Szerencsénkre a Roxfort tele van eldugott helyiségekkel, termekkel, folyosókkal, így tökéletesen el tudunk tűnni szem elől, amikor a saját csínyeinken akarunk dolgozni. Pedig általában jól viselkedek, de Lars közelében mindig meghülyülök, és hajlamos vagyok ostobaságokat csinálni. Túl kreatívak vagyunk együtt. A körülöttünk lévő emberek pedig kihagyhatatlan helyzeteket teremtenek a számunkra. Így szereztük azt a diktafont, ami az előttünk lévő asztalon hever. Nem esett nehezünkre egy roxmortsi hétvégén sunyiban másik városba hopponálni, és egy mugli boltban vásárolni egy olyan szerkentyűt. Sokkal nehezebb életet lehelni belé, hogy ebben a környezetben is működjön, továbbá ismétlődve lejátssza azokat a szövegeket, amiket majd felmondunk rá. − Oké, akkor hogy csináljuk? – hajolok az asztal fölé. Őszintén szólva, fogalmam sincs arról, hogy ezek a vackok hogyan működnek. Attól, hogy muglik között is megfordulok, az nem jelenti azt, hogy mindenhez is értek. A bütykölés inkább Lars asztala, én legfeljebb annyit tudok majd hozzátenni, hogy kinézetre változtatom meg a diktafont, így nehezen találnák meg. − Amúgy arra gondoltam, eldughatnánk az Átváltoztatástan udvaron. Ott elég jó az akusztika, szóval amilyen hülye a többség, olyan nehezen is találnák meg. Addigra pedig már egy csomót kamupletykát lejátszana – vigyorodok el gonoszan. Időnként én is megtehetem, hogy gonoszkodok egy kicsit. Eleget hallgatok másokat, most itt az idő, hogy mások hallgassanak engem. − Szóval szerinted meg tudod csinálni? – pillantok a legjobb haveromra, és kicsit odébb lépek az asztaltól, hogy ne legyek teljesen láb alatt neki.
Kell a magány, kell hát. Olyan jó néha egyedül lenni, de ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy Tatianával sokkal jobb. Nem véletlen tehát, hogy annyi éve nem múlt el a barátságunk, és hacsak nem történik valami hatalmas nagy törés kettőnk között, szerintem soha nem is múlik majd el a kettőnk varázsa. A mai nap biztos nem, ahhoz túlságosan kreatívak vagyunk, és már a diktafon is megvan hozzá! Bizonyára, ha valamelyik karótnyelt seggfej megtudná, hogy a hétvégén merre jártunk az édes drága barátnőmmel, akkor teljesen biztos vagyok benne, hogy rövid úton kicsapnának minket, pedig azzal igazán várhatnának arra, hogy véghez is vigyük az vala zseniális tervünket. - Készítsd a pálcádat, asszony! Ez lesz az év pillanata. - rávigyorgok Tanyára, és én is az újdonsült kütyünk fölé hajolok. Már konvertáltam át mugli eszközt mágikus környezetbe, de az sokkal érdekesebb lesz, hogy végtelenítsük a felvételt. Mondjuk ez lehet, hogy alapfunkció. - Fogalmam sincs, de első lépésként hajítsuk el a használati utasítást. Sérti az aurámat a közelsége. - forgatom a kezemben egy kis ideig a frissen szerzett masinánkat, majd arra az elhatározásra jutok, hogy lehet érdemesebb lenne letenni, mert a végén még elejtem a nagy koncentráció miatt, amivel vizsgálgatom itt nagy bőszen. Elsőre rámondok egy confundot a kütyüre, az mindig kelleni szokott. Persze nem sima confundot, hanem ilyen tök pro fejlesztettet, amit még a Durmstrangban tanultam annak idején. Semlegesíti a mugli cuccokat a mágia hatása alól, és egyszerűen működik - ha a tulajdonosa tudja kezelni, ami itt nem áll fent éppen, de azért majdcsak megoldjuk valahogy. - Őszentségtelensége, drága Jesusunk remélem segít bennünket a tervünk végigvitelében. - sóhajtok teátrálisan, és hátradőlök, ahogy a varázslat kezd hatni az eszközön. - Ez igazából jó ötlet. Van valami jó sztorid így kezdésként, hogy mit is lenne érdemes fanfárként rámondani? - csinálhatnánk külön introt, meg felénekelhetnénk valamit, rágitározhatnánk, fogalmam sincs, de egy kezdő sztori is simán működhet. Valami kezdő hülyeség, de ez egy fantasztikusan zseniális, deus ex machinás trollság lesz, érzem a holdérzékeny vénáimban. - Már hogy ne tudnám megcsinálni? - forgatom még egy kicsit az eszközt, aztán leteszem, és úgy tanulmányozom tovább, hátha megszáll az a francos harmincezüstöt érő ihlet, és megpillantom a megfelelő gombot, de inkább feladom. Valakinek gyengének is kell lennie a kapcsolatunkban, és kivételesen engedem, hogy a papír hordja a nadrágot. - Khm... visszaadnád a használati utasítást?
Vendég
Szomb. Jún. 20, 2020 8:39 pm
Lars & Tatiana
Beszéljünk mi, erősek
Senki nem állhat közém, Lars és a diktafon közé. Olyan zseniálisan kiterveltük az egészet egy Három Seprűs kalandunk során, hogy mindenképp meg kell valósítanunk a tervet. Lars felszólítására összeráncolom a homlokomat, és ha nem figyel, akkor jól oldalba vágom a könyökömmel. − Asszony? – kérdezek vissza olyan hangsúllyal, mintha valami iszonyatosan sértőt mondott volna. – És mégis kinek lennék az asszonya Larson? Az utolsó mondatomnál akaratlanul is elvigyorodok. Egyszerűen képtelen vagyok komoly fejet vágni mellette. Abban viszont igazat adok neki, hogy ez hatalmas durranás lesz. És ha minden úgy alakul, ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor nem is fog kiderülni, hogy mi vagyunk az értelmi szerzők! − Értem én, hogy sérti az aurádat meg az egódat, te ezermester, de… − ellenkeznék vele, azonban belátom, még nem érkezett el az a pont, ahol a használati utasításhoz nyúljunk, így odébb teszem az asztalon, amíg ő a diktafont forgatja. Ilyenekbe én nem tudok beleszólni, hiszen nem vagyok egy műszaki zseni, szóval csak érdeklődően figyelem, ahogy Lars confundot olvas a tárgyra. − Ugyan, kérlek! Jesus a mi Megváltónk! Ha Őszentségtelenségéhez akarsz fohászkodni, akkor összekevered az áruló Judasszal – vigyorodok el pimaszan. Én továbbra is az asztalnak támaszkodva figyelem Lars ügyködését. Azt viszont nem hagyhatom ki, hogy ne trollkodjak Madsék neveivel. Mégis ki volna olyan bolond, hogy így nevezze el a saját varázsló gyerekeit? Ez majdnem olyan, mintha egy mugli a Merlin nevet adná a gyerekének. De hát, talán Madsék életében ez volt az első előjel arra, hogy nem lesznek százasak, s láss csodát… Valóban találni kivetnivalót a lényükben. A legjobb barátom kérdésére felnevetek, hiszen pontosan van egy sztori a tarsolyomban, amit még nem volt alkalmam elmesélni neki. − Természetesen! A kedvenc emberünkről szól meg egy éjszakai kiruccanásról a prefektusi fürdőben – válaszolok sejtelmesen, hiszen addig nem szeretném őt se beavatni a sztoriba, amíg a kütyüt működésre nem bírjuk. − Jó, na! Csak kérdeztem – emelem fel védekezően a kezeimet, mintha támadást akarnék hárítani. Persze tudom, Lars sose bántana engem, még nagyon szavakkal se, így csak hülyéskedek. Gőzöm sincs arról, hogy mennyi esély van arra, hogy a diktafon megbütykölése sikeres lesz. Szóval amíg ő ismét a szerkentyűt kezdi forgatni, addig én a használati utasításért nyúlok, és olvasgatni kezdem az apró betűkkel nyomtatott írást. − És akkor én mit csináljak? – pillantok fel az olvasásból, hiszen eddig túl sok hasznom nincsen, és én szeretnék hozzátenni valamit a dologhoz. Ha Lars nagyon ragaszkodik hozzá, akkor végül átadom neki a papírt, én pedig így vagy úgy, de felülök az asztal tetejére, és onnan figyelem a legjobb haverom ténykedéseit.
Jó vagyok bütykölésben, ez nem is kérdés. Nem véletlen jelentkeztem mugliismeretre. Kell néhány potyatárgy, és ez tökéletesnek bizonyult. Meg persze ott van az a tény is, hogy Tatiana is felvette RBF után, én meg úgy vagyok vele, hogy nem vagyok szegényebb ezzel a tudással sem, plusz számtech-buzi a tanár, szóval még jól is elsülhet ez az egész. Mindenesetre diktafonokat nem tanultunk meg beüzemelni és használni, amit azért bevallom őszintén, hogy kicsit szomorú. - Maddenék kivételével szinte bárkinek lehetsz. - vigyorodok el, és fájó oldalamat dörzsölgetem. Mondjuk nem lökött meg nagyon, de ahhoz bőven elég volt, hogy megérezzem. - Nincs de, vagy a végén még az én asszonyom leszel... - sejtelmesen rámosolygok, és mielőtt ismét megütne, arrébb húzódok. Még a végén őt találná el a módosított confundo, és az nem tudom, mit hozna ki, elvégre mágust még nem próbáltam a varázsvilághoz konvertálni. - Esetleg Judas megváltója lehet, ha az a seggfej börtönbe kerül. - márpedig egyszer biztos, hogy le fogják csukni. Bőven sokkal nagyobb nemiszerv ahhoz, hogy szabadlábon legyen. Legalábbis én már elgondolkodtam azon, hogy hány ember kérhetett ellene távolságtartásit, de nagyon érik, hogy közvéleménykutatást is tartsak ezen ügyet illetően. - Hallgatom, mi van Jézus és Júdás az vala szent könyvébe írva. Told az igét minél hamarabb, nem bírom ezt a bűnös életet. - látványosan elalélok a székben, majdnem le is esek róla, de végül csak elterülök, úgy figyelek a lányra. Addig abbahagyom a munkát, elvégre feladtam, nem találom a megoldást. Mondja el, aztán a használati utasítással majd minden bizonnyal nyert ügyünk lesz. - Igazából mindegy, hogy kinél van, mert "Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van." - idézek teljes átéléssel a Jelenések könyvéből, de nem zavar, ha nem érti. Mondjuk a nyelvezet miatt valószínűleg veszi a lapot, hogy valami oltári nagy baromság az, amit idebiggyesztettem. Mindenesetre belenézek a könyvecskébe, és egyből meg is találom szinte az első oldalon azt a rajzot, amin tisztán látszik minden gomb funkciókkal feltüntetve. És így már nem is olyan nagy kihívás a végtelenítés. Látjátok, tiszta profi vagyok. Értek az utasítgatáshoz és az olvasáshoz is. Az eredmény pedig csodálatosan mutat, és a hang is mennyei lesz. Ilyen bibliai hősöknek ez dukál, kevesebb semmiképpen sem. - Szerintem kezdjünk el sztorizgatni, meg összeszedni a leggázabb jeleneteket a zenekar életéből. A diktafon mostmár jó lesz. - lecsapok az asztalra két golyóstollat és két lapot. Mindkettőt a mugli bolttúránkon szereztük, bár ezek azért nem olyan bonyolult szerkezetek, mint egy diktafon. A tollat még hamarabb szét is szedem, ha unatkozok. Márpedig mágiatörténeten ez rendszeresen felmerül. Nincs bajom a tanárral, de azért beújíthatna mondjuk egy saját stílusra.
Vendég
Vas. Jún. 21, 2020 1:27 am
Lars & Tatiana
Beszéljünk mi, erősek
A megjegyzésére bosszúsan megforgatom a szemeimet. Már maga a feltételezés is sértő, hogy valaha is közöm legyen bármelyik Maddenhez a bandatagságon kívül! − Kikérem magamnak, Larson, hogy ilyesmik jutnak az eszedbe! – morranok fel, és utána egyből hányást imitálok. Ez a véleményem a Madden-ikrekről. A kinézetükről. A stílusukról. A személyiségükről. Mindenről, ami velük kapcsolatos. A következő szavakra azonban szórakozottan elvigyorodok, és összekócolom a haját. − Jól van, jól van, zsenikém. Ha majd harmincévesen sem lesz senkim, akkor az uram lehetsz, de most a munkára koncentrálj, ne arra, hogy engem kiházasíts! – intek a diktafon irányába, hogy szépen azzal foglalkozzon, és ne az én nem létező szerelmi életemmel. Meg különben is, milyen elcsépelt már, hogy én leszek valakinek az asszonya? Ennyi erővel meg ő simán lehetne az uram, ha már ennél a hülyeségnél tartunk. − Szerintem, ha le is csukják, akkor benarkózott koalaként kijutna onnan valahogy – nevetek fel, vidáman legyintve, észre sem véve, hogy elkotyogtam annak a hülyének a titkát. Mert őszintén, ki a franc gondolná, hogy a világ legnagyobb seggfeje egy animágus, aki koala alakot tud ölteni? Az élet iróniája. Aztán Larsra rátör az öt perc, és olyan stílusban kezd el dumálni, amin egy pillanatra fennakadok, és kell egy kis idő, mire be tudom lőni, hogy a muglik egyik vallásával kapcsolatban magyarázhat valamit. − Hé, vigyázz magadra! – kapnék utána, de szerencsére nem esik ki a székből, így csak nevetek rajta. Persze, addig nem vagyok hajlandó elregélni a kis történetemet, amíg a diktafont működésre nem bírjuk. Mindig az első alkalommal előadott sztorik a legjobbak. A legjobb barátom mindig képes meglepni, s most sem hazudtolja meg magát, hiszen a legutóbbi idézése során csak döbbenten meredek rá, úgy két percig. − Merlinre, Lars! Te mikor szoktál át Lockhart szentírásairól erről a mugli faszságra? – meredek rá elhűlten, hiszen egyetlen varázslókönyvet se olvastam, amelyben prófétákról lett volna szó, így ez csak is a varázstalanok agyszüleménye lehet. De a biztonság kedvéért, hogy lekössem a felesleges energiáit, inkább a kezébe nyomom a használati utasítást, csak fogja be végre. − Okééé. De a Judas-sztorit a végére hagyom. – Annál még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy az első felvételre mondhassam fel. A tollakra és a lapokra sandítok. Lars elég hamar bele akar vágni a dolgok közepébe, én viszont még mindig nem hiszem el, hogy működőképes a szerkentyű. − Először nem kellene letesztelni? Mert oké, hogy megbűvölted meg benyomtál egy gombot, de mi fogja garantálni, hogy végtelenítve lejátssza a szövegeinket? – pillantok a mugli kütyüre, ráadásul oké, hogy jó poénnak tartom ezt az egészet, de mégse tervezem a saját hangommal felmondani a szövegemet rá. − Azt viszont felírhatod a listára, hogy Clyde reggelinél szőrgombócot hányt a müzlijébe – vigyorgok rá gonoszan, ezúttal én veszem a kezembe a diktafont, és kezdem nézegetni. Az már teljesen más kérdés, hogy az imént elhangzott sztori kamu volt. Attól még viccesnek tartom, mert aki tudja, hogy Clyde animágus, annak igenis poénos lesz ez a történet.
Kénytelen vagyok elnevetni magam a gyenge hányásimitációján. Egyszerűen és nagyszerűen ott röhejes, ahol elkezdi, de valamiért mégis imádom. Ahogy az ilyen bénaságokat képes csinálni, az annyira aranyos, mint egy kölyökkutya. Mindig is akartam egy kölyökkutyát... vagy egy barátnőt (kölyökkutyával), de most úgy érzem, mindent túlszárnyal Tanya. Meg igazából máskor is. Ha a szerelmem és közte kellene választani, biztos, hogy őt választanám, és ettől senki sem tud eltántorítani. Nem is igazán érdemes ezzel próbálkozni, mert az illető csúnyán pórul járhat. Igazából nem vagyok érzékeny a hajamra, de amikor ő csinálja, mindig morcosan nézek rá. Mert megérdemli, hogy aranyos legyen előtte az arcom. Márpedig, ha morcosnak tűnök, akkor én vagyok a már említett kölyökkutya, nem pedig ő. Bár ő aranyosabb, ez nem is kérdés. - Akkor már csak tizenhárom évünk van, asszony. - nézek rá pimaszul, és abban a pillanatban már dolgozok is. Más kérdés, hogy ez után számíthatok egy kiadós verésre. - Egy lábmosás és az utcsi vacsi után. - bólogatok nagy bőszen. Él bennem a kép, ahogy a mardekáros seggarc Madden megtöri a nagyteremben, a mardekáros asztalnál a kenyerét, áthajítja a griffendéles asztalnál ülő másik seggarcnak, az meg kiveszi belőle a reszelőt, és átszúrja vele valakinek a szűz...ies ábrándjait azzal kapcsolatban, hogy milyen ártatlan, és depis a feje. Na jó, csak depis. - Inkább te vigyázz magadra. - rákacsintok, és azzal a lendülettel, ahogy leteszem a kész diktafont, magamhoz húzom Tatianát, és az ölembe ültetem, hogy biztosan hozzáférhessek a derekához, ami a csikizések legtisztább és legérzékenyebb céltáblája. Még jó, hogy én nem vagyok csiklandós. Ellenben persze a szentséges másokkal. - Az Ószövetség amúgy tök izgi. Isten mindig behisztizik valamin, aztán jön az éhínség, a sáskák, vérfolyó, özönvíz, ja meg a szülés még a teremtéstörténetben. Para, hogy mennyire kegyetlen a csávó. - még a saját népét is kiszolgáltatta legalább három másiknak, hogy jóóóóól van emberek, éljétek még egy kicsit túl, meg keseregjetek jó sokat, és akkor talán értékelni fogjátok azt a kietlen, terméketlen szart, amit ezután lakóhelyül adok nektek. Tiszta Judas, eskü. - Hm... igaz, akkor viszont változtassunk hangot. Értesz valami ilyen varázslathoz? Mert nekem speciel egy sem ugrik be. - mondjuk az átváltoztatástan mindig is inkább az ő terepe volt, ezért nagyon remélem, hogy van valami a tarsolyában, mert másként elég nehéz lesz ez az egész, ha még külön kutatómunka is kell, és meg kell tanulni egy adott varázslatot. Na az a szívás non plusz ultrája, ha engem kérdeztek. Órára se szeretem megtanulni a dolgokat, nemhogy még saját szorgalomból, teljesen önként és dalolva pluszt. - Hogy mit csinált? Fúj! - remélem, hogy ez csak kamu, mert nagyon para belegondolni, hogy az animágia megváltoztathatja az ember teremtéskor meghatározott felépítését. Isten is biztos kiakadna. Meg gondolom amiatt is, hogy ennyiszer emlegetem, aztán a végén még rám fogja küldeni Jesust. Na azt nem élném túl! Idő közben elpakolom a csavarhúzóimat, mert szerintem már nem kell semmihez. Ha meg mégis, akkor sincs nagy baj, majd megkeresem még egyszer azt, amire leginkább szükségünk van. De jelen pillanatban csak a diktafon és az üres asztal kell. Mert a shownak mennie kell (ahogy Lockhartnak is mennie kellett mindenfelé az okosságos szövegeihez)!
Vendég
Hétf. Jún. 22, 2020 1:09 am
Team Lockhart
Imádom Lars nevetését hallgatni. A mai napig képtelen vagyok ráunni a hangjára. Hiszen ezt a jókedvű kacaj ezernyi közös emléket ébreszt bennem. A morcos pillantása kapcsán rajtam a sor, hogy kinevessem őt. Nem veszem komolyan, tudom jól, ő is csak szórakozik velem, ahogy én is vicceltem a hányásimitálással. Mondjuk, ha Madsékről van szó, akkor azért szeretek egy tisztes távolságot tartani velük szemben. − Jól van, uram, addig meg legyél szépen türelmes – legyintem finoman tarkón, ha nem hajol el időben. Egyszer még kapni fog az állandó asszonyozásáért, de még nem sikerült megfelelő csínyt kieszelnem hozzá. Meg aztán, nincs is szívem úgy igazán bántani őt. Arról nem is beszélve, hogy utána úgyis visszakapnám a kedvességet tőle. − Mi a francról beszélsz? – ráncolom össze a homlokomat értetlenül, mert én továbbra sem ástam bele magam túlzottan a muglik butaságaiba. De ez is talán valami vallásos hülyeség lehet. Ha viszont szó szerint akarom értelmezni, amit mondott, akkor személy szerint nem mennék se Judas, se Jesus közelébe, ha nincs rajtuk zokni. Szerintem ott halna meg az első ember, akinek a lábukat kellene szagolni. Az óvaintést elsőre nem tudom mire vélni, aztán mikor megragadja a derekamat, visítva huppanok az ölébe. Annyira félreeső helyen vagyunk, hogy nem sokan találhatnak meg minket, mert ezután a visítás után biztos a hang nyomába eredt volna bárki a folyosón. Aztán kitör belőlem a nevetés, főként amikor csiklandozni kezd. Nevetve kapálódzok, és próbálok szabadulni az öleléséből, de nem járok sikerrel. Könnyesre röhögöm magam. Lars kegyelmességére bízom magam, hogy legalább már akkor álljon le, amikor vörösödni kezd a fejem, és alig kapok levegőt. − Te komolyan képes voltál végigolvasni azt a szart, és megcsalni Lockhartot? – sandítok hátra hüledezve a vállam felett, hiszen még mindig az ölében ülök. Minő borzalom! Képes lecserélni a kedvenc mágusunk zseniális regényeit annyira a muglihülyeségre. – Ez amúgy olyasmi, mint amit a mugli televíziókban adnak? Ahol megy az állandó kavarás, a dráma meg ilyenek? Egyszer anyám egyik barátnőjét meglátogattuk, és az ő lánya nagyon értelmes fejjel meredt a képernyőre. Valami eszméletlenül ostoba műsort adtak, amiben mindenki kiabált és megsértődött a másikra. Lars sztorija is hasonlóan hangzik. − De amúgy tényleg… Mi értelme annak, hogy van valaki, aki megteremtette a világmindenséget, aztán berág az emberekre, és hagyja őket szenvedni? És ezek az emberek ahhoz a valakihez fohászkodnak meg imádkoznak? Hol ebben a funkcionális logika? – várom Larstól a választ, mert ha már ennyire szakértő lett hirtelen, akkor csak meg tudja magyarázni hogy mi a jó édes frászért istenítenek valakit, aki szarik a fejükre? Mondjuk, ha ez a személy teremtette Jesust meg Judast, akkor elég szar alak lehet, amiért ilyen seggfejeket szabadított a világra. Nem lehetne őket visszaküldeni a feladónak? Önelégült mosoly terül szét az arcomon. − Ugyan, kérlek! Apámtól örököltem a tehetségemet. – Feltűröm a talárom ujjait, hiszen ismerek egy varázsigét, ami tökéletesen a hasznunkra lehetne. Még nagyon-nagyon régen hallottam apától, hogy régen az iskolás évei alatt egy csomószor szórakoztak ezzel a bűbájjal, én pedig megjegyeztem, mert viccesnek tűnt. − Na, akkor vállalod Judy Mads szerepét? Én meg leszek a Megváltód – vigyorgok rá, miközben előhúzom a pálcámat, és nevetve feltápászkodom. − Nyugi, Clyde nem hányt szőrgombócot, de arról nem volt szó, hogy igaznak kell lennie a sztorinak – vigyorodok el, és megigazítom a taláromat, aztán ha Lars végzett a pakolással, akkor a torkára szegezem a pálcámat. Csak nem ijed meg a mozdulattól, ismer már annyira, hogy tudja, úgyse lennék képes bántani őt. – Vox Judas Madden! Intek a pálcámmal, majd mielőtt Lars megszólalhatna, megismételem a varázslatot, de ezúttal magamra szórom, és Jesus nevét mondom az ige után. − Na, mi a fasz van már, Judas?! Mondj valamit! – szólalok meg immár Jesus hangján. Nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy ne röhögjem el magam, és azt hiszem, ha meghallom majd Larsot Judas hangján, akkor Jesusként nevetni fogok. Még sose hallottam a srácot nevetni, szóval már úgy beszélni, mint ő, eléggé furcsa érzés. Közben visszaülök Lars ölébe, mert lusta vagyok egy másik széket odahúzni, és az egyik papírra felírom a szőrgombócos esetet. A tollal kattintgatok, miközben eszembe jut még egy zseniális ötlet. − Amúgy, tudtad, hogy átváltoztatástanból van egy szépítő bűbáj? Azt is mondhatnám a felvételkor, hogy Judas a szépítőbűbájjal együtt is ilyen geci ronda. Na, mit szólsz hozzá? – Borzasztó szokatlan, ijesztő, de egyben röhejes egy srác hangján beszélni, viszont erre mindenképp szükségünk van, ha nem szeretnénk lebukni.
Mellette valahogy nincs kedvem szomorúnak lenni. Egyszerűen ha előtte nem depizek be teljesen, akkor levakarhatatlan a mosoly az arcomról. Tök furcsa ebbe belegondolni, mert értem én, hogy már több mint egy évtizede ismerjük egymást, de ez így csak nem lehet normális. Ennyire nem fordíthat ki magamból, hogy nélküle szinte semmit sem élvezek úgy istenigazán. Tényleg semmit... Érzem a tarkómon a kezét, és egy apró lökést is. Sosem bántottuk egymást, csak hajigáltuk mindig a másikat a hóba. Mondjuk az nagyon menő tud lenni, amikor felkelünk, és hóemberek vagyunk. Bár inkább hóangyalok. - A Jézus halála előtti tetteiről. - pislogok rá értetlenül. Mi az, hogy nem ismeri a keresztény világ legnagyobb vívmányát: a passiót? Felháborító, arcátlanság, szentségtelen egy nőszemély. Hogy képzeli azt, hogy átsiklik a tekintete egy ilyen világokat megrengető eseményen. De komolyan, vajon hány fényév messzeségből lehetett látni azt a keresztet, amire a Főnök fiát szegezték? Jobban mondva nem is biztos, hogy szegezték. Ez igazából egy tök nagy faszság, mert ha a tenyerébe verik a szöget, akkor leszakad a keresztről. Szóval akkor már minimum oda is kellett kötni az illetőt a korábbi adatok szerint. Ilyen kis jelentéktelen hülyeségekre gondolok itt, mint a pun háborúk, meg hasonló kisstílű mozgalmak. Bár ők oszlopra kötötték az embereket, és csak a haláluk után tették meg mindezt. Na mindegy, most nem erről kellene itt gondos eszmecserét folytatnom magammal. Nem vagyok olyan gonosz, hogy a végtelenségig kínozzam. Azt csak a különleges napokra tervezem, mint Lockhart születésnapja, a könyveinek megjelenési dátumai és a zártosztályra kerülésének az időpontja. Fantasztikus, hogy miket lehet megtalálni egyes levéltárakban és a könyvtárban. Szerintem sokan nem értik, hogy mekkora zseni is volt a maga nemében Lockhart. De ezt csak azért nem tudják, mert nem mélyedtek bele olyan mélyen az életébe és az életműveibe, mint amennyire én és Tatiana. Pedig nagyon is érdemes lenne őt hosszú évekig tanulmányozni. Mit csináljuk jól, hogy pontosan ezt tesszük, és meginterjúvoljuk a mélyen tisztelt, indokoltan felmagasztalt uraságot. - Csak a kétharmadát olvastam el. Szar volt. - vállat vonok. Az Ószövetség tényleg szar. Olyan volt, mint egy funcionális logikán abszolút nem alapuló, baromira hosszú mesekönyv. Mindenesetre ébren maradtam miatta szinte egy hétig, hogy végigolvassam, szóval kurva nagy áldozatot vállaltam. - Öhm... a szappanoperákra gondolsz? Szerintem simán össze lehet egyeztetni a két műfajt. - és szerintem mi vagyunk a legnagyobb mugli szappanopera rajongók is. Ehhez kétség sem férhet. Ne sértegessen senki azzal, hogy nem ismerek ilyen sorozatokat, mint a 90210 vagy A bátor Juan atya. Felháborító arcátlanság lenne ilyesmit feltételezni. Ezek mellett eltörpül még a Vad angyal is. - Passz, kérdezd meg Jesust, hátha ő tudja. Vagy kérdezd meg az apját. Jah, várj... A Szentlelket meg lehet kérdezni vajon ilyen dolgokról? Egyáltalán hogyan lehet kapcsolatba kerülni a Szentlélekkel? - én nem tudhatok mindent, de erre van a Szentháromság meg a papok. - Tudod mit? Látogassuk meg a pápát! A végtelenbe és tovább! Vagy legalább a Vatikánig... Ahogy megszólal, kénytelen vagyok hangosan felnevetni, de kicsit megszeppenek, amikor meghallom elvileg saját magamat, egyébként viszont Judast... Ó, hogy a francba már, ez rohadt gáz! Sose gondoltam, hogy valaha egy ekkora segg hangján kell beszélnek. Mondjuk szerintem ugyanannyi nővel voltunk már együtt. Csak ő hazudik, én meg kussolok. Mondjuk más kérdés, hogy a félő bólintásom is elég volt neki válasznak, szóval ezek után többször is meg kell gondolnom azt, hogy mibe egyezek bele. De hát persze, még szép, hogy leszek az az áruló harmincezüstös senkiházi! Egész életemben erre vágytam, csak sosem kerültem bele a húsvéti passiójátékokba - mert nem is jelentkeztem. - Ó Jézus, egyetlen megváltóm! Térden állva könyörgök bocsánatodért. Sajnálom, nem akartalak elárulni, de győzött a gyarló emberi énem. A pénz meggyengített, és kénytelen voltam behódolni hatalma előtt. Csak későn jöttem rá, hogy mi az igazi érték, és nem ragaszkodtam hozzád eléggé. Most testvéredként reinkarnálódva esedezem. Meg tudsz bocsátani nekem? - persze mielőtt ezt elkezdem, diszkréten, de észrevehetően benyomom a felvétel gombot. Nézzük hogy működik a kis szépségem.
Vendég
Csüt. Jún. 25, 2020 11:15 am
Team Lockhart
Ha valaki néhány nappal ezelőtt azt mondja, hogy Larsszal magasröptű beszélgetést fogok folytatni a keresztény vallásról, vélhetően körbe röhögöm az illetőt. Annyi közöm a valláshoz, mint Lockhartnak a hitelességhez. Lars értetlen pislogását még értetlenebb pillantással viszonzom. Mégis mi a fenét gondol rólam ez az ember? Nem nyeltem le a Bibliát, és nem is tartom a párnám alatt, remélve, hogy alvás közben minden történet a fejembe költözik ezáltal. Nem, erre a célra most éppen a Jószomszédom, a jetit tartom, amit esténként, alvás előtt olvasok afféle rituálé részeként. Az más kérdés, hogy emiatt gyakorta vannak álmaim az előbb említett elbűvölő emberrel. Ezeket az álmokat még Larsszal is mindig megosztom, tudatván vele, hogy ez amolyan isteni kinyilatkoztatás, és azt jelenti, hogy nyári szünetben be kell törnünk a zárt osztályra aláírást szerezni a könyveinkbe. − Miért írtak volna majdnem kétezer évvel ezelőtt a mi Jesusunkról? Vagy ők is olyanok lennének, mint az a Nostradamus pasas, és előre megírták volna, hogy Judy elárulja a fivérét, aki végül keresztre feszítve végzi kurva harminc sarló miatt? – ugratom, mert azért annyit tudok, hogy ez egy nagyon-nagyon régi történet, és ez a sztori ihlette meg Madsék elmebeteg anyját, aki végül ezeket a neveket választotta a gyerekeinek. Ezek után támadást intéz az oldalam ellen, ami eléggé felkészületlenül ér, és irtózatos visítással zárul. Nem tehetek arról, hogy csiklandós vagyok, na. − És erre csak a könyv kétharmada után jöttél rá? – nevetek fel ismét, mert hihetetlen, hogy képes volt addig elszenvedni magát. Én vélhetően az első harminc oldal után lepasszoltam valakinek a kötetet, aki még értékelni is tudná az ott írt bölcsességeket, mint a szeresd felebarátaidat, vagy mi a franc. Én például Judast nem tudom szeretni, mert egy segg. Elviselni elviselem, segíteni hajlandó lennék neki, hogy jobb ember váljon belőle, de hát nem vagyok én a Megváltó, arra a szerepre ott az öccse. − Igen, azokra! Tényleg olyan? – kérdezem vidáman, és eszembe jut, hogy amúgy nyáron ismét tarthatnánk valami maratont. – Nyáron rendezünk majd sorozathetet? Közel van már a nyári szünet, és nem telik el olyan hét, amikor ne terrorizálnám Larsot, hiszen hiába élünk külön országokban, mégis unalmas nélküle az élet. Ezért inkább ide-odaingázok. − Annyira azért nem érdekel, hogy tőle megkérdezzem – vonom meg a vállamat, aztán a következő eszmefuttatásra elkerekedett szemekkel fordulok hátra Lars ölében. – Larson Olaf Ødegård! Eltiltalak téged mindenféle mugli vallásos irattól! Teljesen meghülyít téged ez a sok faszság – ingatom a fejemet lemondóan, mert mégis milyen épeszű varázsló gondol a Szentlélek elérésére?! A pápával kapcsolatban kínomban felröhögök. − Ja, szerintem is értékelni fogja az öreg, ha behopponálunk a Vatikánba! Aztán szívrohamot kap, és miattunk elpatkol. Na, akkor majd az Istened ránk küldi az özönvizet meg a sáskákat! – húzom fel az egyik szemöldökömet szkeptikusan. Simán kinézném amúgy magunkból, hogy kinyírjuk a pápát, és nem szeretném, ha vér tagadna a kezeimhez. Szóval, inkább kihagyom a vatikáni kirándulást. Inkább a tervünkre fókuszálok, és megváltoztatom a hangunkat, mielőtt Lars megint előrukkolna valami zseniális ötlettel, mint… Nem is tudom, vigyük magunkkal Lockhartot is a Vatikánba. Ismét elröhögöm magam, pedig esküszöm, igyekszem nagyon komolynak mutatkozni. De olyan két percnyi intenzív röhögés után, fontoskodó hangon így felelek: − Drága Júdásom! Gyarló ember vagy, ez vitathatatlan, de lásd, hogy mily’ csodálatos, már-már isteni fivéred van, megbocsájtom bűneidet. Cserébe lemondasz a nőkkel való kapcsolatok kialakításáról és a stílusérzékedről. Ha ezt megteszed értem, akkor egy szép napon, olyan magasságokba emellek, ahol én is vagyok! Lars elindítja a felvételt, én pedig közelebb húzódok a kütyühöz. Finoman megköszörülöm a torkomat. − Na. Megy már ez a szar, vagy mi a fasz van? – próbálok ráhangolódni Jesusra. Közben az előttünk lévő papírra leírom, hogy valamikor vágjon már a szavamba. – Szóval, van egy kibaszottul jó sztorim. Tudjátok, nekem van egy tesóm, Judas. És hát, neki köztudottan feláll a farka minden létező csajra, de nem hittem volna, hogy ilyen szánalmas húzásai vannak. Tehát, ez a barom elhívta Krumot a prefektusi fürdőbe, azzal a céllal, hogy megdugja. Tudjátok milyen a csaj amúgy, mindenkit elküld a picsába, de azért elment a tesómmal. És ezt hallgassátok! Ez a nyomorék egy flamingós fürdőgatyában próbálta elcsábítani a csajt. Mégis miből… Megadom Larsnak a jelet, és hagyom, hogy kibontakoztathassa a belső Judy-ját.
Honnan tudjam, hogy melyik amerikai elnök URALKODOTT a legkevesebb ideig?!
Ha naplót írnék, akkor az nem is igazán napló lenne. Inkább csak azokat a napokat és pillanatokat jegyezném fel, amiket Tatianával töltök. Mert mást nem is érdemes. Most is látszik, hogy egymás mellé kerültünk, vagy csak egy terembe, és máris minden a helyére került. Mindenki jól érzi magát, merünk beszélni a másiknak önmagunkról és másokról is. Nincs másik ember, akivel ezt meg tudnám tenni. Holott sokakat ismerek a szüleim ügyletei miatt. Nem egy ember várná el tőlem is, hogy terjesszem az amfeta... akarom mondani az Igét. De én nem a szüleim vagyok, csak kettejük személyének egy torz vetülete, ami a legkevésbé sem kíván hozzájuk hasonlítani. Nem is értem, miért pont nálunk csövezünk, és nem inkább Bulgáriában? Mondjuk más kérdés, hogy a szüleim alig vannak otthon, ezért semmiféle veszély nem leselkedik ránk Dániában. - Szerintem ez inkább olyan, mint Zeusz az Ezo TV-ről. - igen, csak én lehetek akkora állat, hogy magyar televíziós csatornákat nézek otthon. Elvégre Isten útjai kifürkészhetetlenek, és A bátor Juan atya sem kötheti le a figyelmemet örökké. Zeusz mégis csak Zeusz! Megvonom a vállamat a kérdésére, és igazából nem is méltatom válaszra, mert hát minek is? Ismer már, hogy mindent elolvasok minél tovább, hogy tudja, érdemes-e lapoznom az utolsó oldalig. Úgy voltam vele, hogy legyen meg az Ószövetség, aztán leteszem, és nem érdekel tovább. És le is tettem. Más kérdés, hogy továbbra is érdekel. - Kicsit. - bár A bátor Juan atyát semmi sem múlhatja felül. - Rendezhetünk, de csak akkor, ha elkezdjük a Jóban Rosszbant is. Vagy a Barátok köztöt, még nem döntöttem el, hogy melyiket lenne érdemesebb mélyrehatóan tanulmányozni. - a legjobb lenne mindkettőt, de amennyi rész van azokból, nem hiszem, hogy egy nyár alatt meg bírnánk nézni többet. Szerintem még eggyel sem fog sikerülni, de azért csak ártatlanul pislog a barátnőmre. Mármint a barátomra, aki nő. - Azért valld be, hogy így szeretsz - olyan kiskutyaszemeket virítok neki hirtelen a semmiből, hogy minden színész és csokiért kuncsorgó gyerek megirigyelné ha látná. Még jó, hogy nem vállalok cukisági órákat, mert a végén mindenki túlszárnyalna. Azt pedig nem engedhetem meg, hogy a Judas és Jesus-féle emberek megkaparintsák ezt a nemes tudást. - Áh, majd megvédik az apáca ágyasai, akik őrzik a szobáját. A papoknál úgyis nagyobbak a háremek, mint a szultánoknál. Nézd csak meg a női rendeket! - na jó, igazából fogalmam sincs, hogy mi folyik Ferkó háza táján, de ami azt illeti, inkább én is kihagynám a részletes háztűznézőt. Jó hangulatban kezdődik el a felvétel, és nem is gondoltam, hogy ez máshogy lenne. Tökéletesek vagyunk együtt, ha hülyeségekről van szó. Márpedig szerintem ez az akció életünk egyik legnagyobb dobása. Biztos lesz majd ennél nagyobb is, de ha nem, én tökéletesen kiegyezek azzal, hogy ezt beleírjam az önéletrajzomba. Bőven elég magasztos számomra, hogy elárulhattam Jézust, akivel aztán felvételen beszélgethetek. Én és a megváltó, a mester, a messiás, a felkent - vagy a falra hányt. Aztán figyelmesen hallgatok, és a megfelelő pillanatban, a papírra írtak szerint közbevágok. - Igazából meghúztam volna, de ruha nélkül nem néz ki sehogy. Nem az én gatyám a hibás, hanem az ő segge meg csöcse. Vagyis az, hogy nincs neki. Szólhatnál az Isten-apádnak, hogy áldja meg némi alakkal, mert így bottal se fogják odalent megpiszkálni. - vetem oda enyhén sértett hangon. - Inkább magadról mesélj ilyen gázos sztorikat, vagy a többi lúzerről. Mint az az idióta Corner gyerek, aki bármelyik pillanatban szőrcsomót köhög annak a tányérjába, akinek az életét meg akarok keseríteni. Vagy csak az ebédjét. Na ezt nevezem én mások levesébe köpésnek.
