Lucy & Nate - never hesitate to help others in their time of need

Néha megfordul a fejemben, milyen jó, hogy annak idején fotósnak jelentkeztem, és nem egyik másik rovat írójának, hiszen így a sajátom mellett nem kellene még másokéba is besegíteni. A képek mindig időben elkészülnek, főként azért, mert szörnyen utálok kicsúszni a határidőből és kevesebb idő is elkészíteni őket. Ezért, amikor van időm, és ehhez hasonló vészhelyzet áll elő, akkor tudok Lucy-nak segíteni.
− Á, remek – sóhajtok fel megkönnyebbülten, hiszen ha még nem is kritizálhatnám őket, akkor aztán tényleg remek délutánnak néznék elébe. Szerintem ez a része az újságnak teljesen értelmetlen, ráadásul mégis ki olyan őrült, hogy – igaz anonimként −, de kiteregesse az érzelmeit egy egész olvasóközönség előtt? Ha valaki nem teljesen hülye, akkor magától is sejtheti, hogy mégis ki áll egy-egy üzenet mögött. Én nem vagyok ekkora marha. Hiába tetszik Anneliese, nem fogom ezt senkinek elárulni. Még neki se. Talán egyszer végre kiverem a fejemből, vagy teljesen becsavarodok tőle. Egyelőre nem döntöttem el.
−Tényleg nincs mit köszönnöd. Egy csapat vagyunk, ez a legkevesebb – mosolygok Lucy-ra, miközben az idióta gondolataim valamiért megint Anneliese körül forognak. Utálom magamat.
− Nekem tökéletesen megfelel úgy, hogy amelyikünknek előbb a kezébe akad egy, az olvas. – Így több lehetőségem van jártatni a számat, és szörnyülködni mindenen is. A biztatásra viszont szórakozottan felnevetek. Persze. Csodálatos. Annyira leszek csodálatos abban, hogy másoknak szerelmi tanácsot adjak, minthogy a nővérem összebarátkozik a logikával, az ésszel és az értelemmel. Az az, semennyire.
− Csupán ismerem magam. Nem tudom feltűnt-e, de nem vagyok az az érzelgős típus – sandítok Lucy-ra. Talán anyám az egyetlen személy a világon, aki felé valaha is kimutatom a szeretetemet. De ő az anyám, ergo nem számít, mert akármilyen ember is lehetne, akkor is szeretném őt. Oké, ha jobban belegondolok, a másik ilyen személy az unokatestvérem, de ő is szintén rokon, ráadásul pasi is, szóval őt se vehetem fel a listára.
− Sokat járok túrázni. Szóval, mielőtt nagyon felszaladna pár kiló, addigra sétálom. Meg anya úgyis mindig odafigyel arra, hogy az egész család egészségesen éljen – vonom meg a vállamat. Ennyi a titka amúgy. Mozgás és túlnyomórészt egészséges ételek. Jessica már olyan durván tolja, hogy húst sem hajlandó megenni. Nem tudja, miből marad ki.
Hátradőlök a székem, és figyelem a ténykedését. Aztán, amikor olvasni kezd az arcomon ezernyi gondolat tükröződik. Többek között: Ez most egy komoly kérdés? Ez az ember normális? Miért vannak önértékelési zavarai? Miért stresszel rá minden srác, hogy elhívjon valakit? Miért gondolja valaki azt, hogy attól, hogy három napja álmodik egy lánnyal, az már szerelmet jelent? A szemöldököm húzogatása és a homlokom ráncolása, azt hiszem kellően kifejezi a gondolataimat.
− Hú… − sóhajtok fel, és inkább kinyúlok egy pohár tökléért. Erre innom kell, ha már alkoholba nem is tudom fojtani a bánatom, akkor a töklé is megteszi. – Egyáltalán ki az az idióta, aki Szarvaskígyó43 névvel ad le üzenetet?! Ennél kreatívabb nem tudott lenni?
Kibukok, ahogy a fejemben visszapörgetem a korábban hallottakat, és már az illető fedőnevén fennakadok. Azt hiszem, hosszú délutánunk lesz.
− Nem rossz. Még mindig jobb annál, amit én mondanék… − szorongatom a kezemben a tökleves poharat, és próbálok nem túlzottan érzéketlen lenni.
− Mondjuk, én lehet, felhívnám a figyelmét arra, hogy az álmok nem kifejezetten jelentik azt, amit gondol, és ha pontosan emlékszik rájuk, akkor nyugodtan érdeklődhet a jelentése felől olyannál, aki ért a jóslástanhoz. Azt hiszem, ott tanulnak az álomfejtésről is. Egyébként meg feleslegesen stresszel bármire. Ha tetszik neki a lány, akkor menjen oda, ne csináljon totál idiótát magából, az a személy is csak egy ember, épp ezért nem kell félni tőle. De ja, a közös barátos dolog se rossz. Vagy megkérheti, hogy gyógynövénytanon dolgozzanak együtt – fejtem ki a saját véleményemet. Eddig csak azt hittem, hogy Clyde ilyen szerencsétlen idióta a föld kerekén, hogy nem mer odamenni egy lányhoz, de azt hiszem, igencsak elrontották a generációnkban lévő srácokat, ha ennyire életképtelenné váltak.
Én biztosan nem viselkednék így. Nekem csupán az a problémám, hogy szerelmesnek lenni rettentő nyálas dolog, vagy inkább szánalmas epekedni valaki után, akinek lehet, hogy bejössz, lehet hogy nem. Nincs benne logika, hogy kinek ki tetszik, hogy kik passzolnak össze… Minden kiszámíthatatlan, minden kétséges. Minden olyan… Olyan érzelgős, mint az apám meg Emily. Én nem akarok ilyen lenni, ezért nem akarom megtapasztalni ezt az érzést, szóval igazán eltűnhetnél a gondolataimból Anneliese!