zárkózott lány volt az évfolyamon.

Jesse & Daisy

zene fontos szerepet tölt be az életünkben, bár Poppynak sokkal többet jelent ez, mint nekem. Mindenesetre számomra is egyfajta menekülést jelent a külvilágtól, olyasmi, mint a könyvek. Sosem kérdőjeleztem meg a szüleim döntését, pedig tudom, hogy néha meg kellene, hogy ez lenne az egészséges. De annyi mindent tettek értem, hogy nem tehetem meg azt, hogy nem fogadok szót. Jónak és engedelmesnek neveltek, és annyit tudok tenni értük, hogy megteszem ezt nekik.
- Valóban – értek egyet halvány mosollyal arcomon. Nem kívánok belemenni a témába. Amúgy sem szeretek a családomról beszélni, ha kérdeznek akkor általában szeretem csak a testvéreimre korlátozni a beszélgetést. Nem azért, mert szégyellem a szüleimet, de egyikük sem egyszerű eset, sem anya, sem apa. Egyikük ezért, másikuk azért, de ez egyértelmű.
- Ha befásult aranyvérű szülők gyereke lennél, aki nem biztos, hogy megéri a holnapot… talán máshogy látnád. – Nem vagyok sem vádló, sem szemrehányó, csak megpróbálom kicsit formálni a szemléletét. Nem azért, nem értek egyet a szüleimmel. Tudom, hogy mos jól vagyok és nem lesz semmi bajom. Ugyanakkor viszont értem, hogy miért óvnak a széltől is. A tudat, hogy bármikor elveszíthetik a gyermeküket azt hiszem teljesen megőrjíti őket.
- Igen, azt hiszem ismerem – bólintok aprót, emlékeimben kutatva a fiú után. Nem tart sokáig, hogy magam elé idézzem a göndör fürtöket, hiszen a legtöbb órára együtt járunk, ahogy Jesse-el is. Akkor lehet, hogy a többiek is az évfolyamtársaink, tehát akár Haley is ott lehet a közelben, ha talált egy-két ismerőst.
- Hát jó, köszönöm. Segítsek esetleg? – nézek a kezében egyensúlyozott poharakra, mert egyet szívesen átveszek tőle, hogy kisebb legyen az esély arra, hogy az egyik kiborul. Elvégre nem azért vette.

Jesse x Daisy

Már csak azért is volt fontos ez a koncert, mert végre elszabadulhattam otthonról úgy, hogy egyik testvéremnek sem kellett engem bébiszittelnie. Milyen ciki már egy tizenöt évesnek úgy mégis az, hogy az anyja, az apja vagy a testvérei kísérgetik. Finnre hivatkozni viszont pofonegyszerű volt és meg is lett az eredménye. Csak senki nem számolt azzal, hogy ennyire piszok nehéz lesz eljönni innivalóért, majd visszaverekedni magunkat még nehezebb. Márpedig a sor úgy araszolt, hogy azt gondoltam, abba fogok beleőszülni. Nem tehettem róla, egy kurvára türelmetlen személy voltam, aki hangot is adott legrosszabb vagy épp legjobb esetben a nemtetszésének.
- Az aranyvérű szülők stimmelnek, de nem befásultak. Vagyis nem gondolom, hogy azt mondták volna valaha is, hogy kinéztek nekem valakit, ahogy azt sem mondták, hogy mindenféle kötelezettségeim vannak és nem mehetek el egy koncertre. - vállat vontam. Ez olyan téma volt, amit nem igazán vágtam, mert nem voltam benne. Ellenben elképzeléseim lehettek róla, érdekházasságokról már hallottam, ahogy arról is, hogy a bátyja és a nővére is előre eldöntött jegyesség áldozata lett. Annyira azonban nem akartam belefolyni a családi dolgaikba, mint amennyire mégis kézzel fogható volt a jelenség.
- Sajnálom, ha te is megszívod, mint a nővéred. - végül csak együttérzően elhúztam a szám és először komolyan néztem rá. Nem tudtam ugyan, hogy ebből igaz-e valami, de mérget vettem volna rá, hogy beállítják őt is a sorba.
- Akkor lehet, hogy nem is lesz olyan idegen. - összefogtam a poharakat és elindultam törni a sort. Persze előbb arra gondoltam, hogy majd együtt megtaláljuk a többi lányt is, de egy ilyen fékeveszett tömegben majdhogynem lehetetlen volt. Azért rendes volt tőle, hogy segíteni akart.
- Szerintem így összefogva menni fog, ha megbontjuk a fogást, akkor esélyesebb, hogy borul minden. - nem akartam mindent a varázserőmre hagyni, amikor én is meg tudtam oldani. Persze más kérdés volt, hogy így tényleg kihívás volt átjutni mindenen, de az eredményért és a társaságért megérte. Talán Daisy sem bánja meg, hogy velünk tart a szórakozásban is. Senki nem várhatta el azt, hogy ilyen felfordulásban, amikor valahol ráadásul biztosan pogóztak is, megkeressük a barátnőit. Majd utána. Majd mindent szép sorjában.