van egy kis probléma. kifogytam az acides cigiből. már megint. ütném a falat, de nem tudom és a legrosszabb az egészben az, hogy még az utolsó csík kokaint is felszívtam a táskám aljáról. vagy várjunk csak, van itt valami nem? könyékig túrok a táskámban, hogy legalább egy zacskónyit találjak belőle. nem, nem olyan nagyot – sőt inkább kicsit, de semmi. idegesen baszok bele egy hatalmasat az ágyam oszlopába, a fa pedig egy újabb nyikorgással adja tudtomra, hogy elege van abból, ha elvonási tüneteimet rajta vezetem le. pedig esküszöm találkoznék leelanddal, vagy bárki mással, hogy legalább egy kóbor numerát beiktassak, a gondolataimat eltereljem valamerre, ami nem a fehér por okozta élvezetekről szól. élvezet mi? bassza meg az, aki kitalálta ezt a szart, amiért nem tudok tőle szabadulni. pedig esküszöm próbálok, esküszöm akarom de ha beledöglök sem tudom három napnál tovább húzni. ez pedig már a negyedik nap. vagy az ötödik? tudja a fene, de legalább úgy érzem, mintha egy hónapja nem szívtam volna fel semmit az orromban. a cigaretta csak úgy kopik el, egyik a másik után, én pedig már legalább kétszer letusoltam annyira izzadok. pedig nincsen negyven fok, de akkor is olyan vagyok mint egy kibaszott idióta.
az egyik pillanatban még a zuhany előtt állok, a következőben pedig már azon kapom magam, hogy a birtokon lépdelek, a fejemen egy
napszemüveggel, rajtam a
bőrkabátommal, mert hiába süt a nap, egyébként a szél hideg. imádom az angol időjárást, de tényleg. meg ezt a
csillámos átlátszó felsőt is, amiről mindenki azt gondolja, hogy rohadtul buzis, de akkor is tudom, hogy megvesznek érte. a nők, akik a folyosókat járják ilyenkor gyakrabban fordulnak utánam, én pedig rohadtul élvezem ezt, hogy az őszintét mondjam meg. miért ne élvezném? jól nézek ki, zenélek, színjátszós vagyok. csak egy a probléma, hogy egy kibaszott nagy pöcsfej vagyok. bánom? nem, dehogy, ha bánnám talán meg akarnék változni… nem igaz? de nem akarok és éppen ez a legnagyobb faszság az egész lényemben. beletúrok a hajamba, ahogy leheveredek a tópartra, amikor egy ismerős nyávogást hallok meg a fejem fölött.
-
tudhattam volna, hogy amikor kellenél mercy, sosem vagy elérhető alakban. – hangom inkább szomorú, mint gúnyos, ami csak azért furcsa, mert gúnyosra akartam. de úgy néz ki, hogy vannak olyan napok, amikor én is csak egy sebezhető idióta vagyok. ügyet sem vetek rá sokáig, csak egyik cigit szívom a másik után, hogy aztán a táskámból egy üveg sört elővegyek, a másikat meg letegyem a fa mellé és hívogatva nézzek a macskára. -
na jó, meguntam. – sóhajtok egyet, majd leemelem a macsekot a fáról, magam elé állítom és pálcámmal rábökök, hogy visszaváltoztassam, így amikor már emberi alakban fetreng előttem a fűben, magasra szalad szemöldököm.
-
hányszor mondtam már, hogy ne tartózkodj sokat macska alakban? még a végén teljesen olyanná válsz és akkor senki nem akar majd rád nézni. talán még a hülye öcsém sem. – horkantok fel. ó igen, az eredeti, a megismételhetetlen, a faszfej. judas madden visszatért, köszönöm-köszönöm, ennyi voltam. lehet őrültnek mondani. lehet tényleg egy igazi pöcsnek is titulálni, de azt nem mondhatja senki, hogy akiket valamilyen szinten kedvelek – vagy rámásznék – azokkal nem vagyok jófej. pillantásomból kiderül, hogy félig tényleg aggódva kémlelem mercyt, még közelebb is hajolok hozzá. -
pláne ha az animágus alakodban engeded, hogy az állati tudat eluralkodjon rajtad. képzeld el, ha én koalaként azt gondolnám, milyen kibaszott menő eukaliptuszt zabálni egész nap és úgy maradok? bár… – nem fejezem be a mondatot, de ismer eléggé ahhoz, hogy tudja, pontosan arra gondolok, hogy az emberi alakomban is szeretem a drogokat, hát még koalaként. és mennyire kurvára természetellenes egy koala a roxfortban? na. most már mindenki tudja, hogy fényes nappal miért nem mutatkozom koalaként.
-
szóval, kurva nagy szarban vagyok. és kellesz. – nyújtok felé egy üveg sört és beleszívok egy kurva nagyot a cigarettába. amolyan: ’nagy szarban vagyok, gyere szopj le, vagy nem tudom, csak hadd sírjam el neked a bánatom’ szarban, ami nagyjából annyit tesz, amit amúgy a mindennapjaim: minden miatt sírok és végül ugyanott kötök ki, egy kibaszott idiótaként, aki naponta más nő után sóvárog. most éppen pont utánad shunpike, hát nem kibaszottul ironikus?
