Már tudja. Legalábbis azt tudja, hogy van valakim. Talán ideje lenne azt is elmondanom, hogy ki, de meglátjuk, milyen irányba terelődik ma a beszélgetés. Bár amennyire ismerem minden bizonyára odáig lesz a témától és csak erről fog tudni csacsogni állandóan. Talán ezért is hívtam ide a konyhába ma délután, vagy csak hogy egy kicsit együtt legyünk. Mostanában annyira elfoglaltak vagyunk mindketten hogy szinte nem is látjuk egymást és már hiányzik a közelsége. A klubhelyiség közelsége miatt előbb érek be a tágas helyiségbe, mint nővérem. A manók örömmel teli arccal pakolják elém a finomabbnál finomabb finomságokat. Van itt minden a csokoládétól, a tortán át a fagyiig. Komolyan, kipakolták elém a teljes konyhát szerintem. Evésfüggőként természetesen már első éves korom óta rendszeres látogatója vagyok ennek a csodás helynek és a manók engem is és Lucyt is saját gazdájukként szeretnek. Komolyan, imádnivaló kis cukiságok, ahogy ott sürögnek-forognak az ember körül, de természetesen csak azok körül, akiket kedvelnek. Akik gorombák velük vagy gonoszak azokat többször nem is engedik be. - Molly kisasszony, Molly kisasszony, kóstolja meg ezt is! – Elém kerül egy újabb tányér, én nem győzőm nevetve elhajtani őket. Végül elő kell vennem a szigorú énemet és parancsba kell adnom, hogy csak a fagyit és az az ínycsiklandónak látszó csokis-mogyorós sütit hagyják előttem, a többit pakolják el szépen. Ennyi mindentől nem férnék el és úgy érzem ez a páros tökéletesen megfelel a mai alkalomra. A jéghideg fagyi és a még gőzölgő sütemény épp olyan ellentét alkot mint mi ketten, de épp olyan jól kiegészítik egymást mint Lucy meg én. Meg különben is, a még nem is létező szerelmi életem kivesézéséhez ilyen édes nyalánkságok illenek ezzel is fokozva a hangulatot.
Ha azt állítanám, hogy egy ici-picit sem vagyok izgatott akkor nagyot hazudnék, mindenesetre azt hiszem, nyugodtabb vagyok, mint kedves nővérem. Legalábbis abból, hogy milyen izgatottan ölel meg amint megérkezik ezt veszem le. Bár nem csodálkozom igazán, mert ha ő szembesítene azzal, hogy neki vannak ilyen érzései egy fiú iránt. - Ne is mondd, ideje volt már! - ölelek vissza nevetve. Jó, hogy itt van. - Kivételesen nem én voltam, hanem a manók, de egyébként ott van még egy csomó kaja, ha ez nem lenne elég - mutatok a szomszéd asztalra, ahol vakóban ott pihent a többi finomság, amit az előbb vitettem el magam elől a kis lényekkel. Szerintem mondjuk a süti-fagyi kombináció mindent felülmúl, de ha valami egészen mást kívánni akkor vagy megtalálja ott az asztalon, vagy pedig a kedves manók biztosan elkészítik neki néhány perc alatt. Hogy jó példával álljak elő felnyitom a fagyisdoboz tetejét és az egyik evőkanalat jó mélyen belemártva a számba tömök egy jó adag vaníliás fagylaltot. - Mindent? - Mi mindent tudnék mesélni? Hiszen gyakorlatilag még semmi sem történt. Csak elkezdtem érezni valamit, ott bent és nem is tudom. Lehet, hogy sosem lesz belőle semmi, mert ő, az a bizonyos Nagy Ő nem is érez irántam semmit, vagy nagyon maximum barátságot. Mert ő nem olyan fiú, tudom jól, és annyira butának érzem magam, amiért mégis így érzek iránta. De nem én tehetek róla, és ez annyira rossz. Mennyivel jobb lenne, ha befolyásolni tudnám, hogy kibe szeretek bele? Úgy biztosan csak olyan fiúba lehetnék szerelmes, aki engem is szeret, nem? - Igazából nem nagyon tudok mit mondani még... - vakargatom meg a tarkómat zavaromban végül. Hiszen egyelőre maximum egyetlen nevet tudnék felmutatni és azt a furcsa, melegen bizsergető érzést ott gyomortájékon. Talán majd egy kis fagyi megoldja a nyelvem. Mert hiába Lucyról van szó nehéz erről beszélnem.
