a valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy egy éven belül fenekestül felfordul az életem, akár akarom, akár nem, akkor valószínűleg körberöhögtem volna az illetőt. Pedig ha valakinek, hát nekem egyáltalán nem szokásom kiröhögni valakit. Kivéve persze, ha az illető tényleg iszonyatosan nagy hülyeséget mond... olyat, amit még Merlin se tudna tolerálni. Na, az már megint más helyzet. Na meg a fantáziám is elég jónak minősíthető, de ennyire azért mégsem. Nem, nem tudtam volna elképzelni, hogy egy éven belül felfordul az életem. Vagyis... leginkább azt, hogy ennyire. Erre tessék... most itt állok, illetve ülök, a fűben, az egyik fa alatt, régi, megszokott helyemen, és fogalmam sincs, hogy hogy is állok tulajdonképpen. Hogy merre meddig hány méter, és hogy mikor akarja a Sors legközelebb azt mondani, hogy bocsi, akkor most megint fordulunk egyet, mert az jó, kislány! Aha... kérdés, hogy mégis kinek? Mert nekem aztán egészen biztosan nem. Vagyis... lassan már azt sem tudom, mi a jó nekem. De komolyan. Nem vagyok teljesen normális, de eddig az volt a bajom, hogy nem figyelnek rám, most meg az, hogy igen. Talán túlságosan is. Ki érti ezt? Én nem. És ott már van baj, ha még saját magamat sem értem. Nem is kicsi. Most Viszont nekem legyen mondva, most azért viszonylag nyugalom van, senki nincs a környéken, aki zavaróan hatna - vagy legalábbis nem veszem észre, ha mégis lenne. Aztán persze ki tudja, mindig akadnak olyanok, akik figyelik a másikat, csak úgy, kellemes időtöltésből. Na, azokat kellene bemutatni Egonnak, egy alapos ismerkedés után nem csinálnának ilyeneket, egyhamar biztosan nem. De sajnos ez nem egy működőképes megoldás, úgyhogy egyelőre megtartom magamnak az ötletet, és elrakom későbbre. Ki tudja, mikor vehetem hasznát? Van egy olyan érzésem, hogy egyszer biztosan. Addig pedig majd figyelek magamra... már ha más nem figyel rám. Illetve arra, hogy más ne figyeljen rám. Na, fenébe is, még én is belekavarodok ebbe az egészbe, és csak még nagyobb hülyeségeket fogok beszélni, mint általában. Az pedig senkinek nem lesz jó. Igen, a Hugrabugosok is tudnak hülyeségeket beszélni... de még mennyit! Csak én már megtanultam magamban tartani őket. Úgy-ahogy. Úgyhogy nagyon remélem, hogy ez most is sikerült, és nem kezdtem el véletlenül hangosan is ecsetelni az esetleges idióta ötleteimet... nem hiányzik, hogy rajtam röhögjenek a közelben levők.
− Cly… Mephisto, azonnal gyere vissza! – kiáltok a macskabőrbe bújt Clyde után, akinek szemmel láthatóan nem tetszett, hogy meg akarom tiltani neki, hogy bundásként kukkolja a szívszerelmét. Hiszen soha nem fog előrébb lépni a kapcsolatuk, ha Clyde folyamatosan macskaként ténfereg szíve választottja körül. És hogy én hogy miért fektetek ebbe ennyi energiát? Mert kezdem unni azt az ábrándos hülye fejét meg a fél óráig tartó szónoklatokat, amelyben a lányt isteníti. Félreértés ne essék, nem vagyok féltékeny, csupán rohadt mód zavar, hogy én töltöm be a lelki szemetesláda szerepét ebben a játszmában. A fene se gondolná, hogy Clyde milyen fürge tud lenni macskaként. Bocsánat, Mephistóként. Röhejes, hogy még saját nevet is adtak ennek a formájának, de legalább nem kell a valós nevét üvöltöznöm utána. Leugrik az ablakpárkányról, amin henyélni szokott, (nagy bánatomra még a lustálkodó helyeit is ismertem), én pedig a nyomába eredek. Abból nem eszel öregem, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlem! Tönkretetted a legutóbbi roxmortsi délutánom azzal, hogy részegen picsogtál nekem, most rajtam van a sor, hogy megkeserítsem az életedet! Fürgén cikázik a diákok között, egyesen a kiszemeltje felé halad. Amint eléri a lányt, beleugrik az ölébe, azonban amint észleli, hogy engem semmi nem tarthat vissza, lehuppan a macskakövekre, és elszalad. Szuszogva torpanok meg Héloise mellett. Teljesen elveszítem azt az idiótát, így hát fel is hagyok az üldözésével. Majd úgyis előbukkan valamivel, de akkor majd könyöröghet azért, hogy odafigyeljek rá. − Rohadt… macska – nyögöm két sóhajtás között, majd Héloise-ra téved a tekintetem. – Fene ezekbe a kiskedvencekbe. Remélem, neked több szerencséd van a sajátoddal, mint nekem az enyémekkel. Elvégre Madséket és Bonnieclydékat simán nevezhetném a saját állatkertemnek, amekkora idióták, megérdemelnék, hogy egy ketrecben mutogassák őket. Arról nem is beszélve, hogy Bonnieclydékról biztosan tudom, hogy az egyiknek tollas a háta, a másiknak meg szőrös.
Roxfortban sok mindent lehet csinálni. De tényleg, rengeteg sok mindent. De azt senki nem mondhatja, hogy ezek között ott van, akárcsak a legeslegutolsó, elhanyagolhatóan észrevehető, vagy épp teljességgel észrevehetetlen helyen is az unatkozás. Nem, azt senki, még a leglustábbunk sem állíthatná, hogy unatkozhatnánk. Mindig van mire figyelni - és most nem feltétlenül a tanulásra gondolok, habár akik hozzám hasonlóan az RBF előtt állnak, azoknak nem ártana azt is belekalkulálni a "kellemes" időtöltések közé. Már amennyiben a tanulás kellemes időtöltésnek bizonyulhat. Habár... egy Hollóhátas esetében még ez sem kizárt. Engem viszont ez a veszély jelenleg egyáltalán nem fenyeget. Az viszont már sokkal inkább igen, hogy a felém közeledő macska és az őt üldöző, egyelőre még ismeretlen, ámbátor dühösnek tűnő leányzó párosa agyonnyom az esetleges rámeséssel. Na, azt egyáltalán nem szeretném. Mert most... hogy nézne már az ki? "Héloise Brugiére, élt 15 évet. Halál oka: agyonnyomódás egy macska és egy dühös lány által". Brr, ebbe még belegondolni is szörnyű. De attól még igenis belegondolok, mert a fantázia valami olyasmi, aminek nem igazán tudok megálljt parancsolni. És jobban belegondolva van, hogy nem is akarok. Probléma? Lehet, de nem igazán érdekel. Szerencsére semmi ilyesmi nem történik, megúszom az agyonnyomást. A macska, akiben egy pillanatra mintha Mephistot vélném felfedezni, habár túl gyorsan szedte a tappancsait ahhoz, hogy jobban szemügyre vehessem. Na nem baj, majd a legközelebbi találkozásunkkor rákérdezek Clydenál, hogy mégis mi a fenéért rohangászik a macskája csak úgy. Na meg mégis miért pont hozzám? Tanított neki valami trükköt, vagy mi? Bár átfutott a fejemen egy másik magyarázat lehetősége is - nevezetesen hogy Mephisto tulajdonképpen Clyde-, de ez még nekem is hülyeségnek tűnik, úgyhogy inkább nem is hozom fel a fiúnak. Valószínűleg már így is a hajszínem alapján ítél meg, nem akarok rontani a helyzeten. Mondjuk úgy nehéz, ha azt sem tudom, igazából mi is a helyzet. - Neked is szia! Köszönök, figyelmen kívül hagyva, hogy a még ismeretlen leányzó részéről semmi ilyesmi nem történt. Nem gond, fő a jómodor, nem igaz? - Hát, Egonnal, a baglyommal sem egyszerű a helyzet, de... mondd csak, mégis mi baglyod, akarom mondani bajod van szerencsétlen macskával? Nem rohadt, éppenséggel én úgy látom, hogy teljesen egyben van, egészséges. De most tényleg, mit ártott neked a macsek? Talán allergiás vagy rá? Vagy a te macskád? Érdeklődök kíváncsian vizslatva a másikat, habár egyelőre semmi allergiára utaló jelet nem találtam rajta, úgyhogy valószínűleg az utolsó lehetőség lehet a nyerő.
Megállok kifújni magam, majd amikor a lány a megjegyzésemet köszönéssel viszonozza, meglepetten pillantok rá. Ennyi fiú között mi lett a modorommal? − Ne haragudj. Szia – próbálom korrigálni a helyzetet, miközben a csípőmre teszem a kezeimet. De amúgy tényleg, mi a fene történt velem, hogy ilyen egyszerű dolgokról, mint a köszönés elfeledkezem? A válaszára keserűen elmosolyodok. A baglyommal nekem nincs problémám, ellenben Clyde-dal, Judyval és Jesivel annál inkább. Néha olyan rosszak tudnak lenni, mint a gyerekek. Mit is várok tőlük amúgy? Pasik… Genetikailag kódolva van a hülyeség bennük. − Azonkívül, hogy folyton elszökik és nem hallgat senkire, csak megy a saját csökönyös feje után – sóhajtok fel. Ha Héloise tudná, hogy ez a csökönyös dög ki is valójában! Csakhogy nem az én dolgom felfedni neki Clyde kis titkait. − Attól, hogy egészségesnek látszik, nem biztos, hogy a fejében minden rendben van – nevetek fel. Hiszen Clyde dilis, ez tagadhatatlan tény. Lehet, hogy van esze, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy más, értelmes emberhez hasonlóan tudná használni. Ha így lenne, akkor nem kukkolna fiatal lányokat macskabőrbe bújva… − Nem ártott semmit. Csak vissza akartam vinni a klubhelyiségbe – vonom meg a vállamat, majd a kérdésére bólintok. Igen, mondhatjuk úgy is, de ha pontosabb szeretnék lenni, akkor az én felelősségem. – Nincs allergiám amúgy, de az enyém. Részben. Gyorsan hozzáteszem, hogy nem teljesen enyém Mephisto, hiszen mintha Clyde magyarázott volna ezzel kapcsolatban valamit. − Tudod, van egy bandánk, és örökbefogadtuk Mephistot. Mindig más vigyáz rá. Néha Clyde, néha Bonnie, esetenként én. A Madden-ikrekre nem merjük rábízni, mert attól tartok, hogy megnyúznák. Szóval hármunk között cserélődik a macska – fogok magyarázatba, s közben elgondolkozok azon, hogy vajon Madsék mit csinálnának egy macskával. Beleborzongok a gondolatba, így gyorsan el is hessegetem az agyamból. − Lehet hallottál rólunk. Mi vagyunk a Little Blackbirds – teszem hozzá, hátha esetleg hallott a csapatunkról, bár a fene se tudja, hogy Clyde mennyit beszélt neki rólunk. Bár amennyire cserfes, lehet megpróbálta fényezni magát azzal is, hogy zenész… Legalább is, ha be akart volna vágódni vele, akkor a helyében megemlítettem volna a lánynak.
emmi gond. Te ne haragudj, csak nem tudtam befogni a számat. Megint. Mondjuk nem tudom, hogy egyébként, normál esetben mikor tudom. Meg azt sem tudom, hogy van-e nálam olyan, hogy normál eset. Valószínűleg nincs, hacsak az állandó hülyeséget beszélést nem vesszük annak. Szóval bocsi, megpróbálom visszafogni magam. Na igen, megint hoztam a formámat. Ahogy mindig. Idejét nem tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy én normális voltam. Vagy olyan, hogy befogtam a számat. Vagy a kettő együtt. És ez a legvalószínűbb opció. Na mindegy. - Szerintem nemcsak a macskáról lehet elmondani, hogy a saját feje után megyeget. Egyes embereknél ugyanez a tendencia megfigyelhető. Meg az is, hogy em feltétlenül egészséges, még akkor is, ha annak tűnik. Mondjuk ez nem feltétlenül fedi a valóságot, habár ismerek pár embert, aki tényleg így működött. És valamilyen csoda folytán még mindig életben vannak... ki érti ezt? Valószínűleg csak Merlin. Vagy ő se. - Értem. Szóval örökbefogadtátok a bandával. Az jó, legalább már azt is tudom, hogy van bandátok. Mert nem, még nem tudtam a Little Blackbirdsről. Kellett volna? Egyébként ha teher a macska, és csak hármótok között cserélődik, akkor én is nagyon szívesen segítek ám nektek, és én is átvállalhatom néha. Persze nem kötelező, de azért ez is könnyebbség lehet. Ajánlom fel a segítségemet, habár én sem vagyok teljesen meggyőződve az épelméjűségemmel kapcsolatban. És valószínűleg a mellettem álló leányzó sem.
Héloise hirtelen szövegelésére felvonom a szemöldökömet. Te jóságos Merlin! Ez a lány tud annyit beszélni, mint az a gyogyós Clyde. Akaratlanul is mosolyogva megrázom a fejemet. − Nincs semmi baj. Hidd el, ismerek nálad ezerszer rosszabbat! – vigyorodok el a lányra kacsintva. Gratulálok Clyde, tökéletes lányt választottál magadnak! – Amúgy meg nincs gond azzal, ha néha az emberek butaságot hordanak össze. Ráadásul, igazad volt abban, hogy illetve volna először köszönnöm. Egyébként, ha már itt tartunk… Tatiana vagyok. Tatiana Krum – mutatkozok be, miközben leguggolok, és a kezemet nyújtom felé. Szerencsére eljutottam már arra a szintre, hogy nem vagyok zavarban minden alkalommal, amikor a vezetéknevemet említem. Kellett hozzá idő, de hála a környezetem viszonylagos elfogadásának, kevesebbet stresszelek rajta, mint annak idején a Durmstrangban tettem. Felnevetek. Igazán, őszintén nevetek a szavain, hiszen is fogalmazhatott volna jobban. − Ebben egyet kell értenem veled. Az én baráti köröm többnyire csökönyös fiúkkal van tele, időnként rosszabbak, mint Mephisto – utalok macsClyde-ra, aki véleményem szerint macskaként még egy fokkal elviselhetőbb, mint emberként. Macskaként nyávoghat nekem arról, hogy mennyi odáig van ezért a lányért, akkor hála Merlinnek, nem értem. Emberként bezzeg… Be nem tudná fogni a kicsi száját. Őszintén sajnálom Héloise-t, mert rendesnek tűnik. Nem érdemelte ki ennek a dilisnek a beteges rajongását. − Igen, megesett rajta a szívünk, aztán így hálálja meg a kedvességet, a gondoskodást, a törődést… − Vagy éppen azt, hogy hagytam tönkretenni a délutánomat, mert neki éppen kínja volt. Túl rendes vagyok vele. Túl jó barátja próbálok lenni. − Ó, nem, nem hiszem. Nemrégiben kezdtünk úgy igazán összecsiszolódni. Szóval, nem gáz, ha nem ismersz minket. Csak mondom, hogy ha ismered a Corneréket vagy Madden-ikreket, akkor mondhatni én vagyok a második anyjuk a banda miatt – mosolyodok el, hiszen jóformán tényleg én vagyok az, aki nevelni próbálja őket: hogy Judy ne legyen túlságosan seggfej, hogy Clyde ne legyen túlságosan gyökér, Jez pedig… Ne legyen túlságosan Jez. Talán még Bonnie-hoz van a legtöbb türelmem. Még guggolok amúgy, eszem ágában sincs felegyenesedni, mert így legalább egyvonalban van az arcunk. Neki sem kell kitörnie a nyakát, hogy rám nézzen, és nekem se kell görnyednem, miközben beszélek hozzá. − Aranyos vagy, tényleg, de… Mephisto így is elég dilis, és mi vállaltuk. Nem szeretném bárki más nyakába varrni – utasítom finoman vissza az ajánlatát. Butaság lenne a részemről összezárni macsClyde-dal, mert azzal csak még jobban felbátorítnám ezt a kis hülyét, hogy többet játssza Mephisto szerepét. Nem, Clyde-nak meg kell tanulnia, hogy az életben nem lehet kikerülni a nehézségeket. − Na, és te? Van valami hobbid azonkívül, hogy önkéntes macskabébiszitter vagy? – érdeklődök kedvesen, hiszen tény, hogy tudok egy-két dolgot róla, mégis jobban szeretném őt megismerni valójából, és nem Clyde anekdotáin keresztül. Ha már így alakult, akkor már meg is próbálhatok tenni valamit ennek a bolondnak az érdekében.
zt mondjuk megnézem, hogy te nálam rosszabbat találsz! Sok szerencsét hozzá! Vigyorodok el a megnyugtató szavak hallatán. Bár tényleg nehéz elképzelnem, hogy valaki nálam többet, esetleg nagyobb hülyeséget beszéljen. Ha meg igen, akkor csak nem találkoztunk. Még. Vagy én nem tudok róla, mert ügyesen álcázza. Ki tudja?Én egészen biztosan nem. - Butaságot hordanak össze. Aha, értem. Az hogy működik? Találnak valamit, amire rá van írva, hogy "Butaság", megfogják, és elviszik egyik helyről a másikra, hogy aztán ott egy dombot, esetleg hegyet építsenek belőle? Mert ezt valahogy nem tudom elképzelni, bárhogy is próbálkozom vele. Márpedig próbálkozom vele, ehhez kétség sem fér. Nem, nem igazán érdekel, hogy hülyeséget beszélek, mégpedig nem is keveset. Próbálom visszafogni magam, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni alapon egy idő után hagyom a fenébe az egészet... és ez az idő nálam tényleg igazán rövidre sikeredett. Na meg az eszem is, ha egy olyan viszonylag fontos dolgot elfelejtek, mint a bemutatkozás. Pedig általában egyáltalán nem vagyok ilyen. - Ne haragudj! Hélouise Brugiére vagyok, de szólíts csak nyugodtan Luisenak. Pótolom be gyorsan az elmulasztott bemutatkozást, majd ismét erőt veszek magamon, és csendben hallgatom Tatiana beszámolóját a bandáról és a "dilis" macskáról. - Értem! De azért ha meggondolod, vagy gondoljátok magatokat, akkor itt vagyok, és segítek, ha kell! És... az önkéntes macskabébicsősz túlzás, mivel úgy látom, hogy Mephisto minden, csak nem bébi, de egyébként értem, mit akarsz mondani. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, a barátaimmal lenni, szóval mindent, amit egy viszonylag normális egyed szerethet. Illetve nagyon szeretek kviddicsezni is. Szóval ha a klubhelyiségben, vagy az udvaron nem talál valaki, akkor minden valószínűség szerint valamelyik tanteremben leszek egy órán, vagy a kviddicspályán. Nem értem, miért árulok el ennyi mindent magamról egy még ismeretlennek, de mindegy is, elvégre Tatiana kérdezett, én pedig csak válaszoltam, abból semmi baj nem lehet. Legalábbis nagyon remélem.
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Vendég
Hétf. Jún. 15, 2020 11:22 am
Luise & Tatiana
Zsák a foltját, mi?
−Nagy a világ, nagy a Roxfort, hidd el, valaki mindig képes felülmúlni a másikat – mosolyodok el, de nem emlegetem fel kapásból a haveri körömet. Pedig ők aztán mennyire marhaságra képesek! És nem csak azok, akikkel a Roxfortban lógok, hanem az otthoniak, vagy az a kevés barátom, akik megmaradtak a Durmstrangból. A következő eszmefuttatásra egy apró pillanatra ugyan, de kiül az arcomra, hogy mindezzel sikerült kisütni az agyamat. Ilyen magasröptű gondolkodással még Clyde se fárasztott korábban, pedig ő sok téren viszi a prímet. Főként akkor, amikor macskaként bámul másokat, vagy épp a szerelmi bánatát sírja el egy roxmortsi hétvégén. Még mindig bosszút akarok rajta állni, amiért teljesen lezsibbasztott. − Azt hiszem, ez inkább csak egy kifejezés, arra, hogy rengeteg hülyeséget beszélnek, és nem kell szó szerint venni – felelem óvatosan. Persze, akadnak olyanok, akik rettentő vizuálisak, de nem hinném, hogy belőlük hasonló gondolatokat váltana ki ez a kifejezés. − Semmi gond, Luise – nevetek fel halkan, amikor bemutatkozik. Úgy teszek, mintha nem tudnám kicsoda őt, pedig ha álmomból felkeltenének és az orrom alá dugnának egy képet, amin ő szerepel, akkor is tudnám, hogy ő Héloise Brugiére, Clyde szívszerelme. Talán ezt a tudásomat hívhatom a barátság átkának, vagy annak, hogy Clyde-nak nem akadhat túl sok lány barátja, akik ilyen szinten tolerálják a sírását. − Igazán kedves vagy, de nem szükséges. Nem is azért hoztam fel, hogy rád sózzam – ingatom a fejemet. Ráadásul, ezzel csak felbátorítanánk azt a hülyét, arra pedig semmi szükség nincs. – Úgy gondolod? Szerintem pedig igenis úgy viselkedik, mint egy óriás, engedetlen gyerek – jegyzem meg, csak úgy mellékesen, hiszen „Mephistot” borzasztó természettel áldotta meg az ég. − Milyen könyveket vagy zenét szeretsz? – kíváncsiskodok tovább, ha a banda stílusa beleillik abba a kategóriába, amit ő is szeret, akkor bátran javasolhatom neki, hogy egyszer hallgasson meg minket. Az a bolond Clyde meg úgyis odáig van a könyveiért, ha elhintem neki, hogy a lány miket szeret, talán könnyebben felhozná egy beszélgetés során. − Szereted a kviddicset? – szélesedik ki a mosoly az arcomon. – Az előző iskolámban is játszottam. Fogó voltam, mint apám. Aztán abbahagytam, amikor mindenki vele kezdett hasonlítgatni, azóta csak barátokkal játszok egy-egy alkalommal. Te milyen poszton vagy? Egyébként tényleg hiányzik a kviddics. A repülés, ahogy a szél belekap az egyenruhába, ahogy verseny futsz az idővel, magaddal és az ellenfeleddel. Hiányozik mások kijátszása és sebesség, de megfogadtam magamnak, hogy többé nem űzöm versenyszerűen a sportot, és azóta egy fokkal nyugodtabb életet tudhatok a magaménak.
Nem kell félni tőle, nem esz meg
Vendég
Hétf. Jún. 15, 2020 6:20 pm
Luise & Tatiana
Do you think run is the only chance to escape?
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
- L
ehet! De akarja is? Persze... amikor jártatni kellene a számat, akkor bezzeg nem megy. Jellemző, nem is én lennék. De tényleg. Pedig az imént bemutatott szájmenés után azt mondhatná az ember, hogy "bocs, de nem hiszem el, hogy te csöndben is tudsz lenni. Meg normális is tudsz lenni". Igen, tudom, hihetetlenül meglepő, de a válasz igen, tudok normális is lenni. Pedig néha én magam sem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhet. Bár... azt hiszem, tudom, mi történt! Fordított zagyválóbűbáj. Vagyis normálissá tevő bűbáj! Egyáltalán létezik olyan? Nem vagyok biztos benne. És nagyon úgy látom, hogy szegény Tatiana sem biztos benne. Legalábbis az arckifejezéséből ítélve ezt mondanám. Aztán persze az is lehet, hogy csak én látom rosszul... de elég jó emberismerőnek tartom magam ahhoz, hogy úgy érezzem, tényleg elég furának tart. Hát, ezzel nincs egyedül. - Tudom, hogy nem azért ajánlottad fel, mert rám akarod sózni, én sem azért mondtam. Csak felajánlottam. Vonom meg a vállam, mint akit egyáltalán nem érdekel, hogy mi a válasz. - Igazából gyakorlatilag bármit meghallgatok, meg elolvasok. Bármit, kivéve a mágiatörténetet. Illetve ez így nem teljesen igaz. Azt is meghallgatom, meg elolvasom, csak esélyes, hogy közben szépen bealszok. És igen, szeretem a kviddicset! Hajtó vagyok, ha gondolod, majd gyakorolhatunk közösen. Az sosem rossz, nem igaz?
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Vendég
Kedd Jún. 16, 2020 12:51 am
Luise & Tatiana
Zsák a foltját, mi?
M ondanám, hogy ez a lány egy kicsit fura, de hát mindenki a maga módján furcsa teremtmény, így nem ítélkezhetek felette, ahogy mások felett se szoktam. Legfeljebb elkönyvelem magamban, ha valaki bolond, de ettől még nem viselkedek utálatosan vele. Vagy másképpen fogalmazva: nem kezdek el faszkodni, mint Judy. − Tudom, és tényleg kedves tőled. De hidd el nekem, ez a macska épp elég felelősség hármunknak. Nem szükséges neked erre pazarolni az idődet. Biztosan van sokkal fontosabb elfoglaltságod is, minthogy macskacsősz legyél – mosolyodok el halványan. Tényleg rendes lány, hogy egy szinte teljesen idegennek segítséget ajánl, azonban pont nem kellene sok időt töltenie Clyde-dal, miközben ő macska. Vagyis, inkább azt kellene Clyde dió nagyságú agyába belevernem, hogy attól, hogy macskaként sündörög a közelében, Héloise még nem fog szerelembe esni. Az azért elég para lenne, ha valaki belezúgna egy állatba, így remélem, a lány egyáltalán nem is hajlamos ilyesmikre. − Hm. Akkor mit szólnál hozzá, hogyha egyszer eljutunk odáig, hogy rendes csapat legyünk, hogy elgyere a koncertünkre? Hátha tetszene – ajánlom fel neki, hiszen Clyde-dal ellentétben, én tudom miként lehet helyzeteket teremteni, és a párkányon való heverészős-kukkolás minden, csak nem helyzetteremtés. − Ennyire utálod a mágiatörit? – kacagok. Én sem rajongok kifejezetten érte, de annyira nem vészes, mint amilyennek beállítják. − Szerintem annyira nem gáz. Persze, tanáron múlik. Amíg a Durmstrangba jártam, addig szerettem, mert a tanárom mindig órát érdekessé tett. Itt… Itt csak igyekszem figyelni, és várom, hogy vége legyen. – Mert valljuk be, kicsit másabb stílusban tanítanak itt, mint az előző iskolámban, és amíg ez más tantárgyaknál előnyt jelent, addig a mágiatörténelemnél már annyira nem. − Ó! Az menő. Hajtónak lenni elég mozgalmas. Részben rajtuk is múlik, hogy mennyi pontot szerez egy csapat. Egyébként, bármikor szívesen gyakorlok, bár már kicsit berozsdásodtam – válaszolok a kviddiccsel kapcsolatban, hiszen szeretem azt a sportot, csak tudom, nem való nekem apám rám vetülő árnyéka. Edzeni viszont szívesen edzek másokkal, ha megkérnek rá. − Hogy is áll most a csapatod? Nem igazán követem a házak közötti versenyt – felelem, hiszen mindig elfelejtem, hogy miként állnak a házak, mert a meccsek során javarészt Madsék ökörségeit hallom csupán.
Nem kell félni tőle, nem esz meg
Vendég
Kedd Jún. 16, 2020 1:22 pm
Luise & Tatiana
Do you think run is the only chance to escape?
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
-D
e pontosan azért ajánlottam fel, mert lehet, hogy sok. Anya is macska, tudom, mit beszélek, meg csinálok, ismerem a macskákat annyira, hogy egész jól tudnám kezelni Sátánfattyát, akarom mondani Mephistot is. De ha nem, hát nem, azért még itt leszek, ha esetleg meggondolod magad! Mosolyodok el kedvesen, mert tényleg nem akarok én semmi rosszat, sőt, azzal, hogy felajánlom a segítségemet talán még tehermentesítési lehetőség is lehetek a bandának. Már persze ha elfogadják, de úgy látszik, ők meg engem akarnak tehermentesíteni. Legalábbis Tatiana azon igyekszik. Az invitálásra hirtelen nem tudok mit felelni. Ilyen is ritkán történik, hogy bárhova is elhívnak... na, nem mintha én annyira törném magam a társaságért. Nem, egyáltalán nem vagyok magamnak való, vagy antiszociális, szó sincs róla. Csak szeretem megválogatni, hogy kivel töltöm az időmet. Viszont kíváncsi vagyok, miért is ajánlotta fel egyáltalán, hogy menjek el az egyik koncertjükre. Csak szimpla barátkozási ötletként, vagy esetleg forgat valamit a fejében? Fogalmam sincs, de nem úgy néz ki, mint akinek valami hű, de nagy hátsószándékai lennének. Vagy... vagy egészen egyszerűen én vagyok túl naiv. Igen, ez is előfordulhat. Úgyhogy erőt veszek magamon, és a tőlem telhető leglelkesebb hangomon válaszolok. - Persze, nagyon szívesen meghallgatlak titeket! Milyen zenét játszotok? Meg... egyáltalán kiket takar a "ti"? A mágiatörire, illetve a tantárgy iránt érzett érzelmeimre vonatkozó kérdésre megintcsak elnevetem magam, ezúttal őszintén, mindenféle megjátszás nélkül. Azt hiszem, kezd felolvadni a jég, talán megtaláljuk a közös hangot. - Neeem, arról szó sincs, hogy utálom. Csak, tudod... mindigis inkább gyakorlatiasnak hittem magam, mint elméletinek. Mármint persze, megtanulom az anyagot, nem arról van szó, hogy nem. Csak éppen sokkal jobban ragad az adott bebiflázandó, ha megtapasztalom, ha rájövök, hogy kell csinálni az adott dolgot. Mint egy bűbájtant, sötét varázslatok kivédését, vagy bájitaltant. Azokkal semmi gondom nincs. Na de a mágiatöri! Az tök száraz, és semmi gyakorlatias nincs benne. Kivéve, ha épp azt akarja megtanulni az ember, hogy hogyan kell nyitott szemmel aludni az óra kellős közepén. Na, akkor viszont kitűnő gyakorlati foglalkozásnak minősül. Ha csak gondolatban is, de valószínűleg megint megkapom, hogy hülye vagyok.... kizárt, hogy semmi ilyesmire nem gondol Tatiana. Hogy honnan tudom, hogy kizárt? Onnan, hogy néha én magam is gondolok ilyesmiket. - Az nem probléma! Könnyen vissza lehet rázódni, na meg semmi tétje nem lesz, csak szórakozunk kicsit. Hát... úgy állunk, hogy a zöldek megint levernek minket, ha nem vigyázunk. Ezért is gyakorlok egyedül is, amikor csak tudok, nehogy rajtam múljon a meccs kimenetele. Sose lehet tudni, nem igaz? Na és te? Te milyen poszton játszottál? Kíváncsiskodok, mert kettőn áll a vásár, ebben a témában meg aztán főleg, úgyhogy kizárt dolog, hogy ne kérdezzek rá ilyesmire. Aztán legfeljebb esetleg nem kapok választ, de annyi baj legyen.
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Vendég
Pént. Jún. 19, 2020 1:51 am
Luise & Tatiana
Zsák a foltját, mi?
Ez a lány pontosan olyan levakarhatatlannak tűnik, mint Clyde. Hihetetlen, hogy létezik két olyan ember a világon, ráadásul ilyen közel egymáshoz, akik teljesmértékben azonosan dilinyósak. Meglepetten ráncolom össze a homlokomat Luise szavaira. Hogy mi van? − Nem tudom, hogy anyukád milyen értelemben macska, nem is biztos, hogy szeretném érteni, de még egyszer köszönöm, viszont nem élnénk az ajánlattal. Megoldjuk valahogy magunk közt, legfeljebb valami nyomkövetőt teszünk majd Mephistóra, és a problémánk meg lesz oldva. – Vagy akár elevenen meg is nyúzhatnám emberként, és végre a fejébe verhetném, hogy ne töltsön annyi időt macskabőrbe bújva, mert kezdünk aggódni érte az ikertestvérével. Komolyan mondom, amennyire ezek az emberek le tudnak fárasztani, annyira üdít fel Lars társasága egy-egy ilyen eset elregélése után. Persze, ő sem teljesen százas, de legalább együtt vagyunk dilisek. Neki megengedem, hogy bolond legyen, mert annyi ideje ismerjük már egymást, hogy mellette én is lazíthatok. Időnként nekem is szükségem van arra, hogy hülyeségeket csinálhassak, és ebben Lars, a legjobb barátom a bűntársam minden egyes alkalommal. De most nincs időm azon töprengeni, hogy ezt a beszélgetést miként fogom összefoglalni Larsnak, hiszen én a hősszerelmesünkkel ellentétben kihasználom az alkalmat arra, hogy megpróbáljam őket összeboronálni. (Ezáltal is remélve, hogy végre megszabadulok Clyde állandóan szerelmi bánattól depressziós fejétől.) − Szimfonikus metált, vagy legalább is ahhoz hasonlót, de ezek a fogya… Akarom mondani bolondok még mindig nem tudnak megállapodni abban, hogy milyen zenét akarnak játszani. Szóval, bármi előfordulhat. – Gyorsan kijavítom magam, hiszen bár gyakran illetem őket gondolatban a fogyatékos jelzővel, azért nem lenne tőlem szép, ha ez el is hangozna az én számból. − A tagok pedig: a Corner-ikrek, a Madden-ikrek, Tommy Reese és Armin Turpin – sorolom fel őket, de azért magyarázatként gyorsan hozzáfűzöm. – A Madden-ikrekről biztosan hallottál, ők kommentálják a kviddicsmeccseket, és kár lenne szépíteni, borzasztó a természetük. A Corner-ikreket én magam csak Bonnieclyde-nak hívom. Mindketten hollóhátasok. Armin az ő unokatestvérük, ha jól tudom. Tommy meg… Ugyanolyan hugrabugos, mint te is vagy, és állítólag van egy kisebb rajongótábora, bár… Én nem értem mit esznek rajta – fonom össze magam előtt a karjaimat, s ezzel már be is mutattam a kis csapatunkat. Szerintem talán Arminnal mi ketten lehettünk a legkevésbé ismertek, hiszen jómagam hiába vagyok társasági ember, nem szokásom klikkesedni. Azonban a mágiatöris reakciója mosolygásra késztet. − Persze, persze, megértem. Hidd el, ha másik tanárunk lenne, akkor valószínűleg jobban élveznéd ezeket az órákat. Nekem a Durmstrangban a tanárom olyan volt, hogy illúziókat vetített ki a falra, és azok alapján adta le az órai anyagot. Rohadt menő volt – vigyorodok el visszaemlékezve azokra az évekre. Borzasztóan hiányzik az iskola és a tanítási rendszer néha, de a közösség egyáltalán nem, és amíg Lars és az öcsém itt van velem, addig egy szavam se lehet. − Ha egyedül gyakorolsz, akkor csak a hibáid rögzülnek – ingatom meg a fejem. Hányszor hallottam ezt a mondatot elhangozni apám szájából! És be kell látnom, irtóra igaza van. − Szívesen segítek, ha gondolod. Nekem mindegy, hogy ki nyer, amíg jó meccseket láthatok. Egyébként fogó voltam, amíg csapatszinten játszottam, ha haverokkal vagyok, akkor éppen azon a pozíción vagyok, ami épp megmarad. Szóval egy kicsit értek mindenhez, de még mindig fogónak vagyok a legjobb. Le sem tagadhatnám apámat… − mosolyodok el keserűen. Félreértés ne essék, imádom apámat, és hatalmas példakép számomra a mai napig. Csupán nehezen kezelem azt, hogy az emberek mindig valaki máshoz hasonlítgatnak.
Nem kell félni tőle, nem esz meg
Vendég
Pént. Jún. 19, 2020 9:44 pm
Luise & Tatiana
Do you think run is the only chance to escape?
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
N
em értem, mi meglepőt találhat azon, hogy anya macska. Hát de ha egyszer az? Én úgy nőttem fel, hogy anyának egyszer két lába volt, aztán egy pillanattal később már négy, és nagy, szőrös bundája. Vagy épp kevésbé szőrös, ha a naaagy, sőt, hatalmas szám miatt szegény mindig kihullatta a haját. De most mit tehetek én róla, hogy szeretek beszélni? Ráadásul hülyeségeket? Hát most na... aki szeret, az hülyén is szeret - vagy pont amiatt szeret, mert hülye vagyok? Nem, ez valószínűleg esélytelen. Bár, a fene se tudja, de igazából nem is akarok ilyenekről gondolkodni. Még a végén meghülyülök. Izé, ahhoz valószínűleg már késő. - Anya olyan értelemben macska, hogy animágus, és macskává tud változni. Miért, mit hittél? Hogy igazi macsek? Na szép... mi vagyok én, Maugla? Pislogok értetlenkedve Tatianára, mert én meg azt nem értem, hogy ő nem érti, hogy anya animágus. Az utóbbi időben pedig nekem is eszembejut néha, hogy esetleg én is megpróbálkozhatnék az animágiával. Már csak az a kérdés, hogy ki tudna nekem segíteni benne... egyedül nem biztos, hogy sikerrel járnék. A nyomkövetős Mephisto ötletére viszont ismételten nagy szemeket meresztek. - Micsodaaa? Nyomkövetős Mephisto? És ha jön például egy rondaaa, és ügyetlen bagoly, aztán leszereti róla valahogy, akkor mit csinálsz? Hm? Nem vagyok benne biztos, hogy normális választ tud-e adni szegény lány, de abban sem, hogy normálisnak tart-e. Bár ezt inkább nem kérdezem meg tőle, mert a végén még megmondja a kíméletlenül őszinte választ, miszerint neeem, én neeem vagyok normális. Aztán elkezdi magyarázni a banda felépítését, meg tagjait, én pedig hirtelen nem tudom eldönteni, hogy melyik információra reagáljak először a sok közül. - A Corner-ikrek? Mi? Clyde? És... és... és Clydenak van ikertestvére? És... és mióta? És... És mielőtt tovább mondanám a magamét, vagy épp újabb kérdéseket ontanék a nyakába szegény Tatianának rájövök, hogy igenbizony, én akkora hülyeséget kérdeztem, mint a Roxfort. Visszaszívni viszont már nem lehet, mert az meg milyen már? Úgyhogy csak hápogok, és megpróbálok csendben maradni, mert... mert igen, tudok olyat, de Merlin a tanúm rá, hogy nehéz dolgom van miatta. Ezért is hagyom szó nélkül a mágiatörténetes eszmefuttatást... lezsibbadt az agyam. Ez nagy só. A kviddics említésére viszont visszatérek az élők sorába - agyilag is. - Rendben van, gyakorolhatunk, amikor neked jó. Bár... tanulni se ártana, de ha egyszer nem az a legjobb elfoglaltság a világon? Na igen... ezért nem vagyok Hollóhátas. Vonom meg a vállam, mintegy magyarázatként, hogy aztán megintcsak hozzam a formámat... valószínűleg újabb adag hülyeséggel.
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Vendég
Szomb. Jún. 20, 2020 1:32 am
Luise & Tatiana
Zsák a foltját, mi?
Luise meglep. Mármint, esetenként abszolút nem értem, hogy miről beszél, mint például az anyja egy macska dolgot se tudom összekötni. − Őszintén szólva, időnként elég furcsán fogalmazol, de úgy, hogy édesanyád animágus, már teljesen világos az egész – teszem csípőre a kezeimet. Ezzel nem akarom elítélni, csak finoman felhívom a figyelmét arra, nem biztos, hogy rendelkezem elég háttérinformációval vele kapcsolatban. Az egy dolog, hogy Clyde jóvoltából lassan a fél életét ismerem a lánynak, de ettől még nagyon sok mindent nem tudok róla. Mint például, hogy az anyja animágus. Ráadásul macska… Mintha az égben kötötték volna össze Héloise-t és Clyde-ot. Vagy csak Héloise vonzza a mániákus macskaanimágusokat. − A muglik is csinálják – vonom meg a vállamat nemes egyszerűséggel. – Valamiféle chipeket tesznek a bőrük alá, vagy mi. Akkor nehezen szedné le Mephistóról bármi a nyomkövető kütyüt. – Mintha anya egyik barátnője mesélte volna, hogy a macskájának, vagy kutyájának chipet tettettek be, hogy megtalálják, ha elveszne. Clyde-dal is simán megcsinálhatnánk, akkor Bonnie-nak se kellene annyit rohangálnia utána, hiszen pontosan tudnánk hol bujkál. Igyekszem inkább más témákat érinteni. Mint például a zene, hiszen állítólag szeret minden műfajt, az a nagyokos Clyde meg a csellótudásával akár le is nyűgözhetné Luise-t, ha a lány megjelenne egy-egy próbánkon. Ki tudja… A végén még talán elindulna köztük valami. Akaratlanul is kinevetem, amikor meglepődik. − Gondolom, születése óta – vigyorgok rá, arra a kérdésre felelve, hogy Clyde-nak mióta van ikertestvére. – De egyébként igen. Ikrek, bár én személy szerint jobban kedvelem Bonnie-t. Ő valamivel nyugodtabb természet, Clyde irtó izgága tud lenni – vonom meg a vállamat közönyösen, jelezve, hogy abszolút semmilyen érdeklődést nem mutatok a srác iránt, és nem több, mint a haverom. Persze, sose fogja a barátságunk megközelíteni azt a szintet, amit Larsszal elértünk, de ettől még az a hősszerelmes idióta szintén a barátomnak számít, így hát figyelnem kell rá is. Meg az összes többi Little Blackbirds-tagra, mert akár tetszik nekik, akár nem, egy banda vagyunk, egy közösség, egy csapat. Kár, hogy erre néhányan még nem ébredtek rá. − Tanítás után bármikor ráérek. A hétvégéimet szeretem a Roxmortsban vagy a környéken tölteni, esetenként próbákra járok, de más szakkörnek nem vagyok a tagja, szóval szólsz, egyeztetünk, és a tiéd vagyok – elmosolyodok arra, hogy tanulni is kellene. Ebben igaza van, azonban anyának hála kicsinek is megtanultam már miként osszam be az időmet. Sem a barátaimat, sem a tanulást nem akarom elhanyagolni, így egy viszonylagos napirend szerint élek. − Amúgy meg nem kell irigyelni a hollóhátasokat. Mindenkinek megvannak a maga erényei – teszem hozzá még mindig mosolyogva. Neki például a nyitottsága, az önzetlensége és a kedvessége az. Lehet, hogy nem ő a legeszesebb ember a világon, de helyén van a szíve, így akármilyen fárasztó is tud lenni néha, nem tudok és nem is akarok kegyetlen lenni vele.
Nem kell félni tőle, nem esz meg
Vendég
Szomb. Jún. 20, 2020 5:39 pm
Luise & Tatiana
Do you think run is the only chance to escape?
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
-Ő
szintén szólva tudom. És köszi, hogy azt mondtad, csak időnként. Vigyorodok el Tatiana megszólalásán. Nem tehetek róla, hogy homályosan, meg összevissza fogalmazok. De tényleg. Egy idő után úgyis mindenki megszokja. Ha meg nem, akkor megszökik, vagy közli, hogy fogjam be, vagy legalább ne beszéljek mindenféle marhaságot. Annyi biztos, hogy ha ez a helyzet áll fenn, akkor bizony engem sem kell félteni, ellentámadásba lendülök. De azért most hátha nem áll fenn ilyesminek az esélye. Így is elég sok marhaságot hordok össze, nem kell félteni, maximum a beszélgetőtársam agysejtjeinek épségét. Azt viszont nagyon. Habár... eddig még nem panaszkodtak, szóval hátha nem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek első ránézésre tűnik. - Akkor rendben. Csak ne fájjon neki! Most mégis miért védem, meg féltem Mephistot? Ötletem sincs... mármint az egy dolog, hogy az emberekkel általában kedves vagyok, meg segítek, ahol tudok, de hogy még egy ismeretlen kandúrt is féltek, akit egyébként a múltkor csomó ideig kerestünk Clydedal - hozzáteszem: sikertelenül -, az már azért számomra is furcsa. Meghülyültem? Ennél jobban? Kizárt dolog. Viszont azt még mindig nem bírom, ha hülyének néznek... vagy kinevetnek. Vagy hülyének néznek és kinevetnek. Na, azt aztán pláne nem bírom. Most viszont pont ez történik. Azt ugyan nem tudom, hogy a kettő közül melyik, de az egyik biztos. - Jól van már, azt én is tudom, hogy születése óta van testvére, mármint össze tudtam rakni abból, hogy azt mondtad, ikrek. Azért ennyire nem vagyok ám hülye! Forgatom a szemeimet idegesen, bár szinte biztosra veszem, hogy semmit nem fogok elérni vele... annyi baj legyen. Nem mintha annyira figyelném, hogy kinek számít, mennyi marhaságot hordok össze, de mindegy, nem tehetek sem róla, sem pedig ellene. Így kell elfogadni. Azt viszont nem értem, hogy miért is irigyelném én a kékeket. - Már miért tennék ilyet? Nem szeretnék könyvmoly lenni. Mármint persze, szeretem a könyveket, de túlzásba sem kell vinni. Az sosem jó megoldás. Sosem voltam stréber, és nem most akarom elkezdeni... valószínűleg nem is menne... de persze ha valaki rá akar venni, hogy halálosan komolyan vegyem a tanulást, akkor csak rajta, nem vagyok semmi jónak elrontója.
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Vendég
Szomb. Jún. 20, 2020 9:39 pm
Luise & Tatiana
Zsák a foltját, mi?
Csak vigyorogni tudok. Nem akarom megbántani őt, hiszen aranyos lány ő, csak kicsit dinka a maga módján, és nem mindig fogalmaz egyértelműen. De az is lehet, hogy bennem van a hiba, és én különbözök tőle túlságosan. Sose lehet tudni… − Szerintem elaltatnák, szóval nem érezne belőle semmit – vonom meg a vállamat, bár fogalmam sincs miként működik ez. Még sose volt macskám, és sose vittem macskát chip-beültetésre. De csak nem olyan szörnyű dolog, mert ha nagyon fájna nekik, akkor nem hiszem, hogy ennyi ember vinné őket oda. Bár lehet elég lenne egy nyomkövető bűbájt olvasnom Clyde-ra, csak az a baj, hogy azt tudná hatástalanítani. A bőre alól viszont magától nehezen operálna ki egy nyomkövetőt. Ki mondta, hogy néha nem lehet a muglik módszere a hatásosabb? Ezután nem tudom megállni, hogy ne nevessek Héloise döbbenetén. Csúnya dolog, tudom, de nem szándékosan teszem ezt. Azonban ostoba kérdésre, nem tudok más választ adni. − Egy szóval sem mondtam, hogy hülye lennél. De olyan döbbent fejet vágtál, hogy muszáj volt nevetnem. Ne haragudj! – válaszolom neki, hiszen eszem ágában sincs megbántani másokat, azonban nem tudtam, hogy nem ismeri Bonnieclyde-ékat. Számomra mióta először láttam őket együtt, azóta egyértelmű volt, ketten osztoznak hasonló arcon. Bár nekem is nehezemre esik megkülönböztetni őket, épp ezért vagyok hálás, amiért Bonnie szemüveget hord. Azonban, ha a szemüvege nélkül egymás mellé állítanák őket, és nem engednék nekik, hogy megszólaljanak, akkor magam se tudnám melyikük kicsoda. Szomorú, tudom. Azonban az együtt töltött idő után is nehezemre esik különbséget tenni közöttük. Ezért kapták a Bonnieclyde nevet tőlem, mert arra mindkettő hallgat, és nem esik nekik rosszul, ha összekeverem őket. Bezzeg Mads-ék képesek voltak különböző, de hasonlóan irritáló fejjel születni! − Azért mondtam, mert megjegyezted, hogy nem igazán vagy az a hollóhátas típus. Erre mondom azt, hogy nem kell mindenkinek tökéletesnek lenni, és mindenhez érteni. De megértelek, igazából tudni kell mindennél, hogy hol a határ – bólintok arra, hogy tényleg nem kell az embernek teljesen belebolondulnia egy dologba, vagy egy személybe. A szemem sarkából mocorgást látok. Csak egy kicsit fordítom oldalra a fejemet, mintha valami teljesen mást kezdenék el figyelni, de jól látom, hogy Clyde sündörög az udvaron. Egy pillanat alatt elönt a düh, ahogy meglátom önelégült fejjel nyújtózik egyet a párkányon. − Akkor mit szólnál hozzá, ha holnap esetleg reggeli után megbeszélnénk, hogy mikor szeretnél gyakorolni? – fordulok Héloise felé, miközben felegyenesedem. Clyde szőrös feje ismét emlékeztet engem arra, hogy bizony dolgom van. − Most mennem kell, viszont nagyon szívesen játszok veled, amikor neked jó – elköszönök a lánytól, és elindulok az udvaron, hogy becserkésszem azt az idiótát. Végül csak sikerül elcsípnem, így a kezeimben tartva cipelem be Őmacskaságát az épületbe. − Ezerszer megmondtam már neked, hogy ne legyél idióta, és viselkedj! – dorgálom meg Clyde-ot, amikor elég messze kerülünk Héloise-tól, és macskástól elindulok a hollóhátas klubhelyiség felé, hogy ott aztán átadjam valaki másnak.
Köszönöm a játékot
Vendég
Szomb. Jún. 20, 2020 11:38 pm
Luise & Tatiana
Do you think run is the only chance to escape?
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
~M
ost meg mit vigyorog, mint egy vadalma? De komolyan... nem csináltam vagy mondtam semmi rosszat, legalábbis ahogy én tudom, nem, akkor meg mi van? Hahóóó, segítsééég!~ Persze hangosan nem merek mondani semmit, mert a franc se tudja, hogy most akkor végülis mit mondtam rosszat, vagy mondtam-e egyáltalán. Bár... magamat ismerve elég valószínű. - Elaltatnák? Értem... akkot végülis lehet, megérné a dolog, mert nem hiszem, hogy azt szeretnétek, hogy állandóan kóboroljon, nektek mg keresni kelljen. Gondolom végig a helyzetet komolyan, majd pedig rábólintok, hogy igen, részemről csinálhatják. Na persze, mintha bármiféle beleszólásom lehetne a macska életébe, vagy bárki máséba az enyémen kívül. Abba viszont kötelességem beleszájalni. Elvégre ki, ha nem én? - Jól van, értem én! Semmi baj, tényleg. Csak nem biztos, hogy elsőre tudom követni a bandán belüli viszonyokat... de majd megszokom, semmi gond. Majd megszokom... most komolyan? Úgy beszélek, mint aki már el is döntötte, hogy márpedig a banda környékén akar maradni. Mégis miért akarnék ilyet tenni? Nagyon maximum a macskáért... de így ennyi. A többiekhez amúgysincs semmi közöm, még kevesebb, mint Mephistohoz, Tanyához vagy Clydehoz, esetleg az ikertestvéréhez, Bonniehoz. Nem vagyok eszemnél, ez már hivatalos. Na nem mintha eddig bárkinek bármilyen kétsége is lett volna ezzel kapcsolatban, de mégis. A hirtelen témaváltásra kérdőn felvonom a szemöldökömet. - Máris mész? Hát... jó, te tudod! Akkor holnap megbeszéljük! Szia! Egyezek bele egy apró mosollyal útjára engedve a lányt, aki gyorsan felnyalábolja a valószínűleg közelben tartózkodó Mephistot, és elindul vele vissza, a kastély felé. Én pedig csak nézem a furcsa páros távolodó alakjait.
